Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1900 (1. évfolyam, 1-20. szám)
1900-10-24 / 11. szám
5 szén azzal [csak ideig óráig tarthatja fenn magát. Csak egyet tudnék a ki megválthatta volna vele az életét, hogy ne kelljen meghalnia. Csak egyet tudnék, a ki elvitte volna magával és ott hasznát vehette volna. Bizony még egy sem volt, mert ott csak a jó cselekedetnek lehet hasznát venni. A ki gazdagságot gyűjt, mikor eljön az idő, hogy itt kell, hagyni e múló világot, milyen nehezen válik meg. Oda adná már akkor mindegyik, de már akkor késő, isteni Szózat mondja: liem kel)! Nézzétek a jó cselekedetet, mikor eljő az idő, nem néz két felé, hanem azt mondja: jól cselekedtem; reményiem, megkapom érette az életnek örökkétartó koronáját. Ti is azért kedves olvasóim, mentsetek tanúságot a fent Írottakból*Vizsgáljátok meg magatokat: mit tudtok tenni vagy adni, ha házaitokban megfordul az ily célra törekvő. Adjatok tiszta szívből és örömest; álljatok elő jó példával mindenütt, hiszen mindenre csak az Isten segít meg beneteket. Azért az Istennek tetsző szent dolgokban se legyetek restek, hanem inkább szorgalmatosak és ez a jó cselekedet ne csak egyszer vagy kétszer, sőt egész életetek jó példa és jó cselekedet legyen mindenek előtt. Ha bizony igy fogtok tenni, majd nektek is fog egykor füleitekbe zengeni, ez az isteni szózat: „Jól vagyon jó és hiv szolgám, kevesen voltál hiv,többre bizlak ezután, mennybe a te uradnak örömébe.” (B. J.) Duquesne, Pa. Okt. 15. Különfélék. Hogy járt Tóthfalusi a 17-ik században, mikor az idegen országban nyomatotott magyar bibliákat szállította? Mikor hozta hazafelé a bibliákat, Lengyelországba cimez- tette a ládáit valami úri ember. Ezeknek kiszabadítására az erdélyi fejedelem emberét elküldötte a lengyel királyhoz és urakhoz, sőt maga Tótfalusi is elment Varsóra az udvarhoz; de mind hiába, mert sem a király, sem a püspök levelével az az ur semmit sem gondolt, hanem a bibliákat a hegyi tolvajoktól való félelméből adta ki. Ezt a dolgot igy Írja le Tótfalusi: ,,A lajstromra akadván, melyben feljegyzettem volt: ebben s ebben a ládámban ennyi s ennyi aranyos biblia van, ők azt úgy magyarázták, hogy ariánus biblia és azt mondották: Ez nem egyéb, hanem az erdélyi ári- ánusok nyomtatták e könyveket, s alig hogy mind meg nem égették. Se király, se urak, levelével (melyekben parancsolták, hogy adják ki) semmit ő nem gondolván, a hegyi tolvajoknak köszönöm Isten után a szabaditást; mert azok akkor tájban Lengyelországba beütvén és ott udvarházakat s klastromokat felvervén, egy darabig nagy, pusztítást tettek. A lengyelek gyanítván, hogy azért a jószágért és annak arestáltatásáért a magyarok küldötték rájok a tolvajokat: ezzel az egy gyei szabaditok meg, hogy felfogadták velünk, hogy többször rájok nem küldjük azokat: mi pedig azoktól szinte úgy féltünk, nem hogy vélek egyet értettünk volna. Mely csodálatos ut volt ez a bibliák kiszabadittatására!” * , * * A korán kelő brüszszeliek különösen látványnak voltak a napokban tanúi. Egy asszony, a ki csak nem rég veszi tette el két gyermekét és a kinek harmadik és utolsó gyér- . ineke halálos ágyán feküdt, fogadalmat tett, hogy lakóházából, a legkülső városrészben levő St. Gudule róm. kath. templomba térden fog csúszni. Hiszen a mennybeliek ezt látva, csak megkönyörülnek utolsó gyermekén. S a harminc esztendős nő tényleg megtartotta fogadalmát. Két szomszédnőjétől támogatva, reggel négy órakor megkezdte a szomorú és kinos kálváriát s halálra fáradtan, délelőtt kilenc órára a templomig ért. De be nem mehetett; mert a templom küszöbén eszméletlenül esett össze. A szerencsétlen anyát kórházba szállították. Térdeiről cafatokban lógott le a hús. * o, * * A kivándorlás ellen Magyarországon sok mindent megpróbáltak már, de semmi sem használt. A ki egyszer feltette magában, hogy ő kimegy Amerikába jobb világot élni, hát azt erővel sem lehet itthon fogni. De most Hornig Károly veszprémi püspök szép szóval próbálja meg. Szép körlevelet irt a papokhoz a kivándorlás ellen. Ezt a példát több püspök is követte. A veszprémi mispánnak meg annyira megtetszett a gondolat, hogy a protestáns püspökökkel is akar ilyen körleveleket íratni. Szép, szép'; Csak az a baj, hogy nem az a baj, hogy a plébánosok akarnának kivándorolni, mert ők elég jól megvannak a sanyarú hazában; hanem a szegény nép vándorol ki, a kit egy kis becsülettel megfizetett munka jobban otthon fogna minden körlevélnél. • * , * * Miképen készítettek a tizennegyedik században az Ur vacsorájához való kenyeret, leírja Bona kardinál ilyen módon: Elsőben a búzát akármily tiszta volt is az, szemenként megszedték,mosták és egy arra rendeltetett tiszta zsák ban töltették; egy tisztességes szolgának adták, a ki vinné a ma: ómba. Az megmosta a malom követ s azután elsőbben örlött, más búzát rajta, hogy semmi mocsok belé ne elegyednék. Visszavitte osztán lisztet, melyet az sakrista fejérben öltözvén s a szitát az előtt megmosván, megszitált. Aztán az áldozó papok, vagy diakónusok fehérbe öltözvén, kezeiket megmosván és soltárokat énekelvén vizet töltöttek a lisztre, megdagasztották és arra készített aszszu fából tüzet gyújtván az ostyákat megsütötték, arra igen vigyázván, hogy lehelletek ahoz közel ne érne. Idvességes dolog lett volna, ha a szivek körül oly nagy tisztasággal lehettek volna, hogy megtisztítsák a Krisztus befogadására. Kínában még mindig próbálgatják egymást a kínaiak * , * * meg az európaiak, hogy melyik tudná a másikat ügyesebben befonni. Az európaiak ezen kívül azt is próbálgatják, hogy egymást hogyan tudnák befonni. Ez alatt meg a pogány kínaiak egre öldösik a keresztyéneket.
