Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1900 (1. évfolyam, 1-20. szám)

1900-12-26 / 20. szám

2

.A. sötét árnyék.

Egyik szombat este tanuló-szobámban ültem olvasásba merülve, midőn a cseléd jelenti, hogy egy ember van itt, a ki beszélni óhajtana velem mindjárt; utasítottam a cselédet, hogy küldje be hozzám. Egy 40 év körüli ember volt, ki azt hozta hirül, hogy öreg édes atyja, egyházam egyik legbuzgóbb tagja, az öreg Grulyás András, ki foglalkozására nézve nevének megfelelően pásztorember volt, igen súlyos beget s engem óhajtana végső óráiban. Hogy egy percét sem veszítsek, azonnal útnak indultam, miután pálcámat kezembe s melegebb ruhámat magamra vettem Nemsokára elértem az egyszerű, de tiszta kis hajlékot, a hol az. öreg beteget párnákkal körültámogatva, félig ülő helyzetben, a halállal küzdve találtam. ,,Sára!“ szólt feleségéhez gyenge hangon, „adj a tisztelendő urnák széket s hagyj kevés ideig magunkra“. A mint az ajtó betevődött az öreg nő után, a beteg komolyan szemem közé nézett s igy szólt hozzám a megindulástól reszkedő hangon: ..Tisztelendő ur, érzem- hogy napjaim meg vannak számlálva, talán már csak óráim vannak hátra; meghalok — és nagyon félék a haláltól“. Én tisztem szerint elkezdtem az öreget vigasztalni; idéztem a szentirásnak legerősebben vigasztaló és megnyugtató szavait, de ő beszédemet félbe szakítva, szomorúan igy szólt: „mind ismerem már én ezeket, tudom könyv nélkül, de mégis félek, mert nem találok bennöksem vigasztalást, sem megnyugvást.“. „Talán nem hisz az irás szavainak?“ kérdezem. „eh, teljes szivemből hiszek“, volt a felelet. „Hogyan fér össze a kislelkü félelem az ilyen őszinte, erős hittel ?“

A kaitaii biró lánya.

(Igaz történet.)

A kartali biró lánya olyan szép volt, olyan jó volt, no meg gazdag is, hogy hét falura szólt a hire. El is a jött érte a hetedik faluból Nagy Pál Pétör, hogy mivel ö neki ötven hold föld van a nevén, 4 ökör jár ki a cserepes házából, hát ö elvenné Juliskát, ha neki adnák. Biró uramnak tetszett is a dolog; de Juliska megkötötte magát. Hogy ö nem megy. Apja nóggatta. ötven hold föld, négy ökör, meg a legény sem utolsó! De a leány csak azt állta, hogy ö nem megy.

Biró uram búnak eresztette a fejét, de hát mit tehetett? Sok vallatásra megtudta azt is, hogy itt hiába minden rábe- beszélés, mert a leány mást szeret. Az a más pedig a szomszéd falusi Székely Károly. A ki szegény is, meg kálvinista is. Ettől borult biró uram csak igazán buba! Hogy ö,. a kartali biró, ha már szegényhez adná is, de hogy kálvinistához-adja a lányát, abból ugyan semmi sem lesz.

De mégis lett. Mert Juliska nagyon erősen megállt szándéka mellett. Hogy ö senki másé, csak Székely Károly felesége lesz. Hát jól van, azt mondja biró uram, nem bánom; de át kell neki térni a mi egyedül üdvözítő vallásunkra. Megi- zente a leány a legénynek, hogy jöjjön el, mert atyja beszélni akar vele. El is jött. Biró uram keményen vallatóra fogta, hogy igazánszereti-e a leányát, s utoljára kirukolt vele, hogy

„Nem tudom, tisztelendő ur, de azért én mégis félek.“ Elővettem az ágy előtti asztalról a kopott bibliát s elkezdtem belőle olvasni a 23 ik zsoltárt. „Hiszen ismeri a 23-ik zsoltárt?“ mondám. „Hogyne ismerném!“ szólt élénken a beteg; „tudtam én már akkor, midőn a tisztelendő ur még a világon sem volt. Ezerszer is elmondtam, midőn falkámat őriztem a mezőn, a völgyben vagy a hegyek közt.“ „Mégis van ezen zsoltárnak egy verse, a melyet ön nem ismer“, mondám. E szavakra szemrehányó, majdnem haragos szemekkel tekintett reám s igy szólt: „Nem mondtam-e tisztelendő urnák, hogy ezen zsoltárnak minden szavát tudtam, mielőtt ön megszületett volna!“ Ekkor csendesen elkezdtem olvasni a 4-ik verset: „Még ha szinte a halál árnyékának völgyében járok is: nem félek, mert te velem vagy; a te vessződ és botod megvigasztalnak engemet.“ Ön egész életében pásztorember volt, s bizonyára tapasztalta, mily sötét árnyékok vonultak el a hegyek és völgyek felett s elfedték egy pillanatra a nap fényét s a völgyben sürü sötétség uralkodott. Keltettek-e benne félelmet ezen árnyékok?“ „0, nem!“ felelte az öreg. „Vagy midőn felhők boriták el a napot, gondolta-e, hogy örökre eltűnt a nap az égről?“ „Nem! sohasem gondoltam ilyen képtelenséget!“ „Pedig épen ez a képtelenség okozza önnél a félelmet.“ Az öreg most kérdőleg tekintett reám. „Igen“, folytatám „a halál árnyéka is elfedi egy időre az élet é« igazság napjat, úgy hogy nem láthatja azt, jóllehet ott a sötét felhők mögött akkor is fényesen "ragyog az. Ha ott jár is hát a sötét völgyben, de azért ne féljen! hisz csak egy felhő, csak árnyék a halál, mely gyorsan elvonul, s mikor elvonult,

csak úgy lesz a dologból valami, ha Székely öcsém áttér.

Nagyot dobbant erre a szóra a legény szive. Mert nagyon szerette vallását is, de mi tagadás benne, Juliskát is. Melyiket válaszsza? Úgy gondolta mégis hogy legjobb lesz mind a kettőt. így felelt hát rövid gondolkozás után:

— Egy feltételem nekem is van.

— Halljuk.

— Először elmegyünk a kigyelmetek plébánusához s jelentkezünk hirdetésre. Ha szó nélkül felvesz, jó. De ha azt mondja, hogy nem esket meg a templomban, csak igy vagy úgy, abból az látszik, hogy ö a szeretet vallásának a hive, de csak szinleg, mert az uj házasulandót, még ha pogány volna sem volna szabad kizárni az áldásból, sőt inkább imádkozni kellene érte, hogy az Isten ismertesse meg vele szent Fiát, hogy tudja meg, hogy egyedül Jézusban van az idvesség. Akkor tehát elmegyünk a mi ref. lelkészünkhöz. Es ha az is úgy beszélne, mint a plébánus, akkor szivesen teljesítem a kigyel- med kívánságát.

Tetszett a beszéd biró uramnak. Es úgy cselekvének. Elmentek először a plébánushoz, hol is biró uram kellő alázattal és nagy körülményességgel előadta, hogy mi járatban vannak. No csapott erre a plébános ur olyan patáliát, hogy a biró azt sem tudta, melyik lábára álljon.

— Mit, még hogy a kartali biró eretnekhez adja a lányát? Hát nem szégyenli kend magát? Szégyelje kend ma-