Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-01-16 / 3. szám

3

talpra állíthatja a zsoldosok ujabb százezreit, de a zsoldosok csak bérért harcolnak és hiányzik belőlük az, a mi a búrokat a nemzeti eszmékért lelkesiilöket hevíti.

A délafrikai háború átnyúlt a huszadik századba, de nem lehetetlen, hogy a mig a tizenkilencedik század Angliának világuralmát teremtette meg, a huszadik században bekövetkezik ennek a koloszusnak a bomlása, szétmállása. Picinyke szirten zúzódik szét az óriás páncélos hajó. A délafrikai háborúban a burok szabadságszeretete lehet ez a picinyke szírt....

Es távol keleten a nemzetek vegyes hadai fosztogatnak. A népek, államok vagyonából milliárdok pocsékolódnak el. Egy téves eszmének, egy hamis ürügynek a következményei mutatkoznak ott rettenetes valódiságukban.

Mert Kínának épp oly joga van az idegen beavatkozás ellenében védekezni, mint ahogy semmiféle más nemzete a világnak nem tűrné, hogy ügyeit idegenek igazgassák. Vagy talán megállhat az a tétel, hogy mert Kina nem akarja vagyonát, városait, földeit az idegen kalandok, a telhetetlen üzérkedés számára átengedni, — e birodalom sok ezer éves kultúrájának megsemmisítése jogosult? Azok, a kik a humanizmust hirdetik, helyt állhatnak azért, hogy a sárga faj milliói koncoltatnak le, amiért neki jobb a saját kultúrája, mint az a más, a melyet rátukmálni akarnak?

Az emberiség evangéliumának melyik lapjára van az

irva, hogy le kell ölni azokat, akiknek más istenük van, mint .a mienk? hogy ki kell irtani azokat, a kik másképp imádják istenüket, mint mi.

A mikor itthon a szegénység dúl, a mikor itthon sem tudnak kenyeret adni az éheseknek, a mikor földeinket nem birjuk megművelni, szabad mások földére vágynunk? Szabad itthon a nyomort még inkább fokoznunk ? Szabad a gyerekektől apjukat, a feleségtől a férjet elragadnunk, hogy egy iszonyú tévedésért lakoljunk?

Hol az az örök béke, a melyről hónapokon át a világ legnagyobb diplomatái tanácskoztak? Hol az a nagy szózat, a mely úgy hatott mindenkire, mint a zivatar után a szivárvány?

Azok a kedveseink, kik sok ezer és ezer mértföldre tölünk Kinát akarják megszerezni nekünk is, másoknak is, a kiknek ahhoz semmi joguk, a Karácsony előtt leszálló szent estén akaratlanul is elgondolhatták, hogy mindaddig a mig a nagyravágyas tévtanai uralkodhatnak s a mig a népek, a nemzetek akaratak tetszés szerint gyúrható sártömeg a hatalmasok kezében, — békeség csak az égben lehet, a földön nem igaz, mit a zsolozsma mond.

metül, most pedig azon boszankodtam, mert tudok annyit is németül, a mennyit tudok.

Egy nagyszakállu oláh ur három jámbor bajor papnak, a kik mint jeruzsálemi zarándokok, hazaigyekeztek, nagy tűzzel magyarázta, milyen vad náció a magyar.

A bajor páterek tátott szájjal hallgatták az oláh hazu- dozásait, a ki heves gesztusok között, rémes dolgokat beszélt arról, hogy a magyar milyen kegyetlenül bánik a más nemzetiséggel.

— Magyarország — úgymond az oláh — egy darab középkor, annak minden kegyetlenségével és babonájával.

Éppen kacagtak a magyarok. Nem azon, a mit az oláh beszélt, hiszen nem is értették, hanem azon az ötleten, hogy egynémely társunk lement a kazánhoz és szivarral, borral, kalácscsal kinálgatta az olasz munkásokat, mert olyan szépen énekeltek. Aztán arra a nótára akarták őket megtanítani, hogy: „Kondorosi csárda inellett,gulyaménes ott delelget . .. .“ Persze, csak az áriáját dudolgatták el az olasz munkások előtt és a mint azok azt utánozták, az igazán nevetni való volt a magyar embernek. De az oláh, nemkülönben a három jámbor bajor páter is szentül hitték, hogy őket nevetjük.

Most már négyen voltak, a kik hirdették az utasok között, hogy a magyar barbár.

Éjfél is elmúlt, mikor kiürült a fedélzet Az utasok a jobb- és baloldali csigalépcsőn vigyázattal hatoltak lefelé, de a mikor a hajószinen elköszönt tek, kalapot emeltek egymás előtt. Csak a magyar utasok

iránt viselkedtek közönynyel, őket nem köszöntötték. Eloszlottak a fenéken levő apró kabinokban.. Négy magyart raktároztak egy kabinba. Mivel kicsiny volt a kabin, mig az egyik vetkőzött, a többi a folyosón várakozott. Mikor aztán a magyar bebújt az ágyba' kikiáltotta: “Jöhet az eleje!“ Az első kettő a földszintes, második a kettő pedig az emeletes ágyban helyezkedett el. Amint egy-egy kabin megtelt négy magyarral, a beszélgetés közben csak eszünkbe botlott a nagy szakállu oláh.

— Ezt a sok barátságtalan arcot annak a pár agitátornak köszönhetjük, a kik a haza legnagyobb ellenségei, de azért egy levegőt szivnak velünk.

Mert ezek az emberek, a kik a tisztességhez szoktak, a kik a megtestesült emberi szívélyességet és a legromlatlanabb szeretetreméitóságot képviselték, megérezték a hűvös, barátságtalan szellőt. Lám, Törökországban mindenki s üvegelte a magyart, a hatalmas padisahtól az utolsó hámálig, itt a hajón pedig packázni mer egy torzonborz oláh.

— Ej, aludjunk rá egyet.

S mig a magyarok aludták az igazak álmát, a Mária Princepesa tova siklott a sivatagviz dagadó hullámain.

A hajnal ismét a fedélzeten talált a már az utasokat. A magyarok meghatva néztek egymásra, hogy piros pünkösd vasárnapjának hajnala a Fekete-tengeren dereng reájuk. Mert hogy éppen pünkösd vasárnapja volt.

Alig enyésztek el a hajnali csillagok a távolban, vérpiros foltok ütödtek ki a lilaszinü, felhők szegélyzetén. .Majd, mintha a tenger méhéböl bukkant volna fel á nap arany ko-