Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1900 (1. évfolyam, 1-20. szám)

1900-12-12 / 18. szám

A Biblia a Pauli karnisok között.

Huszonkét éves, pályavégzett fiatal ember voltam, mikor kezemben az amerikai református missziói bizottság meghívó levelével bekopogtattam Budapesten Dr. Moody András budapesti angol református lelkészhez, a ki az angol biblia-terjesztő társulatnak magyarországi megbízottja s már magyarul is jól beszél: A ‘‘könyvek könyvei“ között találtam a megöregedett, jószivü papot, ki szeretettel adott mindennemű felvilágosítást arról a hosszú útról, mely enge- met Amerikába, — véreim, testvéreim közé elhozott. Sokszor el-el gondoltam már azóta azt az áldásos hivatást, a mit az Ur bizott e lelkész-testvérem ihletett lelkére. S ime most a hogy fölnyitom az amerikai presbiteri rendszert követő reformátusok legnagyobb közlönyét, a “New York Obser- ver“-t, ismét az ö szavát hallom, az ö kezének vonásait olvasom a megirt sorokban. Keresett és talált férfiút, a ki lefor- ditá az Isten evangyéliumát a paulikánusok nyelvére, — arra á nyelvre, melyen az eddigelé meg nem jelent még soha. S erről ad örmmel hirt az amerikai testvéreknek.A levélben mely a “New York Observer“ szerkesztőjének szól ki a kiállítás idején megfordult szép Magyarországban is, magyarra fordítva ezeket irja:

/Négy múlt el azóta, hogy ön nálunk, Budapesten volt a Millennium alkalmával, a mi bibliai kiállításunkon. On meg- figyelte, hogyan jött a nép, hogy különböző nyelvű bibliákat vásároljon és On leirta azt a jelenetet a “New York Ob- server“ben.

Egygyel már több bibliafordításunk van azóta. Örömmel értesítem erről, mert meg vagyok győződve, hogy olvasói is érdeklődnek a mi munkánk iránt. János evangyéliu- ma már megjelent a paulikánus nyelven és kaptunk ajánlatot az egész uj testamentum lefordítására, a mi 3 ezer példányban nyomatva 230 font sterlingbe fog kerülni nekünk. A biblia fordítója róm. katholikus lelkészi pályát tanult, de a kath. vallástól megvált és most testvérei között óhajt evan- gélizálni és mi szívesen elbocsátjuk öt erre a magasztos útjára. A paulikánusok Dél-Magyarországban, O-Besenvön, Bolgár telepen, Vingán és egyéb helyeken laknak, számuk mintegy húszezerre tehető; nyelvük különbözik a bolgáro - kétől, ők maguk paulikán-nak, vagy palityán-nak nevezik magukat,voltaképen azoknak a pauliciánusoknak az ösíaja, a kik Bulgáriában, közel Philippopolis város szomszédságában élnek. A pauliciánokról az egvházhistoriában a 7-k századtól kezdve van említés. Mint vallásos felekezet üldöztet- tek és széjjelszórattak. Az antichochiai pátriárka kérésére egyesek letelepülhettek közel Philippopolis városhoz, (Bulgária) a 790-ik esztendőben, ezek aztán 130 évvel később Alexiopolis varosát építették. Mivel a bolgároktól elkülönítve éltek, a törötk szultán 1808-ban kijelentette, hogy egy fö-t kell választaniok. Folyamodtak a görög pátriárkához,de sikertelenül; majd appelláltak a római pápához és befogadtattak a római egyházba. Azok, a kik Magyarországban te, pedtek le, körülbelül 150 esztendővel ezelőtt jöttek ide. Mária Terézia királynő fogadta be őket azzal a feltétellel, hogy római katholikusok lesznek. A paulikánusok igen józan és munkás nép.

Az utolsó évben néhányan kérvényt nyújtottak be köják: “Ez az ember nem szűnik meg káromló beszédeket szólni a szent hely ellen és a Mózes törvénye ellen, sőt hallottuk tőle azt a mondást, hogy ama názáreti Jézus ezt a helyet elrontja és el változtatja a ceremóniákat, a melyeket Mózes a- dott nekünk.“

István a hazug vádra sem veszti el nyugodságát. Tűr és szenved mindent a Jéus szent nevéért, mert tudja, hogy azt mondja az Ur: "Boldogok lesztek, mikor szidalmaznak, háborgatnak titeket és minden gonosz hazugságot mondanak ellenetek érettem.“ (Mat. V. 11.)

A főpap kérdést intéz hozzá s ekkor a szentlélek szárnyain szálló lélek még egyszer és utoljára kitör ellenök s István mint ama lánglelkü próféták, megsuhogtatja a zsidó nép bűnei fölött az igazság ostorát. A beszéd kemény és erős vádakat foglal magában, hatása elrémitö s midőn szemükre hányja, hogy a prófétákat üldözték, megölték azokat, a kik előre megmondták amaz igaznak eljövetelét, a kinek— úgymond — ti árulói és gyilkosai lettetek, — sokan még füleiket is bedugták s a kiáltozás olyan lett, mint a prédára törő vadállatok üvöltése.

A nép halált kiáltott reá és meggyalázta ezt a szép mondást : a nép szava Isten szava. Itt a bűn szava volt az .... Kivezették azért a városból és megkövezték öt. . Krisztus halála után 2 vagy 3 évvel....

íme, ott áll István a vérmezején. Látom felmagasztosult

arcát, a mint fogadja a ködobálásokat; látom mint serkedze- nek vércseppek az ártatlarf ember testén, mint törik össze egészen, mint bukik le, mint nyög és sóhajt. Es sóhaja nem átok, végső szava is az áldás és hünbocsánat szava: “Uram tulajdonítsd nekik ezt a bűn.“

így irja le nekünk Istvánnak, az első vértanúnak szomorú történetét az apostolok cselekedeteiről Írott könyv. (VI. és VII. fejezet.) ,

István tehát egy valódi férfiú, kit sem arany, sem ezüst nem csábított el; a szenvedések és üldöztetések sőt a halál sem riasztott vissza attól hogy hü maradjon a Krisztushoz s teljes szivvel és lélekkel ne hirdesse az Urnák evangyeliu- mát. O bizonyára megnyerte az örök életének koronáját, a mit neve is jelent s bizonyára méltó arra, hogy minél többször gondoljunk öreá, kinek halálával megkezdődött a keresztyének üldözése ;ki tisztán a felekezetei vakbuzgóság halottja. Az ö halála által vett nagyobb lendületet a keresz- tyénség s az ö megköveztetése szülte Sault Pállá. Az ö kövekből rakott sírján sarjadzott ki az a kicsiny mustármag, a mely ma erős fa, a melyen még a pokol kapui sem vehetnek diadalt. O felemelte szavát s a keresztyén vallás nem lett a zsidó népnek kizárólagos tulajdonává, hanem az evangyeliu- mi igazságok melegét és fényét élvezik ma a föld kerekségének millió meg millió lakosai.

Hát mondjátok, meg, nem érdemes, nem megbecsülhet-