Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1902 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1902-08-28 / 35. szám

2

Si enelii ellwtóse Közép-Alrikűbon.

“Elmenvén, tanítsatok minden népeket.”

A Jézusnak ez a parancsolata ma is érvényben van s abban is marad mind az időknek végéig. Mert mig ember lesz a földön, mindig lesz olyan, a ki Krisztus parancsolatait megérteni és betölteni nem tudja.

A csaknem két ezer éves kereszivén anyaszentegyház sokat, nagyon sokat tett ama cél elérésére, a mely az emberiségre itt e földön várakozik, de az aratásra való gabona még nagyon sok s az arató kevés. Az emberiség legnagyobb része még po gányságban él s hirt sem hall amaz örök evangyéliumról, a mely a szolgáknak szabadulást hirdet.

Az amerikai protestáns egyházak nagy tevékenységet fejtenek ki a pogányoknak a Krisztushoz való térítésén. Az angol keresztyénség hatalmas munkát folytat szintén hatalmas gyarmatországaiban. Az európai szárazföld protestánsai is sokat tesznek az ige terjesztésére. így ha lassan is, de biztosan épül a Krisztus országa olyan helyeken is, a hol ez előtt a legirtózatosabb sötétség uralkodott.

A térítés munkája, pedig nagyon nehéz. Nehéz az ember azon természeténél fogva: hogy a megszokott rosszat a szokatlan jóért nem könynyen áldozza fel. De nehéz azért is, mert az öntudatos térítői munkálkodásnak arra kell irányulnia, hogy a megt áritettek, legyenek azok bármi kevesen is: később egy erős, önmagát fentartani nemcsak képes, de még terjeszkedni, hódítani is tudó gyülekezetnek a magját képezzék. A pogány világot nem a missiónáriusok hódítják meg, hanem az Önerejükből nagygyá, hatalmassá lett ben szülöttekből álló gyülekezetek. A vr.issionárius csak eszköz az isteni kegyelem megismertetésében, a Jézus Krisztusnak csak nehány emberhez elküldött követe. Ök vetnek, ök szántanak, a kikelt plántát egy ideig ápolják, de a munka többi részét azokra hagyják, a kik megtanulták tőlük a szántás, a vetés munkáját. A

misssionáriusok a nagy tömeghez sokféle akadály és körülmény miatt nem férkőzhetnek. Ezt csak a minél inkább kiképzett, benszülött lelkészek, evangyélisták és tanítók végezhetik el.

Hozzávetőleges számítással ma ezerötszáz millió ember él a föld hátán. Ebből a különböző pogányokra, mohamedánokra és más nem keresztyén felekezetekre 1000 millió esik s a keresztyének száma csak 500 millió. E számnak egyharmad része a protestánsok számbeli mennyiségét képezi, két harmadrésze pedig a római, görög és orthodox katholikusságra esik.

De ebből a számból is hány úgynevezett névleges keresztyén. így a protestáns egyháznak, hol az ismert szabadelvüségnél fogva több a közönyös, sok végtelen sok áldozatra van szüksége, hogy be tudja tölteni a Jézus ama parancsolatát, melyet e cikkünk kezdő sorában idéztünk.

Az amerikai és európai missionáriusok nem élhetnek úgy, mint a pogányok. Khinában, Indiában öt— hatszáz dollár szükséges egy nőtlen ember évi megélhetésére, egy benszülött pap pedig 30—50 dollárból kiél egy éven át s ez utóbbiak, ha már megtértek s a papságra elkészültek, mégis több eredményt tudnak elérni honfitársaik között, mint a külföldiek.

A fejlődésnek a melegágya az első szervezett s önmagát fentartani képes gyülekezet. Egy ilyen egyház képes volt megvilágítani a legsötétebb Afrikát is.

A keresztyén világ s főként Anglia figyelmét legelőször Stanley hívta fel Uganda népére. Ez az ország a Victoria Nyanza tó környékén terül el közép Afrikában. Népe alkalmas anyagnak mutatkozott a térítésre. Előkelő gondolkozásu, értelmes nép volt, harcias, bátor s erős jellemű nemzetség, de borzalmas módon áldozott a pogány istenek előtt.

Ezek között az u. n. Bagandák között az angol “Church Missionary Society” kezdtte meg a térítés munkáját alig 25 évvel ezelőtt. Tucker püspök szerint a munka a kővetkező elvek alapján indult meg.

1. Meg kell értetni a megtértekkel, hogy saját egyházuk fentartása nemcsak kötelességük, hanem joguk és kiváltságuk is s e tekintetben öket nagy felelősség terheli.

2. Kötelességévé kell tenni minden megtörtnek, hogy az általa megértett és elfogadott igazságot rokonai és barátai között terjeszsze.

3. Európai pénzből nem kell templomot építeni a benszülöttek számá ra.

Más szavakkal az önfentartás ösztöne lett kifejlesztve a benszülöttek - ben, de egyszersmind beléjök oltatott az önkormányzati jog felséges érzése is. Semmi olyat nem vártak a missionáriusoktól, a mit maguk képesk voltak előállítani. Érezték a felelősség súlyát s tudták, hogy ha nem dolgoznak, úgy a cél nem lesz elérve soha s ha ok nem segítik az egyházi intézményeket, úgy külsegitséget nem kapnak. Ez a módszer olyan forrásokat nyitott meg, a me lyekröl maguk a benszülöttek sem hitték, hogy ilyenekkel bírnak.

A missionáriusok teriüészetesen gyakran kísérteibe jöttek, sokszor közbe akartak lépni, segíteni, de a szabályokat is megtartották s ime az eredmény az utóbbi tiz év alatt a következő lett.

1. A megkeresztelt keresztyének száma 300-ról 30' ezerre emelkedett.

2. Tíz évvel ezelőtt egy templom volt, ma van 700.

3. 20 evangyelista helyett ma 2000 működik.

4. A terület megnagyobbodott. Ke létén Bussog, északon Bunyoro, nyugaton Toro a határvonal.

5. Ebben az egyházban élet van.

Evangyelistai, lelkészi, nevelési

munkálatok erősen folynak s már egyetlen fillér se kell az egyház segélyezésére.

Tiz év alatt a vadak között ilyen eredményt ért el a Krisztus evangyélioma!

Hát mi kisebbek volnánk ezeknél?!

Angolból a Ref. Church Messenger után: SZÖNYI SÁNDOR.

Honfitársak! Olvassátok ésterjeszszétek lapunkat! Előfizetési ára $2. j

ba. Lesz itt mindjárt bor, kis harapni való, majd fölhozzák a kis cselédeim.

Letelepedtek szépen a puszta falak közé s várták a jó szerencsét, de a fiuk csak késtek, nem hozták a bort. Péter bácsi s a többi népség nemkülönben türelmetlenkedni kezdett.

—Ej, azok a gyerekek hol maradtak már.

—Hátha lent vannak, csak nem akarnak ide íelkapaszkodnj, a holmival — mondta az egyik. v Péter bá’ mérges volt.

—Adta gyerekei! hát mi járjunk utánuk. — Mondtam, hogy jöjjenek az emeletre.

Ács majster uram elhatározta magát arra a két szóra, a mit napjában szokott magából kibocsájtani:

—Bor megérdemli....

, A bölcs majszternek mindenek iga zat adtak. Persze, mit is déváükoznak itt hiában, ha már a borocskát nem hozzák helyökbe, megérdemli az, hogy utána menjenek.

Fölkerekedtek hát valamennyien lemennek ök szétnézni. Péter bá’ ment elöl és megindulának. Végigmentek a szobán aztán a másikon, a

féteiMeig o ncttn mi lisih.

Az amerikai hittéritönö, Stone asszony, a ki Zilka nevii görög pap feleségével együtt a macedón rablók fogságában volt tavaly hat hónapig, egy angol folyóiratban leírja fogságának történetét.

Zilkánénak, — mint tudva van — a fogságban gyermeke is született. Stone asszony a gyermek születése után átélt eseményekről írván, azt mondja, hogy az újszülöttel s a betegágyassal való első éjszakai ut a legrettenetesebb itt volt, a mit az asszonyok megértek. A rablók vörösbort ittak a kis “elendsi” egészségére, és ha nem voltak is részegek, de azért nagyon izgatott volt a hangulatuk. Stone asszony igy Írja:

—Zilka asszonyt felöltöztették és megkötözve egy koporsóba tették, a melyben szállítani fogják. A koporsót szíjakkal és kötelekkel annak a lónak az egyik oldalára erősítették, a melyen addig Zilka asszony lovagolt s a ló másik oldalán csomagjainknak kellett az egyensúlyt föntartaniok. A szegény ló a kettős teher alatt majdnem összeroskadt.

Most azt tették, hogy Stone aszszonyt egy lóra ültették; volt a rablóknak egy zsákjuk, “szadilka”, a melyekben a falusi asszonyok gyermekeiket tartják, ezt a hittéritönö nyakába akasztották s most Stone asszonynak kellett a gyermeket vinnie. Mikor a csapat indulásra készen állt, a vezetőjük kiadta a parancsot:

—A szerencsegyermek előre.

A négy órára tervezett ut nyolc óra hosszat tartott és e nyolc óra kínjait valószínűleg maguk a rablók se felejtették el. Az ut rettenetesen rossz volt, s némely részében olyan keskeny és meredek, hogy a férfiak csak egyesével haladhattak s Zilka asszony több Ízben oly erővel ütközött a sziklához, hogy félő volt, hogy a koporsó összetörik. A súlyosan megterhelt ló már nem is tudta útját folytatni s a rablók válókkal támogatták a terhét. Az ifjú zsákuta zó nehány órahosszat aludt, de később éhes lett és Stone asszony cukrot dugott tágra nyitott szájacskájaharmadikon, a konyhán, a folyósón, és a midőn végighaladtak volna min denikén: Péter bá' megállt. Állt és nézett maga elé, mint a ki nem tudja mi történt vele. Itt lejárás, lépcső nincs sehol! A Janóékcsak úgy lökdösték egymást: “Te lattal grádics?”-—Én nem latam grádics. Azmajszter tudja....

A majszter, az Antonió. Most min - denki csak rajta keresi a grádicsot, “mintha én most tudnék kabátomból kihúzni!” A ki legjobban méltatlankodik, az épen ö. No, bizony azt mindenki elhiheti, hogy egy lépcsőt csak megtudott volna építeni, a Janiék voltak az ostobák, hogy a szavát nem fogadták. Ah ha ö szép Nápolyba dolgozhatott volna olasz testvéreivel, mindez nem történik.

Hej, de már mindez mit ért Péter bátyának, ha abból a sok nápolyi lépcsöházból, a mit Antonio s az ö honfitársai csináltak, ide az ö házába semmi sem jutott. Haj, haj, mire vált az ö öröme, dicsekedése, a szégyenre, csúfságra!

Úgy elöntötte az elbusult harag, hogy a lágyszívű Antónió végtére is nem álhatta meg, hogy vigasztalás nélkül hagyja:

TÁRCA.

JFLz ülj IB áiloel

Irta,: ÍZ". Siposs Id.a,.

(Folytatás és vége.)

No, de azért a munka mégis szépen haladt előre, emelkedtek a falak, faragták a gerendákat s fogyott a pénz.

Fogyott a pénz, de öregbedett a tisztesség, a bámulat, Péter bátya s az emeletes házának erányában.

—Bizony akár egy vicispán is ellakliatna benne!

—Már ennek nem lesz párja meszsze földön.

így a bámész népek. Mert eszünkbe vegyük, hogy jó egy pár évtizeddel ennekelötte történt, a mit most elbeszélek. Emeletes ház, — a mi magános emberré lett volna — még a miénknél rangosabb városokban sem igen találtatott ekkor az Alföldön.

Az épitö állások gerendái mint valami óriási katonák álltak őrt, a feltörekvő falaknak oldalán, tömegjükkel is bámulatot keltve már. De hova is nőnek már fel, hisz a toronynyal vetekednek nemsokára! Hát aztán még milyen ékesen lesz kicifrázva a ház főhomlokzata. A gazda neve leveles koszorúval körülvéve ott pompázik, mellé mesterséges kacskaringókat, angyalfejecskőket és szárnyas griífeket csinált ki az Antónió.

Oh, érti ö az ilyeneket nagyon! — “Akármi tetcsik, sárnyas oroslán, sárkány kígyó, halfarku lány, minden megcsinálja azs Antonió!” Péter bátya büszke is volt nagyon, hogy az ö neve mellett oroszlánok örködnek. ott a falon, s trombitáló angyalkák hirdetik, hogy ilyen szép, akkurátus ház nincs több az egész vá! rosban. Nagy embere is lett az olasz: egész ráhagyott mindent, meg lehet abba bizni; érti az a dolgát.

Nap nap után múlván ekként a munkában, egyszer csak elérték szépen a falmagasságot. Ez örvendetes I alkalomból szokás szerint fölcifráz- I ták szépen lombokkal, zászlókkal a falakat s Péter bátya valamennyi I munkását ott marasztá egy kis áldomásra.

—Lépjünk bé most már -— mondá nyájas szóval az állásokon ténfergő embereknek —ide az emeleti szobá-