Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1901-05-09 / 19. szám
2 .A. javitni valók:. Az idők járása megnehezült felettünk. A szeretet aranyabroncsa nagyon, de nagyon meglazult közöttünk. Az amerikai magyar nem testvért, hanem ellenséget kezd látni a saját vérében. Lappangó tüzek terjednek lábaink alatt. Mindnyájan érezzük, hogy az amerikai magyar társadalmat mint szakítják áthidalhatatlan részekre azok a fekete csuhások, kik a felekezeti gyiilölséget rákötötték az amerikai magyarság nyakára. Sajnos, hogy az amerikai magyarságot szétszaggató eme felekezeti gyülölségnek mindmegannyi melegágya, hogy ugymondjam: veteményes kertje az a néhány plébánia. Az ö működésűk eredménye, hogy magyar a magyarnak fenyegető ellenségévé válik itt az idegenben. Megérjük az időt, — s ezt is majd nekik köszönhetjük, — hogy a felebaráti szeretet ördögűző félelmes szóvá válik, a mit csak az ördög előtt rebeg el ájtatos félelemmel a keresztyén ember. Van-e párja az amerikai magyar katli. egyházak valamelyikében annak a gyülekezetnek, melyről a Szentiró hajdan oly büszke önérzettel jegyezte öl: f “A sokaságnak pedig, a mely hitt vala, szívok és leikök egy vala“. Él-e bennük a krisztusi szeretet; szeretik-e testvérként embertársukat, ha az kálvinista, ha az lutheránus: szóval él-e közöttük a “Hiszek egy Isten“-ben annyi millió ajak vallotta szenteknek egyezsége, vagyis a felebaráti szeretet szentséges érzelme? E kérdésekre igennel felelni — részemről vakmerőség volna s a kit az élet másról győzött meg s a ki váddal lép ellenem, ám dobjon rám követ! Vagy talán azt tanítja a keresztyén szellem és úgy gondolkozik a keresztyén lélek, hogy a sok templom megannyi ellenséges sereg táborhelye s a harangok buzgó imára hivó hangja megannyi csatajelszó legyen? Nem arra való-e mindegyik templom, hogy az Idvezitő szeretet és béke zászlóját lobogtassa s mindegyikből dicsőitő alleluja zengjen az Egek urának, hogy beteljesedjék a világ bűneit megváltó Krisztusnak ama jóslata: “Az én Atyámnak házában sok hajlékok vannak.“ Nem a gyűlölet, hanem a szeretet igéit hirdette Krisztusunk: “Arról ismernek meg — úgymond — mindenek, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretenditek.‘.‘ Nem tudjuk, hogy az Ur Jézus eme lovagjai meddig- kívánják szolgálni őt azzal, hogy szószékből prédikálják: katholikus ne menjen kosztra és lakásra protestánshoz; katholikus ne menjen protestánsok mulatságára; katholikus ne hívjon keresztszülőknek protestánst; katholikus ne lépjen protestáns egyletbe; katholikus ne vásároljon protestánstól, hanem vegyen kathplikus zabot, egyék katholikus lencsét, igyék katholikus szeszt, viseljen katholikus nadrágot, — mert a protestáns egy az ördöggel. S a ki mindezeket meg nem tartja, — hát (uram bocsá’) elkárhozik.... Egyet azonban nagy kegyesen megengednek minden katholikusnak»; — azt hogy a protestáns levegőt ők is szívhatják! Hát ez az a felebaráti szeretet ott az ellenséges táborban ? Bizony nem más ez, mint valami fekélyes daganat az amerikai magyarság testén, a mit mihamar fel kell metszetnünk, hogy belőle a rossz Vér kifolyjon. . . . Óh én drága magyar vérem, mikor nyílnak ki szemeld, hogy látván láss mindeneket? * * * Az emberek, mikor olyas valamit tesznek, a minek célszerűtlen, hogy ne mondjam: oktalan voltát maguk is érzik, mindig kitalálnak valami ürügyet, melylyel úgy a hogy okát adják a dolognak. így van ez a bálokkal, a különféle mulatságokkal is. Egyik bál tiszta jövedelmét szegények, másikét Hogy segítették Kossuth apánkat. A magyar nép kegyelettel emlékezik meg történetének ezen nagy alakjáról, mindenkor és mindenütt kit a szeretet és tisztelet érzésével nem is nevez más másként, mint Kossuth apánknak. Nem régen egyik országgyűlési képviselő, Eötvös Károly kiadta elhalt barátjának, gróf Károlyi'Gábornak emlékiratait, a melyben a többek közt érdekes dolgokat olvashatunk arról: hogyan segítették tisztelői Kossuth Lajost ü- tolsó éveiben. Az emlékiratnak ide vonatkozó része igy szól: — 1891 ik év elején hozzám jött Helfy Ignác képviselő- társam. Fontos dolgot közölt velem. Azt, hogy Kossuthnak nnics miből élnie. Rossz napokat lát. Háztartását össze kell húznia. Nincs elég kényelme. Kénytelen nélkülözni. Fiai se gazdagok. De fiaitól nem is fogadna el segítséget. De segítséget nem is fogadna el egyáltalában senkitől. Még saját nemzetétől sem. De akar dolgozni. Pénzt és kenyeret keresni becsületes munkával. Kapálni, mint 89 éves öreg ember, nem mehet. írni azonban tud is, akar is. De a mit könyveiért eddig az Athenaeum könyvkiadó -társulattól kapott: azt jövedelmező papírokba helyezte s az most Olaszország pénzügyi válsága miatt mind elveszett. — De hát mit csináljunk? Könyvei most már nem kelnek. Nincs is készen egy kötet sem. Nincs más mód, pénzt kell összeadnunk s azt az Athenaeum majd elküldi félévenként, negyedévenként, mint munkái után befolyó jövedelmet. E2t elfogadja s igy majd meg lehet segíteni. « — S mennyi pénz kellene? — Legalább hatezer forint évenként. Ez elég is lenne. Brázay kész adni ezer forintot. — No hát én is adok ezer forintot. — Lett volna már ilyen módon kétezer forint. Rögtön futottam édes anyámhoz. Közöltem vele a dolgot. Anyám magára vállalta, hogy elintézi a többi dolgot, ő adott kétezer forintöt, a Károlyi grófok pedig szintén
