Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1901-04-11 / 15. szám
JD&vsti Biró ^Mátyéis. I. A megtérő. Azon időről kívánok megemlékezni* a mikor az Ur harmad ízben mondotta, hogy “legyen világosság!“ Mikor első Ízben a teremtés első napján mondá az Ur a szavakat, akkor a természet világában árasztotta szét a világosságot; másodszor a megváltónak elküldésével, az emberek lelkét világosította meg; harmad ízben, a reformátorok elküldésével az emberek lelkét, melyből a mennyei tűz, már már kia- ludott, újra lángra gyújtotta. — Lángra gyujtá a mi őseink, a magyarok lelkét is, hozzánk is küldött az Ur buzgó apostolokat, kik az ő igéjét hirdették, tudományát tanították s az üdvőzitőttől elpártolta- kat, Űrökhöz ismét visszavezették. Ez apostolok egyik leg- buzgóbbika volt — Dévai Biró Mátyás. — Szóljunk róla, mint megtérőről, mint téritőről és hitvallóról ; — a minek folytán megismerjük, hogy miképen lett ő lelkes hive a Kr. evangéliomának, mikép kedveltette meg a tiszta szentirás szerint való tudományt az ő honfitársaival és hogy mit mennyit szenvedett a Kr. evangéliomá- ért. • Mikor az Üdvözítő megszületett, messze napkeletről bölcsek indultak írtra, hogy tisztességet tegyenek az újszülött királynak s lábaihoz tegyék ajándékaikat. Mikor Magyarországot közel 400 ével ezelőtt befutotta a hir, hogy messze napnyugaton, Wittenbergben egy uj csillag tűnt fel, mely az emberek lelkét a Krisztus tudományának áldó fényével tölti be; sok bölcseségre törekvő ifjú elhagyta hazánkat, külföldre indult, hogy Krisztus igaz tudományát és Tisza, partján. Mikor ez az igénytelen történet megesett, a. Tisza mél- tóságos kacskaringója nem volt még átvágva Füred meg Csege között. Sehol sem vált meg olyan nehezen, mint ettől a vidéktől. Medrét három—négy ágra osztva, számtalan kisebb— nagyobb szigetet formált, ember nem járta dágványok, csalogató hínár, veszélyes lájrok, zöld tőzeges ingoványok osztozkodtak vizén. Volt is jó dolga szárcsának, vadrucának, rejtett fészkét ember föl nem verte, legfeljebb egy—két el- bódorodott halászlegény, az meg nem bántotta. A poroszlai révben kicsiny halásztanya húzódik meg. nádfödelét öreg füzek takarják el, a pitvar előtt kiterített zöld fü. Tizenhárom esztendős leányka forgolódik a nyitott konyhában: Bogár Panni, a vén halász unokája. Dalolása messze kihallszik, a habokra kisüt a tűzhely világa s pompás halászlé illatot hordoz szárnyán az esti sZellő. A leány egyedül van otthon, sehol egy emberi szózat, még se fél magában. Nem futkos ki az ajtóba, hogy jönnek-e már, tudja, hogy haza jönnek, a mikorra megígérték s ha késnek, annak is oka van. Különben is hozzá van szokva a csendhez. annak apostolait megismerje, és azután velők másokat is megismertessen. Ezen igazi bölcseségre törekvő, Wittenbergbe utazó ifjak között találjuk Dévai Biró Mátyást is. Dévai 17 éves lehetett, midőn Luther az ő 95 tételének kiszegezésével a reformátió nagy munkáját megkezdette. Már a következő évben I5i8ban hazánkban is voltak hívei az egyház ja vitásnak: a hires lipcsei vásárokra kiutazó kereskedők megismerkedtek az uj mozgalommal, rokonszenveztek azzal s haza térve, itthon másokat is barátaivá tettek. Hogy Dévai már tanuló korában tudott-e valamit közelebbről is az egyházjavitás szelleméről, irányáról, arra nézve semmi biztos adatunk nincs; de annyit bizonynyal feltehetünk, hogy az uj mozgalomról már tanuló korában kellett hirt hallania. Hisz Verbőczy István királyi személynök már 1518- ban 8 lutheránust égettetett meg a maga birtokain úgyszintén az ország nádora is megégettetett hármat. I52iben az esztergomi, érsek Szakmáry György kiadta rendeletben, hogy a papok a szószékről prédikáljanak az uj tanok ellen. Az 1523. évben pedig, a mikor Dévai a krakkói egyetemre megy tanulmányai befejezése végett, a budai országgyűlés az 54. t. c.-ben a következő végzést hozta: “A lutheránusok és azok minden pártolói, mint nyilvános eretnekek s a bol- dogságos szűz Mária ellenségei, halállal s javaik veszteségével büntetendők.“ így minden bizonynyal hallott Dévai már tanuló korában is az egyházjavitási mozgalmakról, de hogy annak szellemével meg nem ismerkedett, azt abból következtetjük, hogy életpályájául a katholikus papi hivatalt választotta és Az alkony-fénytől tarka a Tisza tükre. Egy helyütt sárga arany, másutt zománcozott acél, közelről halvány ezüst. Távolban könynyü csónak libben ki a nádas mögül, azt hinné az ember, arany-—hattyú, még az evezők csapkodása se látszik. Két ember ül benne, egykép arany mind a kettő. E- rősen dplgoznak, egyszerre csak itt vannak, olyan nesztelenül érkeztek. Karcsú suhanc ugrik ki a partra, a csónakkötelet a tőkére akasztja s aztán kiszáll a gazda. Gyönyörű ősvágásu magyar arc. Az ember nem tudja, mit bámuljon rajta jobban, a büszke nemes vonásokat, vagy az ős, patriarchai szelídséget. Galambősz haja göndörén borul vállára, nem hullott ki abból egy szál sem. Lehet körülbelül 80 esztendős. Fiatalabb társa helyes, nyalka legény: finom metszésű arc, kondor haj, fekete kis bajusz. Kajla kalapjáról nefelejts bokor libeg alá, az ingoványbán szedte, látszik, hogy valakinek szánta. A leány észrevette jöttüket s kiserdült a konyháról: — Csés’ jó testét apám uram! van e fogás? — Van, hálistennek! Nem járt itt valaki? —A Piste gyerek volt itt az uraságtul,halat rendelt Lajos napjára. — Jól van!
