Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-05-16 / 20. szám

Ezeknek szóll az evangyéliom eme szózata: “Idő előtt semmit ne Ítéljetek mig nem eljön az Ur és a sötétségnek titkait világra hozzá“ ( I. Kor. IV. 5.) Úgy van,valóban,hogy az ember Ítélete,különösen a hitre tartozó dolgokban tökéletlen,vakmerő elbizakodottsággal vet el magától minden,amit kézzel fogható erősségekkel bizonyí­tani nem lehet, nem várva be, hogy az Isten világosságra hozza a sötétség titkait. Úgy van az ember a mennybemene­tel hitével is! Megnyilatkozott egeket tár fel előtte az evan­gyéliom, hogy látná azt lelki szemeivel, de a hitetlenség be­zárja előtte azt; egy szebb jövő Ígérete, boldogító, édes re­ményeket önt keblébe, de neki azok nem kellenek. Mennyor­szág helyett poklot, örökélet helyett öröksirt akar; s a mennybemenetelnek, a hívekre nézve oly szép lelki ünnepét, a kételkedés felhőivel sötétíti el,és gyakran foglyul viszi ma­gával a megtántoritott hivő lelket is! Óh nyílj meg vágyó tekinteteink előtt,magas ég boltozat a mennybemenetel drága ünnepén, és midőn Jézusunkat be­menni látjuk a dicsősségbe, had hangozzék alá a mennyei szózat nekünk, hogy földi vándorlásunk nehéz utain ma is keressük a mennyet; s ha miként Idvezitőnk, mi is nemesen elvégezzük a reánk bízott munkát, s elvégeztük még akkor is, ha szintén gázolnunk kellene tövisek között, gázolni kel­lene önszivünk kiontott vérében: óh akkor hadd találjunk mennyországot, itt a földön is, öntudatunk boldogító nyu­galmában ; túl a siron pedig ama láthatlan hajlékban, hová imánk, vágyaink hozzád emelkednek óh Isten! égnek és földnek hatalmas Istene! A telekfalvi kőlyukak. A hegyvölgyes Udvarhelyben, Sándorfalva és Telek­falva feletti kőszálon vannak a telekfalvi kőlyukak a Somos­erdő meredek sziklaoldalában. Ezek a kőlyukak emberi kéz müvei, mert véső és csá­kány metszette ki azokat a hegy odvábán emberemlékezetet meghaladó idők előtt. A hegyoldal 'keleti részén magas és magános szikla­szál emelkedik, melynek ma is őrhegy a neve. Ezen az őr­hegyen vigyázott egy ember állandóan s mikor veszély kö- zelgett: veres zászlót húzott fel egy póznára. A veres zászló az jelentette: menekülj székely! Fölfelé a kőlyukba! Ha fehér zászló lengett az őrhegyen, a népség nyugod­tan elszéledt a mezőkön és végezte mezei munkáját. Az őrhegytől kezdve nyugati irányban, félkörben a fal­meredek sziklaoldalig mély sánc húzódott a kőlyukak előtti tér védelmére. A kőlyukakba menekült lakosság ágyukat vont a sánc széleire s valóságos erőddé alakította a barlangok környé­két. Ha a menekülteknek élelmük és lőszerük volt, semmifé­le ellen ki nem tudta őket onnan verni. Gyűlés előtt. * 1. A Reformátusok Lapjának, ha hivatását igazán beakar­ja tölteni, figyelemmel kell kisérnie egyházi és egyháztársa­dalmi működésűnket, sőt akkor felel meg igazán céljának, ha az amerikai magyar reformátusság életére és gondolkozás módjára olyan befolyást gyakorol, a mely által ennek az egy­házi életnek s vallásos gondolkodásnak megnyilatkozásai egyszersmind iranyittatnak is. Legyen szabad ezért e b. lapok hasábjain, most a gyűlés előtt elmélkedni azokról a dologról, a melyek az amerikai magyar reformátusság életében nemcsak fontos szerepet ját­szanak, hanem azt irányítják is. A ki figyelemmel kiséri egyházi életünket, az sajnálattal fogja belátni, hogy egyház községeink működéséből hi­ányzik a szükséges egyöntetűség. Mindenik egyház közsé­günk a maga körében,működéséről csak egyes nagyobb moz zanatok alkalmával adott számot — halad előre. Egy más­nak dolgáról, egymásnak módszeréről, egymás erejéről s a gyengeségekről tudomást se látszunk venni ;pedig,ha valahol igaz, úgy itt igaz az, hogy egységben van az erő- Külön— külön állva nem szerezhetünk érdeinknek s igazainknak o- lyan súlyt a külső támadásokkal szemben, mint a minőt egyetértve kifejthetnénk s a belső bajokat se orvosolhatjuk oly mélyrehatóan ha mint oldott kéve, szét szórva, egymás­ról tudni se akarva, mint a csiga- saját házunkban bebújva élünk. Pedig a külellenség támadása erősebb hatalmasabb mint volt valaha. A mi régi ellenségünk itt is háborog ve­lünk . Sőt hogy a baj annál nagyobb legyen önvéreink közül A legnagyobbik kőlyukhoz keskeny nyílás vezet a Som­erdő sziklafalán át. A mesterséges barlang négy hosszúkás teremből áll, melyek egy közös folyosóra torkollanak. Leg­nagyobb a nyugati, melynek több mellékfülkéje van. Ezek a fülkék valaha élelmiszer -raktárul szolgálhattak. A nagy barlanghoz közel, kelet felől egy négyszögletű, nyugatról egy kerekded kőlyuk van. Ezek lehettek a védel­mező őrség lakásai, honnan ki-kirohantak az ellenségre. A kőlyukak három- négy méter magasak. Ma már som- és kökénybokrok fedik a hősi harcok e- zen szinterét, melyen annyi jó magyar vére folyt ki hajda­nában, mikor a török és tatár csordák barangolták be dúl­va, pusztítva a vicéket. Egy ízben ismét vad tatárok közeledtek Telekfalva felé. Nagy, csengettyüs lovon jött elől a tatár vezér, eskü- dözve, hogy porrá égeti ezt a községet, ha egyetlen emberé­nek bántódása történik. Történt pedig őneki magának is. Az őrhegyen levő vigyázón vörös zászló lengett, a la­kosság sietve vonult fölfelé a barlangvárba, mely ilyenkor mindig tele volt élelmiszerrel. Ott tartották búzájukat a kő­lyukakban, — még marháikat is elrejtették az ellenség elől.

Next

/
Thumbnails
Contents