Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-10-03 / 40. szám

9 a tru ly szét tépve minden földi és égi köteléket, nem ismerve más célt, min: hogy az Isteni gondviselés útja­iban vágva ördögi eszközökkel töre- ke'ijék világ boldogító eszméit meg valósítani, — áldozatul követeli az ö életét is, a ki mig élt, csak a honnak élt! Ezért olyan mélyen megrendítő ez a halál eset. Ezért fakad köny a né­pek millióinak szemében, mert igaz­ságtalanabb, esztelenebb alapon ipég nem oltották ki egyetlen uralkodó­nak vagy kormányzónak életét sem. A megdöbbenést, a fájdalmat csak az képes megenyhiteni, csak ö hoz­hatja el hozzánk Gilead balzsamát: kiben ö olyan erősen hitt, kihez olyan buzgón imádkozott: az irgal­mas, kegyelmes jó Isten ! Isten adta öt e hazának. Az ur akarta, hogy neve be legyen Írva e nemzet vértanúinak sorába. Neve igy fog örökké élni s emléke igy lesz áldott mindenkoron e föld határain ! A mint példa kép volt életében, — épen úgy példa képpé lett halálában is. Élete egy hon szerető igaz férfiú élete volt s halála pedig egy igaz ke­resztyéné, ki a fájdalom óráiban is azt sóhajtja: “közelebb hozzád jó Istenem” s ajkán az utolsó szó is azt mondja: “Az ö akarataiéit meg, nem a miénk !” És az erős keresztyén hit tette el­viselhetővé a halállal vívott küzde­lemnek nehéz kínjait. Azon a sötét felhőn, a mely szemeire borult, át ragyogott a kereszt fénye s a távol­ból hallatszott a Jézus szava: En va­gyok a feltámadás és az élet. A ki én bennem hisz, ha meg hal is él! Igen ö él. Neve kitörölhetlen be­tűkkel lesz be Írva ennek az ország­nak a történetébe, mert a halálnak az a módja, a melyen ö eltávozott közülünk, az örök életnek a legbiz­tosabb útja. Azért ha most könyezve állunk is meg az ö emlékénél, meg kell nyu­godnunk az urnák akaratán, a mint ö megnyugodott. A mig emlékénél állunk, tanuljunk életéből és halá­lából: igaz honszeretetet, törhetlen ragaszkodást az eszmékhez; buzgó, keresztyéni érzületet, a mely vigasz­taíást ad a halálánvékának völgyé­ben is. Abban a hitben, hogy ilyen eltá­vozás volt méltó az életéhez; abban a tudatban, hogy az ö halála kezdete egy dicsőbb, szebb életnek, jertek, boruljunk le az ur előtt és imádkoz­zunk e képen: “Életnek és halálnak ura, örök Isten, mélyen megrendült szívvel, bánatos érzelmekkel jöttünk fel ez alkalommal a te szent házadba, hogy megálljunk annak a férfiúnak emlé kénél, ki bár hü és igaz volt, még is gyilkos merényletnek lett áldoza­tává ! Oh a gyásznak e pillanatában, a keserűségnek e nehéz óráiban, mikor azt látjuk, mint lesz az igaz is áldo­zatává az igaztalanság erőszakosko­dásának: szinte megrendül a hit ben­nünk s ajkunkon önkéntelenül is ez a kérdés jelenik meg, miért kellett ennek igy történnie ? ! De Uram, a Te utaid nem a mi utaink. Céljaid terveid el vannak rejtve a gyarló emberi ész előtt. Ta­nácsaidat mi meg nem foghatjuk. Azért Atyánk, ha végzeted nagy sú­lya nyom, te könyörülj szolgáidon s adj mindnyájunkba végzéseden meg nyugodni tudó szivet, buzgó vallá­sosságot, a mely az élet örvényei fe­lett is biztos kezekkel vezéreljen bennünket. Te hívtad Atyánk életre e férfiút, kit polgár társai elsővé tették ma­guk között. Te vezetted öt élete uta- in s cselekedted azt, hogy nagy cél­jai meg valósuljanak, s kormányzása alatt jólét virágzott e föld határain s az igazság élt és uralkodott e föld népei között. Áldott volt ö s benne megáldottad e föld lakosait is. Oh de Te akartad azt is legjobb Atyánk, hSgy akkor, a mikor dicső­ségének nagyságának tetőpontjára ért: vértanúi halált haljon s itt a szabadság, egyenlőség hazájában az ö vére hullása pecsételje meg a sza­badság szent érzéseit. Nem zúgolódunk, nem veszünk azért bűnös szókat a mi ajkainkra. Azt sóhajtjuk a nemzeti gyász és megindultság e nehéz óráiban is, a mit ö sóhajtott: Legyen meg a te akaratod ! Ö már közeledbe ért. Vá­nak, hogy minő forrás szerint tud­juk meg, hogy mit tenne Jézus? Ki fogja eldönteni pl. az én esetemben, hogy mit tenne ö? Ne feledjük, hogy mi egész más korban élünk, mint Jézus élt s ma több olyan bo­nyodalmas kérdést vetett felszínre a civilzátió, a milyenekről nincs emlí­tés téve a Jézus tanításaiban. Ho­gyan fogom hát megtudni, mit ten­ne ö? ___ Nincs más mód felelt Maxwell Henrik, minthogy ismerjük meg Jé­zust, a szent lélek által. Bizonyára emlékeznek önök mit mondott Jézus tanítványainak a szent lélekrol. Mi­kor pedig eljö amaz, az igazságnak lelke, minden igazságra elvezórel ti­teket. Nem önmagától szól ö, hanem a miket hall, azokat szólja és melyek következni fognak, azokat jelenti meg veletek. Az engemet dicsőíteni fog, mert az enyémből veszi, a mit nektek jelent. Azért mondám, hogy az enyémből veszi, a mit nektek meg jelent. (János XCL13-15.) Nincs más bizonyságunk. Legalább én mást nem ismerek. Nekünk mindnyájunknak ebből a forrásból kell meghatároz­nunk: “Mit tenne Jézus ?” gyainak álmát elérte már, öli fogadd öt magadhoz, sorozd azok közzé, a kik hívek és igazak voltak a reájok bízottakban. Hü és igaz volt ö; nagy és nemes jellem; lelkében magassan lobogott a hitnek lángja: oh nyisd meg hát előtte eged ajtaját s tedd fel fejére az örök élet koronáját. Minket pedig, kik érte kesergünk, szerető polgártársait, családja tagja­it. hűséges feleségét, ezt a vértanú nőt, kit e csapás a legmélyebben megrendített, kinek szivét járta át a gyilkos golyója: vigasztalj meg, szálj hozzánk kegyelmesen, hogy te öt csak megdicsöiteni akartad. Ha halljuk a vigasztalás szavát, a szivünk megkönnyebül; a sírásban kifáradt szemekben a megnyugvás lángja lobog. Ezt az országot, a mely a csapást oly felségesen viseli; a melyet mind a négy sarkában megrendített ez iszonyú gyász eset: ne hadd magára atyánk. Védő karjaiddal öleld ezt körül s a gyászt, mit reá bocsátani jónak láttál, oszlassa el a te jóságos kegyelmed. A férfiút, ki oly gyászos módon lép e nemzet kormányának élére, áld meg bölcsességgel, igazság érzettel, hogy az eltávozott nyomdo­kain haladva atyja legyen népé­nek; őre az igazságnak s vezére min­denben az elöhaladásnak. Cselekedd atyánk, hogy az a szeretet, tisztelet, becsület, a mely a boldogultat egész életén át kisérte, övezze körül azt is, kit most elsővé lett it a te bölcs aka­ratodból. Cselekedd atyánk, hogy szeretet- ben s egyetértésben élve viseljük a csapás súlyát, s a kereszt terheit enyhítse rajtunk az a tudat, hogy a te tudtod és akaratod nélkül még egy hajszál se eshetik le a mi fe­jünkről. Szálj hozzánk kegyelmesen s add tudtunkra, hogy te a keserűből is édeset hozol ki s az úgy vélt rosszat is javunkra fordítod. Legyen igéd szent, éltető, s adja tudtunkra, hogy nem halhatott, nem halt meg ö ! Halála élet. Többé nem háborgat ják földi gondok. Hozzád ment ö s a te választottaid között örül. Oh bár mi is tudnánk életünket — Mit tegyünk, ha némelyek azt mondják, mikor valamit cselekszünk, hogy Jézus nem úgy cselekednék? kérdezte a vasúti főfelügyelő. — Ezt nem akadályozhatjuk meg. A fö dolog azonban az, hogy teljesen becsületesek legyünk önmagunkhoz. A keresztyén cselekvés zsinór mérté­ke bizony nem mutatkozott eddig legtöbb tetteimben ! — És ha egy egyháztag azt gon­dolja, hogy Jézus úgy cselekednék mint ö, de a másik nem fogadja azt lehetőnek? Hogyan fogjuk mind­nyájan magunkat úgy viselni mint keresztyének? Lehetséges lesz-e majd minden esetben ugyan arra a követ­keztetésre eljutnunk ? — kérdezte Marsh, az elnök. Maxwell Henrik egy ideig hallga­tott s igy válaszolt: — Nem. Nem tudom még mit vár­hatunk; de mikor eljutunk eredeti, becsületes, felvilágosodott követésé­re a Jézus nyomdokainak, nemhihe- tem, hogy valami zavar támadjon akár a mi elménkben, akár a mások ítéletében. Legyünk szabadok s men tek minden vakbuzgóságtól, más részről azonban a túlságos óvatos­rendezni. Oh bár csak jó tetteink nyitnák meg a mi számunkra is eged ajtait. De tudjuk, hogy bűnösök va­gyunk s nem igazulhatunk meg csak a te kegyelmedből. Jöjj oh jöjj el hát hozzánk kegyelmeddel, csele­kedd meg bennünk is, hogy úgy él­jünk, hogy a mi halálunk is az élet kapuja legyen. Amen. Vasárnapi iskola. Isten ígérete Ábrák ámnak. Mózes 15 r. 1—18 v. Felosztás: I. Ábrahám kételkedik. (1—3) II. Isten bizonyossá teszi az Ígéretet. (4—5) A hit diadalmas. (6— 18 v.) Lóth megkapta a Sodorna körüli földválasztás jutalmát: mivel a So- domabeliekkel együtt fogoly lett az északi 4 király kezében. Ábrahám megbizonyitá atyafiui hűségét, mivel kiszabaditá öt az ellenség kezéből és visszavitte öt és a többi foglyokat előbbi lakhelyeikre. Ábrahám ismé telten megmutatta nemeslelküségét, mivel nem fogadta el jutalmul az em­berekkel visszafoglalt javakat. Azt mondá Sodorna királyának: “Én egy fonalszálat vagy egy saru kötőt sem veszek el mindabból, a mi a ti­ed, hogy ne mondjad: én gazdagítot­tam meg Ábrámot.” E nemeslelkü visszautasításra az lett a válasz, hogy megjelent az Ur s helyeslöleg szólt: “Ne félj Ábra­hám, én paizsod vagyok te néked, a te jutalmad felette igen bőséges.” Mindig lemondott ö az ideig való áldásról s igy nyert lelki jutalmat. Lóthnak engedte Kánaánban az első választást s az ur sokkal nagyobb részt adott néki. Ábraliám nem fo­gadta el a Sodorna királyától kínált jutalmat s megkapta azt a menny királyától. \ I. ÁbraTiám Tcételye. (1—3) Még a hivök atyjának is volt kételye. Ez­zel küzdve lett hite erősebb. Az ur megjelent neki és megáldotta öt vál­lalatában. Vele volt Kánaánban, Egyiptomban, békében, háborúban, ígéretet tett Ígéretre, hogy támogat­ja vándorutján. De az Ígéret nagy ságtól is. Ha Jézus példája, a világ számára való példa, úgy azt követni bizonyára lehetséges is. Erről a nagy dologról nekünk mindig meg kell emlékeznünk. Ha megkérdeztük a szent lelket, hogy mit tenne Jézus s ha kérdésünkre meg nyertük a fele­letet, úgy a szerint kell cseleked­nünk, nem gondolva az eredményre, a mely reánk következhetik. Ugy-e bár igy kell ezt értelmeznünk ? Minden arc a lelkész felé fordult s hallgatagon helyeselte a mondotta­kat. Az elő terjesztést senki se értet­te félre. Maxwell Henrik arca ismét megrándult, mikor látta, hogy a “keresztyén törekvés” egylet elnö­ke nehány taggal, az öregebb férfiak és nők mögött ült le. Még egy kis ideig maradtak az iro­dában. Megbeszélgették a részlete­ket s egyröl-másról kérdezősködtek s mielőtt eltávoztak volna, meg Ígér ték, hogy egy hét múlva rendes gyűlés re jelennek meg s elmondják, hogy mit tapasztaltak a Jézusnak ilyen módon való követésében. Maxwell Henrik ismét imádkozott. Most is mint az imént, érezte a Szent lélek ihletését. Minden fej meg hajlott AZ 0 NYODIDOKMN. IBeg'érvsr. irta: SHELDON KÁROLY. Fordította:KALASSA Y SÁNDOR. (Folytatás.) De az a tapasztalat, a me­lyen átmentem az elmúlt héten, tel­jesen elégedetlenné tett azzal a foga­lommal, a melyet magamnak a ta- nitványi állapotról formáltam s arra kényszeritett, hogy ezt a lépést meg­tegyem. Nem bátorkodtam a nagy munkához egymagámban hozzá kez­deni. Tudom, hogy ebben az is­teni szeretetnek. keze vézérel enge- met ... Ugyan ennek az erőnek kell vezetnie önöket is. Megértettük—e hát, hogy minek a végrehajtására vállalkoztunk ? —Szabad egy kérdést feltennem? szólt Winslow Rachel. Mindenki feléje fordult. Arca at­tól a szépségtől ragyogott, a melyet a kellem adhat meg egyedül .......... —Nem tudom megfejteni magam-

Next

/
Thumbnails
Contents