Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1901-01-31 / 5. szám
5 még hej! sok angol dalia ifjú halála fog emlékezetessé tenni ezután. No mert angolnak kell eddig meghalnia bur-fegyvernek által, a mig irgalmat ád a müveit, civilizált angol! * * * Két fiatal búr fivér nem tudótt megegyezni az örökség elosztása felett. Pali bácsihoz, a köztársaság öreg elnökéhez apeláltak és megegyeztek, hogy megnyugodnak ítéletében. Krüger mindkettőt türelmesen végig hallgatta és azután igy szólt az idősebbikhez: — Az én ítéletem az, hogy te,mint idősebb testvér végezd az osztást, de — tette hozzá tréfálkozva — fivéredé legyen a választás joga. * * * A szakácsok nagyon kegyetlenek, — persze Chinában. A baromfit elevenen tartják a lábas fölé, melyben forró vaj sustorog. A baromfi lába a hőségtől megdagad. Közben különféle fűszerekbe mártogatják a lábát s megint a lábás fölé tartják. Mind addig, mig jó egy hiivelyknyire meg nem dagad s szépenmegpirul. Ekkor levágják a még mindig elő baromfi lábát, s megeszik. A bárányt kemencébe zárják elevenen, tesznek be neki finom fűszeres bort, s lassutűzetgyuj- tanak alá. így sütik meg elevenen. Szegény állat, mig él, a nagy hőség miatt mind megissza a fűszeres bort, s igy a fűszer egészen átjárja húsát. A teknösbékát is eleven teszik egy fazék vízbe, lebontják fedővel, de úgy, hogy a fedőn akkora lyukat hagynak, hogy azon a teknösbéka feje kifér. Mikor aztán a viz melegedni kezd, a szegény állat menekülni akarván kidugja a fejét a lyukon. Akkor aztán fűszeres borral itatják, a mit a béka mohón szív magába. Ez igy tart mind addig, mig az állat is főtt. Mikor ilyeneket hallunk, látta meg többé a ragyogó napvilágot. Es nagy fájdalom is nehezedett volna mind a kettőjükre, ha Eszter el nem hozta volna azt a két apró könyvet a régi kőházból. De abból any- nyi reménység, annyi bizalom hangzott feléjük, hogyha sírván sírták is néha a hosszú éji estéken, a sirásnak vége mindig az volt: hogy jó az Isten, hogy bölcs az Isten és végére mérhétetlenek az ö utai. De aztán volt más öröm is. Valaki eljött Kajafásékhoz onnan a város közepéből is. A kicsi Eszter szive csak megdobbant és vert, kalimpált zakatolva, amint meglátta a hozzájuk belépőt. A fiatal, a délceg Gemanner András volt szép kék posztó zsinóros dolmányában.Olyan vidáman köszöntött be a szegényes hajlékba, pedig a tekintetében, a szeme villanásában volt valami szomorú, bánattal teljes, amit ugyan nem egy könnyen lehetett észre venni; de aki észrevette, úgy érezte azonnal, hogy a szivében el kezd fájni hirtelen valami, de hogy mi, — arra, nem egy könnyen lehetne választ adni. Eszternek is ez a nehéz fájdalom kezdte tépni a szivét. Arn Gemanner András vidáman köszöntötte és szavaiban is jókedv sugárzott. — Eljöttem magukhoz Eszterbe, ha ki nem dobnának. —- De sőt, nagyon szívesen látunk minden vendéget. — Mondta rá mindjárt Eszter. — De én nem jöttem ám úgy, mint, ahogy a közönséges vendég szokott jönni. — De bizonyosan nincsenek gonosz szándékai. — Hátha mégis olyan szándékkal jöttem volna? — Akkor sem félnénk, mert meg tudnánk magunkat akkor értjük csak igazán, mily bölcs törvény ez: “a húst az ötét elevenitö vérrel meg ne egyétek“ (I. Móz. IX. 4.) * * * A legrégibb holttest. Az eddig napvilágra került emberi holttetemek közt alkalmasint legrégibb az, a melyet a minap Felső Egyptomban találtak. A tudósok azt mondják róla, hogy a faraók királyok koránál is régibb, s azt mondják, hogy Krisztus születése előtt 6000 esztendővel élhetett. A holttestet a londoni nagy régiségtárban helyezték el. * * * * A legnagyobb bálvány. Japánban van a legnagyobb bálvány, a mely Buddhát ábrázolja. Rézből, ónból és aranyból készült s 15 méternél magasabb. Olyan óriási feje van, hogy a fülek egymástól majdnem 6 méter távolságra vannak. A szobrot 1895-ben csinálták s belsejében egy méter magas kápolna van, melyben a messze földről odajött buddha-za- rándokok imádkoznak. * * * Ősrégi tölgyfa. Bamberg német város határában egy ősrégi tölgyfa van, mely a szakértők állítása szerint körülbelül 1300 éves, de még most is teljesen ép. Harc a köddél. A hires londoni köd elen viharágyukkal akarnak mostanában harcolni. Londonban a köd egészen más természetű, mint máshol. Nem fehér és könnyű, hanem sötétszürke, rendkivül kellemetlen szagu és olyan siirii, hogy például a kocsis délben még lovait sem látja. Bacon lelkész, a ki merész légutazásaival hírnevet vivott ki magának, mos£ azzal az eszmével foglalkozik, hogy bombákkal oszlassák szét a Londonra nehezedő ködöt. Lekötött léggömbbel akar a köd felső határáig emelkedni és onnan akar külön e célra előállított bombákat a ködbe hajítani, a melyet igy szerteüzni remél. A városban a viharágyuzásból alig védelmezni. — Mondta Eszterke, megmutatván gömbölyű vasúig karját, amelynek rózsaszínű sugara szinté átizzott a könnyű, lenge ruha ujján. Gemanner András gyönyörködve nézte a leányt. — En pedig úgy jöttem, édes Eszterke,hogy innen többé el sem megyek. — LTgvan mi jogon? Ha szabad kérdeznem. — Azon a jogon,amilyenen a férjnek szabad a felesége— szoknyáját őrizni. I , Eszterke homloka elborult. — Nem vagyok én méltó magához. Aztán meg mit mondana az édes apja hozzá? El se fogadna a lányának. ;— Hát ép azért akarok itt maradni. :— En más valláson vagyok. Azt mondják ránk, hogy eretnekek vagyunk, az ördöggel cimborálunk, az ördöggel vagyunk egy' kenyéren. Ugyan, hiszen — maga is az ördög cimborája lenne. — Ej, Eszterke, ezt ne is említse. Lássa ezt az Írást. Tiszteletes Csányi Péter uram irta. íme, az van bele irva, hogy én is ott hagytam apámékat és ott dicsérem az Urat, ahol maga Eszterke.... Eszterke szeméből kibugygyant a köny. Aztán berendezték a kis benyílót Gemanner Andrásnak, hogy lakjék ott, addig... .Csányi Péter uram meg hirdesse ki még azon hét vasárnapján, hogy mit végzett az Ur.......... < * Teofi! páter ott idogált Gemanner István főbíró asztala mellett az alkonvi órákban. A habzó kancsó tüzelte az amúgy is hevesen beszélő jezsuita atyát. — Úgy vagyon. Nem volt kelmédben elég erő, elég bátorság.
