Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-02-07 / 6. szám

4

kán egyház szertartása szerint beszentelték a halottat. A temetés végső része február 4-én történt meg, mikor a koporsót nagy katonai pompával elhelyezték a Frogmore—mauzóleumban. Ezt Viktória építette néhai férje, Albert herceg számára s most már egymás mellett nyugszanak, kik életük ben oly híven szerették egymást.

Viktóriát a trónon fia, VII-ik Edward követi ki jan. 23-án tette le az esküt a “Privy Council kezében.“ A jelenlengi angol király, 1841 nov. 9-én született s ma már hatvan éves. Mint Rudolf trónörökös barátja Magyarországon is többször megfordult. Ifjú korában több kényes természetű ügye volt, de a világ most erősen hiszi, hogy az ifjúi forrongás megtisztította s helyét mint uralkodó-kiválóan fogja betölteni. Adja Isten, hogy VII. Edward a békének épen olyan barátja legyen mint az anyja volt. Keblét épen úgy a keresz- tyénség diadalra jutása után való vágy hevítse, mint hevité az anyjáét .Vaj ha uralkodásában megvalósulna a példa szó: "Csak sast nemzenek a sasok!”

Egyházi és egyleti élet.

Debreceniegyház. A kálvinista Ró ma vagyis a a debreceni ev. ref. egyház 1900 évi népesedési mozgalma :

Elve született fi 872. Elve született nö 803. Halva született 74 fi és 44 nö, összesen 1793.

Meghaltak finemen 782, nőnemen 700, összesen 1482.

Egybekelt tisztapár 315, vegyes pár 89, összesen 404.

Szaporodás fi 157, nö 145, összesen 302.

Lelkek száma lett finemen 22,335 nőnemen 22,888. Összesen 45223.

Az erdélyi püspök jelentése. Dr. Bartol György, Erdély jeles református püspöke az erdélyi protestáns lapban közétette egyházkerülete évi jelentését. Ennak a következő örvendetes pontjait említhetjük meg. Erdélyben a hívek száma meghaladja a 400 ezret, gyarapodás az elmúlt tiz év alatt 51 ezer négyszáztizenhat lélek. Született a múlt 1900-ik évben i4,oIo, meghalt 9783; természetes szaprodás 4227. Házasságra lépett 3415 pár. Építkezésre fordittatott 316 ezer hat- százhetvenhárom korona. A jelentés egyik szomorú pontja az, hogy a lelkészi és tanítói állások nagy számban állanak iirsen, pedig a hol nincsen pásztor, félő, hogy ott a nyáj elpusztul.

So. chicagói egyház. Február tizenhatodikán szobaion este lesz megtartva a so. chicagói egyház javára hirdetett nagy mulatság. Hisszük és reméljük, hogy a bál szép lefolyású lesz külsőleg, és a kijelölt nemes cél javára a kívánt anyagi sikert is meg fogja hozni. Ez az egyetlen ma gyár templom Illinoisban és az egész nyugaton, s méltó, hogy az ottani magyarság teljes összetartásával biztosítsa ennek felmaradását. Nagy célokat lehetetlen elérni összetartás és áldozatkészség nélkül. Már most hogyan lehessen bármely köz intézmény virágzását, emelkedését remélni, ha a hivatott egyének, kik érdekében az az intézmény fennáll, csak távolról nézik, összedugott kezekkel, a legjobbak erőfeszítését. Különösen szükséges az együtt működés egy egyPedig mindketten úgy sóvárogtak egymás után, őszinte, tiszta vágygyal, de oly sokáig mindhiába.

Mig egy kora reggel az ifjú kint sétált a szöllök alján, oda húzódott ki egészen a tiszteletes ur kertje. Egy nagy líceum—bokor takarta el a kertajtóban álló leányt s csak akkor vette észre, midőn remegő hangon megszólította:

— Pál!

A fiatal klerikus sáppadt arca tüzbe borult, egy percre nem hallotta reverendája suhogását, csak régi kis barátnőjét látta maga előtt, kit gyorsan átölelve homlokon csókolt, mint a régi jó időkben szokta.

Judith remegve bontakozott ki Pál karjaiból, kinek a piruló szép leány látása eszébe juttatott mindent s csöndes bűnbánó hangon súgta:

— Bocsásson meg Judith kisasszony, én nem tudom mit cselekedtem.

A leány okos, barna szemeit ott felejtette a fiun s mély komoly hangon szólalt meg:

— Hagyja Pál, jó barátok között oly hosszas távoliét után megesik az ilyesmi. Mi pedig azok voltunk s remélem azok is maradunk — tette hozzá most már kissé mosolyogva.

Es azok is maradtak, a kis kerti lugas volt tanúja titkos, de ártatlan találkáiknak az illatos szép nyári hajnalokban, mig a tiszteletes ur a mezöt járta, a tiszteletes asszony pedig a tehenek körül pörölt a fejő leányokkal.

Egy reggel a boldog idillröl hazatérő Pált azzal fogadta otthon a cseléd, hogy siessen be édes anyjához, ha még életben akarja találni.

Pál lélekszakadva rohant a szobába, hol a boldogtalan asszony iszonyatos lázban csakugyan a végit járta.

Pár nap előtt meghűlt, köhögött s valami csillapító porokat akart szedni, de tévedésből mérget vett be, még annak a maradékából, melylyel a férjét is örökre elaltatta.

Most rettentő kinjaiban az Isten sújtó kezét látta, mindent meggyónt bűnbánóan fiának, de előbb megeskette apja emlékére, hogy ö maga sohase fogja eldobni a reverendát.

Pál borzadva hallgatta édes anyjának szájából rettentő bűnét, elfedve kezeivel vonagló arcát, hogy ne is lássa a nagy gonosztevőt, ki az ö édes anyja.

De végre is győzött benne a fiú, a pap.

Feloldozta a szerencsétlen asszonyt s lefogta szemeit, mikor megörten utolsót pillantottak.

A temetés után Pál örökre búcsút készült mondani falujának, egyháza céljaira ajánlva fel kis jószágát, mi az asszonyi kezek között még megmaradott.

Mégegyszer felkereste Jud'ithot, mielőtt elhagyta volna gyerekkori boldogságának édes tanyáját s ekkor folyt le a kis kerti lugasban a szomorú búcsú, mely után a leánv eszméletlenül hullott a verbénák és violák közé.

Pál már arról nem tudott, összetört szívvel, de erős akarattal, hogy ura lesz érzéseinek, haladott Fehérvár felé.

A szeminárium kis cellájában rettenetes viziók gyötörték. Egyszer megölt apjának árnya kereste fel, máskor anyját látta görcsös haláltusájában.

Jlyenkor mint égi jelenés suhant ágyához egv édes leány kép, a Judith jóságos szelíd arca, hogy elűzze a rémes