Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1902 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1902-09-11 / 37. szám

2

V;.

vagyis II. Fülöp egész uralkodása alatt a szent inkvizíció 50 ezer embernél többet égette tett meg, kin zott halálra vagy fejeztetett le, nem számítva azokat, kik örökös bőrt 3nre vetettek, száműzettek; s kiknek vagyona elkoboz!atott, inert ezeknek a száma az előbbinél tizszerte is nagyobb volt.

Fülöp király idejében a börtönök belső nedves földjének nem volt ideje kiszáradni; ha az ember keresztül lépdelt rajta, a vér úgy tört elő belőle, mint valami szivacsból!

S ezt csak Spanyolországban tette a pápás papság; mert ha a spanyol koronához tartozó többi országok áldozatait is számba vennök, kővé kellene válnunk, látva azt a rettenetes vérengzést, a mit ez a szentnek nevezett papság végbe vált azért, hogy az embereket jobb katholikusokká tegye- _

Mai nap már nincsen ország, hol a hóhér kezét használnák a pápás papok az eretnekség elfojtására; ma már nem égetik meg az eretnek embereket, hanem csak az eretnek könyveket. A türelmetlenség jóvá tette az inkvizíciót. De mi a türelmetlenség? A lefegyverzett inkvizíció. “Ön emlékszik— mondá XIV. Lajos Vendome herceghez, midőn egy halomra mutatott — hogy ott fenn egy malom volt?'’ “Igen uram, —viszonzá a herceg — hanem habáT a malom már nincs is ott, azért a szél még mindig fuj.”

Az inkvizíció csalhatatlanná, azaz Istenné igyekezett tenni a pápát. Midőn a sátán Istenként akar imádtatni, közeledik az Antikrisztus országa.

T^-u.tb.37- SSoltán,

new yorki lelkösz.

Vasárnapi iskola.

nekik ellent állani? Az ellenállás már magában véve eretnekség volt.

Ez a “szent sereg“ mindenütt jelen volt, mindent látott, mindent hallott. Leselkedett az ajtóban, az asztalnál, a családok szentélyében, mindenütt___Egy családapa meghívja jó barátait ebédre; a bor gyöngyözik a poharakban, csengnek a kelyhek s a vendégek egyike fellievültségében élcet mond a papságra. Másnap már eltűnik családja köréből: az inkvizíció az élcet meghallot ta. A legkisebb gyanúra, az eretneknek ujjal való megmutatására következett az elíogatás. S a fogolyra rettenet es sors várt. Neve átkozott lett, háza becsukatott, pénzét, ha volt, el vette s titokban megtartá a “szent sereg“. Miután a vádlott az elöleges kínzásokat átszenvedte, az itélöszék elé vitetett.

A biró egyetlen egy kérdést intézett hozzá: Te bűnös vagy, ismerd be és bánd meg bűnödet. A biró soha sem mondá, miféle bűnt, mikor s hol követett el, úgy hogy a szerencsétlen vádlottra nem maradt egyéb, mint kitalálni valami vigyázatlanságot, mit valaha tán társalgás alkalmával elkövetett s ha ilyesmit nem talált, akkor meghalni. Mert ha az elkövetett vagy ráfogott bűntényt tagadta, akkor, mint bünbánat nélküli nyakas, kegyetlenül máglyára hurcoltatott.

A kinzás, a mit a “szent sereg“ a kalmazott, a legkegyetlenebb volt, a mit csak elképzelni lehet. A vádlottat két csuklyás barát viszi a kinzó kamrába. A földön egy kötél, egy vizes korsó és egy mocskos lepedő véres foltokkal. A kinzó eszközök mellett egy fedetlen arcú barát áll. A foglyot mosolyogva köszönti és a legszelídebb hangon szólítja meg. De a fogoly nem akar vallani. Erre két hóhérszolga megragadja s a kinzó padra dobják; feje a földre csüng s minden tagját kegyetlenül összekötözik. A kötél egy csigához van erősítve s mihelyt a “szent” barát a bevezető imát elmondta, egyet fordít a csigán s az alatt egy másik “szent” barát a mocskos, véres lepedőt az áldozat szájába nyomja s egy tölcséren keresztül vizet csepegteti bele. Újra forditnak a csigán s a kötél belevág a testbe, a mell görcsösen kapkod levegő után, a szegény áldozat szeméből, orrából tör elő a vér. A barát szelíd hangon szólítja a vádlottat, hogy vallja be vétkét, a szegény áldozat állhatatos marad. Még egy csavaritás a csigán s hideg izzadság ül ki az eltorzult arcra, az izmok halálküzdelemben reszketnek. Most a “szent” barát szünetet parancsol s az öntudat nélküli testet vissza viszik ismét a börtönbe, élve-e, halva e, mit tőrödnek ök azzal. A játéknak vége, a tömlöcajtók hallgatagok, a föld felitta a vért s a, boltozat- falai vastagok, a halálkiáltás át nem hatol rajtuk.

Volt a ' ‘ ‘szent seregnek ‘ ‘ évente egy örömünnepe, úgy hívták, hogy autodafé.

Lovas trombitások lobogókat hordozva, járták be a város minden zugát s adták tudtul a lakosságnak, hogy ezen és ezen a napon fognak az eretnekek megégettetni. A szent ink vizició a meghatározott napon a város főterén máglyát rakatott s köröskörül ülőhelyeket készíttetett a király, a főpapság, a fönemesség és a nép számára. Középen állt a vérpad s rajta két óriási ketrec, melyben a szegény szenvedők várták rettenetes sorsukat, a tüzhalált. A ketreccel szemben oltárt csináltak, a melynél iszonyatos munkájok megkezdése előtt a barátok miséztek. A véres ceremóniát nagy processló elözte meg, a processió élen ment a főpapság, lobogtatva az inkvizíció zászlóját, mely vérszinü kelméből készült. Utána következtek azok a szerencsétlenek, kik nyilvános megostorozásra ítéltettek; a mellükre és hátukra nagy sárga kereszt volt festve. Azután zsákokba varrva, szekereken vitték azokat, kik a kínzások alatt meghaltak vagy megfojtattak. A zsákokra nagy betűkkel Írták fel az áldozatok neveit. Az utolsó osztályt képezték azok, kiknek elevenen kellett megégettetniök; némelyikük bekötött szájjal. Ezt az elövigyázatot a “szent sereg“ rendszerint azon üatal nőknél tanúsította, ki

ken kinzatásuk ideje alatt nemi erőszakot követtek el. Midőn a processio a kijelölt helyre érkezett, mindenki elfoglalta helyét az emelvényeken s azután egy pap elkezdé olvasni a misét az evangyeliumig, aztán a föinkvizitor magára vevén a misemondó ruhát, a király erkélye elé lépett és felolvasta az esküt, a mely szerint Spanyolország királyai kötelezték magukat arra, hogy a szent katholikus hitet megtartják, az eretnekséget kiirtják s a szent inkvizíciót gyámolitják. A király levett kalappal ismétlé az esküt s u tána mondá az egész sokaság. Ekkor egy barát felolvasta a vádlottak ellen hozott Ítéleteket, miket ök térden állva hallgattak ketrecükben. Aztán a máglyára vitettek. Annyi máglya volt, a hány az áldozat. A halálra Ítéltek kezében fáklya lobogott, nyakukon kötél, fejükön papirsüveg volt. Zsákba voltak öltözve és egy szamárra visszásán ültetve s a szamár farkát tartva kezeikben. Miután a máglyát háromszor körül kellett lovagolniok, a hóhér egy kénbe mártott inget adott mindegyikre, kezeiket hátra kötötte s a máglya közepén felállított karóhoz erösitetté. Aztán elővett egy égő fáklyát s a máglyát meggyujtóttá. A szegény áldozat végső küzdelmeit egy füstfelhő takarja el a nézők szemei elöl; a király, nemesség, s papság pedig kedélyesen mulat és sorbetet iszik

az emelvényeken.............

íme ezek voltak a római pápaság által alapított legiszonyatosabb gyilkosságok ceremóniái, miket vallásos cselekvényeknek neveztek. És mit használt ez a kannibáli igazságszolgáltatás, melynek az volt az elve, hogy megégesse az embert azért, hogy tévedését megjavítsa. Huss János máglyán veszett el és Luther Márton mégis elövette a megkezdett müvet. Az inkvizíció Gallilei szájára is rátette a kezét s vájjon nem forgott e azután is a föld a nap körül? A szent inkvizíció szélnek eresztette Giordano Bruno hamvait, hanem a szél elvitte messzire és ismét feltámadt Descartes név alatt.

Kiszámították, hogy negyven év,

Mózeshez hasonló próféta.

V. Mózes 18 r. 9—19. v.

Légy egészen az Úrral, a te Isteneddel. Azok a nemzetek, a kiket te elűzöl, igézőkre és jövendömondókra hallgatnak, de te néked nem engedett ilyet az ur, a te Istened. Prófétát támaszt neked az Ur.

TARCA.-S- Irlséxtet-Kontrás Juon becsületes oláh ember volt. G. faluban lakott, szülői szegény emberek voltak, azért Juon már gyermekkorában cselédnek állott be. Olyan hűséges, becsületes cseléd volt, hogy a gazdák kapva kaptak rajta. Juon minden évben más-más gazdához szegődött; nem azért, mintha megunta volna egy háznál, hanem azt tartotta, hogy tanul valami uj dolgot minden háznál.

Juon takarékos legény is volts igy mikor kaíonasor alá került, már néhány forintocskája gyarapította önmagát a városi takarékpénztárban, — kiszolgálta a három évi katonáskodást. Aztán haza jött, megnősült. Feleségével kapott pár darab földecskét is.

A házassággal volt egy kis kellemetlensége. A vén Gordánné ugyanis rá akarta varrni Juonra az ö rest Flórikáját. Juonnak azonban nem tetszett Flórika, hanem elvette A- nyisziát, kinek anyja, apja legbecsületesebb hírben állottak, azután

meg Juon is látta azt, hogy mennyivel jobban áll a dolog az Anyiszia, műU a Flórika kezében. A vén Gordánnénak igen rossz hire volt a faluban, vén boszorkánynak, nevezték és szentül hitte mindenki, hogy a vén rücskös képű asszony állati formába tud bújni s megront mindenkit, a ki öt megharagitja. — Juonnal eleinte szép szerével próbált, mézzel, kalácscsal édesgette házához, de mikor látta, hogy nem ér célt, hanem jegyet váltott Anyisziával, megfenyegette Juont, hogy: “Megállj kutya, ezt megkeserülöd, ezt megkeserülöd, ezért megrontalak.”

Juon azonban nem ijedt meg. Szolgált ö legény korában a ‘ ‘magyar papnál” is. A magyar pap megengedte, hogy esténkint jelen legyen ö is azon a gyülekezeten, melyet a tisz teletes ur egyházi estének nevezett. Az ilyen egyházi estéken a tiszteletes ur sok szép történettel okositotta az embereket; az ilyen egyházi estéken tanulta meg Juon, hogy van bizony kisértet, de az nem búvik sem macskabörbe, sem seprűn nem lovagol, hanem itt jár köztünk két lábon emberi formában: ez a kisértet a rósz lelkiismeret, mely bizony elégszer

megrontott már sok szegény embert.

Kontrás Juon nem is sokat törődött a vén boszorkány átkozódásaival, pedig a falusiak eleget ijesztgették, hogy ne merje elvenni Anyisziát, mert megrontja, koldussá teszi a vén boszorkány. Juon nem félt. A- nyiszia már inkább hitelt adott az ijesztgetésnek, hanem annyira szerette Juont, hogy ha a halállal egyet jelentett volna feleségévé lenni, még is hozzá ment volna.

A mint a farsang elérkezett, Juon és Anyiszia megeskűdtek.

Majd kinyílt a tavasz, Juon és A- nyiszia boldogan dolgozgattak, megszántották, bevetették a kukoricaföldet. Kettecskén vígan énekelve megkapálgatták vetésűket, az Isten adott bö áldást úgy, hogy öszszel két kast is kelle készíteni, hogy a sok tengerit elhelyezhessék Azután elvetették az őszi búzát. Mikor a zordon tél megrázta fehér szakállát, Juon minden őszi munkát elvégzett. Egy kis süldöcske meghízott már. Ezt leölték, az asszonyka Ízletesen feldolgozta a húsát, a szalonnáját besózta s felakasztotta a padláson a ka • kasülöre, a szalonnának ott a rendes helye, gondolta az asszony.

—Na, Anyiszia, most már van mit enni, csak eleiünk a télen.

Az asszonyka boldogan mosolygott férjére, megölelte, megcsókolta s megcirógatta, aztán busán felsóhajtott.

—Mi lelt drágám? kérdi Juon.

—Hagyd el, meghasad a szivem, ha arra gondolok, hogy az a vén boszorkány Gordánné megcsufol bennünket.

—Hehehe.... nagyot kacag Juon hát te még attól félsz? Mire való ez az én két erős karom, ha meg nem tudnálak vele védelmezni?!

Az asszonyka látszólag megnyugodott, munkához látott.

Két nap telt el a disznóölés óta.— Este van. Juon és Anyiszia elvégezvén rendes esteli imájukat, nyugalomra tértek.

Alig hogy eloltották a gyertyát, egy nagy zuhanást hallanak a padláson.

Juon figyelmessé lesz. Hall egy második, harmadik zuhanást. “Ejnye —goDdolá — csak nem a szalonnát akarja valaki ellopni.”

Hamar felöltözködik,lámpát gyújt. Az asszonyka megvan rémülve: “Juon — mondja — ne menj fel a pad-