Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-05-02 / 18. szám

2

A római társadalom Jézus idejében.

Nem valami szépen és hízelgőén nyilatkozik Pál apostol római levelében azon korról, mely a Jézus születésének s az első keresztyén anyaszentegyház terjedésének volt tanúja. Azt mondja ugyanis az azon időbeli emberekről: “teljesek minden hamissággal, gonoszsággal, irigységgel,rakvák gyilkosságggal, versengéssel, álnokságai, gonosz erkölcscsel. Susárlók, rágalmazók, Istennek gyűlölői, gonoszságnak találói, irgalmatlanok.“ Ez különösen a rómaiakról lett mondva, a kiknek uralma alatt állottak a többi népek. Ha pedig a római nép erkölcseiről ilyen szomorú vonásokat jegyezhetett fel az apostol, hát a többi miveletlen népekről mit Írhatott volna? Bizony kevés jót.

Hogy milyen volt Jézus idejében a római társadalom, meggyőződhetünk arról azonnal , ha csak néhány pillantást vetünk is az akkor fennállott különböző osztályok életére. Legalsóbb osztályt a szolgák, vagyis jobban mondva a rabszolgák képezték. Család, vallás és birtok nélkül éltek ezek, semmiféle jogaik nem voltak, nem is tartozott irányukban senki sem kötelezettséggel vagy,, kímélettel. Törvényes házasságra nem léphettek, istentiszteleten nem vehettek részt; semmi birtokot vagy vagyont nem szerezhettek. Számuk óriási volt, mert az akkori irók állításai szerint,a római birodalomban mintegy 60 millióan lehettek, kik a gazdagok házában s birtokán éltek s azoknak tulajdonát képezték. Volt olyan gazdag római, kinek 10—12,000 rabszolgája rabszolgája volt. így nem csoda, hogy mikor a góthok hóditó királya. Alarik, elfoglalta Rómát, a városban magában negyven ezer rabszolgát talált.

Természetesen a császárok s a törvényhozók mindent elkövettek, hogy számukat kevesbítsék, de korántsem azzal,

Dévai Biró Ivlá/tyÉLS.

v.

Vitája. Külföldi útja. Halála.

Budai tartózkodása alatt szép jelét adta Déyai Krisztusba vetett bizodalmának és amaz elszántságnak, a mely- lyel ő a reformátió ügyét szolgálta.

Budán vitája támadt egy r. katholikus pappal: e miatt bevádolták Zápolya helytartójánál, a ki a vitatkozó feleket le akarta csendesíteni. Mikor minden törekvése hiában volt minthogy mindenik fél ragaszkodott a maga álláspontjához, a helytartónak egy ötlete támadt.

Magához hivatá Dévait és a kath. papot és azt rnondá nékik: Majd mindjárt megtudom én hogy mélyítek vallása jobb, hogy melyiteknek van igaza. Felállittatok az udvaron két puskaporos hordót, egyiteket az egyikre, másitokat a másikra ültetem, a puskaport a hordókban meggyujtatom, és a melyiteknek s^mmi baja nem esik, annak van igaza, annak a vallása jobb. És úgy is tett, a mint beszélt. Felállitta- tá a puskaporos hordókat, a két papot oda állíttató a hordók mellé és biztató őket, hogy foglalják el helyeiket a horhogy emberi méltóságra emeljék, hanem kegyetlenséggel a- karták kipusztitani őket. Embertelenebbnél- embertelenebb törvényeket hoztak ellenők, felhatalmazták uraikat, hogy a legkisebb vétségért halállal büntessék. E mellett a római császárok a börtönbe vetett rabszolgákat használták gladiátorokul, kiknek a cirkuszban egymással, vagy pedig vadállatokkal kellett életre- halálra viaskodni. Trajan császárról fel van jegyezve, hogy a cirkuszban 121 egymás után következő napon 10 ezer rabszolgát öletett meg így. Egyes kegyetlen gazdagok meg abban találták gyönyörűségüket, ha rabszolgáik levágott tagjaival táplálhatták halaikat. Ha elöregedtek vagy tehetetlen nyomorékká váltak, éhséggel pusztították el őket.

Rangban feljebb, de erkölcsben még alantabb állottak az úgynevezett szabadosok, a kik már némi jogokkal rendelkeztek. Jókora nagy volt ezeknek is a száma, kiket egyszerűen a római társadalom naplopóinak lehet nevezni, mert e- gész életükben nem csináltak ezek semmit sem. Az az, hogy mégis csináltak, mert reggel felmentek a piacokra, a hol a nyilvánosan tartott törvénykezést nézték, azután meg elmentek egyik- másik gazdag családnál tartott ünnepélyre, hogy a maradékból jóllakjanak. Délután a számukra készített közfürdőbe mentek el, hol egész estig fürödtek és fecsegtek. Este a cirkusznak voltak látogatói, hol ujjongva nézték a véres viaskodásokat. Azután lemásztak a szegény negyedben lévő bérházak óik vagy 7ik emeletére, hogy kipihenvén napi fáradalmaikat, másnap újra kezdjék a semmittevést. ,

A harmadik osztály a nemesek és gazdagoké volt, a kik nagy előjogokkal és óriási vagyonnal rendelkeztek. Jézus születésekor mesés fényűzést vittek ezek a ruházatban és lakmározásbanj úgy, hogy bárki is csodálkozással olvashatdókon, hadd tűnjék ki, hogy az Isten melyiknek vallását ítéli jobbnak. Dévai azonnal nagy bátran felült az egyik hordóra, de a másikat hiába biztatták, az semmikép sem volt rábírható, hogy Dévai példáját kövesse; nagy szégyenkezve elsompolygott onnét.A helytartó a távozó papot 400 magyar forint lefizetésére és 200 katonának egy ideig való eltartására ítélte, okul adván, hogy miért mer oly vallásnak igaz volta mellett vitatkozni, melyben maga is kételkedik.

Habár az egész történet legendaszerünek látszik, igaz benne a főgondolat, az tudnillik, hogy Dévai lelke mélyéből meg volt győződve a reformáció isteni eredetéről és hogy annak szolgálatában mindenkor kész volt életét is kockára tenni.

Mindezért őt a hitvalló név méltán megilleti.

1541.-ben újra börtön és halál fenyegette Dévait; mint szikszai tanitót Frangepán Ferenc egri püspök akarta elfogatni egy Ferdinándtól kieszközölt rendelet alapján. Dévai külföldre menekült. Itt leljük okát az ő harmadik külföldi utjának. Első ízben 1529-ben Luther tanaival való megismekedés végett ment Wittenbergbe. Másodszor 1536- ban utazott ki, ekkor megfordult Schweicban, Bázelben is. Wittenbergben a reformátió sikeres terjesztésének módja-