Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1901-07-25 / 29. (30.) szám
2 békétlenség, elégedetlenség szülői lesznek arra nézve, ki Istenben nem liiszen, ki a világ folyásában, csak természeti törvényszerűséget, avagy esetlegességet lát. Az Istenben és az ő gondviselésében való hit fénye mellett azonban más világitásban tűnik fel az élet. „Hit által értjük — úgy mond a nagy apostol — hogy teremtetett a világ, hogy a láthatatlanokból láthatók lennének.“ ■ Ha kedveseink koporsójánál a viszontlátás édes hite adhat legfőbb vigaszt: úgy az élet változatos pályályán is csak a hitben, és pedig az Isten atyai bölcs gondviselésének hitében talál a szív nyugodalmát. Hittől nyer szebb szint a földi élet, Hit ád erőt, nehéz idők alatt. Hit az erény legbiztosabb talp köve, Hittől szelíd lesz a halál maga. nSTinosen olyan árva. Széles e világon nincsen olyan árva, A kire az Isten ne tekintne rája.... A kinek az Isten ne fogná a pártját, So’ sem láttam én még ilyen szegény árvát! Nincsen olyan fűszál! Nincsen olyan porszem! A mit meg ne látna az a jóságos szem.... Ott van ő mindenütt, napfény, harmat cseppben, Óh, ki merészelne kételkedni ebben? Veszedelem — és isteni segedelem. Pár évvel ezelőtt julius havában szelíd éjszaka szuny- nyadott ama táj felett, hol a Balatonnak kenesei partjánál a rettenetes hosszú gőzhaj ókikötő a vízbe beépitve van. A kikötőnek partfelőli részét körülvevő nádas lassan zizegett a lanyha nyári szellő következtében s a hold és a csillagok ezrei fényesen ragyogtak az ég azúr mezőjén és ezeknek sugarai viszatükröződtek a Balatonnak lassan—lassan hullámzó vizében. E holdvilágos estén a kenesei toronyban éppen tizet vert az óra, midőn a csendes faluban egyetlen ablakban rezgett halvány lámpa—fény, melynek tévedező világánál egy az éhség kínjaitól agyongyötört, sápadt arcú női alakot vehetünk észre, ki 4 éves kis gyermekét öltözteti az ünneplő ruhába s emellett keservesen zokog és keserű könyei reá hullanak az ártatlan kis gyermeknek arcára. Mint szomorú özvegy magára is felölté fekete gyászruháját és kis gyermekét ölébe véve szétnézett még egyszer a szobájában, szivében szorongó érzelmek ébrednek és egy fájdalmas sóhaj u- tán kis gyermekével együt ott hagyta azt a szobát, mely mindig menhelye volt, valahányszor a szánakozást nem ismerő emberek megvérezték bánatos szivét. Elindult, mint gondolá, utolsó útjára s egyenesen a falu alatt levő hajókikötőnek tartott. Gyors lépésekkel vonult végig a hid lioszHallja imádságod.... Tudja szived titkát, Tudja az embernek bűnös rossz szándékát. Még se bosszúálló___Nem tépi ki nyelved! Sőt inkább betölti sokszor bűnös kedved. Óh, ne zokogj árva! Bízz a jó Istenbe’, Isten után bízzál a jó emberekbe. Széles e világon nincsen olyan árva, A kire az Isten ne tekintne rája.... SZABÓ GÉZA. Amerikai Hírek. Cleveland, 0., Kovácsi Miklós István, magyarországi okleveles ügyvéd, — ugyanaz, ki jelenleg az Amerikai Magyar Ref. Egyesület jegyzője — ügyvédi és levelező irodát nyitott 1909. E. Madison ave.-p, a magyar negyed közepében. Kováchy M. István nyolc éve él Amerikában s működik a magyarság közéletében s ez éveken át jeles amerikai üzletekben foglalatoskodott. Szívesen óhajtjuk, hogy ezen vállalkozása sikerüljön. Asthabula, 0. Folyó hó 2ién látgotta meg Csutoros Elek ref. lelkész az ashtabulai ref. magyarokat. Az istenitiszteleten szép számmal jelentek meg úgy délelőtt mint dél-' után. A délelőtti istenitisztelet alkalmával három gyermek, Fábiás István, Marincsák György, Kosztyu István, lett konfirmálva s miután a keresztyén vallás hitágazataiban való szában s annak legbelső karfájánál állapodott meg, hol a viz mélysége már legalább is hat méter. Ott leült a hídon levő padra és mély gondolatok jártak agyában. Lehetett rajta látni, hogy homlokát a gondok redői borították el, zavaros szemei szüntelen csak a Balaton vizére tapadtak. Éhező kis gyermeke gondtalanság és ártatlanság között mellette a pádon sirdogált, melyet hallván az anya, fájdalom dúlta az ő szivét is és kis gyermekét még egyszer ölébe véve, mély sóhaj tört ki kebléből, lehajtott fejét felemelte az ég felé,arca némileg derülni látszott és imádkozott, de e mellett futóan fájdalmas, kedves és nyájas szemekkel tekintett siró gyermekére, csititgatá, hogy hallgasson és imádkozása után következőleg búcsúzott el szivének darabjától: “Kedves kis fiam! Nem szenved az többé, a ki meghal. Te csak négyéves vagy, mégis eleget szenvedtél, mióta apád meghalt és nincs kenyérkeresőnk. Én is szenvedtem te veled, mert gyakori betegségem miatt nem tudtalak téged magammal együtt úgy táplálni és úgy ruházni, mint ez megki- vántatnék. Sőt most már mindenből kifogytunk és az emberekben hiába bízunk, mert azok rajtunk úgy sem segítenek. Legjobb tétemény lesz tehát mindkettőnkre nézve a halál..:.' “Mi az a halál, édes anyám, hogy azt már te oly sokszor emlegetted előttem ?....“ — kérdezte a kis fiú, kinek zokogása most már teljesen elhallgatott.
