Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1901-04-18 / 16. szám
2 ismét avatni szerény hajlékát, azelőtt a becsület, hírnév, drágább lesz az aranynál ezüstnél, az tesz, áldoz egyházáért, mint a ki tudja, hogy mi reá nézve az: “Egy szükséges dolog. — KONGRIJA.*) A mikoron testté lön a Kongrua, Felsóhajték... .nem lesz többé Rongy ruha! Hevenyében rögtön el is Képjelén!: Milyen nyalka, puccos lelkész Leszek én.— Szalon kabát, téli — nyári Felöltő, Simul hozzám, s fogason is Lóg kettő Meg se pendült persze eszem — Ágába, Hogy még más is beleszól a Kártyába. *) Protestáns lelkészek évi fizetésének 600, illetve 800 forintig való kiegészítése. Dérrel Biró Mátyás. ii. A TÉR.ITÖ. Dévai nem érte be azzal, hogy ő maga megismerte az igazságot, azt akarta, hogy azt minél többen megismerjék. Krisztus azt mondá az ő tanítványainak: “A gyertyát nem azért gyújtják meg, hogy elrejtsék a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóra tegyék és fényljék mindeneknek, kik a házban vannak.“ Dévai is Krisztusnak lett tanítványa, érezte, hogy neki is szólnak Krisztus ama szavai, és hogy neki is terjesztenie kell a világosságot a maga népe között. Lélekben ő is hallotta Krisztus ama szavait: “Menjetek és tanítsatok minden népeket.“ Krisztusnak lett küldöttje, apostola ő is. Miután maga megtért, másokat is téritett. Téritői működésében szólnunk'kell róla, mint prédikátorról, mint tanitóról és mint íróról. Mert szóval *és írásban hirdette az örvendetes hirt. “Elmenvén prédikáljatok és ezt mondjátok: elközelitett a mennyeknek országa,“ mondá Jézus. A reformátió terjesztői buzgó prédikátorok, a kik az isteni tisztelet főalkatrésze- iil, mint az első keresztyének, az igehirdetést, a szentirás magyarázását tartották. Mikor végre meg érkezett, A ráta, Minek jöttét sok — sok szegény Pap várta, Oly szándékkal vettem fel a . Kongruám-, Hogy majd ujjal cserélem fel Rongy — ruhám. Édes apja! — szólita meg Hitvesem, — Kongruádból nekünk nem jut Semmisem ?.... t Csak magadra gondolsz és azt Nem látod: Milyen foltos három fiad, Két lányod ?....• Pedig én is itt volnék ám Édesem, Ki ti nektek gondotokat Viselem. — Rám férne ám én rám is az uj gúnya, Igazad van édes anyám, Angyalom, De mikor a szükség oly nagy Hatalom.... A szentirás eddig el volt zárva a nép elől, a reformátió visszaadta azt a nép kezébe, mint a hitnek és életnek zsinór- mértékét. És hogy e könyvnek olvasásához a nép kedvet nyerjen, s hogy azt haszonnal olvashassa, a prédikátorok kifejtették előtte Krisztus tudományának szentirásban foglalt főbb igazságait és felhívták a népet, hogy mindenki maga győződjék meg, hogy a reformátió által hirdetett hittanok a szentiráson alapszanak. Az 1531. évben Dévait az ország fővárosában, Budán találjuk mint prédikátort, a ki lánglelkü szónoklataival csakhamar magára vonja az emberek figyelmét, a reformátió barátaiét úgy mint ellenségeiét. Hirdette, hogy egyedül a hit által igazulunk meg a törvénynek cselekedete nélkül; hogy érdemében senki el nem bizakodhatik, mert akármennyi jót cselekedjék is valaki, mindig kevesebb az, mint a mennyit cselekednie kellene, s ha Isten a mi tetteinket tekinti, akkor tőle mindenkor csak büntetést és jutalmat sohasem érdemelnénk. De megigazulunk hit által, vagyis Isten megbocsátja a mi bűneinket ingyen kegyelméből, a Krisztus érdeméért, ha mi hisszük, hogy Krisztus érettünk is a földre szállott, tanított, szenvedett és meghalt. Ezen hitnek azonban nem szabad holt hitnek lenni, hanem élőnek kell lennie, a mely bűn nélküli, tiszta életre való törekvésben és jó cselekedetekben nyilatkozik. E tant fejezte ki énekében is:
