Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1902 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1902-08-21 / 34. szám

2

jött volna az aug. 8-ik még otrombább támadás.

Ha olvassuk ezeket a cikkeket, bizony nem tudjuk, hogy kacagjunk e vagy boszankodjunk. Igazán meg nem foghatja az ember, hogy miként lehet egy ilyen nagy tekintélyű lap nak a történelem olyan meghamisitásába bele menni, mint a minő ezekböl a cikkekből ki ri. íme ezek a cikkek:

Az aug. 1. számban a cikk ‘‘Kossuth és szobra” cim alatt jelent meg s a következőleg hangzik:

„Clevelandot egész izgatottságba hozta az a kérdés: A Kossuth szobor a Public Squaren álljon-e? Azok az amerikaiak, a kik visszaemlékeznek arra, hogy 1851. decemberben miként fogadta Kossuthot ez az ország, a szobor felállítása mellett nyilatkoznak. A tótok s csehek, a kik jobban ismerik ezt az embert és az ti történetét, ellenzik, hogy a Kossuth szobor a Public Squareon állíttassák fel.

.,Nincs helyünk arra. hogy a kérdést minden oldaláról tárgyaljuk. (így nem is volna szabad hozzá szólni. Szerk.) Mindaz által mi abban a véleményben vagyunk, hogy ha ennek az embernek élet történetét jobban ismerjük: úgy nem nagyon lelkesülünk az 1851—1852-ki fogadtatáson.

„Kossuth inkább szájhős volt, mint hazafi. Forradalmár a szónak a legszorosabb értelmében. Tagja volt ama nagy összeesküvésnek, a mely ellensége volt minden törvényes kormány formának. (És mégis elfogadta Magyarország kormányzóságát s épen a legnehezebb időkben! Vagy ez nem volt törvényes, mert Ausztriától elszakadt. A magyar jog megismeréséhez sok idő szükséges. Szerk.) E nagy szövetségnek Mazini volt a feje.

„Kossuth mig itt volt, solidaritást válalt a néppel. Ezt teszi minden forradalmár, tekintet nélkül a lakásra: testvériséget hirdet. Ezt az elvet vallják ma az anarchisták és nihiljr.ák. (Nos jó magyarjaim, tudjátok-e mi volt Kossuth Lajos? Egy az anarchisták közül! És nem akadt magyar rom. katli. pap, a ki ezt az arcátlan vádat visszautasította volna. De majd találunk rá módot, hogy az amerikai magyar sajtó megadja a felvilágosításokat. Ha nem akad az illetékes emberek között olyan, a ki ebben az irányban felemelje szavát: el kell fogadni az ellenféltől jövő felvilágosításokat. Szerk.)

„Kossuth ágyú dörgés és tömérdek sokaság üdvözlése között lépett Amerika partjára. Győzelmes hőst megillető tisztelettel és fénynyel fogadták őt. Úgy üdvözölték, mint a szabadságnak egy követét.

„És mi volt a vége? 1852 Junius havában Kossuth az emberszeretet vértanúja, Smith Sándor felvett név alatt, titokban szállott egy Londonba induló hajóra, mert háziasszonyának adós maradt a koszt és lakáspénzzel. (Halljátok ezt magyarok! Kossuth az amerikai nép vendége azért hagyta el Amerikát álnév alatt, mert nem tudta kifizetni a burdját! Oh milyen ostoba vád ez. Igazán kacagni lehet felette. S más időben jó adoma volna ez. De most szomorú, nagyon szomorú megnyilatkozása a magyarok elleni gyűlöletnek. Az azonban, a ki csak ennyit ért a történet tudományhoz, hagyja abba az Írás mesterséget s menjen- zabot hegyezni. Szerk.)

A cikk további részében a mellett van ez a lap, hogy ha már szobrot akarnak a Sqnarere állítani, állítsák oda az ájris hősnek, Daniel O’Connellnek a szobrot, s a Kossuthét pedig dugják el valami parkba.

Ezt az “Editorialt” megcáfolni nem lett volna nehéz Böhm Károlynak, ki egyedül lett volna illetékes arra, hogy vissza üsse a szót az eredő helyen! Nem tette. Lelke rajta. De ez bizonyság a mellett, hogy nem mindazok igaz tisztelői Kossuthnak, a kik ma a lelkesültség idején annak mutatkoznak! •

A második cikk még több képtelenséget halmoz össze, mint az első. Ennek a cime “a tótok, magyarok és Kossuth.”

„Nehány nap óta a tótok, magyarok és Kossuth tartják lekötve a város elöljáróinak s Cleveland egész lakosságának a figyelmét. Tiltakozó gyűlések, határozatok, ellenhatározatok s engedélyek zavarognak a Kossuth szobornak a Squareren való felállítása körül. A „Universe” az egyedüli lap, a mely a szobornak itt való felállítása ellen szóllott. A városi ügyész kijelentette, hogy a közmunkák igazgatója túl lépte hatás körét, mikor az engedélyt megadta, mert ez a városi tanács jogai közzé tartozik. Hétfőn estve ez a tanács 13 szóval 5 ellenében a Kossuth szobornak a Squareen való felállítása ellen szavazott.

„Kossuth tót volt (Igazán?) és mégis a tótok voltak ellene annak, hogy szobra a

bquare-on állíttassák fel. A magyarok pedig, a kik nyílt ellenségei a tótoknak Kossuth mellett vannak és szobrot akarnak neki állítani! Miért? Kossuth a saját fajának Benedict Arnoldja. a ki a saját népének elnyomóival harcolt.

„A magyarok hajdan egy vad tatár törzsvoltak. (Ez aztán eldönti a magyarság eredetének a kérdését.) 889-ben szállották meg Európát s a Duna partjain ütöttek tábort. (Természetesen, mert a Duna épen arra foly, a hol a magyarok bejöttek Mao-yarorszáyba.) Magyarországba, a tótok országába jöttek.(Tehát Hungary---Sziavó nia? Az összehasonlító nyelvészetben is végtelen gyenge a Universe cikk írója. Ha már Hungaryról beszélünk, akkor tudnunk kell e szónak eredetét is s igy azonnal elbukik a „tót országról" való fogalom.) Azt mondják,- (tehát pletyka az egész cikknek az alapja) hogy a keresztyénségnek olyan ellenségei voltak, hogy a litániához hozzá tették: „pogány magyaroktól ments meg uram minket.” (De hát mikor megtértek, nem a legjobb keresztyének voltak-e? És századokon át nem Magyarország volt-e a keresztyén Europa védbástyája? Hát azok a királyok semmik, a kiket Róma szentté avatott, épen az ő keresztyénségiik és a miatt, hogy a pápaságnak hatalmas támaszai voltak.)

„A magyarok elnyomták a szlávokat. A szlávok adót fizettek s alatt való jobbágyok voltak. A tótok nem szavaztak, nem katonáskodhattak (De hogy nem) s nem szerezhettek birtokot. S a bécsi udvar hiába sürgette e jogok meg adását. Ilyen történelmi jogokért harcolt Kossuth Lajos az ő faja ellen 1849-ben.”

Hát a ki ennyire ismeri a magyar szabadságharc történetét, a ki csak ennyit tud a jobbágyság felszabadításáról: — az nem illetékes felszólalni ebben az ügyben!

A tótok ma épen olyan polgár joggal birnak Magyarországon, mint a magyarok. Kinek köszönhetik ezt? Kossuth Lajosnak!

Kossuth Lajosnak köszönhetjük mindnyájan, kik jobbágy családból származunk, hogy vannak emberi jogaink. Ezért érdemli meg ö nem csak a magyarságnak, hanem a tótságnak s a szabadság minden igaz barátjának a tiszteletet.

Ezekben ismertettük a clevelandi püspökség hivatalos lapjának, rólunk és Kossuth Lajosról mondott véleményét.

A magyar rom. kath. papság feladata első sorban is,hogy ezeket a cik keket visszautasítsa s a magyarság becsületén ejtett szégyen foltot kireperálja. Ha ez a papság csak addig volna magyar érzelmű, mig a püspöki tekintély alatt álló lapnak a szerkesztőjével kell szembe szállani:ugy minden lelkesültségük hiába való! Ebben az esetben a clevelandi rom. katholiknsságra, a rom. kath. szövetkezet tiszti karára háramlik a feladat: elégtételt szerezni a magyar névnek s Kossuth Lajos emlékének!

Érdekkel várjuk: meg kapjuk-e az illetékes tényezők részéröl az e- 1 égtét élt vagy nem ?

Ha nem, úgy az amerikai magyar sajtó munkásainak együttesen kell cselekedniük.

Kalassay Sándor.

Vasárnapi iskola.

Utalás Kanaán fele.

IV. Mózes 10. r. 11—13 v. 29—36 v.

Isten vezérlete, ember segítsége, a vezető imádsága.

Az előző részekben a népszámlálás és az utazásra való előkészületek vannak leirva. A 26. r. ben is a népszámlálásáról van szó. Az alapige szerint a szent sátor építése véget ért, helyeselte és magáénak fogadta az ur az által, hogy nehéz ködoszlopban reá szállt és megnyugovék rajta éjjel, nappal. Meghagyást nyertek az úrtól, hogy induljanak útra a sivatagon keresztül. A Sinai hegynél való hosszas tartózkodás után jeleket nyertek, hogy induljanak el a pusztába az Ígéret földje felé. Ez az utazás sok tekintetben tanuságos reánk ama mennyei Kanaán felé való élet-utunkban.

J. Isten vezérlete. Az ur vezérlé a népet egy felleg alakjában, ezt láthatá nemcsak a vezető, de maga a nép is. Éjjel tüzoszlop képében járt elüttök. Az Ur soha sem hagyta el őket, velők volt éjjel-nappal. “Mihelyt pedig felszáll vala a felhő a sátorról, azonnal elindulnak vala Izrarael íiai és a helyen, a hol a felhő megáll vala, ott ütnek vala tábort

TÁRCA.-ZS_z u.j I3áfbel

Xrta: ~%T. Siposs Ida.

Abban a kedves magyar városban történt ez a história, a hol —jövevény vagyok bár — mégis minden arc, minden ház, olyan régtől isme rős nekem. Az ákácfák az utcán, a tollászkodó galambok az udvaron, egyszerű, cicomátlan otthoniasság a földszintes hosszú házakban belöl, mind olyan hívogató, nyájas, marasztaló nekem.

Ezek a házak mindenike egy otthon; nem ideig való szállás, honnan minden évnegyedben kitehetik a szegény lakót. Nem rakják itt egymás tetejébe az embereket, mint a nagy fényes városokban, a hol kitudják a szegény embert az Isten ingyen adományából, a levegőből, s a napfényből is. Mindig olyan nehéz szomorúság fogja el a lelkem, ha látok egy-egy ilyen nagyvárosi szegény embert, az ö orcájának a virágja hull el, az ö testének ereje senyvedt el, hogy lakója lehessen nagy, Jényes házaknak, melyek olyan mosolygók, olyan büszkék kívülről, be lül pedig vagyon a betegség, a nyomorúság, a rabság minden keserűsége.

Hát mondom, megfér itt mindenki, a mi városunkban egymás mellett. De egyszer mégis megtörtént a nagy eset, hogy egy jómódú polgárember — mondjuk Péter bátya —elhatározá szülőhelyét egy valóságos emeletes házzal földisziteni.

Fogantaték pedig ez az elhatározás azon alkalomból, hogy mellette a Kis János szomszéd kitataroztatá a régi lakását. Csinos cserépfedöt raktak a régi hajlékra, szép nagy ajtókkal, ablakokkal egész rangosán elj látva, de a mi fö — s a mit már Pé| tér bátya nem nézhetett lelki háborúság nélkül — a fala az ujjitás után még vagy egy araszszal felebb emelteték, mint a Péter bá’ háza. Pedig mind ez időkig nem volt az övénél tekintélyesebb épület az egész temetösoron. És most egyszerre vége lett a dicsőségének, túl van haladva a magassága, im ország-világ látja.

Látja is, beszéli is ugyancsak! A ki csak elmegy a két ház mellett, meg nem állja szó nélkül.

—- Biz a Péter bátya háza elülhet már!

—Csak most látszik, milyen süllyedt,

—Hisz a lúd is benéz az ablakán.

—Csak agyon kellene csapni!

Folyt mind e szóbeszéd Péter bátya nagy méltó haragjára, de keserűségére két fiatal, hűséges szívnek is. Mert tudnivaló, hogy a Péter bátya legény fia a Pista nagyon szere tett a szomszédba átjárni Kis uram szép lánya kedvéért. Eddig nem is tettek ezért szót se innen, se túlról, a két öreg megnyugodott benne, lakodalom lesz ennek a vége, ha a legény hazakerül a katonaságból. Hanem most bezzeg kezdett Péter bátya görbe szemmel nézni a fiára.

—Minek jársz te mindig az után a lány után, hogy kinevessen, lenézzen a magas ablakábul. Isten tudja, kit, mit vár már annak az apja, nem hiába építette olyan cifrára a házát.

A legény váltig bizonyítgatta, hogy igazán nem változott meg irántuk se a kis lány, sem az apja, ha magasabb házban laknak is. Ö jól tudja, hogy az épületet se azért emelték feljebb, hogy mást boszantsanak vele, csak már épen úgy jött ki a sorja.

Péter bá’ csak nem engedett. Hiúsága meg volt bántva kegyetlen, a csufondáros csipkelödééekkel könynyitett a haragján legalább, melyeknek az éle mind a Kis szomszéd, meg a lánya személyét kezdte ki. A szom széd jó türelmű, csöndes ember volt, de egyszer csak ö is megsokalta a folytonos bosszantást, csúfolódást, gyanúsítást, hogy hát hol is vette azt a sok pénzt, honnan is telt igy

ki neki; meg a többi__A Pista

gyereket is hogy elvitték katonának nem volt a ki kötözze a sebet — hát biz ö kigyelme kivágta a magáét és lett nagy harag a két szomszéd között, persze azzal a kölcsönös kijelentéssel- hogy sem az egyik, sem a másik nem engedi, hogy a fiatalok összeházasodj anak.

A puszta harag, irigység azonban keserű pajtás. Péter bátya szivében lassanként helyet foglalt egy újabb és— úgy tartják — édesebb, jólesöbb indulat is: a bosszú, a diadalmaskodó visszatorlás.

Hej, megmutatja, építtet ö házat százszor különbet, mint a Kis János! Mért ne tenné. Telik, van miből,

jobban mint ezeknek__s itt csak

úgy a szemével intett megvetően Pé-