Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1901-01-16 / 3. szám
Afrikab in — Ázsiában. * * * Karácsonyuk volt azoknak is, akik ott álltak a csatasorban és számot vetve gyarló életükkel, szivszorongva lesték, nem éri-e őket gyilkos golyó.Karácsonyuk volt azoknak is, akik szabadságukat védték, de azoknak is, a kik e szabadság lenyiigözésére indultak. A megváltás eszméje'születésének 1901-ik évfordulóján, a mikor a zugó harangok a békét hirdették a mikor zsolozsmák zengték, liogy“dicsöség az istennek az égben és itt a földön is“, szemben álltak a felfegyverzett csapatok és omlott a vér az igazságért. Azok persze, akik felidézték ez öldöklő csatákat, a kiknek lelkét terheli, hogy az emberiség szívverése elszorult, a kik okai annak, hogy ezer és ezer helyen hol az apa, hol a férj, hol a fiú hiányzott a karácsonyfa körül, azt mondják, hogy a lengő csatalobogók láthatatlan felirata az — igazságEs nyomban megcáfoltatnak. Mert az igazságnak győznie kell, ha ég és föld Összedől is. Az az igazság pedig, melyet a most dúló háborúban a támadók hirdetnek, a megtámadottaknak pártjához szegődött. Délafrikában immár a második karácsony telt el, hogy egy maroknyi nép feltartóztat egy világhadat. Akárcsak a Kálvinista istentisztelet a Fekete-tengeren. Ké;t év előtt a Principesa Mária tömérdek utast szállított a Fekete-tengeren Konstanza felé. Pompás májusi időben kellemes és ritka tengeri séta volt ez, mert egy debreceni társaság is résztvett benne, a dalegylet pirospántlikás tagjai, csupa jókedvű, vastag nyakú kálomisták. Kalapjuk mellett nemcsak a lengő piros pántlika, nemcsak a ruházatuk, beszédük, de lényüknek kedves mivolta is eredeti nemzeti typust, tiszta magyarságot hirdetett. Az idegeneknek fel is tűnt a magyar csoport. A hajó tarka népe között több náció volt képviselve. A törökök a turbánjuk alól kíváncsian nézték a pirospántlikás embereket, ellenben a franciák, németek és oláhok görbe szemmel tekintettek ránk. Az utasok csoportokba oszolva beszélgettek. Magyar csak magyarral társalgott, minthogy a dalegylet nagyon szépen tudott dalolni, de a magyaron kívül nem beszélt más nyelven. Ellenben az idegen elem úgy az étteremben,, mint a fedélzeten érintkeztek egymással. A mint ahajónk a Bosporusból kiért a sik tengerre, a keleti alkony kiterjesztő arany foltokkal áttört hamvas fá- tyolát. A legszárazföldibb nép a magyar, különösen a Hortobágy környékéről való. Tengeren még sohasem járt közülünk senki, mert amint egymás között bevallottak, életünkben először láttunk magunk körül ilyen óriási menynyiségü vizet. Csendes mélázással néztünk tehát a csodaszép tenger görög szabadságharc jelenetei ismétlődnének. A burok, kik asszonyostól, gyerekestül alig vannak háromszázezerén, s kiknek fegyverviselö része valósággal nevetséges töredék a világhódító angol hatalom mellett, föléj ök kerekednek azoknak, a kik letiprásukra törtek és a legdicsöbb módon meghazudtolják az ö megsemmisítésüket hirdető kiáltványokat. Délafrikába még nem jutott el az az európai civilizáció, a mely kiöli az emberekből a lelkesedést, a szabadság- vágyat, a függetlenség, az önállóság szeretetét. Délafrikában még romlatlanok a lelkek. Ott a megélhetés gondjai nem alacsonyitják le az embereket a hatalom imádó gépeivé. Ott a hazának, a földnek, az otthonnak szeretete még ellensúlyozza az érdekből való meghunyászkodást és a szereplési viszketeg még nem mételyezte meg az erkölcsöket anynyira, hogy az apák szemérmetlenül» hazudhatnának fiaiknak, a fiuk pedig lepleznek az elvtagadást. Azért is győz a burok ügye, ha maguk a burok el is vérzenek. Az elmúlt napokban újabb diadalaiknak hírét hozta a táviró. Sőt mi több: lelkesedésük, törhetetlenségiik, szívós kitartásuk magával ragadja a rokon népeket, a szomszédokat, akik szintén nyögnek az angol kultúra áldásai a- latt. Az afrikanderek közt egyre terjed a lázadás és Kitchener angol generális hazug táviratai nem vezethetik félre a közvéleményt. Az angol parlament megszavazhatja az újabb milliókat, a lehetetlen és képtelen angol hadügyi szervezet viaskodó habjai közé. Azok a szemek, melyek annyiszor látták a Hortobágy beláthatatlan sikságát, most mélységes el- merüléssel szemlélték a beláthatatlan tengert. A íü éppen igy susog, mikor a szél borzolja a Hortobágyon, mint ahogy itt susognak a tenger habjai. Hej, ebben a nagy semmiségben csak a kutágast nem látom, meg a csárda ablakából nem világit a gyertyafény, mondta egy tatár- fejű öreg magyar, kiérdemesült dalár, a ki talán a tenger tükrében az Alföld szép rónáját vélte ringatni. A sötétülő égboltozat rejtélyes homályából lassankint törekedett át egy-egy csillag fénye. Kissé komolykodó hangulatban vártuk, a fekete éjszakát a Fekete-tengeren. Talán titokban ott motoszkált a fejünkben a gondolat, vájjon elérjük-e szerencsésen Konstanzát? .Nem történik-e addig velünk valami baj ? Ez az aggodalom olyan természetes a- zokból, a kik sohasem jártak tengeren. Es a mint a feltünedező csillagok fénye viaskodott a homálylyal, mely mint lenge fátyol ereszkedett alá, hogy eltakarja aggodalmaskodó szemünk elöl az egymással démoni erővel küzködö habokat, egyszerre csak dal hangzott fe. Sajátságosán zümmögő dal, mely úgy tetszett, mintha a tengerből hangzanék. Nem onnan hagzott. A hajón néhány szurtos olasz munkás nótázott ' a fenekén a kazán mellett. Odagyültünk a gép közelébe, hogy jobban hallhassuk a nótázást. Mert, hogy besötétedett, oly kellemesen hangzottak ezek az emberi hangok a Feketetengeren, melyre a fekete éjszaka borult. Es ezen a kedvtelésen mulatozott egypár idegen. Azelőtt mindig rösteltem, hogy mért nem tudok jól né-
