Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1900 (1. évfolyam, 1-20. szám)
1900-12-19 / 19. szám
5 A kínai háború okairól. Minden újságolvasó tudja, hogy a kínai háború közvetlen oka mi volt. A közvetlen okon túl vannak azonban sokkal mélyrehatóbb okok, melyeknek felderítésére már sok vita folyt. Rendkívül sajnálatos, hogy e fontos kérdésben sokan nagyon is glhamarkodva, felületesen Ítélnek. [gv többek azt hozzák fel okul. hogy a misszionáriusok nagyon kihívóan és tolakodóan viselkednek. Szerintük tehát e csendes, szerény emberek zúdították volna fel a hatalmas vihart, mely most a föld népeinek túlnyomó többségét egymással harcra késztette. A dolog tárgyilagos megbirálása céljából tudnunk kell, hogy a hittéritésnek kétféle módszere van. Éppen úgy, mint a földmivelésben külterjes és belterjes gazdálkodás folytatható,az emberi szivek művelése is külterjes vagy belterjes lehet. A külterjes művelés nagy tömegeket igyekszik megnyerni, a külső látszatra sulvt fektet az egyéntől keveset követel. A belterjes munka kis körré sok fáradságot fordít, az egyes szívhez szól, inkább keveseket, de azokat aztán egészen megnyerni akarja. Mindkét rendszernek megvannak az előnyei és Hátrányai. A külterjes hittérités előnye, hogy az áttérőknek anyagi hasznot is nyújt, hogy követőinek sokaságával dicsekedhetik, hogy nincs is oly merev ellentétben a pogánysággal s intézményeivel; hátránya, hogy túlnyomóan csak szinleges megtérést ér el s lényegében a pogányt továbbra is meghagyja pogánynak. A belterjes térités előnye, hogy az egyént érzületeiben és gondolataiban átalakítja, nemesíti és műveli, lelki megnyugvást ad ; hátránya a lassú terjesztés és erős üldöztetés. Akkor, könnyű szívvel én hagytam el őket, A parancsolókat, sírva esdeklőket, S most ide jutottam a nyomorba, sárba, Oh én százszorosán boldogtalan, árva!" Vége a beszédnek. Hallik a harangszó, Oly titokzatosan, olyan busán hangzó, Szomorúan búgva mindenki fülébe: “Bim, bam, bim, bam, bim, bam,! Vége, vége, vége !" A szegény asszony is, bár remegő térddel A harangzúgásra könyezve letérdel S szól: “Mennyei Atyám a csillagos égben. Kegyelmes Megváltóm, óh irgalmazz nékem !“ Leborul, zokogva elkezdi imáját, Fel—felveti néha könyes szempilláját. Majd föl akar kelni, nem bir gyönge teste, Élesen felsikolt, földre visszaesve. Odatódul a nép. Elsápad az asszony. Valami csodás fény ömlik el az arcon. Mit halandó ember még sohasem látott. Lelke tulvilági gyönyörrel betellett S csendesen susogja boldog mosoly mellett Utolsót lehellve: “Az Ur megbocsátott!“ A római egyház a külterjes módszert követi, az evangéliumi egyházak a belterjesét. Timen van, hogy a kínai papság és hivatalnokok a római egyház misszionáriusaival jobban szimpatizálnak, elneveziköket a „jóbbak’‘-nak, kiknek tanítása sok részben egyezik az övékkel Hiszen mi sem könnvebb. mint az arany és ezüst színekkel tarkázott Mária képet „szent papiros“ gyanánt imádni. A kínai nép széles rétegei azonban — igv beszéli egyik iratában Coerper misszionárius^ — gyűlölik a római téritöket, mert ezek politikai jogokkal ruházzák fel magukat. Kieszközölték maguk részére a kínai polgárjogot, mandarinokká lesznek s e minőségben beleszólnak egyes községek közigazgatásába, különösen az igazságszolgáltatásba is. Védettjeik számára mintegy területenkívüliséget igénvelnek s kivonják őket a rendes jogszolgáltatás alól. Egy kínai gonosztevő megmenekszik büntetése elöl ,ha a római egyházba tér. Egyes téritök dacolnak egész községekkel s ha felkelnek ellenök, katonai és konzuli segítséget vesznek igénybe. Mindez eljárások vérig sértik a kínait. Egészen másképen járnák el a protestáns misszionáriusok. A kínai belföldi misszió társaság szabályzatának 15. szakasza pl. kimondja, hogy a térítőnek a kínai hatósággal szemben alázatosnak kell lennie. Nem szabad semmit sem követelnie, hanem csak kérnie. E szakasz egyenesen megtiltja, hogy a misszionárius anyagi igény megszerése czéljából vagy üldöztetése esetén, akár a kínai hatóság, akár hazája politikai hatóságainak közbenlépését kérje, s meghagyja, hogy oly helyet, hol a lakók a misszionáriusokkal elégedetlenek, nyomban elhagyjanak. A kínai nép általában véve szereti az evangéliumi misz- szionáriusokat. Messzi falvakból gyűlnek össze beszédeik hallgatására. Sokan olvassák, s miként maga Li-Hung- Tschang, ismerik is a Szentirást. Egy kínai ember, ki az alsóbb néposztályokból való, .nagyon jellemzően nyilatkozott rólunk. Ezeket az embereket, a tanítókat, nem tudom, mi hozta ide. Kérded éjszaka, kérded nappal; kérded, ha rizst eszel és ha aludni térsz, igy gondolkodói: mit cselekesznek itt ez emberek? Miért jöttek? Istentiszteletre hívnak minket: étkeinket nem eszik, hanem saját föztjüket. Ha teát adsz nekik, alig egy csészényit isznak belőle. Meg nem lopnak, meg nem csalnak minket. Ha beteg vagy, orvosságot adnak és pénzt sem kérnek érte : nem úgy, mint varázslóink, kik sok pénzt szednek, s mégsem segítenek. Ha kérsz tőlük valamit, adnak néked; a mint nekem, vén embernek inget adtak, hogy meg ne fázzam. Nem is árulnak ópiumot, mint a kereskedők. Nem, ezeket az embereket nem tudod megérteni, bármim gondolkodói felettök. Maguk a kínaiak is jól tudják, mily sokat köszönnek az az evangéliumi térítőnek. Nagyon érdekes, hogy e misszionáriusok közül mennyien vívtak ki maguknak első helyet a kínai irodalomban. Legge pl. lefordította a kínai klaszszikus müveket, mint Konfucitts, a kánonokok és krónikák könyveit, és ezeket magyarázatokkal látta el. Nemcsak minősé
