Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1902 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1902-11-13 / 46. szám

— 9 —

kor már átakarja magát vetni a hid korlátjain, a folyó mélységébe, a gyermek megpillantja, feléje fut s inkább állati, mint emberi hangon kiált s megragadja a nö ruháját s visszatartja parányiságának teljes erejével. Majd más két alak jön a szinre. Ezek már szerepeltek a darabban. Az egyik erős, magas testalkatú, divatosan öltözött férfiú, a másik kis termetű fiatal ember, a ki épen olyan finom öltözetű és megjelenésű, mint a minő rongyos az a kis leány, a ki anyját visszatartja a szörnyű cselekedettől. Ez a kettő akadályozza meg a tervezett öngyilkosságot s kitűnik, hogy a férfi és a nö testvérek. Ekkor a szin áttétetik East London egyik nagy bérházába. A szin festő és a színházi ács mindent elkövettek, hogy hiven adják vissza azt az udvart és sikátort, a melyet azok a szegény halandók, a kik London árnyképét képezik, jól ismernek. A rongyosság, a nagy tömeg, a gonoszság, törött bútorok, iszonyatos, csaknem állati élet, jellemzik itt az Isten képére teremtett lényeket. Mindezek teljes művészettel voltak bemutatva ebben a színben annyira, hogy az elegáns, selyem ruhába öltözött páholyban ülő nők szinte megdöbbenve húzódtak vissza, mintha még a festés is mérges bűzöket lehelne. Megdöbbentő, a legiszonyatosabb valóságnak tűnt ez fel Felicia előtt s a mint ott ül, — a háttérben egyedül — érezte, hogy a színpadon folyó párbeszédnek minden gondolata átjárja elméjét, egész lényét.

A nagy bérkaszárnyából a szin egy nemes embernek a palotájába tétetett át. Szinte a megkönnyebbedés sóhaja hallatszott az egész színházban a megszokott kényelem és fényűzés láttára. Az ellentét nagyon hatásos volt. A színpadi technika lehetővé tette, hogy a bérkaszárnya egy perc alatt eltűnjék s a palota képe tűnjék elő. A párbeszéd tovább folyt. A szinészek megjátszották szerepeiket. Feliciára azonban a darab maradandó hatást gyakorolt. A hid és bérkaszárnya képe, a valóságban csak epizód volt a darab történetében, de Felicia újra és újra látta ezeket a jeleneteket. Soha se bölcselkedett az emberi nyomornak az okai felöl. Nem volt még erre elég öreg, de nem is olyan volt a vérmérséklete, hogy sokat elmélkedjék. De tudott érezni. Ez volt az első eset, mikor látta az óriási ellentétet, a mely van az alsó és felső nép osztály között. Ez az érzés növe<

— 12 —-s minden reggel templomba ment ö is. Ma reggel nem jött le a reggelihez, megüzente, hogy nem érzi magát jól. így Róza és Felicia a Nazazeth Ave. teirqüomhoz hajtattak és a családi ülőhelyre egyedül ültek.

Mikor Dr. Bruce a kathedra megett levő ajtón kilépett s a kathedrához ment, hogy szokás szerint kinyissa bibliáját: azok, a kik ismerték, semmi szokatlant nem vettek rajta észre.' Úgy végezte az isteni tiszteletet, mint rendesen. Szinte hideg volt. A hangja erős; imádsága volt az első szokatlan dolog, a mi feltűnt. Bátran mondhatjuk, hogy Dr. Bruce a Nazareth Avenuei tenqüomban eltöltött W évi lelkészkedése alatt ilyen imát még nem mondott. Hogy imádkozhatik az a lelkész, a . ki teljesen megváltoztatta véleményét a Krisztus követéséről. A Nazareth Ave. templomban senkinek se volt fogalma arról, * hogy Calvin Bruce, a theologiai tudományok doktora,a méltóságos, müveit, előkelő lelkész, nehány órával ezelőtt is, mint egy gyermek sirt térden, erőért és segedelemért könyörögvén, a mely képessé tegye, hogy Krisztushoz hasonlóan prédikáljon. És az imádság valóban olyan volt, a minőt a Nazareth Avenuen ritkán hallanak s e katedrából pedig soha.

Abból a meghatottságból, a mely az imádságot követte, azt lehetett következtetni, hogy a Szentlélek szállott alá a gyüle- kezeire. A legközönyösebb egyén is érezte ennek ihletését. Felicia, a kinek erős vallásos érzéke nagyon fogékony volt min.den befolyásra: teljesen e természet feletti erőnek a befolyása alatt állott s mikor fejét felemelte s a lelkészre tekintjtt, tekintete is kifejezte, hogy „hűségesen részt vesz a következő jelenetben.

És nem csak ö érzett igy. Volt valami abban az imádságban, a mely igen sok tanitványt teremtett a Nazareth Avenuei templomban. Az egész templomban, férfiak és nők előbbre vitettek. És mikor Hr. Bruce elkezdett beszélni Raymondi látogatásáról, beszédjének a bekezdésében olyan feleletet kapott, a mi reményt támasztott szivében arra nézve, hogy gyülekezete olyan szellemi keresztségbeu részesült, a mihez foghatót nem tapasztalt egész lelkészi pályája alatt.

—Most jöttem vissza Raymondból—igy kezdette Hr. Bruce

— 1 (5 — »

Végre megunta a járkálást. Leült s mélyen gondolkozott, mikor Felicia tej ott.

Felállott, szembe a leányával. Feliciát szemmel láthatólag megindittotta a gyűlés, a melyről épen most érkezett meg. S most nem szívesen beszélgetett, főként erről. Épen akkor, a mikor a kis szalonba belépett, Róza kijött a könyvtárból.

— Mennyin maradtak ott ? — kérdezte Róza kíváncsian. De kíváncsisága mellett kétkedett is a raymorjdi kísérlet sikerében.

—Vagy százan — felelt Felicia komolyan. Sterling nagyon elcsudálkozott. Felicia ki akart menni a szobából, de apja viszsza hívta.

— A'alóban azt gondolod, hogy meg fogod tartani azt az igéretet 2 — kérdezte leányától.

Felicia elpirult. Arcába vér szökött, nyakán az erek kidagadtak, de nyugodtan felelt.

— Atyám, nem kérdeznéd ezt, ha jelen lettél volna ezen a gyűlésen. Pár percig fel s alá járt a szobában, aztán engedelmet kért, hogy visszavonulhasson az ebédtől, legalább egy kis időre s felment, hogy megnézze édes anyját.

Senki se tudta minő jelenet folyt le Felicia és anyja között. Annyi bizonyos, hogy Felicia szólt anyja előtt arról a szellemi erőről, a mely áthatotta a tanítványok ama csapatát, a mely a Nazareth Ave. templomban kiválóit, hogy megjelenjék Dr. Bruce előtt a reggeli isteni tisztelet után. az is bizonyos, hogy Felicia soha se tapasztalt még ilyet s gondolatait nem leplezte volna le édes anyja előtt, “ha a múlt estén együtt nem imádkoztak volna. Más tény is nyilvánvalóvá lett Felicia tapasztalatából már most. Mikor leült apjához és Rózához az ebédlő asztal mellett, szinte képtelennek látszott arra, hogy sokat beszéljem erről a gyűlésről. Valami olyan visszahatást érzett, mint az, a ki örökké az időről beszél, még is fél a nap szállat festői jelenetének leirásához hozzá fogni. Mikor e vasárnap estén a Sterling palotában is kigyultak a csillárok, Felicia szobájának egyik szögletében térdelt, arcát kezébe rejté s mikor a világos sághoz fordult: arca egy olyan nőnek a jellem képét mutatta, a ki elhatározta magát, hogy az életnek legnagyobb eszméiért fog élni, küzdeni s ha kell, "meghalni is.

— 18 —

beszédjét — és el akarom mondani legalább egy részét annak, hogy minő hatást gyakoroltak reám az ottani mozgalmak.

Megállóit. Még egyszer áttekintette néfiét nagy sajnálkozással és nagy bizonytalansággal szivében. Hányán fogják megérteni ebből a gazdag, előkelő, müveit közönségből azt a felhívást, a mit eléjük fog terjeszteni ?, Teljesen a sötétben tapogatódzott ez esetben. Hiába. Már ki jött a fiusztából s kész a szenvedésre, az áldozat tételre is. Tovább folytatta tehát a beszédjét s elmondotta raymondi tartózkodásának történetét,. A közönség már tudott valamit az első templomban végrehajtott kísérletekről.

Maxwell Henrik elérkezettnek látta az időt, hogy a mozgalom kiterjesztessék más egyházakra is az egész országban. Az uj tanitvánvság Raymondban olyan értékes eredményt mutatott fel, hogy Maxwell Henrik.óhajtaudónak tartotta, hogy ez az eredmény következzék be más egyházakban is. Már igen sok helyen megindult az önkéntes.mozgalom arra nézve, hogy az egyház tagok szigorúbban kövessék a Jézus nyomdokait. A “keresztyén törekvés” nevet viselő társulatok igen sok egyházban nagy buzgósággal megtették az Ígéretet, hogy ttgy cselekesznek, mint Jézus cselekednék s az eredmény már is mutatkozott a mélyebb szellemi életben s az egyháznak nagyobb befolyásában, a mi a tagok újjászületésében nyert kifejezést.

Mindezt Hr. Bruce egyszerűen beszélte el. Előadásában meg volt az egyéniség vonzó erője, a mely a beszéd végén kijelentett felhíváshoz vezetett el. Felicia minden szóit feszült figyelemmel hallgatott. Oly nagy különbség volt a két nővér között, mint a tűz és hó között, bár Róza is annyira meg volt indulva, a mennyire csak képes volt.

— Testvéreim — szólt Hr. Bruce s csak most kezdett megnyilvánulni meghatottsága. Felkérlek titeket is, hogy tegyétek meg azt az Ígéretet, a melyet Raymondban megtettek. Jól tudom, hogy mit jelent ez mindnyájunkra nézve. Igen sok szokásainknak teljes megváltoztatását jelenti. Valószínű, hogy társadalmi összeköttetéseink elvesztését, nagy pénzbeli veszteségeket okoz. Mert ez azt jelenti, hogy úgy kövessük Jézust, mint az első században követték. Ezért jelent veszteséget, üné