Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1901-05-16 / 20. szám
is ellenség támad, — kik nem ismerve egyházunk történetét egy olyan vallásfelekezet szolgálatába állanak az egyetemes keresztyénség jelszava alatt, a mely a helvét hitvallású magyar ev. ref. egyházzal nemcsak egyházszervezet, hanem tan tekintetében is homlok egyenest ellenkezik. Szükség van tehát az együttes működésre. Szükség van arra, hogy gyülekezeteink, missziói pontjaink gondozásában meglegyen az egyöntetű módszer s az elért eredményről pedig nemcsak egymásnak, hanem általában az amerikai magyar reformátusságnak számot adjunk. Hadd lássak mindenek, hogy a választottak hívek voltak a rájok . bízottakban. Ezekért az okokért, remélem, hogy az a gyűlés, mely nagy égyháztársadalmi szervezetünknek az A. M. R.E. ügyeit tárgyalni van hivatva: ebben az irányban is fog tenni valamit s megfogja hallgatni oda felterjesztendő dolgozatunkat. Ma első sorban ez a szervezet van arra hivatva, hogy ezekkel a dolgokkal is törődjék, a mint mi mindnyájan törődünk az Egyesület dolgaival is. Egyesületünk ügyeit, dolgait mindig felszínen tartani, ez az az erő, mely azt egykor nagygyá tette is ennek a f 'ók'ó- vetelménynek az elhanyogalása hozott he egyebek között pangást Egyesületünk életéhe. Azért ezen az utón megálla- nunk nem szabad. Igaz, hogy “dobbal nem lehet verebet fogni“ — de azt a jó munkát felmutatni, a melyet Egyesületünk végez, minél nagyobb körben ismeretessé tenni: kötelességünk. Az idő rohamosan közeleg, mikor össze ül a clevelandi nagygyűlés s még semmi hang, semmi nesz. Pedig a másfélév leforgása sok olyan dolgot vethetett felszínre a melyek Egyesületünk felvirágzását vannak hivatva előmozditani. Nos elő hát mindnyájan atyámfiai, férfiak, mondjuk el mindnyájan mondani valóinkat, de vezérelvünk az legyen Győzzön a jobb!.... , Kalassay Sándor. .. Közel 900 korona linla'ra az igyetemi botrányt csináló egyetemi ifjaknak. Lehetelen, hogy habár rövidesen is, de mégis meg ne emlékezzünk a clevelandi magyar róni. kath. honfitársaink körében lezajlott ama páratlan és korszakot alkotó eseményről, mely április 2lén ment végbe. A “Szent Erzsébet Hírnöke“ cimü egyházi lapból olvassuk, hogy a Sz. M. M. P. róni. és gör. kath. szövetség, valamint a hitközség s hozzá tartozó kát. betegsegélyző egyletek hivatalos képviselői április 2lén nagygyűlést rögtönöztek. E gyűlésen főtisztelendő Böhm Károly érdemekben gazdag plébános ur felolvasta az egyetemi ifjakhoz és Bartha Miklóshoz intézendő hála és köszönetét nyilvánító üdvözlő feliratot. A gyűlés jegyzője, Apáthy Ferenc felszólitására Pipi József, Weizer János, Pipoly Béla, Lukács István, Horváth Mihály, ifj. Kocsis András stb. tartottak rögtönzött rövid lelkes szónoklatokat. (Kár, hogy ezek a szónoklatok nem voltak közölve a Hírnökben.) A szónoklatok elhangzása után kezdetét vette a gyűjtés, a Bartha Miklósnak ajándékozandó arany pennára és a botrányt csináló egyetemi ifjak részére “tintára". A summásabb adakozások a következők voltak: A Sz. M. M. P. szövetség $25.00, az I. Szent László Egylet mintha hízelegni akarna neki s mikor a harangoslovu vezér a hegyi utón bekanyarodott: szépen nekiforditotta végét, — aztán puff! A tatárcsapat vezére nagyot kalimpált a levegőben s lovastól együtt lefordult. De már erre a másik két ágyú is söpörte az ellenséget, az apró puskák is puffogni kezdtek s mire a székelyek lerohantak az őrhegy szélein: az ellenség a hátát mutatta és a sarkával fenyegette őket. A fürge székelyek elébe-elébe kapva kaszabolták nagy vakmerőséggel, mig csak hírmondó maradt. A tizenkét tatárfül is előkerült: oda szegezték az őrhegy kiálló ámbitusára párkánydisznek, hogy messzire el- lássék. A tatárok jól tudták, mit jelentenek ezek. * De nem mindig szabadult meg ilyen szerencsésen a kőlyuk népe! Sokszor hullott a székely is a vad török, tatár csapásai alatt, vagy furfangos csellel kellett kijátszani és elidegeníteni a védett helytől az ellenséget. Sokszor felhasználták a tatárok babonás tudatlanságát is, hogy azoktól megszabaduljanak. Megtöltötték az ágyukat, puskákat, előszedték a hegyes kaszákat, lándsákat és buzogányokat s a harcra képes emberek a mellvédhez húzódtak. Nemsokára megérkeztek a tatárok. Elől a vezér, nagy hegyesen zászlós kopjával és nyíllal fegyverezve. A székelyek ezalatt csöndesen beszélgettek egymással. — “Hej, csak azt a harangos lovut kellene először lelőni !“ > Erre előáll egy telekfalvi székely legény, a ki már sokszor célozgatott az ágyúval. — “Ereszszetek csak, majd lepuffantom én, a bestiát!“ A többiek gúnyolódtak. •— “No hát fogadjunk tizenkét tatárfülbe, hogy lepuffantom az első lövésre.,!' ‘ Mindjárt akadt is, a ki fogadott. A tatárfül pedig nem volt tréfadolog, mert a ki egy ta- tárfülhöz akart jutni, annak elébb egy tatárt kellett megölni. A Zsingiszkhán kutyafejjü népsége sem tartotta ám oda a fülét a székely kedvéért, hogy: nesze itt van, vágd le hamar, legyen a tied! Tehát fogadtak. A góbé aztán szépen végigsimogatta az érccsövet,
