Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1900 (1. évfolyam, 1-20. szám)
1900-12-19 / 19. szám
4 vannak, kik nem értették meg’ama mennyei seregnek üzenetét e földre, sok ezerek vannak, kik nem hallják ma sem e mai nap nagy ünnep szép prédikációját: békesség e földön! Ezekre nézve buzgó imádságunkat bocsássuk fel békességet kérni az embereknek és az emberek közé magától a békességnek Istenétől. Igen, Uram! te magad küld alá a te békességedet e földre minden bűnös szívbe, a mely még ma is rósz lelkiismeretében háborog; a te békességedet küld alá minden elfáradott és megterhelt lélekbe, a mely még ma is folyvást hányatik e világ aggodalmai közt; a te békességedet minden családba, a melyben a szivek még ma is viszály- kodva egyenetlenkednek; a te békességedet minden te vendégednek, valakik ma a te asztalodhoz járulnak, a te békességedet a haldoklóknak, kik most és ezután a halállal küz- ködnek — hogy elmondhassuk egyszer már hálával és örömmel : békesség van e földön Isten és ember között, békesség e földön ember és ember között! így és csak igy leszen a karácsonyünnep III. a bűnös emberiség újjászületésének ünnepe, mint a melyen azt hirdeti nekünk ama mennyei sereg: Istennek jó akarata az emberekhez/ Jó akarat az emberekhez! igy hangzik a mennyei sereg dicsénekének utolsó sora. Vájjon hihetö-e ez, énekelhettek-e ekként amaz angyalok, ama mennyei lelkek, ha ugyan tiszta szemekkel tekintettek elé a bűnös emberiségre? Vájjon lehet-e jó akarattal a mennyei igazságos Isten e földi bűnös emberekhez? Mind az egész világ összeiratá- sát adta ki parancsolatban az akkori császár Augusztus. Ámde ha ö a szent, a mindentudó Isten írná össze a világot, és ö mérné meg az emberiséget a maga igaz mérlegén, vájjon nem lenne-e mind az egész világ nevével, érdemeivel, müveivel együtt kevés és elvetendő az ö szemei előtt? Es mégis amaz angyal-sereg azt hirdeté amaz éjszakán: Istennek jóakarata az emberekhez. Igenis, mert amaz éjjelen az emberiség újjászületésének ünnepe kezdődik. Akkor oltatott be a megromlott emberi nemzetbe egy uj egészséges életerő. Akkor kezdődött rövid, de magasztos földi élete annak, ki felöl maga a mennyei atya igy szólott: ez az én szerelmes fiam, kiben nekem kedvem lett. Boldogok vagyunk mi, hogy ez életpályán a bölcsőtől egész a sírig végig tekinthetünk és ebből megtanulhatjuk, miként kell élnünk az emberi élet minden fokán, a gyermek-gagvogástól elkezdve egész a haldokló-sóhajig, hogy az atyának jótetszését, jóakaratát megnyerhessük. Boldgok vagyunk, mert tudjuk, hogy ha őszinte bünbánattal, hittel, szeretettel és engedelmességgel ez Istentenfiához ragaszkodunk, az ö igazsága nekünk is igazságunk leszen, ö vele együtt mi is újjászülethetünk, ö érette mi hozzánk is jóakarattal van az Isten. Oh bár Krisztus születésének ez áldott ünnepe egyszersmind az emberiség újjászületésének ünnepe is lenne; oh bár az érettünk született Krisztus bennünk is megszületnék! oh bár minden embersziv mind megannyi bölcső lenne, mindegyikben uj isteni élet születnék, mindegyik felöl Istennek jótetszése és jóakarata hirdettetnék! Nem akarom megtudakozni : hányán ünnepeltek már ekként, közölünk hányán nyerték meg ezelőtt, hányán nyerték meg ma. Istennek jótetszését és jóakaratát? Csak kérlek titeket olvasóim ne távozzék el közölünk senki ama bethlehemi jászoltól e szent elhatározás nélkül: ha az en idvezitöm engem szeretve érettem embernek fiává lett, én öt szeretve az ö szent segedelmével Isten fiává akarok lenni. Jövel Ur Jézus Krisztus te magad mi hozzánk, a mi sziveinkbe, hogy igy veled együtt majdan mi is elmehessünk a te szent atyád országába! Megdőlnél. Vasárnap van. Zugnak a harangok : Bim ! bam ! "Jertek! imádkozni, földi hajlékimban.“ S a cifra templomok telnek, egyre telnek, Siet oda mostan férfi,asszony, gyermek. Ez megszokásból jő, az azért, hogy lássák, De a kik szivéből lön buzgó imádság Száll fel trónusához a Láthatatlannak, Bizony azok itt is csekély számban vannak ! Lehajolt érettünk a fertőbe, sárba S kinek neve azért szent, örökre áldott! Majd meg Magdolnáról szól a beszéd ajkán, A ki Jézus előtt bűneit bevallván, Töredelmes szívvel letérdelt elébe S bocsánatot tőle könyörögve kére. Jézus, a térdeplő asszonyt fölemelve, — Mig nyájas szemében mennyei fény égett, Bűnös Magdolnának szelíden felelte: ’’Mert nagyon szerettél, megbocsátok néked!“ Jobbra—balra nézve, félve, lesve, lopva. Rongyos, sápadt asszony suhan a templomba. Fiatal arcára kinos szenvedések Agg homlokra illő barázdákat véstek. A gyülekezetét áhítattal nézi. Az ünnepélyes csend szinte megigéri. Félénk zavarában szeme—szája nyitva. .. . Figyeli, a pap a népet hogy tanitja, Szólva az Istennek egyszülött fiáról, — Ki nékiink tanított fényes mennyországról, — Elbeszéli, hogy O értünk emberré lett. Megmutatta, milyen az igazi élet, Bűneinkből minket megmentett, megváltott S közöttünk a földön szerétéiként járva, Hallja ezt a sápadt asszony a sarokban, Szeme könytöl nedves, szive nagyot dobban S felsóhajt: “Hát nékem hol van jobbulásom? Hol az a megváltó, a ki megbocsásson ?! Egy volt csak a bűnöm, hogy szerettem én is, Szerettem öt tisztán, izzó szenvedéllyel, Lelkem neki osztám apródonként széjjel. Mint Istent imádtam térden csúszva s mégis Midőn már kiszívta ajkamról a mézet, O, ki elcsábított, ö, ki megigézett, Eldobott magától! Hova, merre menjek? Nyitva-é ajtaja még a kegyelemnek?! A szülői ház már előttem rég zárva,
