Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1902 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1902-08-07 / 32. szám
) 2 nagy múltja van, de a jelene nem biztató s hüsitö vizei mégis olyan idillröl zengenek, a mely méltó arra, hogy az Abrahám szolgájának Rebekával való találkozása, mellé helyeztessék, vagy Jákob és Rachel megismerkedésével együtt emlittessék s hasonló Mózesnek a Jethro leányával való találkozásához. Jézus Galileába igyekszik. De hogy ide eljuthasson, át kell mennie Samarián, Zsidóországnak azon a részén, hol az a gyűlölt nemzedék lakozott, a mely a nagy fogság idején hon maradt zsidóságnak s a z országot elpusztító, letelepült pogányok öszsze házasodásából származott. Jézus a hosszú utón megfáradva a Jákob forrásánál pihenőt tartott. Ez a forrás Sikár város határában feküdt. Itt találkozott Eliezer Rebekával, s Jákob is itt ismeré megRachelt. A kútnak bővizű forrása volt és mint Magyarországon némely alföldi városban, ide jártak Sikár város lakói a szomjúságot, csillapító hüs cseppekért. Jézus el volt fáradva. Hosszú ideig rótták már az utat s azért ki csodálkoznék rajta, hogy igy szól a kúthoz legelőször érkező nőhöz: “Adj innom!” A zsidók és samaritánusok között a ruházatra nézve is különbség volt. így a nö könnyen felismerte Jézus zsidó voltát s azt mondja: “Mi módon kérsz te zsidó létedre én tőlem vizet? De azért sziveden oda nyújtja a vizmeritö edényt. Szegény, de boldog nö! A Jákob forrásánál, a mely csak a. testet enyhítő vizet szolgáltat ittál az örök életnek ama forrásából, a melyből a ki iszik, nem szomjuhozik meg soha örökké! Ez a nö tanúbizonyságot tett a Jézus mellett. (János: IV. rész.) A másik névtelen asszony a Jézus élettörténetében a naini özvegy. Jézus nagy sokaság kíséretében érkezik Nainba. A város kapui alatt állanak épen, mikor egy szomorú menettel találkoznak. Egy özvegy asz szonynak a fiát temetik. Az, a kit sirat, a ki miatt szomorkodik, egyedüli támasza, gyám olitója volt az özvegy asszonynak, az édes anyának. Jézus megsajnálja öt s a szomorusá-TÁRCA. IDégis GsaK élemen maradtam! — Elbeszélés. — Irta; Jámboráé Székely íjilla,. (Folyt, és vége.) Mikor láttam, hogy feljebbvalóim és társaim milyen csodálatosan vélekedtek az én szigorú elveimről s egy kis haszonért megalkudtak lelkiismeretükkel is: mindig hevesebben keringett bennem a vér. Ilyen erkölcsi felháborodásom többször állásom ba is került. Ilyenkor aztán ököllel ütögettem nagy faltörö homlokomat: miért nem vagyok én is gaz, lelkiismeretlen, kapzsi, kártyás, korhely? Talán akkor ott pompázhatnám már én is a világi dicsőség magas fokán a világ fiai előtt. De annak az ismeretlen édes anyának reám hagyott, 'reszkető kezekkel irt sorai, hogy^legyek “jó és becsületes”: visszatartottak az egyenes utón a rósz cselekedetektől. —Az erős erkölcsi érzés 'mellett ajzonban igen kevés hit volt szivemgot örömre változtatja s visszaadja az anyának fiát. Ne sírj —szól a fájdalmak oszlat3- ja, a szegények vigasztalója — Jézus az özvegy nőhöz. S a szomorkodó örvendövé változott s bizonyság lett Jézus mellett, bár neve nem emlittetik is. (Luk. IIV: 11—18.) A harmadik névtelen női alakkal már egészen más körülmények között találkozunk. Jézus Kapernaumban Simonnak, a pharizeusnak vendége. Simon csupa büszkeségből, hiúságból hívta meg Jézust vendégének. Egy felöl azért, hogy Jézus elött mutassa ki gazdagságát, másfelől pedig azért, hogy eldicsekedjék farizeus társai előtt, hogy öt a Mester megtisztelte. De örömében, hogy hiúsága kielégítésre talált, elfeledő a keleti vendégszeretet jeleit gyakorolni a Jézussal. Fürdőt nem készíttetett s Jézust meg sem csókolá! Simon örömében alig tudott hová lenni. De ime az öröm pohárba iirömcsepp vegyül. A vendégfogadó házba egy nö jön. Biinös élete miatt ki volt taszítva az emberi közösségből. A város lakosai elhúzódtak tőle, mint a ragályos betegtől. Bűnös élete pályáján az emberi hidegség, és részvétlenség csak mélyebbre taszitá. Szegény nö. Nem volt egy részt vevő szív, a mely keblére ölelte volna, nem volt egy erős kéz, a mely vissza tartotta volna! A Jézus megérkezésének hire fut a városban. A bűnös aszzony agyában nagy elhatározás fogamzik meg. Látnia kell a Mestert. Érzi, tudja, hogy a Mester közelléte a szabadu lás útja számára. Érzi, tudja, hogy a Mester, kinek nevét a hir vette szárnyaira, öt is megtarja. Bemegy azért a Simon házába. A fényes palotában sürgölödök serege észre sem veszi, már oda borul a Jézus lábaihoz, könnyeinek záporával áztatja azokat; hajával száritgatja s drága kenettel keni vala! Simon pedig megbotránkozik és botránkozásában elitéli a Jézust, mint a ki nem próféta, mert ha az vol na, tudná, minemü asszony az, a ki érinti öt. Jézus belát a Simon szivébe. Tanítja öt. Az asszonynak pedig megbocsát, mert megbánta bűneit és ben. Ha sorsom roszra fordult: okoltam magamat, okoltam az istent, az embereket és a jövőbeni bizalmamat mindig porba ejtettem. —Legutolsó öngyilkossági kísérletem után, a mint a Tiszából kifogtak, egy jóravaló halászgazda tanyáján verték belém újra az életet. Bizony roszul éreztem én magam a jó pehely dunnák között is, a forró bor leves megevése után is. A mint ott félig aléltan fekszem, rémitö vihar tört ki: villám villámot ért s a dörgés folyton rázta a kis kunyhó ablakát. A halászgazda és egész családja az asztal mellé ülve — imádkoztak szivböl-lélekböl a jó “keresztyén tanítások és imádságok”-ból. Őszinte, meleg bizalommal hajtották fejüket ott a kunyhó roskadozó fedele alatt az erős Isten védő kebelére; s imádkoztak barátjaikért, a szenvedőkért, utonjárókért és még ellenségeikért is. És látszott rajtuk, hogy azzal az erős hittel zárták be isteni tiszteletüket, hogy kérésüket meghallgatta a mennyei Atya. —Óh ha én is oly erősen, oly gyermekileg tudnék hinni és bízni istenben!— sóhajtottam magamban. Ak kor a most újból visszanyert életet hitt a Jézusban. Ez a bűnös, de irgalmat talált asszony is bizonyság lett a Jézus mellett. Luk. YIT: 36— 50. Az a finom Írói érzék, a mely az evangyeliomok íróiban nyilatkozik meg, nem említi fel a testi és lelki szükségben szenvedők neveit. Nem említi hát Márk sem (V:25—- 35) ama beteg nőnek a nevét, ki Jézusban annyira hitt, hogy elégnek tartotta a saját meggyógyulására azt, hogy csak a ruháját érintse a Jairus házába siető Mesternek. De ha neve nincs is felemlítve: hite még is buzdító, példa adó s hitéért nagy jutalmat vesz, mert Jézus leányának mondja öt. Ez asszony hiténél csak ama pogány nőnek a hite volt nagyobb, a kiről szintén Márk emlékezik (VII: 26—31.) Ennek az asszonynak a leányát valami nyavalyatörés féle betegség kínozta, az u. n. ördöngösség. Gyakori betegség volt ez Izraelben. Orvosi szer nem volt ellene. Ez az asszony is tehát, mikor hallotta a Jézus csodadolgait, ö hozzá fordult s tőle kért segítséget s mivel kész volt megelégedni az ö jótételének csak a morzsalékjával is, a leánya meggyógyult. Nevezetes dolog, hogy a Jézus két szeretett tanítványa anyjának neve nincs említve. Sejtjük, hogy ki volt, de biztosan nem tudjuk. Csak mint a Zebedeus fiuK anyja emlittetik Jakab s János tanítványok anyja, pedig figyelemre méltó szerepet vitt a Jézus életében. Ü volt az, a ki fiai számára valami állást kért a Jézus országában. Szép és dicső szerep jutott nekik: korona helyet kereszt, a kényelem puha párnái helyett: szurdaló tövisek az életnek utjain. De a keresztet J ézusért szenvedték s a tövisek szurdalásai fájdalmat nem okoztak, mert helyet biztositának nekik az Ur jobb és bal keze felöl. Igazi anya volt ez a nö, gyermekei sorsát szivén viselé. Nincs nevén említve az az özvegy asszony sem, kinek csekély ajándéka nagyon kedves volt az ur előtt. (Luk. XXI:1—5.) Az igazi adakozó nak mintaképe ez az asszony. Nem azt nézi az isten, ki mennyit ad, hatalán hasznosabban tudnám leélni!? —Még ömlött az eső, még zúgott a szél, a mikor kocsi'gördült be a halásztanya udvarára. A halászná kisietve hangos kiáltásban tört ki: —Istenem! Istenem! A méltóságos grófné, meg a gróf kisasszony; de meg vannak halva! —A kocsis azonban rögtön sietett megnyugtatni a halászékat, hogy csak elájultak; mert a villám agyonsujtóttá az egyik lovat. —A két elájult nőt behozták a szobába és jóféle házi borecettel hamar életre dörzsölte a derék halászná. Csupa gyászban voltak az úrnők kik —felocsúdva — elpanaszolták a halászgazdának, hogy a szép lombos erdőt a kastélylyal, a nagy gabonatengerrel hullámzó birtokot, a tiszai füzest, a nagy nyárast, mind-mid el akarják tőlük venni a hitelezők, a kik csupán csekély évi dijat szándékoznak számukra adni, a melyből éldegéljenek. —Hát aztán nekünk is itt kell akkor hagynunk ezt a csöndes kis fészket, ahol születtünk? — kérdé hüledezve a halászgazda. —Bizony itt, édes Gombos bátya; ha csak a jó Isten valami okos emnem minő szívvel adja. Bár ennek a nőnek nevét nem tudjuk is, még is örök időkre arra int, mint kell a jótékonyságot gyakorolnunk. Ha tehát vannak is az evangyéliomokban s az egész uj szövetségben is általában asszonyok, a kiknek neve nics felemlítve, mégis olyan körülmények között szemléljük őket, a melyek azt igazolják, hogy ük névtelenül is io vök voltak és szerették a Jézust. A figyelmes olvasó, ki látó szemmel vizsgálja az evangyeliomokat, mindezekből a felsorolt eseményekből, a melyeknek hö ie egy-egy névtelen nö: magasztos tanúságokat meríthet. a samaritanus nőt arra tanítja Jézus: az Isten lélek s kik öt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják. A naini özvegyhez igy szól: Ne sírj! A bűnös asszonyt e szavakkal bo csátja el: A te hited megtartott tégedet. A vérfolyásból kigyógyult aszszonynak ezeket a szavakat mondja: Leányom eredj el békességgel. A syr-feniciai asszonynak vigaszt e szavak adnak: Legyen úgy, a mint te akarod. A Zebedeus fiuk anyját e szavakkal dorgálja meg: Nem tudod, mit kérsz. A szegény özvegyről azt mondja: Többet adott, mint a többiek összesen. A mint az újszövetségben vannak névtelen liösök, úgy vannak, a mai keresztyén életben is. Nem is azért kell betölteni keresztyéni hivatásunkat, hogy nevünket a hir vegye szárnyaira, hanem azért, hogy nyugodt lelkismerettel éljünk itt a földön s bátran, felemelt fővel várjuk a szám adás nagy napját. A Ref. Church Messenger 26. számában levő közlemény után szabadon Sz'ónyi Sándor. lip II boldog a magyar, ha nem küld N r M P®nzt haza. Kiss Emil és liLlil társa, 158 Suffolk street a magyarság legkedveltebb pénzküldö irodája. írjon borítékért. bért nem támaszt a segítségünkre! mondá szomorú lemondással a grófné. —A dunna alól kissé kitekintet tem s csodák csodája: a Vezekényi grófné volt. meg a felejthetetlen szép leánya, kinek arca soha sem törülödött ki, még a legkínosabb perceimben sem emlékemből. —Egyben elmondták, hogy a fiatal grófra, mikor párbajban megsebesült, roppant sokat költöttek, hogy meggyógyuljon; mert ha ö élve marad, akkor a hitelezők nem tehetik rá kezüket a birtokra, mert királyilag szentesített hitbizományi birtok volt. De Gyula gróf —öt évi kínos szenvedés után — megvált attól a szép világtól, hol annyi sok pénzt el lehet kártyázni, pezsgőzni s egyéb haszontalan gyönyörű költségekre költeni anélkül, hogy valaha egy könnyet, melyet fájdalom vagy nyomor sajtolt a szemekből, felszántott volna életében. —Az öreg gróf ur meg örökké hadilábon él gazdatisztjeivel s most örülnek, hogy hatalmukban van az örökösöknek visszafizetni a kapott bántalmak egy részét: egy követ fújnak a hitelezőkkel. Bármint kérte is
