Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1901-07-25 / 29. (30.) szám
3 jártasságuknak bizonyságát adták, s hitökről a gyülekezet színe előtt vallást tettek, fel lettek hatalmazva az úri szent asztalhoz való járulásra. Adja Isten, hogy megharcolhassák ama nemes harcot s jutalmul fejőkre tétessék az örök élet hervadthatatlan koszorúj a. Fairport, 0. Folyó hó 2ién keresztelte meg Csutoros Elek ref. lelkész Szőllőssy János és Pap Borbála kis leánykáját Amália névre. f\éresztszülék Köblös Ferenc és Dem- csák Istvánná szül. Darrnó Erzsébet. Homestead, Pa, Czinke István és kedves élettársa: Abaházy Borbála családi hajlékába beköltözött az öröm mint rég várt vendég az újon született kis leánykával, a kit junius hó 23ik napján, vasárnapi istenitisztelet alkalmával, nagy közönség jelenlétében Kocsis Mihály homesteadi és Szakai Juliánná pittsburgi lakos barátaink tartottak keresztvízre, mint keresAszülők. — A kisleányka a kereszt- ségi szertartás által, melyet Konyha Pál pittsburgi magyar ref. lelkész végzett Erzsébet nevet nyert. — Nőjjön nagyra s legyen szüleinek öröme, büszkesége!.... Pittsburg, Pa. Nagy szerencsétlenség hirét közli velünk Pittsburgi tudósítónk a következőkben: Pittsburgban a Second ave. tőszomszédságában, a Bates Streeten mintegy 200—300 yard-dal alul ott a hol a Baltimore and Ohio Railroad vonala végig fut, még a múlt hónapban megcsu- szamlott a pályatest fölött emelkedő meredek, hegyoldal, s reá ült a vasúti vonalra. — Azóta száz és száz munkás kéz szorgoskodik, az óriási földtömeg eltakarítása körül mind e mai napig. — E hó igén délután 2 és 3 óra között ujab csuszamlás történt, s a leomló föld 6 munkást maga alá temetett. Nyomban megindultak a mentési munkálatok, s nem minden siker nélkül, de mégis is elég szomorú eredménynyel. Az eltemetett munkások közöl 4-et sikerült még élve, de kisebb nagyobb sérülésekkel kimenteni, 2-nek azonban már csak összeroncsolt holt testét szabadították ki. — A szerencsétlen munkások egytől egyig olaszok voltak. Little Rock, Ark. — Itt egy Edward Nisott nevű ember nem régen bizarr módon vetett végett életének. — Végrendeletében $300.000 hagyott alapitványképen oly címen, hogy abból oly gyermekek kapjanak segélyt, kiknek apja öngyilkosságot követett el és nyomorban hagyta őket. — “Testálom ez összeget— mondja végrendeletében — azon célból, hogy azok, kik megunták e cudár világot, ebbeli szándékukban ne akadályozza őket ama gondolát és töp- renkedés, hogy árváikkal mi lesz.“ — Nissott, ki különben ép eszii volt, következő módon akasztotta fel mágát: A kötélhez, melyre felkötötte magát, alkalmazott egy olyan óraszerkezetet, mely az akasztás után három perc múlva elvágta a kötelet és ugyanakkor működésbe hozott egy elektromos csengőt, mely szobájába hitta a cselédet. — Nagy nehezen életre hozták, s miután a kórházban három napig ápolták volt, börtönbe került. — Ott a börtönben irt egy bro- siirt, melynek cirne: “Egy akasztottnak élményei“. Mikor a börtönből kieresztették újabb öngyilkossági módot eszelt ki, ezúttal a robogó vonat elé vetette magát s ott pusztult el. — A város tanácsa visszautasította az alapítványi $300.000.-t. A megijedt és meglepett asszony bánatos szemekkel nézett az ő megmentőjökre és rebegő ajakkal következőket beszélte el: “Kérem uram, ön bizonyosan közel volt hozzám és hallotta, a mint búcsúztam szeretett egyetlen gyermekemtől. Hogy miért akartam én és fiam meghalni?.... Önnek szívesen elmondom, mert önnek szemeiből és arcából, továbbá gyors segítségéből látom, hogy kebelében igazán emberi szív dobog és abban a szívben van még szánalom a szegények iránt. Mindössze csak hat éve még, hogy férjhez mentem egy szegény, de szorgalmas munkásemberhez. Én is szegény voltam, meg a férjem is. Nem volt egyebünk,mint á két kezünk, melylyel kenyerünket kerestük. Úgy béreltünk magunknak egy kis szobát, de az tele volt boldogsággal, mert igazán szerettük egymást. Főelvül tűztük ki magunknak a sírig való megdönthetetlen hűséget, mert nagyon jól tudtuk azt, hogy valamint egy nap mosolyog le az ég pai- zsáról, egy és nem több tavasz van a természetben: úgy egy szepelme van a szívnek is s ha az többekért bírna lángra gyűlni, nem lenne többé szerelem. Mi szegény boldogult férjemmel olyan sziklának tekintettük a szerelem állandóságát, melynek érchomlokán idő és csábitás hatalma megtörnek s olyan láncszemnek tekintettük a hűséget, mely a boldogság ércéből van olvasztva és egybe fűzi a szerelmet a sírral. “Az a halál, kedves gyermekem, egy jóltevö angyal, a ki megszabadítja az embert a földi élet nyomoraitól és szenvedéseitől. Nézd, ha most velem együtt alászállasz itt ebbe a vízbe, melynek szélén már gyakran fürödtél, rövid idő múlva ártatlan lelked már ott, a sok csillagos égi hazában játszik a többi ártatlan kis angyalokkal. Én is ott leszek veled és többé ott meg nem éhezünk, meg nem fázunk, mert ott van egy gondviselő jó édes atya ,a ki szeretettel ölel bennünket karjaiba ; elmenjünk hát ahhoz a jó atyához. Csókold meg még egyszer édes anyádat és most.... Uram Jézus segíts meg!.... Jó Isten! fogadj engem gyermekemmel együtt kegyelmedbe!.... E szavaknak elhangzása után fellépett, kis fiával ölében, a hid karfájának második korlátjára s midőn már éppen leugrani akart a vízije, rettenetes gyorsasággal rohant befelé a hídon egy magas termetű erős férfiú s elkapta a szomorú nőt derekánál és kis gyermekével együtt teljes erővel visszarántotta a hidra s résztvevő, könyörületes hangon igy szólott hozzá: “Te szegény, szerencsétlen teremtés, miért akarod itt hagyni e földi világot?. . . . Mi a bajod?. .. . Talán én tudok rajtad segiteni. Beszéld el nekem, mi ok indított téged e kárhozatos lépésre, hogy magaddal együtt ez ártatlan szép kis gyermeket is e nagy hullámsirba akartad eltemetni?. .. .“
