Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1902 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1902-11-27 / 48. szám
í ' V \ — 31 — A Nazareth Ave templom tagjai nagy szomorúság között fogadták a Dr. Bruce lemondását; bár azok, a kik az ígéretet nem tették meg, nem nagyon bánkódtak. Dr. Brucet azonban azok is tisztelték, a kik abban a véleményben voltak, hogy az Ígéret megtartása rontaná üzletüket. A bátorságot ezek is csudálták. Evek hosszú során ismerték Dr. Brucet, mint igen szives és igen becsületes embert, de az önfeláldozásnak ez a formája nem volt világos előttük. Mikor megértették lelkészük szándékát, elfogadták igaznak azt, hogy a Jézus követése ezt jelenti. A Nazareth Avei templom gyülekezetén meglátszott ama mozgalomnak a hatása, a melyet Dr. Bruce indított meg. Azok, a kik az Ígéretet megtették, megújították a gyülekezet életét. Ősz volt. A tél ijesztő léptekkel közeledett. A város kemény télnek nézett elébe. A püspök egy délután a “Telepitvény”-böl jött ki s az utcán sétált. Egy uj barátját akarta meglátogatni. Már körülbelül négy utca hosszat ment, mikor szemébe ötlött egy gyár, a mely teljesen különbözött a többiektől, az egész környék uj volt a püspök előtt. Minden nap ujabb-ujabb helyeket fedezett fel, a hol szükség volt az emberi szeretet gyakorlására. Az a hely. a mely figyelmét magára vonta, egy kis ház volt egy khinai mosoda mellett. A homlokzaton két ablak nyílt. Belöl az ablakon több féle főzetek volt kirakva. Minden egyes jól készített élelmi szeren rajta volt az ár. A püspököt ez nagyon meglepte. Azokra emlékeztette, a kikkel ezelőtt összeköttetésben állott. Mig ott állott az ablak előtt, kinyílt az ajtó s a házból Sterling Felicia jött ki. — Felicia — szólt a püspök. — Mikor költöztél az én kerületembe s hogy nem tudtam én ezt idáig. — És hogy talált ön rám ilyen hamar \ — kérdezte Felicia. — Nos — hát nem tudnád. Hiszen ezek az egyedüli tiszta ablakok az egész területen. — Azt hiszem igen, — felelt Felicia nevetve. A püspöknek olyan jól esett hallani ezt. — De hogy jöttél Chicagóba a nélkül, hogy nem mondtad — 26 — — Eljöttem, hogy bevalljam előtted, folytatta tovább ä püspök — hogy nem tarthattam meg Ígéretemet, hogy az ö nyomdokain járok, a mint hiszem, hogy járnom kellene. Dr. Bruce felállott és fel s alá járt az irodában. A püspök a nagy zsölyében ült, kezét összetette, s szemeiben az a szokatlan láng égett, a mely mindenkor kigyult szemeiben, mikor valami nagy dologról elmélkedett. — Edward — szólt hirtelen Dr. Bruce.— Nem vagyok megelégedve önmagámmal sem az Ígéret teljesítésére nézve. De már határoztam. Hogy beváltsam ígéretemet, kénytelen vagyok lemondania Nazareth Avei templom lelkészi állásról.-— Tudtam, hogy ez a terved — felelt a püspök nyugodtan. En is azért jöttem át ma este, hogy megmondjam neked, hogy én is épen azt akarom tenni. Lemondok hivatalomról. Dr. Bruce megfordult s barátjához ment. Mind a ketten elfojtották csaknem kitörő érzelmeiket. — Van erre szükség a te esetedben ? — kérdezte Bruce. — Igen. Elmondom az okokat. Valószínűleg hasonlítanak ezek a tinidhez Tényleg, biztos vagyok ebben. A püspök egy percig szünetelt. Tovább beszélt s érzelmeinek a hullámai magasra csapkodának. Kálvin, te tudod, hogy már régen vagyok ebben a hivatalban s ismered a felelősséget és a gondot, a mely ezzel jár. Nem mondhatnám, hogy életem ment volt a szenvedéstől s a szomorúságtól. De az bizonyos, hogy olyan életet éltem, a melyet e bűnös városnak szegényei, küzdelmek között élő emberei nem csak kényelmes, hanem fényűző életnek neveznek. Van szép házam, drága ételeket ehetek, drága ruhákat vehetek s testi gyönyörnek hódolhatok. Kül'öidre utazhattam s élvezhettem a művészet és irodalom legkiválóbb termékeit. Nem éreztem soha, hogy mi az, pénz nélkül lenni. S most képtelen vagyok elhallgatni ezt a kérdést: Szenvedtem-e valamit a Krisztusért ? Pál apostol mondja, minő nagy dolgokat szenvedett ö az TJrért. Valóban igaza van Maxwellnek, hogy a Krisztus nyomdokain járni: szenvedést jelent. Honnan jöhetne én íeám a szenvedés ? Azok a próbák és zavarok, a melyekben lelkészi pályámon átmentem, szót se érdemelnek. Ha összehasonlítom a Pál, vagy a x — 30 — azelőtt soífa. A lelkésznek a tagok elé terjesztett feihiváM, hogy a tagok Ígérjék meg, hogy ngy cselekesznek, mint Jézus cselekednék: nagy meglepetést szült s ez a meglepetés sokáig tartott. Az eredmény sokban hasonlított ahoz, a mi Maxwell Henrik gyülekezetében történt, bár ez a gyülekezet sokkal arisztokratikusabb, gazdagabb és konzervatívabb volt. Mikor pedig egy nyári vasárnapon Dr. Bruce bejelentette lemondását a gyülekezetnek, az egész város tudomást szerzett az esetni’, bár Dr. Bruce nem akarta, hogy lemondása szenzációt keltsen. Mikor piedig az is ismertté lett, hogy a piüspök is lemond hivataláról, a melyet már évek hosszú során töltött be ős Chicagónak a leggonoszabb részébe költözik: a meglepetés tetőfokát érte el. — Miért—felelt a püspök egy barátjának, a ki vissza akarta e lépéstől tartani. — Miért olyan meglepő az, a mit én és Dr. Bruce teszünk ? Yagy olyan különös az, hogy egy püspök és egy tkeologiai doktor a lelkek megmentésére szentelik életüket. Ha azért mondanánk le hivatalunkról, hogy Bombaybe, vagy Honkongba menjünk, vagy valahova Afrikába: az egyház azt mondaná, hogy hősies munkát végezünk, bár senki se volna meglepetve. Most, hogy e mi városunk pogányainak a megtérítésén fáradozunk, mindenütt a meglepetés szava hallatszik. Hát valami olyan különös dolog az, hogy két keresztyén pap, nem csak messziről akarja ismerni a nyomort, hanem a bűnt, nyomorúságot saját fészkében keresi fel, hogy jobban ismerje meg? Yagy olyan ritka dolog az emberi szeretet ma napság, hogy feltűnik, ha valaki a lelkek megmentésére törekszik. Bár a püspiök meggyőzte önmagát, hogy nincs abban semmi feltűnő, a mit tesznek, a közönség s az egyházak erről beszéltek s nem tudtak eléggé csodálkozni azon, hogy két ilyen kitűnő férfiú ilyenre vállalkozik. Elhagyja kényelmes otthonát, önként lemond kitűnő állásáról s az önfeláldozásnak útjára lép, a hol tényleg szenvedni kell. Keresztyén Amerika! íme ilyen meglepetést okoz az, ha valaki itt tényleg szenvedni akar a Krisztusért. Még mindig csudálkoznak azon, ha valaki az ö nyomdokain igyekszik járni, mintha ez valami szokatlan dolog volna. — 27 — vértanuk s az apostolok életével az én életemet, úgy be kell látnom, hogy fényűző, bűnös életet éltem, a mely könnyű volt és gyönyör teljes. Tovább ezt nem folytathatom. Ez teljesen ellenkezik a Jézus követésével. Nem jártam eddig az ö nyomdokain. A jelenlegi egyházi és társadalmi viszonyok között az elkárhozástól nem menekülhetek meg, ha csak életemnek még hátra levő részét a város legroszabb részeiben lakó nyomorultak testi és lelki szükségeinek kielégítésére nem áldozom f-1. A püspök felállott s az ablakhoz ment. A ház előtt levő utca olyan világos volt, mint nappal s nézte a tömeget, a mely fel s alá hullámzott s aztán türelmetlenül fordult el az ablaktól, a mely egészen kimutatta, hogy minő láng égeti szivét. — Kálvin, ez egy iszonyatos város, a melyben mi élünk. Nyomorúsága, bűnössége, önzése a szivein hatja meg. S én éveken át arra törekedtem, hogy valamikép el ne kelljen hagynom fényes hivatalomat, hogy igy fenntartsam ezzel az ifjúkori pogánysággal való összeköttetésemet. A nagy kereskedésekben alkalmazott leányok iszonyatos helyzete, az elzárkózott társaság brutális önzése, a divat, a gazdagság, a melynek fogalma sincs a szomorúságról, az iszákosság, a rettenetes játék szenvedély, a tömérdek munkanélküli csavargó, az a gyülölség, a mely igen sok ember szivében él az egyház iránt, a kik csak a költséges torzlapokat, a tinóm berendezést látják, a kik azt mondják a lelkészekről, hogy fényűző herék, az emberi nemnek ez a tömege, hamis és igaz képzetekkel. Olyan tények, a melyeket senki el nem tagadhat s ellentétben áll azzal az élettel, a melyet eddig éltem s iszonyattal és önváddal- tölt ez el. Az utóbbi időben gyakran hallottam a Jézus szavát. És mikor személyesen meglátogattam a foglyokat, vagy a bűnösöket: vájjon szenvedtem-e ekkor ? Nem. SÖt inkább nyugodtan haladtam hivatalomnak megszokott utján. Éltem a gazdagok társaságában s gyülekezetemnek arisztokrata tagjai között. Van-e ebben valami szenvedés ? Szenvedtem-e valamit a Jézusért ? Tudod Kálvin — ekkor a püspök hirtelen a barátjához fordult — szinte vágyat éreztem magamban arra, hogy megkorbácsoljam magamat s ha Luther Márton idejében élnénk, bizonyára meg is tettem volna.
