Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1900 (1. évfolyam, 1-20. szám)

1900-10-24 / 11. szám

4

jószívűség. De ő csak oda mondja: akár erőszak, akár jó szivüség, ő bizony egy ref. templomra nem ad. Mit tettünk? Megköszöntük, a miért meghalgattak és engedel- met kértünk az alkalmatlankodásért s eljöttünk. No kedves olvasóim, Ítéljétek meg: mi beszélt abból az asszonyból és mi volt abban az ott lévő tiz emberben ?JA felvilágosodás vagy a tudatlanság?

Bizony egy okos nő' és férfi, a kiben a krisztusi szeretet és lelkesedés van, nem beszél úgy. Hanem ha tehet, ád; ha nem, úgy egyszerűen elbocsátja. Egy másik helyen szintén az elbeszélés után azt a választ kaptuk: ha van, kérni sem kell s ha nincs, hiába is kérnek, Milyen beszéd ez? azt mondom neki, hát hogy tudja azt maga, a mikor pénze van, hogy melyik egyház, vagy szerencsétlen szűkölködik, ha nem jönnek kérni? Tudja ő, hova kell tenni az ő pénzét, mikor van, azt mondja. Mit mond tojj, ehhez olvasóim? Nem lehet-e sajnálni öt a másikkal együtt? A harmadik helyen beszédünk után a következő választ kaptuk (pedig ref. ember volt): minek fog az olyan község építésbe, ha nincs tehetsége? Azt mondom neki: kedves testvér, hiszen azért adatott egyiknek több, mint a másiknak, hogy a gyengébbet segítse. Házba csak nem járhatnak össze; segítsük ki, hogy ők is építhessék fel az Urnák házát. Tudhatják azt, hogy olyasra csak akkor ad az ember, mikor minden szüksége fedezve van. Azt mondom neki: ejnye kedves testvér, — kár, hogy ref. vallásu ember vagy és igy beszélsz; hát arra a minden szükségeid fedezésére ki segít meg téged, nem az Isten? És őt csak olyan hátra

Ekképen szenvedett kegyes Jób, mig végre Az Isten irgalma közelit feléje:

Leveszi róla a nyomorúság gulyát,

Elvesztett javáért kétszer annyi jót ád. Gyermeki születnek az elhaltak helyett:

Hét fiú s három lány, jobbak minden felett.

S miután meglátta unokái sorát,

Boldog vég zárja be hosszú életkorát.

Oh, ma is hány Jób van, ki ártatlan, szenved, Ki hivő szolgája az erős Istennek;

Ki békén szenvedi a kint és bántalmat,

Ki felett a világ gunyhahotát hallat?! Halljátok szavaim, ti szenvedő Jóbok!

Az Urnák nevében hozzátok igy szólok: Tűrjetek békén, ha csapás hull reátok,

A felhők korán túl szebb hazát találtok!

*

# * *

Jóbbal a jó Istent leborulva áldom,

Királyi lélek ő, porból vetett ágyon. Mindenik jajjában vele együtt érzek:

Látom, mint vergődik s fáj bennem a lélek.

A midőn próbálja az Ur legjobb hívét,

Erős hit, megnyugvás dobogtatják szivét.

A testi és lelki kínok között nékem,

Bármerre tekintsek: Jób a példány képem!

hagyjuk, hogy mikor minden szükségeseink meg vannak, akkor gondoljunk rá! Nem úgy illő-e, hogy mikor valamihez hozzá fogunk, elsóhajtunk: Istenünk segíts meg erre vagy arra; avagy nem igy kell e a jó keresztyénnek szólnia? Lássátok kedves olvasóim, hogy beszél az, a kiben nincsen szeretet, a ki nem keresztyén, mert ne gondoljátok, hogy keresztyének azok, a kik azoknak tartják magukat. Ha nem tesztek keresztyénhez illően, rosszabbak a pogány- nál, mert az tudatlanságból cselekszik pogányul, de nektek meg van írva, mint cselekedjetek. És tudjátok is, hogy úgy kellene, de nem teszitek, mert akkor azt mondjátok, annyival kevesebb lesz nektek.

Bizony kedves testvérek nagy, igen nagy hiba az, hogy sok része a mi legfőbb, arra legkevesebbet gondol, t. i. a lelkiekre és a mi hiábavalóság, t. i. e világi, a mi csak ideig- óráig tart, erre több gondot fordít. Sokaknak nehezükre esik az adomány adás, pedig nézzétek meg a Szent Írást, a minden könyvek felett valót, megtaláljátok • benne, hogy az alamizsnálkodásban szorgalmatosak le- gyeteksaszentek szükségeire adakozók legyetek. Vájjon ha templom, azaz gyülekezeti hely nem volna, hová jönnénk össze istenitiszteletre vagy hol élnénk Ur vacsorájával? Egy közönséges házban, a hol az előtt este a sörös hordókat hömpörgették és a „Gyere be rózsám” dalt fújták, illő volna e testvérek? Bizony nem. Lássátok, ezért kell arra egy külön helyet építeni minden helyen, a hol számosán laknak. Tekintsük az iskolákat, hát ezek nem szükségesek? Hol tanulnának gyermekeink, hol tanultunk volna mi is, vájjon mennyiért adná el egy .is azt a tudományt, a mit az iskolában tanult?

Milyen szép az, mikor azok az apró csemeték szép, Istenhez emelő verseket és énekeket zengedeznek és akkor jut eszünkbe nekünk is az a boldog iskolai gyermekkor és mondjuk magunkban, ilyenek voltunk mi is. Úgy hát bizony erre is kell külön épület. Most nézzétek a nyomorultakat, szerencsétleneket kiket Isten meglátogatott, vájjon nem kell-e ezeken is segítenünk, hiszen a mit Isten ad, ha betegség is, köszönettel tartozunk érte, mert ő akkor is az ő hatalmát mutatja, hogy adhat és elveheti. Bizony keresztyén testvéreim, ha az igaz keresztyéni szeretet volna mindnyájunkban, úgy nem kellene egylet, nem kellene szövetség, mert az igaz keresztyénnek nemcsak azt kell segítenie, a mire kötelezve van, hanem mindenkit, a kinek gyá- molra van szüksége. És ha az igaz keresztyéni szeretet meg volna némelyikben, sokat sem kellene kollektálni, mert vannak egyesek úgy egyik mint másik helyen, hogy kevés segítséggel fel tudna egy templomot vagy iskolát építeni és még maradna is annyi, mint tíznek némelyiknek. De meg kell vallanom, hogy sok, de igen sok keresztyén van, úgy a ref. mint a róm. kath. és más vallásu hívek közt, a kik nem törődnek templommal, iskolával, nyomorékkal, csak gazdagságot gyüjthessenek, ki és mi ezeknek az Iste- nök, olvasóim? Bizony nem az, a ki egészséget és erőt ád nekik, hanem a pénz. Óh — pedig de hideg az a pénz, hi-