Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-01-31 / 5. szám

3

nül becsepégtetik a magyar szüléktől származó gyermekek szivébe apáik földének szerétét. Sőt lidgy mint az Egyiptomba szakadt zsidóság még a szolgaság házában is álmodott Kánaán áldott földjéről, ez a mi népünk is nem tagadja meg a helyet, hol bölcsője ringott, az annak köszönhető, hogy az amerikai reformátusság s annak vezérei, a lelkészek, minden egyes alkalmat megragadnak, hogy' a nemzeti szellem — az édes hazának a szeretete ki ne aludjék az idegenbe szakadt magyarság kebeléből. Március 15, október 6, nagy királynénk halálának'évfordulója mind, mind olyan alkalmak, — a mikor egyedül a mi templomunkban zeng magyar szó. Magyar szívben kél az ének, s száll magasan fel az égbe, hogy megnyissa az imádkozok előtt a mennyek kapuit.

Ha szükség van a gör. kát. püspökségre, ez csak az egyház, de nem az összmagyarság érdekeivel indokolható. Az összrpagyarság érdekében arra vau szükség, hogy az amerikai magyar nyelvű iskolák a magyar kultuszminisztériumtól némi segélyben részesittessenek. Szükség van arra, hogy az iskolák fölszereltessenek, s ahol iskolaépület van, ott nyilvános könyvtárak állitassanak be. Szóval hogy az alap, a melyet a magyar református lelkészi kar megvetett, legyen kiszélesítve. i *

Csak ezen az alapon, és nem római vagy gör. kát. püspökségek felállítása által épülhet föl a magyarság erős vára.

Kalassay Sándor.

cJéZU-S.

Szent könyveink csodás igéi Isten fiának mondanak

jafás Mózes uram lakott. Valaha mikor még jobbak voltak a szemei és nem borult reájuk valami sürü, átlátszatlan homály, bent lakott a város legközepén. Büszke, magas köháza kibarnálott az alacsony német kis viskók közül és a piros csizma vidáman lógott kint az ajtó fölött.Minthogy Kajafás uram csizmadiamester vala, de a tudománya messzi földre ismerés volt, mert senki sem tudott olyan szép ráncokat vetni a hosszú szárú csizmákra, mik mind egy-egy remekművek voltak valósággal, aminthogy Kajafás uram remekelt is igazán azzal a pár asszonycsizmával, a mik után bevétetett a remek céh tagjai közé, a komoly tudományu és határozott szava járású céhmester által. Es a büszke, nyalka katonatisztek csak azon rimánkodtak — csináltatván fényes börü csizmákat — hogy valamikép csak remekbe csinálja már őket, hogy meg ne kellejen szégyenülnök, ha a deli, ifjú, szüzek elé kell menniök.

Oh, fényes napok valának azok. Kajafás uram már akkor is özvegy volt ugyan, mert feleségét még jókorán a sírba tette, de azért nem élt mindig szomorúság az ö szivében. Olbeli kis lánya lassan-lassan megtanult járni, előbb csak nagynehezen indult meg, de aztán hirtelen, gondolkozás nélkül előre tipegett. Es már — évek múltán — ott játszott kint az utca porában Kajafás uram magas köháza előtt a többi gyerekekkel. Olyan szelíd volt a kicsi Eszter, mint a kezes bárány, nem is szerette mindenik játszótársát, csak az Andrist azt a hosszú lábú gyereket,a ki a hátulsó szomszédjukban lakott.

Mert akkor még Gemanner István keresztkomája volt Kajafás uramnak, minthogy a kis Esztert az ö felesége tartotta keresztvízre és szerették is egymást szivük szerint, mert nem volt olyan nap, hogy egyik a másikhoz be ne nézett

S úgy élsz a földiek szivében Mint égbe szállott szent alak. Lényed egy lett az Alkotóval, Jóságod hö imára hiv;

Es földi sorsod mérlegelve: Megkönnj'ebbül, ha sajg a szív. Csodáidon az értelemnek Halvány világa nem hat át,

De felrepiti fényes égbe,

A hitnek szárnyain magát.

S egy uj teremtés nagy világa Előtt mig elbüvölten áll:

Rá nézve szép harmóniába Olvad az élet és halál.

Es mégis, hogyha égbe vágyva ? Rád függesztem esdö szemem, Az lesz csodás s valóban égi,

Mi benned földi volt, nekem.

S mig lényed égi származását Elmém kutatni sem meri:

A föld porába kész borulni,

Mi benned tisztán emberi.

S minél messzebbre tűnni érzem E föld színéről szellemed:

Annál csodásabb fényben látom Ragyogni isteni neved.

S érzem, hogy ezredek folyása Megőrzi istenségedet;

Mert ami benned földre szállott: Az égi tiszta szeretet!

volna egy kis beszédre, egy kis borkóstolóra. Aztán meg- lúnyni-vetni az ország állapotját sokkkai jobban esik közösbe, amikor egyik is kesereg egy kevésnyit, a másik is sóhajt egy kurtányit, mert, hej, olyan ez a világ, hogy nincs megelégedve vele az ember sohasem. Es mindig arra a tapasztalatra jöttek, hogy-az ö gondolatjaik nem igen különböznek egymástól: a sziveik pedig mintha tökéletesen egyformán dobogták volna minden percben.

Hej, de van az Urnák egy kegyetlen verése: a fölfuval- kodottság, a dölyfös önmegdicsöülés. Gemanner uram, ki becsületes gyertyaöntő vala, egyszer csak azon vette észre magát, hogy ö mindig, mindig több pénzt markol össze a fiókjában és hogy néha-néha azt sem tudja hirtelenében, hogy hova is tegye azt. Vidám szívvel számolgatták feleségével együtt a szaporodást és mikor azt látták, hogy nini, mm igen van már gazdagabb ember náloknál nagy Lőcse városában, hirtelen megkeményedett a szivük. Megvárták, hogy minden ember nekik köszönjön előbb és hogy az ö díszes portájukat dicsérje, amit az utóbbi idők alatt szépen ki is csinosítottak és szinte újra építettek.

Kajafás uraméknal meg ugyanakkor beköszöntött a gond, mert hirtelen jött rá a betegség és ágyba se dőlt, amikor már érezte, hogy elhomályosodik a tekintete. Leánya, a- ki már ekkor serdülni kezdett, de valami csodálatos szépség kezdett kikerekedni az arcán, a minőt ritkán ha lát az ember akkor se győzi csodálni, mert az az arc hasonlatos a vérbe csöppentett tejhez, az az ajak kívánatosabb a cseresznyénél és az a szem villogóbb a napsugárnál, de mélységesebb a sötét éjszakánál, — leánya, a kicsi Eszter, ijedten fogta fel, mikor felállván a székéről, tántorogni kezdett öreg édes atyja. Alig volt a nagy félelemtől jártányi ereje, de azért át-