Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-01-02 / 1. szám

5

A valódi egyenlőség egyenlőkké kívánja tenni az embereket a közterhek viselésében. A valódi egyenlőség meg nem tűrheti, hogy az állami háztartás gondjait a gazdagabb osztály lerázza vállairól és épen azok, kik a leg- nagyob birtokok urai, a közös pénztár gyarapitásához ne járuljanak. A valódi egyenlőség meg nem tűri azt, hogy midőn a közös hazát ellenség támadja meg, a véráldozat alól a gazdag kivonja magát ; elő a harcra mindenkinek, a ki a hazának gyermeke, mert a hazát megvédeni szent kötelessége gazdagnak, szegénynek egyaránt. A valódi egyenlőség meg nem tűrheti, hogy a közlekedési utakat csak a szegény osztály csinálja minuntalan és ö, kinek az ut minden darab kövére verejtéke hullt, — adót, vámot fizessen, ha rajta jár, — a gazdag osztály pedig amellett, hogy azon semmit sem dolgozott, ingyen használja azt! Ez a valódi egyenlőség, mely mindenkinek, szegénynek és gazdagnak egyaránt megadja az emberi méltóságot, mindenkit képesnek tart a legmagasabb hivatalokra is, ha kellőleg kiművelve van; mindenkit egyenlőnek tart a törvény előtt, egyenlőnek a közterhek viselésében.

így értelmezzétek olvasóim, az egyenlőséget és ha ámítok, népbolonditók jelennének meg közöttetek, hogy benneteket hazugságaikkal eltántorítsanak, tépjétek le larcukat ■ és meglátjátok, hogy a csábítók mindannyian dologkerülö fráterek, kik a zavarosban szeretnének maguknak hasznot hajtani. Am ha vagyonilag nem lehetünk egyenlők a gazdagokkal ; — szellemi, lelki kincsekben versenyezzünk azokkal!

33mr győzelem.

“A mit az em berek elrontanak, jóvá teszi a gondviselés !” Beteljesült ez most a búrokon is Ősz elnökük udvarról udvarra jár és a kiknek kezében a hatalom, fáznak tőle. A politikai rason, az állam érdekei, Európa békéje, a népek jóléte, stb. nem engedik, hogy meglehessen hallgatni az ősz államférfit, 3. ki egyebet sem akar, mint azt, hogy népe ezentúl is szabad és független legyen.

Szabad és független nép! Ez a huszadik század hatalmasainak réme. Szabadságról, egyenlőségről folyik a mézes

tekintene, gondolataiban annyira elmerül. Arca pirosló lázban ég, szemei szokatlanul fénylők és egész tekintetéből a meghatottság sugárzik ki.

Úgy érezte most már magát, mint a ki avinaros tenger kanyargó örvényéből, hullámsirjából csodálatosan megmenekülve, biztos révpartot ért, — mint 9. lezuhanó föld- és sziklatörmelékek által eltemetett ember, kit életben és épségben ásnak ki, biztosnak vélt sírjából.

Szivéről, leikéről, mintha egy nagy és súlyos teher hullott volna le, oly nyugodtnak, megelégedettnek és köny- nyünek érezte ismét magat.

Az ablaknál valaki kopog. E hangra, mintha kígyóra lépett volna, Laczi egész testében megborzong.

Nyílik az ajtó' s most belép Józsi a házba. Laczi előtte áll szótlanul, némán, mint egy szobor.

“Pajtás! már mehetünk; mindent elkészítettem előre. Most a Felső-utcából jövök, ott a két házőrző-kutyát egy darab nekik való falattal úgy jól tartottam, hogy azok soha többet nem fognak vacsorázni, aztán nekünk sem alkalmatlankodnak“.

Laczi némán és mozdulatlanul áll tovább.

“Laczi pajtás! mi lelt? megnémultál-e, vagy kicseréltek?“ — szól Józsi hangosan.

“Sem néma nem vagyok, sem ki nem cseréltek, de tudd meg, hogy en veled nem megyek soha, sem most, sem máskor!“

“Fiú! bolond gombát tett valaki a vacsorádba, hogy igy mersz beszélni velem“ — szól Józsi mintegy reárivalva La- czira.

“Eddig voltam bolond, — folytatja Laczi — hogy veled cimboráltam. Oh! de most a kegyelmes Isten szemeimet fölnyittatta ama szent könyv által, hogy beláthassak a kárhozatnak, a pokolnak örvénylő mélységeibe, a hová magaddal

együtt engem is lerántani akartál!----Távozz tőlem Sátán!

Távozz te gonosz ember!!“

„Már látom, hogy csakugyan kötözni való bolond vagy és az is bolond, a ki neked ezt a szemétkönyvet kezedbe adta.“ Most Józsi hirtelen fölkapja az asztalon lévő Bibliát s egy gyors mozdulattal a kályha még fel-fellobbanó tüzébe veti.

Laczi ekkor egy szempillantás alatt a kályhához ugrik, s az égő zsaránok közül kiragadja a szent könyvet, azután a zasztalra teszi; a másik pillanatban már mindkét kezével torkon ragadja Józsit és vérben forgó szemekkel igy kiált fel: “Mit ellenem vétettél, megbocsátom, de a mit az Isten ellen, azt nem,soha ! ezért számolnod kell!“

Józsi kezdetben elvörösödött, azután kékülni kezdett, érezve torkán Laczi acélos kezeinek halálos szorítását; de mint a ki már tapasztalt az efféle váratlan meglepetésekben, egyik kezével elereszti Laczit, a másikkal pedig villámsebesen egy a ruhájában elrejtett kést.vesz elő, s azt hátulról markolatig beledöfi Laczi testébe.

Laczi megtántorodik s aztán hangtalan a földre zuhant; Józsi pedig magával vive a véres kést. gyorsan menekül a házból, ki a szabadba. .. .a sötét éjszakába.

“Borzasztó ez a történet apó lelkem“ — szól az öreg Váradi egyik unokája.

“Úgy van, — borzasztó történet ez, de felette tanulságos mindenkire nézve.“

“Es aztán mi történt a szegény Laczival?. . . . Bizonyára meghalt! ?“ — kérdi az öreget menye.

“Nem halt meg ; az Isten kedvezett nyomorult életének, hogy ideje legyen a megtérésre. A kés, melylyel Józsi meg- szurta, nemesebb részeket nem sértett meg, s igy nem sok idő múlva gyógyultan hagyta el ágyát, s erre pár nap múlva faluját is. Elbujdosott messzi idegenbe, hogy felejtsen és ta-