Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1903 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1903-05-07 / 19. szám

2

reformátusság sorsát szikén hordozta, még is közelebbről a tietek -volt, ti éretettek, a ti lelki javatokért működött s ama nagy egyetemes cél mellett, a melyet imént emliték, azt a különös célt is teljes szívvel és lélekkel szolgálta, hogy ez az egyház a szellemi és anyagi virágzásnak minél magasabb fokára emelkedjék. És mi tudjuk, hogy ezt el is érte; az az egyház, a mely ma róla emlékezik, nagyon szomorú állaálapotban voltakkor, amikor ö annak vezetését átvette, de hatalmas szinte emberi erőt felül múló munkával oda törekedett, hogy mind azok, a kik Pittsburg és vidékén lakoznak a mi hitünk cselédjei közül minél jobban érezzék az egyházhoz való tartozásukat s ennek az egyház hoz való ragaszkodásnak tényekben is ki fejez íst adjanak.

Ezért egyletet szervez, az egylet nek osztályait itt is-ott is felállítja, hogy egyházát az agyagi boldogulás utján is vezesse: személyesen felkeresi minden hivét, int, buzdít, korhol, dicsér a szerint a mint az megérdemli, a kihez épen útja elvezetett.

Azok, a kik ma itt élnek s élvezik a bőséges munkának áldásait, el se tudják képzelni, hogy minő óriási lehetett a szegénység ebben a tejjel s mézzel folyó kanaánban, ha egyszer úgy fordul az idő, mint a gyárkémények füstje vigan száll fölfelé a tisz ta légben. Mindenki siet, az egész ország olyan, mintha egy óriási méh kas volna oh de sivár kihalt vidék ez, mikor nem szól a gyárak munkára hivó fűtve mikor ki alszik a gépekből, a kohókból a tűz, siralom völgye ez a föld csupán!

És ilyen idők voltak azok, a melyre a Ferency Ferenc munkálkodásának a tény koia esett. Hatásánnak az érdeme abban állott, hogy e szomorú viszonyok között is tudott lelkesedést támasztani az egyházi ügyek iránt.

Valóban csak egy igaz férfiú, a Jé zus Krisztusnak egy igaz szolgája érhetett el olyan eredményt.

Valóságos apostoli buzgalom, hiii

séges engedelmesség a Jézus Krisz-! parancsolatai iránt, az Istennek és az embereknek igaz szeretete tehette öt képessé arra, hogy a szétszórt csontokat összeszedje á egyházát, a mely .mikor annak lelkészi állását el foglalta, nagy adósággal volt meg terhelve, az adóságtól teljesen megszabadította.

Mi őszinte lelkesedéssel kisértük munkálkodását, s azö ereje meg mutatta magát a mi erőtlenségünk által is. gyakorta felkeresett,* tanácskoztunk, tervezgettünk. Meghánytuk vetettük az Amerikába sza kadt ref magyarság dolgát! nem egyszer hullattunk együtt keserű kényeket, mint a zsidók Babylon vizeinél s nem egyszer találtunk lelkesedést az egy más iránt való igaz szere tetben.

így jött létre az amerikai magyar ref. egyesület. E szervezettel míg az egyház egyik célját a jótékonyság gyakorlását akartuk elérni, eddig arra számítottunk, hogy ez lesz ama kapocs, mely összeköti mindazokat, a kik velünk egyek a hitben a reményben és a szeretetben.

Oh mennyi özvegy, mennyi árva áldhatja ma az ö nevét! Hány szeren csétlen elhagyott talált oltalmat már e jótékony egyesület forrásainál. Bizony mind ezek elmondhatják ma az igaznak emlékezete áldott.

* *

*

Mintha most is látnám! Jóságos szeméből a barátság, az őszinte testvéri sz-retet lángja ragyog felém! Vissza szálok a múltba lelkem szárnyain. Ifjú voltam, tettekre vágyó lelkes ifjú, az ö ajkán hivószó fakadt: idekin élő testvéreidnek szüksége van reád, jöjj, ne tanácskozz a testtel és vérrel, hanem legeltesd itta Babyloni vizeknél is. És mi meghallgattuk a hivó szót. Jöttünk hogy életünk célja az legyen, a mi az övé; jöttünk, elhagyva a fényes jövlt, a biztató reményt; elhagyva a gyermek és ifjú honnak ezernyi em lékeit, a földet, a melyhez minket is fűz az a ki nem magyarázható ragaszkodás, mely még ma is sok fáj

dalmat és keserű könyhullatást okoz........[Jöttünk..! Ö vár reánk.

Oh ti bizonyára tudjátok mit tesz az, Ö várt reánk. 'Senki, senki ebben az egész nagy világban, a ki ismerős volna, csak ö a testvér a lelki mun bálkodás terén. De elég. Megoktat e szokásokra, bevezet a törvényekbe, a szabályokba s híveink szeretetébe ajánl.

Oh ne vegyétek rossz néven testvéreim, ha ma, midőn róla emlékezünk; én is meggyujtom az emléke zés oltáránál a hálának fáklyáját s künyhullatva emlékezem meg róla, ki igaz barátunk volt.

Öt magát vártuk, mikor halál hire érkezett, őszinte igaz fájdalmunk szentelte meg a könyeket, a melyek szemünkből fakadtak, mikor a gyász eset hírét hallottuk. Telik, múlik az idő .. / De emléke velünk van, velünk marad, mig mi is el nem költözünk ama boldogabb hazába!

•ífc -5\*

/. *

Testvéreim! Az igazak hatása nem csak abban nyilvánul, hogy maguk igyekeznek valamely nagy célnak az elvégezésére, hanem abban is, hogy a tetteik példa gyanánt szolgálnak másoknak is s ösztönzik a ,csüggedöt,, bátorítják a bátortalant, vigasztalják az ügye fogyottat; tett erőt, lelkesedést öntenek mindazokba. a kik az életről s annak céljairól komolyan gondolkoznak.

Ez ünnepélynek nem csupán a hálás megemlékezés a tárgya, hanem, ama nemes elhatározás is, amely az ö róla való megemlékezésnél arra buzdít mindnyájunkat, hogy úgy éljünk, mint ö élt, hogy a mi emlékezetünk is áldott legyen.

A világban, a természetben min den egyes teremtett dolognak megvan a maga célja, a maga hivatása. Az Isten legnemesebb teremtményének, az ember életének a célja a legdicsöbb a legmagasztosabb!

Sokan azonban ennek a célnak a megértésére még ma sem tudnak^felemelkedni. Különféle utakon és módokon száz és ezer cél felé fut az em beriseg, pedig ósak egy a cél, egy

húzódott, ahhoz igazán nagylelkűség kellett. A leányka mamája egy tiz dolláros bankjegyet adott ár nekem kis barátom számára és egyut tál felkért, hogy tolmácsoljam legforróbb köszönetét.

•k

Szép tette után Vilii lett a város hőse. Jó üzletet csinált az ujságáruüssal és a rendörégi hivatalba is be járatos lett. A főnök megígérte neki, hogy ha idősebb lesz. hát beszerzi va lami jó munkába, hanem egyelőre még várnia kellett. Szabadon jártkelt a főnök irodájába és egészen agy érezte magát, mint a ki otthon van. Sokszor jó szolgálatot tett nekünk, mert különösen gyanús -egyének szemmel tartására nagyon alkalmas volt. Hanem egyszer nagy baj történt. A főnők íróasztaláról elve szett egy elefántcsontnyelii revolver. Mi vettük neki ajándékul kinevezte tése alkalmából és nem annyira értéke, mint az emlékéért volt az neki nagybecsű.

A gyanú Viliire háramlóit. Én erő sen kardoskodtam ártatlansága mellett, hanem nem sokat használt mivel a takarító feketén kívül senki se volt a szobában, csak Vilii. Sorba jártam az . összes zálogházakat, de nyomára nem jöhettem. Vilii sírva panaszolta, hogy ártatlan és én meg is voltam felöle győződve szivem mélyéből.

Szegény fiú nagyon .sokat szenvedett a gyanúsítás miatt, nehezére is esett, hogy kételkedtek benne. Azóta nem volt szabad a hivatal felé kö

TÁRCA,

A kis Vilii.

: «Am. Magy. ítef. Lapjának” eredeti tárcája.

Akkor ismerkedtem meg vele, mivr a rendőrséghez kerültem. Soány, vézna kis fiúcska volt, nem jen látszott többnek 9—10 évesnél. Itözete olyan, mint a többi ujságáiló fiúnak; rongyos és nem a legtisz d)b. Mikor először láttam, kegyeimül verekedett egyik pajtásával, llenfele jóval nagyobb volt, mint ö, anem azért nem igen birt vele, mert is barátom véznasága dacáta is iz los gyerek volt. Öt hat más fiú volt örültök, a kik a verekedés lumenedére vigyáztak. Mikor az egyik leglátott, elkiáltotta magát és az eész kompánia futásnak eredt.

Alig értem a szöglethez, mikor látini az én kis hősömet, hogy ugyan inálgatja az újságait a járó-kelökek és olyan ártatlan arcot csinál, lint a ki vizet sem tud zavarni. Ka on fogtam és kérdeztem tőle, hogy íiért verekedett az előbb. Persze, ogv tagadta, de utóbb mégis megállotta, hogy az egész lovagias ügy olt, mert a másik fiú kiöltötte a yelvét a Maggie Brownra. Megtudam tőle, hogy árva gyerek és hogy . “hűk otthona” cim intézetben la;ik. Azután minden nap találkozam vele és hova t ivább szorosabb

barátság fűzött össze bennünket. Ö, a kis vézna fiú és én a nagy policeman. Bizalmasok lettünk és elmond ta kis örömeit és bánatát. Én igye keztem örömében részt venni, bánatában osztozni.

Egyszer a kikötőnél voltam szolgá laton és Vilii is ott volt. Jó üzletet csinált a gyermek és örömmel jelen tette, hogy ha igy halad, hát nem sokára együtt lesz az uj ruhája ára.1 Közel hozzánk egy úri nö állott alig három éves kis leánykájával. A ki esi ott tipegett a rakparton, a mig egyszer csak bele nem esett a vízbe. A mamája elsikoltotta magát és ha derékon nem kapom, után na ugrik, Mig én öt fogtam, Vilii földhöz vágta az újságos tarisznyát és utána ugrott a kis leánynak. A kis leány any ját hamar átadtam egy közel álló embernek, én pedig a mentőövet felkapva, vártam Viliit.

Nem féltettem a gyereket, mert j úgy úszott, mint a harcsa. Egyszer | csak feltűnt és örömemre a kis le |ány piros ruhácskáját ?s megláttam-: Kiáltottam neki, hogy vigyázzon és felé dobtam a mentő karikát. Ugye- 1 sen elkapta és egy kézzel belekapasz kocLva a másik kezével a kis leányt j tartotta a viz felé. Pár perc múlva ' mind a ketten szárazra kerültek. Én a kis leányt vittem be a jegyiroda ba, s mikor kijöttem, Viliinek nem volt se hire, se hamva. A zűrzavarban szépen odébb állt. Akkor kezdtem igazán a fiút megismerni. Mert szép dolog volt tőle, hogy a kis leányt kimentette, de hogy a hálálkodás és dicséret elöl csendesen félreaz eszmény és nem más, mint a Jézus parancsolatainak a betöltése: „Legyetek tökéletesek, mint a ti menynyei atyátok tökéletes.“

Az emberivilág földi tökéleteségre vágyik s n<-m tud felemelkedni arra a magaslatra, a honnan belátná azt, hogy a földi élet csak előkészületi idő az örökéletre, — vagy az örök kárhozatra!

Ezért a magasztos célért kellene munkálkodnunk, küzdenünk és fáradnunk mindnyájunknak s ha csak egy lépéssel vinnénk is előbb ama kis körnek a lelki javulását, tökéletesedését, a mely ’ gondozásunk alá adatott; bizony rólunk is elmondják hogy emlékezetünk áldott!

Ez a mai fenséges hála ünnepély, testvéreim,tehát csak akkor fog lelki haszonnal járni reánk nézve, ha mig a llála lángja lobog, szivünkben szent fogadást teszünk arra nézve, hogy a reánk bízott munka közbenarra fogunk törekedni, hogy mint igaz emberek elő mozdítsuk a közjót s az által az emberiség tökéletesedését, fejlődését.

E célból szem előtt tartjuk a mi Urunk Jézus törvényeit és azokat a parancsolataikat, a melyek a keresztyén anya -zen tégy háznak az alapkövét. képezik.

Óh minő felséges, magasztos igazságok ezek ... Oh bárcsak eljutnánk már arra a tndatra, hogy nem csak földi boldogságunk, - de örök életünk is e parancsolatoknak a betöltésétől függ. Minő más volna a világ képe, minő más volna az egész emberiség helyzete.

Ezekért az eszmékért küzdött fáradott az, a kinek emlékénél ma meg állunk! Iliv és igaz volt a rája bízottakban.

Betolté a a törvényt s példát adott arra, hogy miként kell járnunk az élet utain.

Oh bárcsak az ö példa adása lelkesít ene mindnyájunkat arra, hogy igazán éljünk — s be töltsük ember tisztünket. Amen.

zelitenie s csak az utcán találkozhattam vele. 0 is megpróbált mindent, hogy ártatlanságát bebizonyítsa és híven elkövetett mindent, hogy utasításaimhoz képest a valódi bűnös nyomára jöjjön, de hasztalan.

Valami egy hónappal a revolver el tűnése után az utcán találkoztam Viliivel. Megint panaszkodott a fiú és én jobb újság hiányában csak biztattam. hogy ne céüggedjen, majd kiderül az egész. Láthatólag megkönyült s vidáman folytatta az újság kínálást és én magára hagytam. A- lig haladtam vagy negyven lépésnyire, mikor látom, hogy mindenki fut visszafelé. Oda nézve láttam, hogy nagy tömeg csoportosulás' volt egy villanyos kocsi körül. Vissza siettem és — uram ne hagyj el — a kis Vilii feküdt ott a vágány mellett a kövezeten,’ mind a két lába térden alul levágva.

Hozzá tolakodtam és fejét ölembe véve, kérdeztem tőle, mit tett. Hal- i vány mosoly látszott a jkain s láttam hogy emberfeletti módon erőlködik, hogy beszélhessen. Közel hajlottam hozzá és kértem a körül állókat,

' hogy hallgassanak vagy fussanak or i vos után. “A kis fiú megszabadult, de engem elütött. Nem volt időm félreugrani, mert nagj on gyorsan jött. Érzem, hogy meghalok, de mond meg a főnöknek, hogy ártatlan vagyok abba a dologban. Isten veled! Majd ott fent viszontlátjuk egymást. Isten veled.” Csendese lezárta szemeit és meghalt.

Úgy esett a dolog, hogy egy ember kis fiával akart átmenni az utca