Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1901-05-02 / 18. szám
» I ja az egykori feljegyzéseket. Az idősebb Plinius iró például azt jegyezte fel egy gazdag római nőről, Lollia Paulináról, Hogy egy eljegyzési ünnepélyen olyan ruhában jelent meg, mel egészen gyöngygyei, smaragddal s más drága kövekkel volt díszítve s a ruhának értéke 5 millió frt volt. Ennél azonban még drágább ruhái is voltak. Lakomáik sok ezerbe kerültek, mert sokan az evést és ivást tartották az élet igazi boldogságának. Mennél díszesebb külsőben jelentek meg azonban,annál sötétebb volt lelkűk. Ezen osztálynál is hasztalan keressük a jellemet s az erkölcsöket.Haj dán ugyan sok szép jellemű római élt,de a Jézus idejében aligakadt már ezen dicső ősöknek egy két méltó maradéka, mert a családi életök laza, zilált volt. A gyermeket nem szerették s szerencsétlenségnek tartották. Többnyire az olyan rabszolgákkal neveltették, a kiknek egyébként semmi hasznát nem vették. Ezek azután rosz- szat tanulva, nem csoda, ha szüleiknél is rosszabbakká lettek. A nők a házastársi hűségre nem sokat adtak. “Férjhez mentek, hogy elváljanak s elváltak, hogy újra férjhez menjenek“ — mint, egy akkor élt iró mondja. Éveiket nem születésüktől, hanem férjeik után számították. Ezen három társadalmi osztály felett állott a római császár, kinek nagy hatalma volt, de e mellett folyton remegnie kellett, mert nem tudta sohasem, hogy gonosz alattvalói mely órában lökik le trónjáról. Egy angol történetiró azt mondja a római császárokról, hogy egy személyben főpapok, vallás- és istentagadók és istenek voltak. Ilyen népnél azután vallásról sem lehetett többé szó. Tisztelték ugyan a kigondolt bálványisteneket, meghozták nekik az áldozatokat, de nem hittek s nem bíztak bennök. Reménytelenül éltek s reménytelenül haltak meg, mígnem Isten megkönyörülvén rajtuk, s minekutána eljött az idő teljessége, kibocsátá az ő szent fiát (Gál. 4. 4.), hogy minden, valaki ő benne hiszen, el ne veszszen, hanem örök életet vegyen (Ján. 3. r. 16. v.). iról tanácskozott a reformátorokkal és jelentést tett a re- formátió eddigi vívmányairól hazánkban, Bázelben pedig Szegedy Gergely frantiskánus barát ellen irt vitairatait nyomatta ki. Harmadik külföldi útjára Ferdinánd. elfogatási rendelete kényszerité 1541-ben. Külföldről Révay Ferenchez irt levelében a fájdalom hangja szólal meg. Fájdalom fogta el lelkét hazájának és hitsorsainak szomorú helyzete miatt. így ir a nevezett főurhoz 1542-ben: Az egri püspök az ő Ferdinándjával, szerzeteseivel és papjaival fiem engedte, hogy helyemben maradhassak, kényszeritettek, hogy hazámat elhagyjam. A halálnál is keserűbb azt tudnom, hogy az enyéim a farkasok prédájává estek. Sokszor szeretném, ha már életben nem volnék. Hazája szomorú helyzete is fájt lelkének, a török dúlta az országot, a németek segítsége meg csak egyre késett. Erről ekkép ir: Én itt nem látom, hogy a fejedelmek hozzálátnának hazánk védelméhez, vagy mert vakok, vagy mert tunyák és csak arra valók, hogy a kenyeret -pusztítsák. 1543. tavaszán már itthon volt. A miskolciak hivták meg lelkipásztoruknak, de a római kath. papság nem engedte meg, hogy hivatalát elfoglalja. Drágfy Gáspárhoz ment Tiszántúlra és az ő jószágain tartózkodott, e főurnak párt- * Ő érettünk halt meg. _________________________________3 Amerika Buffaló nevű városának temetőjében egy gyönyörű márvány- sirkő áll, melyen arany betűkkel £ következő felirat olvasható: “Maynard János kormányosnak, állították a Fecske“ hálás utasai“. — “ö érettünk halt meg.“ Ez a Maynard János kormányosa volt egy gőzösnek, a mely Detroitból Buffaló felé ment. Gyönyörű vasárnap délután volt, az egész hajó tele volt utasokkal. Egyszer csak siirii füstgomoly emelkedik a hajó belsejéből, melyet e rémkiáltás követ: “Ég a hajó!“ Minden ember a fedélzetre rendeltetett s elkezdték a tüzet oltani. De hiába. Nagy mennyiségű kátrány és gyanta volt öszehalmozva a hajón s igy minden fáradtság eredménytelen volt. Az utasok odarohantak a kormányoshoz és kérdezték: “Mennyire vagyunk még Buffalótól?“ “Másfél mértföldnyire!“ volt a kormányos válasza. “Mennyi idő alatt érhetünk oda?“ “Ha igy haladunk, háromnegyed óra alatt.“ “De nézzék,“ — mond a kormányos — “mint tódul fel a füst! Az Isten szerelméért,menjenek a hajó elejére, ha életök kedves!“ Mindenki a hajó elejére rohant, utasok, hajólegénység, férfiak, nők és gyermekek. Maynard János a kormánynál maradt. A tiiz most magas lángokban csapott fel; egész füstfelhő burkolta be a hajót: a kapitány a szájcsövön odakiáltott: “Maynard János !“ . “Parancsára itt vagyok, uram; merfe menjünk?“ “Délkelet felé!“ A part mind közelebb, közelebb jött, a kapitány ismét odakiáltott: “Maynard János!“ fogása alatt, ki a védelmet tőle Ferdinánd király többszörös felszólítására sem vonta meg. A hagyomány szerint legutoljára Debrecenben prédikátoroskodott. Hogy életét hol fejezte be, azt biztosan nem tudjuk, valamint nem mondhatjuk meg biztosan halálának idejét sem. Homályban van előttünk a születés ideje és helye is. Csak hozzávetőleg állapíthatjuk meg születési évül 1500-at, halála évéül I547et; születési helyéül rendesen Dévát Erdélyben és halála és sírja helyéül Debrecent említik. De azt biztosan tudjuk, hogy a mig hazánkban protestánsok lesznek, addig Dévainak, a magyar Luthernak nevét és emlékezetét áldani fogják. És kell -is hogy áldják, mert ő egyik legkiválóbbika ama hithősöknek, kik az evangéliomi világosság áldásaiban a mi népünket és hazánkat részesi- tették. íme ezen életrajz sziik keretében felvan tárva Magyar- ország történetének egy részlete s pedig azon kor, a melyben a reformátió hazánkban gyökerét vert. Dévai története minden magyar ember érdeklődését megérdemli, de mivel az ő élettörténete egyik főalkatrésze a magyarhoni protestáns egyháztörténet legérdekesebb fejezetének, a megalakulás történetének, azért Dévai élettörténete első sorban né/
