Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1902 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1902-06-05 / 23. szám

2

hogy némi pakk érkezett Phoenixvillebe, de a lelkész csak maradt, — az elküldött pénzzel együtt. Mikor már januárra sem érkezett meg a meghivott lelkész, Írtam neki; de választ nem kaptam. Aztán Írtam Dr. Bartók György erdélyi püspök urnák, de a püspöki hivataltól sem érkezett semmi válasz. Így a bizottság áprilisi gyűlésén nem tudtam mást mit jelenteni, minthogy Demestöl a meghívás vonassék vissza. Ezt azon J ban az elküldött úti költség miatt alig lehetett megcselekedni s nem volt más, mint várni.

Épen az alkalmas időben kaptam meg Td. Birtha József kolozsvári vallástanár ur levelét, a ki kifejezte abbeli óhajtását, hogy szeretné itt Amerikában munkálni az urnák szőlőjét. Miután Birtha ur Kolozsváron működik, felkértem a Demes ügy ben való eljárásra s ö hozzám Május lő iki kelettel a következőket Írja:

Nagyi. Kalassay Sándor, ev. ref. lelkész urnák.

Bridgeport.

Kedves Lelkésztárs Ur!

E hó 11-én vett becses soraira a leg nagyobb örömmel a következőkben válaszolok. Jártam a Ftö. püspök ur nál, s a megbszást ha nem is teljesen, de részben elintéztem. Arra a kérdésre, hogy megkapta-e a püspök ur a collega levelét, ö nemcsak igennel, de a levél felmutatásával felelt. Választ egyrészről azért nem adott reá, hogy hivatalos összeköttetés nincsen az amerikai yef. papok és a magyarországi egyházkerületek között. ‘ ‘Ez ferde állapot — mondá — és meg kell szüntetni elöbb-utóbb.” De azért is nem felelt —mondá még, hogy az esperes hozzá küldött hivatalos levelében határozottan kijelentette, Demes P. abbeli szándékát, hogy a phoenixvillei papságról lemond és K. Borosnyón megmarad tovább is. Ugyan e levélben tudatú még az esperes azt is, hogy Demes állítása szerint e szándékát már tudatta is a bridgeporti ref. pappal, te hát kollega úrral. A püspök ur, az esperes eme levelét olvasva, biztosra vette, hogy Demes mondása szerint járt el, nincsen szükség tehát újabb

hir adásra, az ö részéről. Ezt ö kü lenben szívesen megtette volna, ha nem is hivatalosan, de privatim okvetlen.

Hogy a fent leirt dolgok: tény, én arról saját szemeimmel győződtem meg. A püspök urnái olvastam feb. 19 röl keltezett levelét collega urnák olvastam e levélre érkezett esperesi jelentést, melyben tudatja az esperes hogy Demes vissza lépett s azt is, hogy Demes erről saját maga tudatta a bridgeporti ref. lelkészt. így tehát kérem szépen, senki más nincs a szószban, mint Denies. Az esperes és püspök urak elvégezték dolgukat, de Demes nemcsak hogy Ígéretét vonta vissza, nem ment el Amerikába, de még azon mondását sem tel jesitette, hogy levélben tudatni fogja megváltoztatott szándékáról kollega urat. Es ezt valószínűnek tart ja mindenki, a- ki csak üsmeri Deines!. A püspök is igy nyilatkozott róla.

De mást is hallottam én még, az es peresi levélből. Nevezetesen azt, miszerint Demes az útiköltséget nem vette fel a bankból. Ezt a nyilatkozatot is Csekme esperes Demes után írja. Igaz-é ez*, azt a püspök ur sen tudja biztosan; de talán senki má Demesen kívül. Ö azt mondja ugyan hogy nem vette föl, de ki tudja most már, mi igaz a dologban. Mihelyt megkaptam levelét kollega urnák, rögtön irtain Demesnek, de elmúlt 4—5 nap már, még sem válaszolt. Különben — mondják — hiába is várom a választ, Demes nem szokott válaszolni, stb.

Isten áldását kérve mindnyájokra vagyok szeretettel

testvére az Urban

Kolozsvárt. 190 máj. 15-én

Birtha József. ref. s. lelkész és tanár

N. B. A püspök ur megígérte: Ha Demes felvette az úti költséget, a legnagyobb szigorúsággal fog vele szemben eljárni és rajta röktön behajtatja.

E levélből világos, hogy engem mulasztás nem terhel s én megtettem minden lehetőt arra nézve, hogy a phoenixvillei lelkészi állás betöltessék. De a szivekbe’ és vesékbe csak az Ur láthat.

Most meg Birtha urat a toledoi egyházközség hívta meg s legközelebbi levelemben felkértem ifj. Köteles István urat, hogy Nyitray Ferenc s. lelkész ur címére egy meghívót állítsanak ki, miután most már bizonyos, hogy Demes ur nem jön. Nyitray Ferenc urat azért ajánlottam, mert a tót nyelvet is beszéli. Ö most végezvén tanulmányait, ha Isten is úgy akarja, minél előbb itt lehet, ha t. i. a phoenixvillei nemes egyháztanács neki a meghívót elküldi!

Végül még egyet. A phoenixvillei atyafiak nagyon jól ismernek. Tudják, hogy elszoktam végezni a reám bízottakat. De nem hittek bennem, azt is tudom, hogy miért. A nyilvánosság előtt vonnak kérdőre, holott ennek csak akkor lett volna helye, ha én a hozzám intézett kérdésekre a választ megtagadtam volna. Nem akarom felhánytorgatni, mit tettem, mit végeztem az ö egyházuk szerva - zésénél is, de a lelkiismeretem nyugodt s az ügyet a fenti levél után bátran bízom a nagy közönség Ítéletére is.

Béke velünk.

1902 május 31-én

Kalassay Sándor.

Vasárnapi iskola.

ti második üldöztetés.

Csel. 5. r. 25—42 v.

Boldogok, a kik az igazságért üldöztetnek, mert övék a menyeknek országa.

A második üldözést is a farizeu- J sok 'és saddnceusok kezdték. Irigy| séggel voltak eltelve, mert a nép kedvelte az apostolokat, s mindenfelé szívesen összegyűltek, hogy hallgassák őket.

Ha a tisztviselők félre vonultak is a keresztyénektől, a nép dicsérte öket. S nem mertek erőszakoskodni az apostolokkal a néptől való féltők - | ben.

A keresztyénség kezdetétől fogva I kedvelt volt. Épen ez gerjesztette fel | a zsidó társadalom vezetőit, mert

most már nem tudtak úgy hatni a nagy sokaságra, mint az előtt.

Kétségbeesésükben megpróbálták úgy nyomni el az evangyeliomot, hogy bezárták hirdetőit. Heródes is úgy akarta elhallgattatni a próféták írásait, hogy elégetteté azokat. Noha az apostolok éjjelre elzárattak, mégis, mikor reggel a nagytanács elé akarták őkét hurcolni, a tisztviselők nem találták őket a börtönben. Titokzatos uton-módon kiszabadultak és a templomban lehetett őket megtalálni, a mint tanították a népet. Az evangyeliomot nem lehetett zárt ajtók mögé elrejteni vagy megégetni.

1. Az apostolok bátorsága. Ez időtájban vetette meg lábát az ifjú egyház Jeruzsálemben, 5000 tagja volt. Hitök megerősödött nem pusztán a békés együttlét, hanem a próbák és megtámadtatások által. Éretlenségük erősödni látszott olyan arányban, a hogy nagyobb lett velők szemben az ellenállás. Bátorságok titka, volt a kételkedést nem ismerő bizalom az ö küldetésük igaz voltában.

Ük nem csupán gondolták és hittik, hogy Jézus feltámadott: ök tudták azt, látták az urat, és ö hatalmazta fel tanítványait, hogy bizonyságai legyenek.

A mit láttak és hallottak, azt jelentették ki a népnek. Ha Istentől jött tűz gyújtja lángra az emberi szivet: nagy tanács, földi vagy egyházi föhata'om. király, pápa nem olthatja meg azt.

De bátorságot nyertek testvéreiktől is.. A nagy tanácsból amaz első kihallgatás után az övéik közé mentek. Miután elmondták, mi történt velők, közösen imádkoztak. Ez adta meg nekik a bátorságot, hogy hirdessék az urat. Imádkozásukra mint egy válasz gyanánt nyerték a Szentlélek jelenlétét.

Mindezt meggondolva, meggyőződtek, hogy ök az élő Istennek tanúi, a hittestvérek együttérzése és imája felujitá e bátorságot szivökben.

Ugyanezen erő és bátorság adatik nekünk is. Általunk is munkál az, ha illően használjuk; ez az a bátorság, mely lelkeket idvezit és dicsőíti az istent.

TÁRCA.

Ezsalás mra

(Folytatás.)

Köszönök, de csak alig hogy fogadja, hanem a nyakamba esik, s az Isten őrzött, hogy meg nem csókolt örömében. Azt tudtam, hogy tán megbolondult. De nem a, hanem leültetett egy nagy töltött karosszékbe s mindjárt azt kérdezte, hogy mit eszem, mit iszom.

Hiszen ha éppen enni kell. mondok, hát hogy meg ne sértsem a jó indulatát, nem bánom én, ha mindjárt pástétom lesz is; — mert kis fiaim akkor csakugyan ehetnem volt.

Még jószerint el se mondom, szalad a német, — de jól megértsétek kis fiam, hogy csúnyább volt a hátramenésnél,a milyet még jártombankeltemben nem láttam, — hát sza lad, mondok, a csengőhöz, csenget erősen, a csintalan szemű perszóna , meg egyszerre ott terem, — nyilván hallgatózott az ármányos, s aztán asft kérdi, hogy: Mit parancsol ?

A német valamit súgott neki, az•jal kitaszította az ajtón.

Mi lesz ebből ? Hát kis idő vártáivá, ihol ion a gonosz indulatu vá szoncseléd vissza, megrakodva mindenféle drágalátos étellel-itallal s letette elébem, de még rám is kacsintott a zabolátalan; — higyjétek el kis fiaim, a szemem is majd kisült szégyenletemben.

A nagy német elkezdett kinálgatni, hogy csak egyem, igyam.

En aztán csak ettem, csak ettem, a német meg édesdeden nézte, dicsérte az ápetitusomat szörnyen; — hiába, kis fiaim, még akkor én is jobban győztem!

Mikor aztán jóllaktam: mennék; igen, de a német nem ereszt. Hová menne az ur, ráér, heverje.ki magát nálam, holnap is nap lesz, meg azután is, majd elmehet akkor! — Az én utam meg nem volt sietős, hát biz én egy cseppet sem szabadkoztam, s ott mulattam még két nap.

Az utcára is elvitt a német sétálni s roppant gyönyörködött benne, ha utánunk néztek az őgyelgők.

En, kis fiaim, el nem tudtam gondolni, hogy mi gyönyörűsége lehet benne.

Mög a mi több: egy boltban, erőnek erejével, egy pár csizmát is vett

nekem, mert látta, hogy az enyémet ugyancsak megcsufolta a sok viszontagság. De még egy kis sipkával is megajándékozott.

Harmadnap aztán, kis fiam, csakugyan útra keltem, de hát nem állhattam meg, hogy meg ne kérdjem, mert magam is sokaltam a némettől ennyi emberséget, — ugyan, uram, csak mondja meg már, hogy mi lett légyen annak az oka, hogy az ur engem, ismeretlen létemre, ilyen jó szívvel látott, táplált és felruházott!

Erre anémet nagyot nevetett, aztán azt mondja:

— Hallja az ur, már én az egész világot bejártam, jól széjjel neztem hegyen, völgyön, tengereken, sivatagokon, falvakon, városokban, de olyan csúnya embert, mint magam, hiába kerestem, sehol sem találtam; és ime, az ur még csúnyább, mint én. Hogyne örültem volna hát a látásán !

így ejtéaz ármányos! Úgy ei hogy furcsa volt kis fiaim ?

Ilyenféle történetekkel mulattatta az öreg a vendégkoszorut cukorropogtatás közben. Mert hasonló kalandjainak sem vége, sem hossza nem volt.

Egymást érték a csodásnál csodásabb történetek: a kurtafarku kis kutyáról, a háromlábú nyulról, az özvegy krokodilusról, a sánta oroszlánról, a szájatáti németekről, a kiket Agostában luddá tett s más e félékről.

Csak egy volt élete történetében, a mit sohasem emlegetett, t. i. hogy járt, mikor a szép Eszterbe beleszeretett.

Mert hihetetlen, de igaz, hogy ez a közönséges emberi gyarlóság Ezsaiás uramon is erőt vett egy Ízben, elannyira pedig, hogy képes volt öt még kedves prófétáitól és klasszikusaitól is egy időre eltántorítani.

Ha azonban ö el nem mondta, hát majd elmondom én mindjárt, még pedig tökéletes hitelesen.

Volt a városban valami vén tekintetes urnák egy gyönyörű szép leánya, névszerint Eszter, a kinek villogó szemei, deli termete, bóditó mosolygása, a még akkor eléggé fiatal Ezsaiás uram szivét és eszét tökéletesen megzavarták.

Ezt ugyan magának a világértsem akarta bevallani, sőt annál inkább neki dőlt klasszikusainak; de hasz-