Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-10-03 / 40. szám

3 volta megingatta hitét. Emberi gon dolkozás nem láthatta be, hogyan teljesedhetnék olyan Ígéret. (12 r. 1—3 v. 7 v. v. ö. 13 r. 14—17 v.) A föld észak, dél, kelet és nyugat felé Ábrahámé volt, az ö magváé le- endett ez minden időre. Feltámadt a kérdés Ábrahám lelkében, hogyan szaporodnék meg az ö magva, holott ö vén és nincs gyermeke. Örökbe fogadhatja háza gondviselőjét Elié- zert? Ez a mély és természetes ké­tely támadt hivő lelkében s ennek kifejezést is adott az ur előtt: “Lí­rám isten, mit adnál én nekem; ho­lott én magzatok nélkül járok és az, a kire az én házam száll, Eliezer,(2 v) Ö kétségeskedett, pedig hitt. Azt tartotta, hogy nem láthatja meg az ígéret valóságát, hogy az beteljesed­nék. Az úrhoz járult a kétely meg­fejtéséért; nála keresett világossá­got, ki maga a világosság. Az ur utai nem az ember utai és mi nem értj ük meg mindig az ö cél­jait. Egy gyermek, ha nézi, hogy építenek templomot, egyik ember rakja a követ, a másik fát fűrészel, másik az alapot ássa ki, nem érti meg, mire való e foglalkozás: ez ért­hetetlen a gyermeki felfogás előtt. Holott egy tapasztalt épitö mester előtt ez rendes és természetes. Isten ígéretei és tervei úgy tűnnek fel e- löttünk, mintha nem volna köztük egybefüggés; igen, mert mi sötét szemüvegen át nézzük, de ö előtte azok egybefüggök s meg is valósít­ják az ö biztos szándokát. Ö az örök­kévalóságból nézi dolgait, mi csak egy sugarat fogunk fel az égi rend­ből itt s ott időnként. II. Az ur bizonyossá tesz az ígéret felöl. (4—5 v.) Az ur mindig megjelent Ábrahám­nak nagy válság idején. A hol leg­nagyobb a kétely, ott van az ur leg­közelebb. Mialatt keblét nyugtala­nítja a kétely, az ur szól Ábrahám­hoz; megújítja Ígéretét, bizonyossá tevén öt arról, 1-ször hogy Eliezer nem lesz örököse, de a maga húsá­ból és véréből való fiút ad neki. Az ur nem enyhité a kételyt az i- géret nehéz megvalósulása felöl, még fokozta azt. Ábrahám úgy képzel­te, hogy majd megsegíti öt az ur az Eliezer örökbefogadásával, de az ur * II. nem fogadja el ezt a megoldást. Az ígéret az: hogy neki fog fia születni, holott ö öreg. Türelmes várakozás néha ép annyi, mint a cselekvés. 2. Egy másik jelt is adott neki az ur, hogy belássa boldogulása nagy­ságát: “Tekints fel az égre és szám­láld meg a csillagokat, Ina azokat megszámlálhatod — így lészen a te magod.” (5 v.) Most már az Ígéret i bizonyossága volt előtte lábai alatt a porszemekben, feje fölött az ég csil­lagaiban. Éjjel nappal, ha járt, kelt a pusztában, vagy ha feltekintett az égre, volt bizonyítéka az isteni Ígé­ret igazsága felöl. így lettek a szi­várvány, az évszakok, a föld pora, az ég csillagai, megannyi pecsétéi Is­ten ígéreteinek. (Móz. 8. 22. 9, 13; 13, 16. v) III. A hit diadalmas. (6—18 v) Meg van Írva: “Ö hitt az urnák és tulajdonittaték az ö néki igazságul.” Pál útjában találta meg a hit fo­galmát; ez az a hit, a mi a keresz­tyéntől megkíván tátik. Nehéz ezt a szót a mi nyelvünkön kifejezni; “hit”, mint a gyermek megnyugszik anyja kebelén, úgy nyugodott meg isten erejében; bízott az urban, reá bízta magát. Nem értette istent, nem látta be, hogyan teljesiti az ur az ígéretet; csak tartotta az ur ke­zét, hogy vezesse öt, merre menjen. Ez a lemondás, bizalom és engedel­messég az ö igazsága. Ilyen ember­ben vannak meg az igazság magvai, melyből istenfélő élet csírázik, nő és hoz gyümölcsöt, ha a gondviselés lesz az ö vezére. A 7-ik v.ben igy szól az ur: “Én vagyok az ur, ki téged kihoztalak Ur-Kaszdimból.” Az ur liivsége bi­zonyságául hivatkozik a történelem­re; ez a második pecsét isten jelenlé­téről, első a természet. Mindenik- böl megtanulhatjuk az isten útjait, hogy azok erősítsék hitünket. Ké­sőbb a prófétáknál hivatkozott az ur az Ábrahám, Izsák és Jákob istené­re; mindenük korszak egy uj fejezet az isteni önkijelentésben. A Biblia bizonyos értelemben be­fejezett mü, de másfelöl az isten könyve csak akkor fejeződik be, mi­dőn vége az időnek. A hitünk alapja a teljes történel­mi fejlődés s kivált az, a mely a Jé­zus Krisztusitan s az ö egyházában végeztetetik. Ábrahám jelt kért, a miről meg­tudhassa, hogy isten betölti Ígére­tét. S ez nem volt balga vágy, csak természetes folyománya az embeii gyarlóságnak. Nekünk látható j - lekre van szükségünk, hogy ez le­gyen biztositék a láthatatlan jelen­léte felöl. Ilyen jel lett a zsidóknál a körülmetelkedés, a keresztyén 1 - nél a sakramentom. Ábrahám hö('i erösiíé a külső jel. Olyan nyelven beszélt vele az ur, a mit legkönnyebben megérthetett k>- rajiam. Meghagyta neki, hogy házi álla­tokból válaszszon ki áldozásra és ál­dozzon. ötféle állat kellett: egy há­rom éves tüsző, ugyanolyan idős kecske, kos, egy gerlice és egy ga­lamb. A három elsőt kétfelé hasitá és mindéniknek fele részét a másik fele része átellenébe helyeztető; de a madarakat nem hasította kétfelé.” Ábrahám őrködött az áldozásnál. “És lön naplementkor mély álom le- pé meg Ábraliámot és imé rémülés és nagy sötétség szállá ö reá.” Áb­rahám elaludt e világra, de feléb­redt Istenre nézve. Hallotta az ur szavát: “Tudván tudjad, hogy a te magod jövevény lesz a földön, mely nem övé és szol­gálatra szorítják és nyomorgatják őket négyszáz esztendeig.......... és annak utána kijönnek nagy gazdag­sággal. Te pedig elmégy a te atyá idhoz békességgel, eltemettetel jó vénségben.”(13—15 v) Ez ígéreteket megerösité egy je­lenség: egy füstölgő kemence és tü­zes fáklya, a mely által megyen vala a husdarabok közt. A tűz isten jel­képe. Ö Izraelt tüzoszlopban vezet­te. a Sinai hegyen tűz vette körül. Pathmor szigetén az ö arca olyan volt, mint a felkelő nap. Isten is és Ábrahám is átment a husdarabok közt. Azt jelképezi, hogy vagy egy gyé lesznek az elválasztott részek, miután mindketten elmentek azok közt vagy imádság volt ez, a mely­ben azt kérte, hogy ilyen legyen an­nak a sorsa, a ki megszegi a szövet­séget. Ábrahám ott van a hitre tanító is­kolában. Az ö isteni tanítója úgy vezeti öt a tanulni valóban, hogy ké­pes legyen azt felfogni és követni is. Mi is ezen iskolában készitgessük magunkat az örök életre! Virág István. Jézus ?” s hitte, hogy vigyázni fog minden eredményre. De a mint alap nak napi élete, épen olyan mozga, lommal, mint az előző héten s azzal az örvény szerű forgalommal, na­gyon izgatott lett s csaknem félel­met érzett. Nagyon korán jött a hi­vatalba s nehány percig magában volt. Gondolkozva ült asztalánál, va­lami vágy szállotta meg, a mely épen olyan nagy volt, mint szokatlan. Tudta, a kis társaság többi tagjaival együtt, hogy mikor azt ígérte, hogy keresztyéniesen fog cselekedni, ak­kor az életnek szelleme olyan erősen mozdult meg az ö életében, mint már soha. Fel kelt, bezárta az ajtót, s olyat cselekedett a mit már évek óta nem. Letérdelt asztalánál s úgy imád kozott az Isten lelkének megjelené­séért s bölcsességért, a mely vezesse nehéz helyzetében. Mikor felállott s imáját elvégezte, ígérete olyan tisztán s világosan ál­lott előtte mint a nap. “És most cse­lekvésre” ajkai ezt látszottak monda ni. De öt az események, a mint jöt­tek úgy vezették ! Kinyitotta, az ajtót s hozzá látott hivatalos dolgaihoz. A felelős' szer­kesztő épen most jött be s a szom­széd szobában ült le iró asztalánál. Egy hírlap tudósitó valamit irt az iró-gópen .......... Normann Ede egy vezércikkbe kéz dett. A “Daily News” esteli lap volt s Normann ezt a munkát rendesen el szokta végezni nyolc óra előtt. Vala­mi 15 percig irt, mikor a felelős szer­kesztő jött be. — Itt van a jelentés a Resortban tartott ököl viadalról. Három és fél j hasáb lesz. Gondolom mind be jön ? Normann Ede olyan újság iró volt, a kinek figyelme a lap legkisebb részleteire is kiterjedt. A felelős szerkesztő mindig tanácskozott vele akár kicsiny, akár nagy dologban. Néhányszor mint ebben az esetben is, ez csak olyan névleges jelentés volt. — Igen-----nem.... hadd lássam ! Elvette a jelentést, a mely csak most a táviró hivatalból jött s gondosan át futotta. Majd letette az asztalán levő levelekre s erősen gondolkozott. — Ma nem hozzuk ezt — mondta végre. (Folytatása következik) Egyházi és egyleti élet. —Clevelandiam, mint már jelez­tük, megboldogult elnökünk emléí kére szept. hó 22én gyász isteni tisz­telet tartatott az ev. ref. templom­ban. A templom a megrendítő gyász- esethez méltóan belül és kivül fel volt díszítve a gyász jeleivel. A ref. egyletek testületileg gyászjelvény- nyel jelentek meg gyászfátyollal be­vont zászlóikkal. Második haran­gozáskor sorfalat képeztek a temp­lom bejáratánál; az igy alkotott sor- fel között seregleHek me0kaiottan a hívek a templomba. Midőn a har­madik harangszó is elnémult, a lel kész vezetése alatt bevonult a temp­lomba a consblátusság képviselője, báró Kemény és a honvéd veterán club testületileg. Midőn a lelkész a templomba lépett, felzendült a XC. zsoltár megható, mélabus hangja, majd a fennálló és gyülekezeti alkal mi ének után a lelkész a szószékre lépett s rövid alkalmi ima után meg tartotta beszédét Jer. Siralmai V. 15 —16 v. alapján. Midőn lelkész a megrendítő gyászesetet rajzolta és a megboldogult érdemeit méltatta, a veszteség és fájdalom könnyei csil­logtak a szemekben. Prédikáció e- löttésutána ref. énekkar énekelt alkalmi gyász énekeket, melyeknek szabatos, összhangzatos előadása fo­kozta nagy mértékben a, buzgóság és hálás kegyelet őszinte érzelmeit. Is­teni tisztelet végeztével meghatottan és siri csendben távozott a szorongó, 500—600ra menü sokasága templom­ból, melynek minden zuga, sőt még az e célra felnyitott iroda helyiség is szorongásig meg volt telve. így rov­ta le a clevelandi ref. magyarság a kegyelet adóját megdicsöült, felejt­hetetlen emlékű eltöke, McKinley Vilmos iránt. —A clevelandi ev ref, templom­ban október hatodikán délelőtt 10 órakor az aradi 13 vértanú emlékeze­tére, kik 52 évvel ezelőtt hóhérkéz által múltak ki az aradi golgothán, gyász.emlékünnepély tartatik, mely re ezúton meghivatik minden ma­gyar ember. Jérték el honfitársaim, róvjuk le ismét a hála és kegyelet tartozását halhatatlan emlékű vérta nuink iránt, mert addig számitlia tunk az idegen nemzetek becsülésé re, e messze tengeren túl is, mig ke gyelettel őrizzük és tiszteletben tart juk nagyjaink emlékezetét. —So. chicagói ref. egyházunk ke belében a presbyterek élénk részvé telével szept. 22én tartott egyházta nácsi gyűlés, melynek megnyitása után legelsöbben is az eltávozott presbyterek helyei töltettek be, igy Jancsók István helyébe Matyi János Tirnády Sámuel helyébe Molnár Je­nő. Tóth József helyébe Whitingre, Kocsmáros József és Szanyi János buzgó és tettre kész egyháztagok vá­lasztattak meg. Templom, iskola ál­landó rendben tartására: Mészáros János, Korány András és Tóth Mi­hály atyafiakból álló bizottság vá­lasztattak meg. Lelkész elnök bemu tatja harang pénztári számadásokat, melyekből örvendetesen tűnik ki az hogy a gyülekezeti tagok önkéntes adakozása folytán az egyházi pénz­tár legkisebb megterheltetése nél­kül a harang kifizettetett. Begyült a kegyeletes célra összesen $160.45 ct. harangért fizetett $159.00, a fennma­radt $1.45 a harangszámadások ki­I egy időre. Yégre hallgatagon eltá­voztak. Mindenki érezte a beszédnek meg indító hatását. Maxwell Henrik min denikkel kezet fogott, mikor ki men tek. Aztán bement az irodába s buz­gón imádkozott. Mikor haza ért, egyenesen abba a szobába ment, a hol a halott feküdt. Midőn a halott arcára tekintett, újra erőért s böl- cseségnek leikéért fohászkodott. De még most se gondolta, hogy az a mozgalom, a mely elkezdődött, a leg nevezetesebb eseményeknek egész so rozatát fogja maga után vonni, a melyek valaha Raymond városában történtek. II. SZAKASZ. “A ki azt mondja, hogy ö benne lakozik, annak úgy kell járnia, a mi képen ö járt.” Hormann Ede, a raymondi “Daily News” főszerkesztője hétfőn reggel hivatalában ült s a cselekvésnek egy uj világával állott szembe. Jó hittel, becsületesen gondolkozva tette azt az ígéretet, hogy mindent csak azu­tán a kérdés után® tesz: “Mit tenne

Next

/
Thumbnails
Contents