Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1903 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1903-06-25 / 26. szám
2 kadály. Fogadott egy egyfogatukeskeny szánkát. éjjel hózivatarban neki indult, a melyről emlékirataiban és iszonyattal emlékezik meg. Rákócira az utazás nagy befolyással volt. Nem az élveket, az üres szórakozásokat kereste, hanem tapasz talt, tanult és figyelt, s így olyan ismereteket szerzett, a melyek későbbem nagyságára nagy befolyással voltak. Utazásában nagy világ és emberismeretet szerzett. Bécsben nem sokáig maradt. 1694 márc. 9-én megkapta a teljes és végleges nagykorusitását proklamáló levelet s Lipot császárnak megköszönve gondoskodását, sógorával együtt magyarországi birtokait látogatta meg. Ekkor szerezte első szomorú tapasztalatait a magyar népnek elnyomatásáról. A katonaság zsarnokoskodott. Nem volt előtte sem pór, sem nemes. Az ö saját birtokai is meg voltak rakva katonasággal s ezenfelül is nagy adókkal voltak megterhelve. A törvényt senki se respektálta, mindenki élt, a hogy tudott és akart. (Folytatása következik) Vasárnapi iskola. Istennek jóvoltából és kegyelméből e mostani számunkkal eljutottunk az 1903 ik év első felének a befejezéséhez. Most az uj-szövetségtől, az ó szövetséghez fogunk fordulni s a következő fél év alatt Izrael országának a történelméből fogunk tanulságos leczkéket tartani. Mielőtt azon ban ezt tennénk gondoljuk át még egvszer a tanultakat. Hiszük, hogy a ki i:étről hétre áttanulmányozta leckéinket, az lelki hasznot merített azokból s óhajtja tovább is tanulni azokat a lelki üdvösségre vezérlő igazságokat, a melyek minden egyes vasárnapi iskolai leckében feltalálhatok. . . De fájdalom sokan vannak olyanok a magyar reformátusok között, a kik lapunkat épen ezek miatt a leckék miatt nem akarják elfogadni s azt t Arca. Messze Rodostóban... Messze Rodostóban Egy kicsi szól támad, Felénk űzi, liajtja, A kesergő bánat. Mig a határig ér, Csak szelíd a buja, Szomorú nótáját Szivszakadva fújja. Susogva suhan át A magyar határon, Keseregve néz szét Egy-e gy magyar váron. Minden suhanása Egy szomorú nóta, így van ez már régen, Másfél század óta. Fájdalmas az útja Annak á kis szélnek, Halmok, hegyek, rónák. Panaszról beszélnek. Meggyűlik, megtelik Benne a bubánat, Amikor eléri A pataki várat. És amint idegen Kéz nvoraait látja : Szelíd susogását Viharosra váltja. Fel-felsir belőle Az elfojtott bánat, Haragos dühében Ölt óriás szárnyat. Szőke Bodrog vizét Megcsapdossa véle, Úgy rohan sivitva A vár tetején mondják, ha predikatiót akarok hallgatni, s általán ha a lelkiekben akarok épülni: templomba megyek s ott meghallgatom, amit a pap prédikál.. Minő vastag tévedés ez ! . . . Először is lapunk nemcsak azokra a helyekre jár, a hol rendszeres lelkesei állások vannak, hanem több olyan helyre, a hol ritkán, vagy épen soha se fordulnak meg lelkészek. De ha elkövetkezett volna is már az a szerencsés helyzet, hogy minden nagyobb kolóniában legyen rendes lelkészi állásunk, még akkor is szükség van arra, hogy ilyen elmélkedések és tanitások képezzék egy vallásos jellegű lapnak a fötartalmát. Nem az a célunk, hogy az olvasókban a világi szenvedélyeket, a bűnös hajlamokat ápoljuk, nem is afc, hogy az ó-hazai ó-hirekböl minél több tudósítást adjunk, hanem igenis, hogy azokat, a kik velünk egyek a hitben, a reményben s a szeretetben vezessük az üdvösség felé lapunk által is és pedig úgy, hogy mindazokról a dolgokról értesüljenek, a melyekről az átlagos embereknek a mai korban ' tudomással Kell birniok. . . Megvalljuk, hogy nem tartunk lapunkra nézve nagyobb dicséretet, mint azt a kifogást, hogy túlságos vallásos. . . Hát, hiszen épen ez a célunk, s az egyáltalán nem riaszt vissza a további küszködéstől, fáradságtól és a sok áldozattételtöl, hogy egyes magukat keresztyéneknek nevezett felebaráiaink inkább olvassák Göre Gábor kalandjait, — vagy más ilyen ékes históriákat, mint a mi vasárnapi iskolai leckéinket. . . El fog jönni az idő, el kell jönnie, amikor be fogják látni az amerikai magyar reformátusok mindnyájan, hogy nem az a lap az ö igaz barátjuk, a mely ideig-óráig való gyönyört szerez, hanem az, a mely arra tanít: já rjatok a keskeny utón ! El kell ezeket mondanunk, mert a szivünk fáj, ha látjuk, hogy a mi testvéreink a testet emésztő munka után, a helyet, hogy lelkűk nemesbítésére törekednének, inkább a könynyebb részt választják s nem a jobbat. Istennek hála, ma már olyan tábor áll megettünk, a mely zászlónkat győzelemre fogja juttatni. . . . Oh bárcsak mindazok, a kik velünk egyek a hitben: velünk egyek lennének a cselekedetben is. . . Mi nem félünk. . . Haladunk azon az utón, a melyet magunk elé kitűztünk. Küzdünk a célért ..se küzdésben a jók támogatása mellett, velünk van az Istennek irgalma és kegyelme is. Ha pedig Isten velünk, ki ellenünk ! Isten volt Pál apostollal is. . Láttuk miként szenvedett, mint küz dött, fáradott, de láttuk azt is, miként diadalmaskodott, ami Urunk Jézus Krisztus által. így küzdjünk, fáradjunk mi is ! A cél ma is az, a mi volt Pál apostol idejében: az Isten országának az építése. És csak az tölti be igazán emberi hivatását, a ki ezt a célt szolgálja a reá bízott talentumok kamatoztatásával. S ha mi ezt a célt szolgáljuk s arra törekszünk, hogy testvéreink is velünk együtt érezzenek, higyjenek és működjenek: úgy csak kötelessé günket töltjük be. . Olvasóink pedig akkor fogják betölteni igazán kérész tyén tisztüket, ha minket arra segi tenek, hogy nagyobb lappal — minél szélesebb körben hintegessük az igaz vallásosságnak és hithüségnek magvait. . Azoknak, a kik a lefolyt félévben vasárnapi iskolai leckéinket tanul mányozták további kitartást kívánunk, s e rovat vezetőjének td. Virág István urnák, e helyen Í3 köszönetét mondunk. Kalassay Sándor. Figyelmeztetés. Mindazok, kik a lapot nem kap ják rendesen, szíveskedjenek azaláb bi sorokat egy levelező lapon kitől teni s azt hozzánk beküldeni. Az “Am. M. Ref. Lapjának” kiadóhivatala. To the Publisher of the “Am. M. Ref. Lapjának P Dear Sir: Your paper has come of late so irregularly, that I am compelled to discontinue it unless I receive the same in the future more promtly. Respectfully Aláírás. Cim és város I Egyházi és egyleti élet. Egy nemes cselekedet. Egyházunk iránti nemes szeretettnek, hu ragaszkodásának tündöklő szép jelét adta Homesteadon, Pa. Tomcsányi József, buzgó hittestvérünk, t i az ottani egyháznak alapitó presbitere s ref. egyesületünknek is régi időktől fogva buzgó pénztárnoka. Nevezett hittestvérüuk ugyanis a Homesteadon építendő uj magyar ref. templom alapjára készpénz ben kétszáz dollárt adományozott. Tudomásunk szerint az egyetlen Kundtz Tivadart kivéve még egy ma gyár ember sem adott Amerikában egyszerre ilyen szép összeget valamely templom vagy közintézmény javára. Tomcsányi urat a jó Isten megáldotta anyagi javakkal, fáradozásait, takarékosságát előmenetellel koronázta s milyen szép dolog, ha valaki, mint ö is, Isten iránti hálával teszi le hitének, áldozatkészségének gyümölcsét az Ur oltárára. így kellene ennek lennie mindenütt. Nem a. legkisebbet, hanem mindig a legnagyobbat kellene megtennünk a mit csak tehetünk az Ur dicsőségére. A homesteadi testvérek áldozatkészsége különben általában véve nagy arányokban nyilatkozott meg az épitendö homesteadi uj ref. templom iránt, igy pl. Szinyei András egyh. pénztárnok, továbbá Tomcsányi Fereuc, egyenkint száz-száz doT- lárt adományoztak. Az első ezer dollárt három nap leforgása alatt gyűjtötte össze Harsáuyi Sándor lelkész és Jurcsó István íögondnok. A begyül t összes adományoka legrövidebb idő múlva nyilvánosan fognak nyugtáztatni lapunk hasábjain. Legyen Isten áldása a megkezdett szent munkán, hogy ez Istennek dicsőségére, sok lélek idvességére sikerrel el is végeztessék. Fuldokló keservvel Ótt sirja ki magát, Ott zúgja, harsogja Emésztő bánatát: „Mért lett idegené Ez a kuruc fészek? Aluszol te nemzet S talán fel sem ébredsz? Ellenségnek adod, Ami neked drága, Hol szabadságodnak Nyílt első virága. S azt, aki mindenét Odaadta érted, Hideg közönyöddel Megbántod, megsérted! Kuruc fejedelmed Dicső tetemeit, Idegen országnak Göröngyei fedik. Tedd kezed szivedre, Úgy nézz fel az égre, Oh, te árva nemzet Ébredezz már végre!“ Barcsa Endre. Jó és irgalmas az Isten. A szép kis Vajda Erzsikét kiterítették a hideg ágyra. Letakarták aranyos szem fedővel, köriilrakták ko szorukkal, virágokkal.... Minden virágon, minden levélen égj egyharmatcsepp ragyogott, szegéngVajdáné szemeiből hulló bánatos könnycseppek. Oly szép kis leány volt, olyan okos, olyan szeüd, édes anyjának egyetlen öröme, mindene. És most ott fekszik a hideg ágyon. Sötét szempillái eltakarják beszédes kék szemeit, csevegő piros ajkai örökre elnémultak, és az a kis szív, melynek minden dobbanását oly félve, remegve hallgatta az édes any ja, megállt örökre; nem ver, nem dobog. Édes anyja reá borul, csókolgatja, szólongatja, forró könnyével áztatja. —Nézz rám egyetlenem, ragyogó szemeddel, mosolyogj rám édes, pici piros száddal, ölelj meg játékos kicsi kacsóiddal.... Mindnek, kik ott vannak, künv gyűl szemeikbe, sajnálkozás könyje. Erős férfiaknak elszorul a szive, kicsordul a könyje, ha rá néznek Vajdánéra és arra a kis halottra, a kit úgy szerettek egész faluszerte, a kit csak úgy hittak: pici piros Böske. Hozzá hozzá fognak, vigasztalják anyját—de a szó elakad, zokogásban tör ki. .. .Ki tudna most szólni, szóval vigasztalni. Jönnek mennek az emberek halott nézni: a kik mennek könnyes szemmel; a kik jönnek: nehéz szívvel. Százszor is elmondják egymásnak szomorún: meghalt a kis Böske!—még vasárnap milyen szép volt, hogy eljátszott... Kegyetlen torokgyík, édes anyák réme, az vitte el, az ölte meg. Kinyílik az ajtó, újra jött valaki, nesztelen léptekkel. —Tisztelendő asszony! Nem fél a haláltól, nem féli az Istent? Isten kisértés ez, ilyen helyre jönni ilyen fiatalnak, a hol ilyen halott__totorokgyikban halt meg__s maga is fiatal. —Szabad a jó Isten édes mindnyá j nnkkal. És be ment a házba, ott megállt a ravatalnál, a kis halott lábainál, csak nézve merően, egy szó nem jött ajkára, egy vigasztaló szó. Meglátszik az arcán, küzködik magával, ha most szólna, sirva fakad__De nem szabad, nem, nem szabad, jó ke resztyén papné nem sirhat most itten, hisz annyian'sírnak, s ki legyen erélyes, ki lehetne erős, ha ö sirva fakad........Mégis ott ül két szemében két ragyogó könvcsepp Vajdáné meglátja, át öleli sirva, vállaira borul, fuldőklik a hangja. —Nincs nincs, nincs__ —Jó az Isten jót ád, Vajdáné aszszonvom, ne sírjon kigyelmed! —Jót ád? Nekem? Soha! Nem is adhat többé, ne is adjon nékem! Hogyha ezt elvette, ezt, ezt, ezt az egyet, nem kedves már nékem meny béli üdvöm sem. Rettenetes szavak, iszonyú fájdailom. Ott lerogvoft szegény asszony ; kedves halottjára, nem szólt többet, nem könyezett. ottan maradt mozdulatlan, kész halott volt. Hanem mikor behozták a koporsó födelét, felsikoltott fájón, mintha szivét tépnék —Nem, nem, nem engedem, az e nyém, az enyém, nem adom, nem adom a sírnak, nem adom a földnek. Vigasztaló szóval újra ott van a tisztelendő asszony, gyönge két kar jával át akarja, fogni, balzsamos sza vával akarja csititni;dea szegény aszony kínzó fájdalmában ellöki rria gától.
