Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-07-25 / 29. (30.) szám

­3 jártasságuknak bizonyságát adták, s hitökről a gyülekezet színe előtt vallást tettek, fel lettek hatalmazva az úri szent asztalhoz való járulásra. Adja Isten, hogy megharcolhassák ama nemes harcot s jutalmul fejőkre tétessék az örök élet hervadthatatlan koszorúj a. Fairport, 0. Folyó hó 2ién keresztelte meg Csutoros Elek ref. lelkész Szőllőssy János és Pap Borbála kis leány­káját Amália névre. f\éresztszülék Köblös Ferenc és Dem- csák Istvánná szül. Darrnó Erzsébet. Homestead, Pa, Czinke István és kedves élettársa: Abaházy Borbála családi hajlékába beköltözött az öröm mint rég várt vendég az újon született kis leánykával, a kit junius hó 23ik napján, vasárnapi istenitisztelet alkalmá­val, nagy közönség jelenlétében Kocsis Mihály homesteadi és Szakai Juliánná pittsburgi lakos barátaink tartottak ke­resztvízre, mint keresAszülők. — A kisleányka a kereszt- ségi szertartás által, melyet Konyha Pál pittsburgi magyar ref. lelkész végzett Erzsébet nevet nyert. — Nőjjön nagyra s legyen szüleinek öröme, büszkesége!.... Pittsburg, Pa. Nagy szerencsétlenség hirét közli ve­lünk Pittsburgi tudósítónk a következőkben: Pittsburgban a Second ave. tőszomszédságában, a Bates Streeten mint­egy 200—300 yard-dal alul ott a hol a Baltimore and Ohio Railroad vonala végig fut, még a múlt hónapban megcsu- szamlott a pályatest fölött emelkedő meredek, hegyoldal, s reá ült a vasúti vonalra. — Azóta száz és száz munkás kéz szorgoskodik, az óriási földtömeg eltakarítása körül mind e mai napig. — E hó igén délután 2 és 3 óra között ujab csuszamlás történt, s a leomló föld 6 munkást maga alá temetett. Nyomban megindultak a mentési munkálatok, s nem minden siker nélkül, de mégis is elég szomorú ered­ménynyel. Az eltemetett munkások közöl 4-et sikerült még élve, de kisebb nagyobb sérülésekkel kimenteni, 2-nek azon­ban már csak összeroncsolt holt testét szabadították ki. — A szerencsétlen munkások egytől egyig olaszok voltak. Little Rock, Ark. — Itt egy Edward Nisott nevű em­ber nem régen bizarr módon vetett végett életének. — Vég­rendeletében $300.000 hagyott alapitványképen oly címen, hogy abból oly gyermekek kapjanak segélyt, kiknek apja öngyilkosságot követett el és nyomorban hagyta őket. — “Testálom ez összeget— mondja végrendeletében — azon célból, hogy azok, kik megunták e cudár világot, ebbeli szándékukban ne akadályozza őket ama gondolát és töp- renkedés, hogy árváikkal mi lesz.“ — Nissott, ki különben ép eszii volt, következő módon akasztotta fel mágát: A kö­télhez, melyre felkötötte magát, alkalmazott egy olyan óra­szerkezetet, mely az akasztás után három perc múlva elvág­ta a kötelet és ugyanakkor működésbe hozott egy elektro­mos csengőt, mely szobájába hitta a cselédet. — Nagy nehe­zen életre hozták, s miután a kórházban három napig ápol­ták volt, börtönbe került. — Ott a börtönben irt egy bro- siirt, melynek cirne: “Egy akasztottnak élményei“. Mikor a börtönből kieresztették újabb öngyilkossági módot eszelt ki, ezúttal a robogó vonat elé vetette magát s ott pusztult el. — A város tanácsa visszautasította az alapítványi $300.­000.-t. A megijedt és meglepett asszony bánatos szemekkel nézett az ő megmentőjökre és rebegő ajakkal következőket beszélte el: “Kérem uram, ön bizonyosan közel volt hozzám és hal­lotta, a mint búcsúztam szeretett egyetlen gyermekemtől. Hogy miért akartam én és fiam meghalni?.... Önnek szí­vesen elmondom, mert önnek szemeiből és arcából, továbbá gyors segítségéből látom, hogy kebelében igazán emberi szív dobog és abban a szívben van még szánalom a szegé­nyek iránt. Mindössze csak hat éve még, hogy férjhez men­tem egy szegény, de szorgalmas munkásemberhez. Én is szegény voltam, meg a férjem is. Nem volt egyebünk,mint á két kezünk, melylyel kenyerünket kerestük. Úgy bérel­tünk magunknak egy kis szobát, de az tele volt boldogság­gal, mert igazán szerettük egymást. Főelvül tűztük ki ma­gunknak a sírig való megdönthetetlen hűséget, mert nagyon jól tudtuk azt, hogy valamint egy nap mosolyog le az ég pai- zsáról, egy és nem több tavasz van a természetben: úgy egy szepelme van a szívnek is s ha az többekért bírna lángra gyűlni, nem lenne többé szerelem. Mi szegény boldogult férjemmel olyan sziklának tekintettük a szerelem állandó­ságát, melynek érchomlokán idő és csábitás hatalma meg­törnek s olyan láncszemnek tekintettük a hűséget, mely a boldogság ércéből van olvasztva és egybe fűzi a szerelmet a sírral. “Az a halál, kedves gyermekem, egy jóltevö angyal, a ki megszabadítja az embert a földi élet nyomoraitól és szen­vedéseitől. Nézd, ha most velem együtt alászállasz itt ebbe a vízbe, melynek szélén már gyakran fürödtél, rövid idő múlva ártatlan lelked már ott, a sok csillagos égi hazában játszik a többi ártatlan kis angyalokkal. Én is ott leszek ve­led és többé ott meg nem éhezünk, meg nem fázunk, mert ott van egy gondviselő jó édes atya ,a ki szeretettel ölel ben­nünket karjaiba ; elmenjünk hát ahhoz a jó atyához. Csókold meg még egyszer édes anyádat és most.... Uram Jézus se­gíts meg!.... Jó Isten! fogadj engem gyermekemmel együtt kegyelmedbe!.... E szavaknak elhangzása után fellépett, kis fiával ölé­ben, a hid karfájának második korlátjára s midőn már ép­pen leugrani akart a vízije, rettenetes gyorsasággal rohant befelé a hídon egy magas termetű erős férfiú s elkapta a szo­morú nőt derekánál és kis gyermekével együtt teljes erő­vel visszarántotta a hidra s résztvevő, könyörületes hangon igy szólott hozzá: “Te szegény, szerencsétlen teremtés, miért akarod itt hagyni e földi világot?. . . . Mi a bajod?. .. . Talán én tu­dok rajtad segiteni. Beszéld el nekem, mi ok indított téged e kárhozatos lépésre, hogy magaddal együtt ez ártatlan szép kis gyermeket is e nagy hullámsirba akartad eltemet­ni?. .. .“

Next

/
Thumbnails
Contents