Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-04-11 / 15. szám

* 4 Luther asztalánál mindig nagy számmal voltak szegény tanulók, kik nem bírtak az élet táplálására szükséges földi javakkal, de azért égtek a vágytól, hogy Luthert megismer­jék és tőle tanuljanak, Bóra Katalin, a gondos háziasszony, Luther neje, többször panaszkodott férjének, hogy mindenét másokra költi és utoljára maguknak sem marad miből él­niük. Luther jó szivét mutatja a következő két eset: Egyszer oly időben kért tőle egy szűkölködő segítséget, a mikor nem volt több pénz házánál egy félretett Joachimtallérnál. Mikor Luther a segítséget kérő szavait hallotta, felkiáltott: Jere elő Joachim! és utolsó tallérját is elajándékozta. Egy másik segélytkérő meg olyankor ment hozzá, mi­kor épen semmi pénz nem volt házánál. Luther ezt ki is je­lenti. De a segítséget kérő szomorú arccal vallotta be, hogy Luther volt utolsó reménye, mert már több helyen hiába ko­pogtatott segítségért. Erre Luther széttekintett szobájában és szeme egy , ajándékba kapott ezüst serlegen akadt meg, megfogta azt erős markával, összehorpasztotta és a segélyt- kérőnek ajándékozta. Ezen férfiú körében töltött Dévai másfél esztendőt és a mint Saulból Pál apostol lett, akkép lett belőle, a római kath. barátból az evangéliomi tudománynak egyik legkiválóbb baj­noka. Az ő megtérése nem történt hirtelen, mint Pál aposto­lé. A mikor wittenbergi útjára kelt, akkor már vonzalmat vitt oda szivében a reformátió iránt, de másfél év alatt, me­lyet Luther körében töltött, az evangéliomi igazság annyira betöltötte lelkét, annyira szivéhez forrott, hogy csak ezen igazságban tudott és csak ezen igazságnak akart élni, ezen igazságért kész volt mindent elszenvedni, még életét is áldo­zatul adni. (Folyt, következik.) arra felé közeliteni, mert leszijja az örvény, többé fel se bocsátja. A nagy királynak szent a nyugalma. — Ha- nekem azt a gazduram elbeszélné. — Szívesen, szógám. S akkor következett a tiszai halászok regéje a két test­vér—nemzetről, a nagy király t etteiről, csodaszerii halálá­ról, Hunország végéről oly bánatos naivitásssal, oly titokza­tos regebeli bájjal, amilyet csak az istenáldotta és istenverte magyar nép keletiesen pazar képzelme tud alkotni a terem- tőtől kölcsönkért pillanatokban. Az esthajnal—csillag, mint hajdankori üzenet, intege­tett feléjük a nyugati ég pereméről. II. A következő vasárnap özvegy édes anyját ment meglá­togatni a Peti gyerek, a ki tanyán lakott, kint a poroszlai ha­tárban. Öreg este volt, mikorra vissza érkezett. A csillagok ra­gyogtak a csendes éjszakában, a Bük felől csendes szelet ho­zott, zizegve a nádas között, honnan egyhangú békaszó var- tyogott elé. Odafönt egy csapat vadruca ékelt — elveszve a csillagokba. A hallgatag éjszaka jól esett a gyereknek, duz­zadó mellén kikapcsolta a lajbit, borjuszáju ingujját szaba­Egjliázi és egyleti élet. A hódmezővásárhelyi református egyházmegye • nagy- érdeklődés mellett tartotta meg tavaszi rendes gyűlését. Szabó Ján. esperes egyházi és Hajnal István dr. világi elnök vezetésével. A legfontosabb tárgya volt a közgyüléshek gróf Ráday Gedeon főgondnok lemondása. Ráday Gedeon lemondását betegsége és öregségére való. hivatkozással in­dokolta s kifejezte, hogy hivatalát addig nem folytathatja mig széke betöltve leend. Ebből kifolyólag az egyházmegye esperese nt. Szabó János ur a gondnoki tisztség vitelével a legidősebb egyházmegyei tanácsbirót, Dr. Hajnal István bé­kési főorvost bízta meg. Gróf Ráday nagyon sokat tett egy­házmegyéje érdekében, különösen a bánsági misszió egyhá­zak s telepesek sokat köszönhetnek neki. De sokat köszönhet a haza is mert mint szegedi kormánybiztos ő tisztította meg a hetvenes években az alföldet a betyár banditáktól. A dunántúli ev. ref. egyházkerül, is megtartotta tavaszi közgyűlését- A gyűlést Antal Gábor püspök imája nyitotta meg; utána Tisza Kálmán főgondnok mondott beszédet a hitbuzgóság emeléséről. A pápai főiskola igazgatójává An­tal Géza drt, a főgimnázium igazgatójává két évre Farugó Jánost, teológiai akadémiai tanárrá Csizmadia Lajos lepsé­nyi lelkészt választották meg. A püspöki jelentést tudomásul vették és a benne foglalt indítványokat elfogadták. Az Abaujtorna várm. ev, ref. egyházmegye mint Kassá­ról jelentik, szintén megtartotta évi közgyűlését. A köz­gyűlés örömmel vette tudomásul a kongrua befejezését s azt, hogy aminiszter sok egyházat segített. A nagy lelkészszük­séglet miatt elhatározták, hogy Sárospatakról teológusok ki­bocsátását kérik. dón engedte lobogtatni a szélnek, úgy hallgatta a puszta ti­tokzatos neszezését. Lépte alig huppogott a harmatos fűben, vigyázott is rá, hogy fel ne költse az alvókat, mikor megér­kezik. A tanyán azonban nem aludtak, mécsvilág pislákolt az ablakban. A fiút különös sejtelem fogta el s valami megha­tározhatatlan hang ütötte meg a fülét, olyan hasonlatos a zokogáshoz.Csak nem tán a gazduram?.......Csendesen nyi­totta ki a verebcét, mégis meghallották odabe. A leány ki­jött elébe s zokogva borult vállára. Peti nem kérdett tőle semmit, mindjárt tudta, mi a baj. Benyitottak, az öreg a di- kón feküdt magasan felpóckolva csikós párnákkal, szinte ülő helyzetben volt. Életpiros arcát szokatlan sápadtság bo­rította s nehezen, szaggatottan szedte a lélekzetét. Mély, tompa hangon szólalt meg: — Te vagy fiam? — Én vagyok gazduram. Nincs tán valami baj ? — Nincs, nincs, csak az “órám“ hozta el a Minden­ható. Halk zokogás követte a szavait, a leány odaborult mel­léje s forró csókjaival melengette vén, kiszáradt kezét. Peti nem próbált ellentmondani az öregnek, tudta, hogy ha a gazduram megmondotta, akkor úgy fog lenni. Az öreg megpróbálta vigasztalni őket.

Next

/
Thumbnails
Contents