Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1900 (1. évfolyam, 1-20. szám)
1900-12-12 / 18. szám
9 erősödhetik meg és lehet nagygyá úgy az egyes ember, mint maga a nemzet. Az evangéliumban isteni emelő erő és teremtő hatalom van, a melyet lelkiismeretesen kell átplántálni lelkűnkbe, minden egyes ember leikébe egyenként. A Rómától való külső elszakadás, a pápista vallásról való egyszerű áttérés tehát még nem elég a földi és mennyei boldogságra: födolog az evangéliumhoz, a Jézus Krisztushoz való legben- söbb csatlakozás. Jézus evangéliuma nélkül még a protestáns vallás is elveszíti vallási tisztaságát s erkölcsi nemességét ; mert csak a hol az Ur lelke van, ott van valódi szabadság. Őrizzük meg tehát a protestáns vallásnak nemcsak a szabadság elvét, hanem azt a még becsesebb erő forrását is, a melyből a szabadság születik: az Ur lelkét, az Ur evangéliumát ! Másodszor arra köteleznek a protestáns vallás nagy vívmányai, hogy szent vallásunk életgyökerét, az evangéliumot ne csak magunknak őrizzük meg híven, hanem mindazoknak birtokába juttassuk, mindazokba beplántáljuk, a kik még e nélkül szűkölködnek. Szemünk előtt tartsunk ama jé- zusi utasítást: “Elmenvén tanítsatok meg minden népeket“, “prédikáljátok széles e világon minden népnek az evangéliumot.“ “a hazák fedeléről is hirdessétek azt“. Az evangélium lelkes hirdetésére pedig különösen sok az alkalom. Ezerek és ezerek botorkálnak a vakhit szürke ködében s a hitetlenség sötétségében. Tömérdek a hitetlenek, a csak névleges keresztyének száma.Ezeket mind vissza kellene vezetni a evangélium életadó és életfrissitö kútfejéhez, hogy elet- re, krisztusi életre támadjanak. Mikor ébred a magyar protestáns vallás e nagy keresztyén és legfontosabb nemzeti missziójának tudatára? Elört meghatározni nem lehet. De reménygerjesztö jeleket látok a szelllemi láthatáron. Ha a Rómától való elszakadás jelszava Ausztriában komoly és mélységés evangélizáló mozgalmat tudott teremteni, a melynek már a kath. egyházból való közel busz ezer áttérés, 35—40 uj protestáns gyülekezet és majd száz uj protestáns lelkészi állás a látható gyümölcse; ha Franciaország ban épen napjainkban úgy dolgozik az evangéliumi kovász, hogy harmadfélév alatt 316 plébános, több ezer hivő tért át a pápa felekezetéböl a Krisztus anyaszentegyházázba ;ha az utolsó huszonöt év alatt a protestánsok általános növekedési száma immár tulszár- nyálta a pápista egyház szaporodási számát ; ha a pogány misszióban az evangéliumi hittérités az utolsó tiz esztendő alatt felülmúlta a pápista hittéritést ;ha a protestáns egyház a lelkek hitre ébresztésében és erkölcsi megmentésében immár elébe vágott a római egyháznak; miért ne volna lehetséges a most már oly szépen mutatkozó vallási érdeklődés fokozódása mellett Jézus magyar egyházában is olyan hitébredés, hogy nagy keresztyén és nemzeti célokra is fel tudjunk emelkedni lelkűnkben és akarjunk áldozni munkát, •erőt és pénz is? A kit az evangélium ereje áthat, nagy dolgokra képes az az egyes ember, az az egyház, az a nemzet; csak előbb ki kell bontakozni a római rendszer körmei közül és teljes odaadással az Ur Jézus Krisztusra bíznia magát. István, az első vértanú. (Folytatás és vége.) “De támadának némely libertinusok, czirenebeliek, alexandriaiak és azoknak zsinagógájából, a kik Cilicziából és Ázsiából valók valának, kik Istvánnal vetélkednek vala.” Ezeknek a vidéki embereknek nyakába van adva itt a felelősség, de természetes dolog, hogy ez csak jóakaratu el- simitása a valónak. Legyen azonban bármiképen, a tény az, hogy a harc kitört. Arról volt szó, hogy Jézus-e hát a Messiás? A zsidók azt nem tudják elfogadni, nem tudják elhinni, de István, miután teljes vala hittel és isteni erővel, teljes szívvel és lélekkel vallotta hitét és tett bizonyságot meggyőződéséről s nem állhatták ellent az ö bölcsességének s a Szentléleknek, a ki általa szól vala. A támadás mind erősebb lett. István még keményebben beszél vala ellenük, kíméletlenül leleplezte őket, azért ta- nácskozának, hogy öt miként veszíthetnék el. Az a csodálatos itt, hogy sem az oszlopaposto- 1 o k. sem a többi tanítványai Jézusnak nem vesznek részt a harcban. Egyet sem látunk itt közülök. Ok teljesen visszahúzódva élnek. A farizeus ravaszság végre megtalálta az eszközt, a mely- lyel Istvánt megfoghatták. Hamis tanukat fogadtak ellene, kik azt mondták, hogy káromló beszédeket hallottak tőle Mózes ellen és az Isten ellen. Ez a legnagyobb bűn. Oly két főbenjáró bűn, melyek közül az egyik elég arra, hogy halállal bűnhődjék az, a ki elkövette, vagy a kire hamisan is ráfogták. Az alkalom is a legjobb volt a támadásra. Helytartó nem volt Jeruzsálemben. Pontius Pilatus letétetett valamint Kajafas, a főpap is s ilyenkor a farizeusok és írástudók nagy tanácsa, a synedrium volt kormányzó testületé Izrael országának. Ez itél élők és holtak fölött s egy szó ettől a nagy tanácstól s a durva néptömeg, mely ujjongott a Golgothán. kész volt arra, hogy Istvánt is elkísérje a vérmezejére s az örült legjobban, ki először dobott reá követ. Mintha látnám a nemes érzésű, bátor férfiút, a mint ott áll a templom előtt. Alakja szinte kimagaslik előttem, feje körül szinte dicskoszorut látok. Felséges nyugalom tükröződik vissza arcán. Szemében az isteni ihlet fénye ragyog. Egész lénye olyan nyugodt, mintha ünnepeltetnék s a durva néptömeg nem azért állana itt, hogy halált kérjen reá, — s mintha a kiáltások hozsannák volnának s nem egy vérszomjazó buta tömeg halálthozó ordítása. Ajakán mintha szánakozó mosolyt látnék, mely ezt mondja: Szegény nép, szegény félrevezetett nép! A meddig csak ellát a szem, mindenütt ellenségei vannak, jó barátja sehol. Nincs senki, a ki felemelné szavat védelmére, a mikor a hamis tanuk bevádol-
