Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1902 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1902-12-25 / 52. szám
I éji dog. nagy tudós és a mellett kriszta hitü s lánglelkii kereszérfi, a szent földön utazva, Ihatott ellent a tudnivágynak, i bethlehemi mezön, a hol aztöbb száz évvel a pásztorok öltötték az éjszakát, ama kaíyi éjszakán, szemlét ne tartson, s ott künn töltött ö is egy éjit. Éjfél felé teljes fényében visít a hold, őrizve csillagtáborát, it a halom oldalában vannak a orok nyájaikkal, ép úgy, mint >r, a midőn “Mennyből az anlejött hozzájok.” lyen eltérő módon gondolkozik ama csillag megjelenése felöl az sriség! Arról a megváltás csilla)1, mely a Jézus születésében és ságmunkájában ragyogott fel a ös világ előtt, vezetve hiveit kies kra, hol nem a véges testi élet, i lelki örök élet kincsei tárulnak gyognak fel Útmutatóul, mint fés csillagok sötét éjszakákon. Lina karácsonyéji csillaggal Isten snt meg a testben: ama megigért baditó, a ki a szeretet felséges .ngyeliomát jött hirdetni, a menyei édes Atyának, örvendetes ize tét, a bűnös gyarló embereknek. Jézus tudománya jóizüen megne:sité, mert jobbá tette a zsidó és gány társadalmat. Uj világot áldott a régiek romjain. Isten Fia volt, mert csak Ö az jyszülött, mi pedig ö általa és étte lettünk fogadott gyermekek. De ember fiává lett, mert úgy szélé Isten e világot, hogy egyszülött iát adta érette, hogy az embernek a felkeresse és megtartsa azt, a mi Iveszett. Mindenbe hasonlatos lett hozzánk, ivévé, hogy az ö szájában álnokság em találtatott s a bűn az ö szivéhez iem férkőzött. Embernek fia volt abban az érteemben is, hogy eszményképet állított elibiink szavaiban, tetteiben, e* jész életében, hogy milyen lehet és nilyennek kell lennie az Isten leiké t öl vezérelt embernek. TARCA. Bethlehem pusztáján. Bethlehem pusztájáu hallatszott az ének Szent Karácsony éjben, Az angyalok ajkán, szegény pásztor népnek: “Dicsőség az égben!” “Dicsőség az égben, békeség a földön S szeretet mindennek, Megváltó született kicsiny jászolában A kis Bethlekemnek!” Óh rég volt! S most is e bethlehemi ének Mindig újra zendűl Szent karácsonyestén, gyermekek ünnepéin Ajkamon — lelkembűl. A lelkem elszárnyal arra a szent földre, Kicsi Bethlehembe, S angyalok hirdette édes égi béke Lel szállást szivembe. Fájdalmim megszűnnek, kétségem eloszlik, Nerh érzek ínséget, Megváltó Jézusom, hit és szeretettel Áldozom te néked! S oly gyermeki öröm szállja meg lelkem, mint , Valamikor régei), Szivem azt dobogja, ajkam azt énekli: “Dicsőség az égben!” Kovács Endre. Szomorú karácsonyest. Az idő estére hajlott. Az ég szépen kiderült a nagy hóesés után, a mely két-három lábnyi magasságban borította a földeket s a fák ágait földig lehajtotta. A nap utolsó sugarait lövette alá, a mennyire az erdő sudár fáinak hóval fedett koronái megengedték. Ün»iWdves csend honolt az egész kör-Kegyes lelkek az Urat dicsérjétek, Áldott Idvezitőnket tiszteljétek! Ki beteljesité, a mit igére, Megalázván magát Isten létére, O O Felkereső nyáját, Elvégző munkáját. Fogadjuk hát, midőn Mostan is hozzánk jön, Dicséret mondásával. * * * A midőn ama Bethlehemben felragyogott váltság csillaga a Golgotha keresztjéről hinté vissza búcsú sugarait, vagy ott az Olajfák hegyé röl visszatérendő volt fénylakába: biztatólag igy szólt: “Ne féljetek, én meggyőztem e világot. Én veletek leszek mind e világ végéig.” Elküldi a szent lelket, mely első sorban a tanítványokra töltetett ki s azóta ez a lélek vezéreli a Krisztus igaz kővetőit a szent életben. Ez a lélek hatotta át a nagy apostol szivét, midőn a pogányok között, nagy tudósok füle hallatára bizonyságot tett a Krisztusról, a ki megfeszittetett, de feltámadott, megdicsöittetett s él örökké s bir az élet és halál kulcsaival. “Az én életem is nem drága, csakhogy elvégezzem a futást, a mit vettem az én Urami tói. Tudom,hogy eltétetett számomra is ama hervadhatian korona.” S mi a keresztyén feladata? Hogy kövesse ama karácsony éji fényes csillagot, mely nem más, mint a mi Urunk Jézus Krisztus; hogy az ö élete szüljön minket is uj életre, az ö tiszta életfolyása indítson minket is arra, hogy járjunk tisztán, feddhetetlenül a jelen való világban. A ki igy megtalálta s kész követni ama karácsonyéji csillagot, annak lesz s legyen mindnyájunknak boldog, idvességes karácsonyunk. Oh Jézus! ha igy szerettél S kedvellettél bennünket, Ha Idvezitőnkké lettél, Segéld gyengeségünket. Hogy mi is szerethessünk Tégedet s követhessünk. Te általad lelkűnk végre Menjen fel a dicsőségre! Virág István. ••íme nagy örömet hirdetek nektek, mely az egész népnek öröme lészen : mert született nektek ma a Megtartó, ki az Ur Krisztus.” Egy éjszaka s az ó szövetség könyve bezárult. Négy ezer esztendő kínja, gyötrődése véget ért. Világosság gyűl a sötét éjben, égből alá szálló, föld mélyéig bató, ébresztő tiszta fény. Ragyogása erő, sugára hatalom. Félelemmel látják, csodálva iidvözlik előbb a pásztorok, azután királyok s végül az egész nép szelte Izraelben. Börtönök zárai, rabszolgák láncai összetörve, összezúzva, csörömpölve hullanak alá s a, választott nép hajdani nagysága, fénye, dicsősége mélyre ásott sir üregeibe beragyog a messiási fény. Az ősapák hite, a próféták szent lelkesedéssel hirdetett reménye ime testet öltött! A gyermek, a Dávid magva, a szabadító, a szolgaság eltörlöje s a zsarnokság eltiprója, a király, a várvavárt Messiás ime megjelent! Valóra vált a jóslat, midőn a választott nép fiai és leányai “megtérnek és nagy énekléssel Sionba mennek és örökkévaló öröm lészen az ö fejükön, öröm és igazság veszi őket körül és eltávozik tőlük a keserűség és nyögés.” Egy éjszaka s az uj szövetség köny ve feltárul; maga az Isten angyala hirdette annak igéit: “Ma született nektek a Megtartó. “ Eljött az idők teljessége s Isten elbocsátá az ö egyszülött fiát, hogy “senki valaki ö benne hiszen, el ne veszszen, hanem örök életet vegyen.” Ég és föld az isteni kegyelem fényében ragyog. Mint a villámlás, mely kijö napkeleten, és meglátszik napnyugaton is, úgy öntó el a bűnös világot Isten aj t.yai szeretetének fénye, ragyogása, | ennek világánál látta a föld népe i összedőlni, füstölgő romokká össze! omlani az ó-világót s a romok felett | fölemelkedni az uj világot: az Isten i országát. A szellemi rabság, a lelki fájdalmas panaszhangok törtek elő s kevéssel utána némi távolságban vidám nevetés s hangos beszélgetés hallatszott. Az útfélen, félig megfagyva ku pörgött egy emberi alak; egy nyomorúságos külsejű ember, ki több szőri hiú kísérlet után sem tudván fölegyenesedni, visszaesett a havas földre. Alig egy pár pillanat múlva egy egész sor szán tűnt elő a félhomályban. Lármának is beillő hangon beszélő polgárok voltak, kik á közeli városban tett bevásárlás után ugyan csak biztatták a hideg miatt különben is elég sebesen ügető lovaikat, hogy otthon ünnepelhessék másnap a szent karácsonyi ünnepeket. Hogy meglehetősen bevettek a jóból, az nagyon is megtetszett a hangos beszédből, mit egymás közt folytattak, épen úgy, mint a gyakori ostorpattogtatásból, melylyel a fáradt állatokat serkenteni iparkodtak. Az első szán lovai egyszerre félre ugrottak, a gazda pedig, mintha egy szerre szárnya nőtt volna, csak úgy repült a szánról bele a puha hófürdöbe; hogy nem valami kegyes szavakkal üdvözölte azt a halvány alakot, mely félig felemelkedve tárta felé reszkető kezeit segítségért, magától érthető. “Te vagy az, te madárijesztö, a ki embert és állatot úgy megijesztesz, hogy majd az eszét veszti“ kiáltott haraggal, mig kezével a havat verte, le ruhájáról. Hatalmas alak volt, a mint ott állt: magas, erőteljes, viharedzett s napbarnított arcát, tö szakái köritette. A nyakát védő meleg kendő s a rajta levő sötétkék posztóruházat elárulta a jómódú embert. Kalapjával még folyvást verte le magáról a havat s _minden ütésnél egy-egy indulatos szóval illette a hóba visszahanyatlott szerencsétlent, ki a mérges szavakra csak fájdalmas sóhajtással felelt. “Hát te vén Bukfencz, eztn a szent estén részegen fekszel itt, mint egy....! s a mivel feleségedet s gyér mekeidet az ünnepen át tartottad volna, torkodon eregetted le? Illik ez egy ilyen szegény mesteremberhez, mint te vagy? Nem inkább éhező gyermekeidre kellett volna gondolnod, a helyett------------------------De mi ez? Ez a íickó, mint látom, elájult! Jöjjetek emberek, felteszszük a szánra s haza viszszük. Szép karácsonyi ajándék lesz ez annak a szegény családnak. A többiek leszálltak a szánról, oda mentek, hogy felsegítsék; de a mint hozzányúltak, felnyitá szemeit s elit tasitólag intett kezével. “Lelkészt, lelkészt!“ sóhajtott és ismét lecsukta szemeit. “Lelkészt?“ ismétlők az utasok s csodálkozva összenéztek. “Félrebeszél“ mondá az egyik, “tegyük csak fel a szánra.“ Lehajoltak, hogy felsegítsék, de az annyira jajgatott, hogy ismét lent hagyták a hóban. Most feltekintett s a szederjes arc s beesett szemek lát tára gondolkodóba estek. Az első ismét kérdi tőle: “Ittas vagv-e, vagy beteg? — Melyik a kettő közül?“ “Beteg, beteg, —sóhajtotta gyenge hangon. — Érzem, végórám közeszolgaság sorvasztó hatalma, a Dun öldöklő vége, a kárhozat irtóztató ré me legyőzve, megsemmisítve. Uj hit, uj élet, uj öröm s boldogság kútfeje a Jézus bölcsője. Hangzik az angyal örömet hirdető szava, zeng az égi seregek éneke s a föld népe áhítattal eltelve borult le'a bethlehemi jászol előtt, melyben az Üdvözítő, az ég és föld királya fekszik. Jézus'Jézus! Áldott a te születésed, Q- unok forrása az! Nincs lélek, nincs szív e nagy világon, melynek örömet ne hozna a te születésed kedves emlékünnepe. Mint a nap a föld legelrejtettebb zugaiba is küldi sugarait, úgy hint a te bethlehemi jászolod örömsugarat a legelzárkózottabb, legridegebb lécekbe is. Börtönlakóknak rideg, sötét arca megilletödött, a bűnbánó képmását ölti fel, sziveik jégkérge mintha olvadozna, a rajtuk és körülöttük ülő mély sötétség, mintha oszladoznak. Fénysugár villan meg magukba szállott leikeik elöt-: ö hozzájok is eljött a Jézus, szabadulást, bocsánatot hirdet. És kiszáll lelkök a bűn tanyáiból, távol levő hitvest keres emez, ártatlan kicsiny gyermekek, az ö vére véreinek látásától ittasul meg amaz; édes anya látja elhagyott gyér mekét, gyermek öleli a hazatérő apát; hangosabban dobog fel a szerencsétlenek lelkében a szív, ellenállhatatlan érzés rázza meg egész valójukat, haza repül leikök elbagyottaikhoz; egy-egy sóhaj, a megkönynyebbülés sóhaja, egy-egy könnycsepp, mely a fénytelen szemekből alá gurul a sápadt arcokon, jelzik, hogy az öröm, a karácsony öröme a börtönök mélységeibe is eljutott. Hogy ne jutna el hát azokhoz az ártatlan gyermekekhez, kik apát s anyát vesztve a kér. szeretet ölében találnak menhelyet. Az árvák öröme! Milyen magasztos, milyen fenséges, szent érzés lehet az! Milyen elragadó, milyen boldogító az a kedues kép, melyet az árva gyermekcsoport állít élénk a karácsonyfa alatt Krisztus születésének elő estéjén. Mindent elvesztve és mégis mindent megnyerve. Halotti ének volt a | ledik, annyira vágyom Isten igéje után. Kérjétek mega lelkészt, jöjjön el. Istenem, segits meg!“—sóhajtott s visszahanyatlott a hóba. Az emberek tanácstalanul álltak. “Lelkészt?“ hisz egy napi járó föld a lelkész lakásáig és vissza, holnap karácsony ünnepe lesz, ha a lelkész az egész éjszakát keresztül utazná is, nem érhetne vissza az isteni tisztelet idejére; "de meg — úgy látszik, nemsokára vége lesz szegény nek.“ Némán álltak ott s vizsgálták a be teget. Midőn az szemeit ismét fölvete, észrevehető félelemmel kérdé: “Vájjon eljö-e a lelkész? — Csak kérjétek ám, hogy jöjjön el. “ “Nem hiszem, szegény barátom, hogy a lelkész még életben érjen tégedet; sokkal rosszabbul vagy s aztán mit akarsz a lelkészszel, úgy sem tudna az rajtad segiteni“ tévé hozzá nevetve, miben a többiek is követték. A beteg kissé feltámaszkodott s ijedten tekintett az emberekre. “ Sem lelkész, setn Isten-ige nincs a haldokló szerencsétlen számára?“ Mindnyájan fejőket rázták: “nagyon kosz szu az ut odáig. ‘ ‘ “Imádkozzatok hát ti velem! Imádkozzatok, ne hagyjatok imádság nélkül meghalni!“ kiáltott oly sürgetöleg és remegve, hogy a há rom ember önkénytelenül is összetette a kezét. “No“ kiáltott a beteg, “nem tudtok, vagy nem akartok? ‘ ‘ “Kezdd el te, Telkes Gáspár“ szólt egyike a később jöttéknek, “majd mi is segítünk, csak kezd el.“
