Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1900 (1. évfolyam, 1-20. szám)
1900-10-31 / 12. szám
0 Hányán vannak, a kiknek minden vallásossága kimerül abban, hogy egyszer egy héten eljönnek templomba, és •nagy ünnepeken úri szent vacsorával élnek! Hányán vannak, kik azt hiszik, hogy Isten anyaszentegyháza iránti minden kötelezettségüknek eleget tesznek, ha a maguk illetékeit az egyház fenntartására befizették! De sőt hányán vannak, a kik — fájdalom — még enyit sem tesznek meg. A kik azt a „református keresztyén” szép nevezetet csak úgy hordják magukon, mint valami cifra ruhát. Hát jól van-é ez igy? Hát mondhatja valaki, hogy minden rendben van, hogy közöttünk nincs több tenni, épiteni való? Hát összetehetjük-é kezeinket és hallgathatunk-é, mikor tudjuk, hogy tenni és kiáltani kötelességünk?! Nem, és százszor nem! Legyen bármilyen gyönge az én erőin, kiáltom tőlem tethetőleg, hogy hallják meg azok is, kik a közönyösség és tétlenség mély álmát alusszák: atyámfiai, testvéreim ébredjetek! Ébredjetek és cselekedjetek! Egyházunk minden egyes fiának és leányának tevékenységére, odaadó munkásságára van szükségünk, hogy a jelen gonosz időkben megállani tudjuk. Az egyház építés, az egyház felvirágoztatása nagy múmiájánál mindenkire vár kötelesség, végezzük azt hiven és lelkiismeretesen. Nem szégyen volna kicsavartaim engedni kezeinkből az Evangelium kibontott lobogóját, Az eltagadott határ [Rajz, a török világból]. Hej, bizony kuruc világ volt a török világ! Szegény Somogyvármegye is bőven kivette belőle a részét; neki is volt alkalma tapasztalni a sanyaruságot, különösen Szigetvár bevétele után, Ha a bosnyai pasa nem sarcolta őket, ott voltak a pécsi, szigeti, koppányi bégek, kik mindnyájan Somogy felé néztek, hogy onnan a .,télire valót” betakarítsák. Ibrahim nagyvezér a törökök előtt sem valami kedves ember volt. A magyarok meg pláne jobban féltek tőle, mint az égető tüztől. Az ő pasái jobban be tudták szedni az adót, valamennyi magyar királyi adóvégrehajtónál. Aki nem tudott fizetni, nemcsak a ködmönét vitték el, hanem őt magát is; kesereghetett! aztán utánna az egész falu annyit, amennyi neki tetszett; el nem bocsátották addig, mig valaki a váltságdíjat, le nem „szúrta” érte. Akinek volt valamije, azért fizetett. Akinek nem volt semmije, azt meg azért büntették, hogy miért nem szerzett, miért volt boldogtalan, miért volt gyáva. Ha ’valahol egy embert agyonütve találtak, a törvényszéki orvos helyett a bégek, vagy a^pasák jelentek meg, s rögtön konstatálták: 1-ször, hogy az illetőnek mennyi volt az évi adója; 2-szor, hogy körülbelől meddig élt volna még e 1, ha agyon nem ütik; 3-szor, hogy summa-summárum az agyonütés következtében mennyivel lett megkárosítva a porta; végre 4-szer, mivel a porta nem károsodhntik, elhatároztatott, hogy annak a községnek, melynek határában a halott megtaláltatott, kötelessége kifizetni azt az összeget egyszerre mind, hmit az illető egész életében fizetett yolna. Amelyik közmely alatt a mneny ei igazságok diadaláért küzdöttek apáink, s melyet tőlök örököltünk? Álljunk meg erősen a hitben, hogy mi is sértetlenül tudjuk átadni a szent hagyományt utódainknak. Ti hozzátok szólok református testvéreim, egyházamnak tagjai! Drága anyaszentegyházunk belső fejlesztésének érdekében kérlek titeket és szólok hozzátok a szeretet azon melegségével, mely tiszta szívből fakadva, bizonyára megtalálja szivetekhez a legközvetlenebb, legegyenesebb utat, kérve kérvén mindnyájatokat, meg ne tántorodjatok a hitben, el ne csüggedjetek a kitartásban, hűtlenné ne legyetek csak egy pillanatra sem drága anyaszentegyházunkhoz. Legyetek éberek és munkálkodjatok Isten anyaszentegyháza felvirágoztatásán. Lássátok ez az egyház növelt fel benneteket, ez állott bölcsőtöknél, s ez fog megáldani koporsótokban is. Ez az egyház mutatta meg nektek az Istennek szerelmét, mely megjelent az Ur Jézus Krisztusban! Mily hálátlanság volna tőletek, hidegséggel, közönyösséggel viseltetni az édesanya iránt. Oh erre kevés is a hálátlanság szó, ez a legnagyobb bűn a világon! Azért munkára fel! Csüggednünk nem szabad, meg- tántorodnunk bűn volna. So, Chicago, 111., 8504 Superior ave. fi arsányi Sándor, ev. ref. lelkipásztor. ség pedig ezt kifizetni nem akarná, ott 24 óra múlva kő kövön ne maradjon. * , * * Ebben a ,nem szeretem” világban volt Somogy egyik kisebb falujában, Bajomban biró nemes nemzetes Lőcsén Gergely uram. Aki pedig úgy vélekedik, hogy a bajomi bíróság csak olyan „ilyes-amolyas állapot”, az nagyon téved. Mert a bajomi bírónak nagy privilégiumai voltak már abban az időben is. így pl. hogy többet ne említsek, ha a pasa az egész falu népét végig botoztatta, csakis a bírónak volt joga maga helyett másat állítani (illetve fektetni) a deresre, ha ugyan kapott jó pénzért ilyet. Ez pedig nagy kiváltság volt abbau az időben. Lőcsén Gergely uram soli’se hitte, hogy az ő neve a matriculán kívül még valahol felmaradjon, ha egy fatális esete nem lett volna a török pasával, melyet oly bölcsen „igazított” el, hogy még mai napig is sóhajtva emlegetik a szegény bajomiak. Bajom és Kutas közt fekszik egy erdő, százados tölgyeivel. Soha senkinek eszébe nem jutott volna erről az erdőről valamit írni, ha történetesen egy szerencsétlen fló- tás — a Lőcsén Gergely uram bajomi bíráskodása idejében — ott egy fára fel nem akasztja magát. A br jóm jak csak akkor vették észre a dolgot, mikor már a szigeti pasajel- vette a halottról a látleletet, és egy janicsárt hosszú paksa- métával beküldött Bajom község érdemes elöljáróságához. A hosszú levélben különben más nem volt, mint az, hogy a bajomi határban lévő „harasztos” erdő egyik fájára egy bizonyos ember felakasztotta magát. Az ember körül.
