Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1900 (1. évfolyam, 1-20. szám)
1900-09-05 / 4. szám
: k 2 ] öle tét, mely ellenfeleink lapjairól sziporkázik felénk. Megváltjuk, minket szégyennel, fájdalommal és aggodalommal tölt el az a hang, mely oly feneketlen gyűlöletet leheli és a mely e gyűlölet miatt minden tisztesség-öl, megfeledkezik; fájdalommal tölt el az az elvakultság, mely minden magyar ember szivében szítja a viszálykodás tüzét, mintha csak azt akarnák, hogy a magyar emészsze fel a magyart. De mi hisszük, hogy a gyűlölködés nem nekünk árt; magát a gyülölködőt fogja az lejáratni előbb-utób'b. Jól mondja a szentirás: jaj a bot- ránkozónak, de százszor jaj a botránköztatónak. Bátran adok kifejezést ama meggyőződésemnek, hogy az amerikai magyar közvélemény bizonyosan undorral fog elfordulni z ő nemtelen durvaságaiktól. Mi azt kívánhatnánk tőlük: minél többet az ilyenekből, minél mélyebben a sül védésbe. Hiszen annál biztosabb a kimúlás. Azonban bennünk, magyar reformátusokban sokkal erősebb ez őrjöngések láttán a hazafiul aggodalom, mint az ellenfél bukása fölött való öröm. Mert nn magyarok vagyunk, fisz t a. igaz jm a- g y a r o k, ,a kik a magyar hazára a nagy távolból is azzal a szeretettel gondolunk, mint szegény árva édes anyjára hálás jó gyermekei, kik örülnek, ha erőtlenségében az édes anyát gyámotithatják. Bezzeg könnyű az ellenfélnek a hazafiast játszani! Csak Magyarországon a r. kath. egyház birtokában 235—250 millió forint értékű vagyon van. És Magyarország népe, ez az istenadta nép, olyan szegény, olyan szánalomra méltóan szegény. Mig a nép milliói éheznék: a nemzeti vagyonból egy-egy főpapnak százezreket költeni el, — ez nem hazafiság. De hát történelmileg valódé a kath. papság hazafisá- ga? Erre felel nekünk a vértenger, melyet országonként a fanatikus papság indítására készítettek s melynél honfi vére gázolt a honfi vérében. Franciaországban a val- densek kiirtása, a hugenották mészárlása; Spanyolországban a r-éinületes inkvizíció borzalmas, vérfagyasztó öldöklései; Magyarországon a gályarabok mérhetetlen szenvedései; sok száz templomok elfoglalása; annak a sok száz meg ezer hitvallónak, vértanúnak erőszakos halála, kik elhullottak fegyver alatt, sokszor a templomiban, Isten imádása közben megtámadhatva, vagy máglyán, vagy hóhérbárd alatt. 8em Magyarországon, sem a föld kerekségén, a hol a katbolikusság többségben van, ina már felekezeti béke nincs. De hogy azt nem a protestánsok bontották meg, azt Isten ember egyaránt látja. Elmondtuk mindezeket, inert ezek elmondására utalva voltunk A józan magyar kálvinista nép belátja az itt elmondottak igazságát, mert neki tudnia, neki éreznie kell, hogy ezek igazságos beszédek. Nálunknál jobban senk lsem örülne annak, ha nem kérdeznék .senki ■ember fiáitól: mi vagy, —• katholikus vagy református? Hanem mint magyar emberek testvéri egyetértésben együtt .működve, egyesült erővel munkálkodnánk a magyar haza s a magyar név tisztességét. Mert értsék meg valahára a mi katholikus lekésztársaink is, hogy nem hirdetnek hazaszeretet mindaddig, mig híveik közt a felekezeti gyülölséget terjesztik. Ha elnémul a gyűlölködés szava s mindnyájunk szivét egy — ugyanazon érzelem: a hit és a hazaszeretet nyecske, tagadhatatlanul, legalább Bogdi István uram úgy állítja, pedig ő olyan ember, a ki nem igen szokta elgurulni a sulykot. De hát mégis c-sak nem égi angyal talán, hogy az ember se lásson, se halljon miatta. így dobogot egyik reggelen maga az érdemes főbíró uram is. Épen nagyon felfért volna a jó tanács, mert valami éhes tatárcsordát vezetett a város elé Szelim pasa és megüzente a főbíró uramnak, hogy az ő seregét ellássa minden jókkal, meg egy kis pénzmag is kerüljön, mert baj lesz, ha nem lesz. Ilyen — gyakorta megismétlődött — üzeneteknél Kábái szenátor ur többször kitüntette az őéleselmüségét ósa zavarba jutott tanácsot ügyes találékonysággal kievickél- tette a hínárból. Érthető hát, hogy Kábái hiányában főbíró uram tehetetlenül bámult a nagyterem boltozatára» egyedül szempi11 árnak gyors összeverődése árulta el, hogy töri valamin a fejét. Utóvégre is oda lyukadt ki fejtörésében, hogy a szép asszonytól elká.bitott Kábáit .vissza kell hóditani szenátort kötelessége teljesítéséibe bármiféle csellel, mert különben egyik zavar amásikat fogja követni. Berendelte kegyes színe elé Nagybotu Pista hajdút e megparancsolta neki, hogy Kábái uramat az ő tisztes hajlékában felkeresvén, érzékeny .szavakkal beszéljen a lelkére. Fesse le előtte gyászos képekben, a romlást, mely az ő megátaikodása miatt a várost fenyegeti és kérje fel Akhilles. ■ — Debrecen múltjából. — Mióta Kábái Kristóf uram hazavitte az ő tüzrölpat- tant menyecskéjét bárány utcai lakásába, rá sem hederi- tett semmiféle közügyi dologra,pedig hát szenátor vise! t ember lett volna, vagy mi. .Foroghatott ő felőle a világ kereke a miképen úgy tetszett neki; zavaroghatott a török, fizettethette a sarcot, ő bizony nem törődött vele. Mintha kicserélték volna az egész embert, úgy átváltozott a szerelem mennyetosztó paradicsomában. Pedig ^hiszen ezeknek előtt te épen ő kegyelme v olt túlságosan is buzgó a hivatalos eljárásban. Nap-napon át ott ült a városházán; terveit, tanakodott többi szenátor-társaival a mittevés sorja felöl. Lelkén viselte az agyonsanyargatott Debrecen dolgát és a mikor a szükség úgy kívánta, áldozattól sem riadt vissza, hogy városát a kellemetlen következményektől megmenteni segítse. És a mióta megnősült, — már közel egy hónapja, — olyanná lett, akárcsak a murmutér. Otthon ül folyvást és őrzi a szép menyecskét, a kit valahonnan Fülöpszállús- ról hozott el háza őrző-angyalának. 1 Csodálkoztak és boszaukodtak az érdemes tanács tagjai. Már hogy lehet valaki ennyire belebolondulva egy mulékony női szépségbe, hogy képes elfeledkezni miatta még szenátori voltáról is? Hiszen szép, szép ez a me-
