Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1900 (1. évfolyam, 1-20. szám)
1900-12-26 / 20. szám
3 meglátja az örök hajlékokat a magok fényes dicsőségében a hova elvezeti Az, a ki velejár a halál árnyékának völgyében is, a kinek vesszeje és botja megvigasztalja, mint az édes atya dorgálása a hitetlen gyermeket.“ Az öreg e szavakra reszkető kezébe rejté arcát s mély hallgatásba merült. Majd gondolkozva igy szólt: „Igen, igen! én e verset elmondtam kint a mezőn és a hegyek közt, sőt komolyan szivembe véstem minden szavát — és mégsem értettem azokat. Félni az árnyéktól! Én féltem az árnyéktól!“-----— Ekkor arcát, mely e pillanatban tulvilági fényben látszott ragyogni, felém forditá, kezeit ég felé emelte s igy szólt: , Igen, igen, most már értem! A halál csak árnyék, mely e földi siralom völgy ben elfedi előlem az örök hazát de az ón Uram velem van, mig az árnyék eltűnik és én — nem félek többé!“ A felakasztott emberről. Megirta már minden lap, megírtuk már mi is mikor húzták fel az akasztófára az elvetemült gonosztevőt, Papp Bélát, a ki a saját testvéröcscsét lövette le csak azért, hogy a vagyona reá szálljon. Vegyükmost szemügyre ennek a ebneres gonosztevőnek a lelki világát. * * * Hogy mi vette azt a szerencsétlen úri embert ily iszonyú bűnre, erre csak azt mondhatjuk, hogy a hitetlenség és az öngád! Hát nem esketem őket össze. Be nem eresztem a templomba. Csak a szobában. Pipaszónál. Úgy, ugv kell az ilyen . . . .ilyen. .. .népnek. Még sok egyebet is mondott a plébános ur, a mit azonban nem lehet ide iktatni. A végét már nem is győzték megvárni, irulva pirulva elsompolyogtak. A plébánus ur akkor némileg csillapulva utánnuk kiáltott, hogy ha azonban születendő gyermekeiket a római egyháznak Ígérik, hát nem bánja,, majd meggondolja a dolgot, holnap jöjjenek el újra. De nem mentek. Mert a kevély biró még az utcán sem tudott magához térni, annyira odáig volt. A mint haza ért, rögtön befogatott s átmentek a szomszéd faluba a vőlegény lelkészéhez. Biró uram, mikor oda értek, már előre húzódozott, hogy Székely menjen elöl, hadd ö reá zúduljon a lelké- szi harag, gondolta magában. De nagyon csalódott. Mert Székely mégis csak öt tuszkolta előre, s a lelkész oly nyájasan fogadta őket, hogy a biró csak csodálkozott. — Ismerem, jól ismerem Székelyt, igazán örülök hogy ily derék, istenfélő, munkás fiatal emberhez adja kigyelmed a leányát. Kívánom, hogy sok öröme legyen kigyelmednek bennük. A biró csak ámult e szép beszédre, s végre gyanakvólag meg is kérdezte: zö kevilység. Annyira hitetlen volt, hogy mikor juhásza Zsol- dics, a kit a gyilkosságra felbérelt, azt kérdezte tőle, hogy nem fél-e az Istentől, kevélyen igy felelt: ,,ha pénzem van,én vagyok az Isten.“ Es anynyira önző, hogy soha életében önmagán kívül nem szeretett mást, sem Istent, sem embert, sem apját, sem anyját, sem testvéreit, semfeleségét, sem gyermekét. A födolog az volt előtte, hogy ö urasan élhessen, aztán nem bánta, ha felfordul Is a világ. Testvérét is azért ölette meg, hogy annak a vagyona is ö reá szálljon. De hisz ezen nincs semmi különös. A ki az igaz Istent kiveti szivéből és a pénznek bálványistenét imádja: az mind kész a legutálatosabb bűnre is. Az már levetkezte az Isten képét. * * * De a mily nyomorult az ilyen embernek élete, olyan nyomorult a halála is. Papp Béla kevélv ur volt s még a siralomházban is tette magát, hogy ö milyen bátor, hogy nem fél a háláitól, nem a kárhozattól, neki nem kell Isten segítsége; de szive azért titkon remegett. Cellájában annyit járt fel alá félelmében, hogy kikoptatta a padlót. Csufolódva szólt, mikor jelenteték neki, hogy a lelkész akar vele beszélni: “nem kell! Azt hiszitek tán, hogy a pap elhiteti velem, hogy a mennyországba jutok?“ De mikor az ablakon meghallotta, hogy Báli Mihály, a hóhér két segédjével kopácsolja az akasztófát, végre mégis csak engedett a lelkész intésének; imádkozott s felvette az Úrvacsoráját. A sziveket és veséket ugyan csak az Isten vizsgálja s nem lehetetlen, hogy akár az akasztófa alatt is igazán megtérjen a bűnös; de ö rajta aligha az nem Tóth József^ — Tisztelendő ur talán nem is tudja, hogy leányom ka- tholikus ? — De tudom; hanem azért én öt épen úgy szeretem,mint Székelyt, a ki református. Hiszen a róm. kath. vallásu embert is csak Jézus idvezitheti, mint a reformátust. Csak az a fö, hogy a fiatalok Jézusban egyek legyenek, öt szövetséges társokul fogadják s egyedül öt tartsák uruknak.Azért kell imádkoznunk, hogy Isten adja rájuk az ö áldását, világosítsa meg szivöket, elméjüket a Szentlélek által, hogy mindig az Ur világosságában járjanak. Biró uram! ne gyűlöljük egymást vallásunkért, hanem inkább imádkozzunk egymásért, hogy adjon Isten minden felekezet híveinek megtérését a bűnökből a tiszta életre, a sötétségből a világosságra, a halálból az életre. Ez a beszéd ugv megvette a biró szivét, hogy azt mondta, addig nem lesz meg az esküvő, mig az ö leánya is alaposan meg nem ismeri e felséges vallásnak ágazatit. De hat hét múlva mégis meglett. Es ki volt boldogabb, mint biró uram, a ki nem győzte mondogatni, mennyire örül, hogy gyermekei hitüket, életüket, boldogságukat egyedül a Jézus Krisztusra alapítják. Tudom, nem is rendül meg soha boldogságuk fun- damentoma!
