Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1901-01-02 / 1. szám
f> beszéd és fehér asztal mellett, vig poharazás közt, a leg- könnyelmübb, a legvakmeröbb módon dobálóznak ezekkel a jelszavakkal, de a mint az eszme testet akarna ölteni, útjába áll a reakció, s a felvilágosodás fáklyájának a népbutitás sa rában kell kialudnia. Ismétélödik a történelem. Ez a vigaszunk. A szabadság hajnalának újra fel kell virradnia, újra el kell érkeznie az időnek, mikor ez kitör és eget kér. Akkorára szentesítést nyer a hágai békekonferencia és a hatalmak következtések is lehetnek. .. .Addig pedig hadd kavarja a gondviselés a népek kártyáit. Megkavarta most is. A bolygó hollandi hazájától mesz- sze távol értesül róla, hogy vitéz népének kis töredéke nagy diadalt aratott. Maga Kitchener lord, az angol főparancsnok hivatalosan jelenti, hogy a buroknak sikerült elfog- lalniok a Magalies hegy ormát és ezzel urai lettek egy egész angol tábornak. Mia latt hát Londonban már gyűjtik a milliókat, amelyekkel jutalmazni fogják a hazatérő katonákat, kik Déíaf- rikában vérbe fojtották a szabadságot, — mialatt az angol parlamentben a legszebb terveket szövik, hogy mikép tüntessék el a kis Transzvált teljesen a föld sziliéről, — mialatt akatonai dölyf a pénzes zsák elbizakodottságával egyesülten aratja diadalait, — egyszerre fordul a kocka és azok, kikről nuljon jámborul, kegyesen és becsületesen élni és szorgalom mai dolgozni, fáradozni e világi életben. Józsi világgá ment, mert félt a reá váró súlyos büntetéstől, azt hívén, hogy Laczit megölte, vagy azt gondolva, hogy ha Laczi életben maradott hát árulója lesz; pedig La- czi, — bármennyire is faggatták, — gyilkosát soha senkinek meg nem nevezte. Józsi aztán még több és nagy bűntetteket követett el, úgy hogy hosszú életének java- és nagyobb részét börtönben, fegyházban töltötte el, a honnan ezelőtt nyolc évvel került vissza ide falujába, mint megaggott vén * ember, betegesen, rongyosan, testben és lélekben megtörve, mígnem aztán elméjét a csendes őrültség örökre sötét homályba boritá.“ “Hát Laczi vájjon él-e még" — kérdi az öreget nagy kiváncsissággal á leányunokája! “Laczit kérded-e? kedves gyermekem! . .. .Oh! mit is mondhassak ti nektek Lacziról?!. . . . Tekintsetek ide, reám mindnyájan. . . .mert az a Laczi senki nem más, mint én, a ti öreg apátok!!.... Az öreg Váradi uramnak könybe lábadtak szemei, majd sírni kezdett s vele együtt sírták mindannyian. “Oh! kedves nagyapó”, — szól az egyik unoka — most már ezután még inkább fogunk szeretni!“ Az öreg feláll s egy szekrényhez megy s kivesz abból bársonynyal bevont dobozt, s a dobozból egy egyszerű, sima- kötésű, kopottas, már fakulni kezdő könyvet, melynek az egyik sarka mintha meglett volna perzselödve; azután igy szó!: “íme lássátok, e könyv az életnek könyve! de különösebben az én életemnek a könyve. Ez mentett meg millió úgy vélték, hogy már teljesen megtörtek, egyszerre ismét feltámadnak és hősöknek bizonyulnak újra, mint sokszor már. Elesett sok száz angol tiszt, elesett talán sok ezer angol katona. Sok száz anya, testvér, hitves szomorú karácsonyát pecsételte meg ez a váratlan vereség. Már repesett a szív, már lázasabban égett a szem, már szilaj abban keringett a vér; a ladyk, missek már talán a viszontlátás édes idejére csucsoritották ajkaikat és ime: gyászhir jött. Ismét a burok győztek! Hát a pokol ördögei szövetkeztek velük? Valami varázs italtól mámorosán mennek csatáról-csatára ?. Hiábavaló a rengeteg ember-tömeg, a mérhetetlen kincs, a melyet a dúsgazdag Albion mozgósít, hogy leverjen egy maroknyi népet ? „ Igenis, hiába. A hurokkal van az isten. A búrokat maga az Ur segíti, a ki a szent ügy diadalát csak késleltetheti talán de veszni nem hagyja. Agyuknál gyorstüzelő puskáknál nagyobb az a hatalom a mely a burok hitében, vallásos meggyőződésében rejlik és a mikor egy rész a zsoltárral kezében indul meghalni, annak csak teste veszhet el, de lelke élni fog és eszméi is uj életre fognak kelni. , Nem áltatjuk magunkat. Jól tudjuk hogy ez a győzelem sem fogja a délafrikai háború végeredményét megválmeg milliónyi lelkeket, úgy engem is a kárhozattól s annak rettentéseitöl! Gonosz voltam és nem volt bennem semmi igaz, tiszta és szent; még a zengem körülfogó levegő is mérgezve volt nagy bűnös voltom miatt, s méltó voltam a gyehenna tüzére, s az Ur minden büntetésére. Es ime, ez a szent ez a drága könyv megmentett, megszabadított engem, és megtanított szentül és igazán élni, a mi által az Ur megáldotta életemet mennyei, földi áldásaival, megáldott különösen veletek én kedves gyermekeim, drága unokáim !! “Az Úrtól lett ez, mely csodálatos a mi szemeink előtt!“. . . .Ezt a szent könyvet, mint eddig, úgy ezután is naponként forgassátok, olvasgassátok: mert boldog ember az, a ki hitetleneknek tanácsokon nem jár, és a bűnösöknek utjokon nem áll és a csufolóknak székekben nem ül; hanem az Ur törvényében vagyon az ö gyönyörűsége s az ö törvényéről gondolkodik éjjel és nappal!“ Az öreg a szent könyvet az asztalra helyezi s az asztal mellett ül; körülötte' övéi, kik szent áhítattal hallgatják az olvasni kezdő ősz embert, kinek szép férfias, még mindig csengő és kellemes hangja szent zsolozsmának ég felé szárnyaló harmóniája gyanánt tölti be. a boldog családi szentélyt. Künn sivit a fagyos északi szél a maga előtt sepri, szórja a havat; van honnan, mert hó takar mindent. Csak a temetőben feketélik valami, a szegény “bolond Józsi“ frissen hantolt sirhalma az. Majd holnap azt is betakarja a fehér hó és a többihez hasonlóvá teszi, aztán nem ismeri fel senki többé, hogy melyik a “bolond Józsi“ sírja. .. . Minek is az? .... Úgy sem keresi azt fel soha senki!! . . .. Benedek Lajos, m. földvári ev. ref. lelkész.
