Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1900 (1. évfolyam, 1-20. szám)
1900-12-05 / 17. szám
4 tiközöttetek. Itt sem ünnepük meg az Urnák napját jobban, mint odahaza, mert vannak helyek, a hol kényszerítve vannak a munkára, a kinek pedig volna ideje templomba menni, beszerzi még szombaton a vasárnapi inni valót s reggel, a mikor az Istennek hálát kellene adni az éjjeli nyugalomért, már járja a2 üveg, később megkezdődik a nóta, haszontalan beszéd, olykor-olykor káromkodás, sőt néha verekedés. Helyesen van-e ez keresztyének? ítéljétek meg, kik nem tartoztok azok közé és intsétek őket; ha nem használ,, vessétek meg. Nézzétek a mezei liliomokot: illatozásaikkal adnak örömet Megtartójoknak. .Nézzétek a repdeső madarakat: dalaikkal dicsérik az Urat. És te, kibe lelket a jó Teremtő tett, némán vesztegelsz s nem dicséred ötét? Vajon nem úgy illő-e, hogy ott, a hol többen vannak, összeüljenek és a szent Dávid Zsoltáraiból énekeljenek és imádságos könyveikből imádkozzanak s felvevén a Szentirást, magyarázzák, mert jól mondja Pál apostol: „Mindnyájan tudjatok írást megmagyarázni, mintsem külömböző nyelveken szólam.” Ne gondolja senki, hogy talán más valaki fog az ő bűneiért számot adni, mert minden ember magáért számol. így ünnepeljünk olvasóim a vasárnapon; zárjatok ki körötökből minden haszontalant; csakis a jó könyvek forgásában legyetek szorgalmatosaks azoknak egyetlen keresztyén asztaláról sem szabad hiányozniok. Ha igy fogjátok a vasárnapokat tölteni, hozzá szoktok, hogy egyéb napokon is korlátozni tudjátok a rothadt beszédeket, igy Istenről fogtok örökké gondolkozni és nem szégyenlitek ezt mondani: „Várom az Urat. várja az én lelkem őtet és az ő beszédén vagyon az én reménységem ” Duquesne, Pa. (B. J.) több hébert térítsenek és kereszteljenek meg. Ok megtartották a Mózes törvényeit s igy akartak keresztyének lenni.... Ez volt az úgynevezett zsidó-keresztyénség. Ezzel az irányzattal szemben azonban mindjárt kezdetben kifejlett az az irányzat, a melyet később pogány keresz- tvénségnek neveztek el. A keresztyén vallás igazságait nemcsak a született zsi- dók, hanem a pogányokból lett zsidók is elfogadták. Ezek- keresztyénekké lévén,- a Mózes törvényeit nem tartották többé magukra nézve kötelező erejiieknek hanem igyekeztek tisztán a Jézus szerint élni s mikor látták azt, hogy Péter és társai újra a törvényhez hajolnak s annak igájától nem akarják a Krisztus követőit sem felszabaditani, önkénytelenül is azt kérdezték önmagukból, hogy lehet az, hogy annak a Jézusnak tanítványai, ki olyan sokszor erősen megtámadta s mindig erősen ostorozta a farizeusok és írástudók ál szenteskedését, most együtt élnek a farizeusokkal és Írástudókkal. Ennek az irányzatnak volt a feje 1 s t v á n diakónus.... István, ki Jézus ajkairól hallotta azokat a magasztos igazságokat, melyek meghóditák a világot; ki ez irányzás többi vezetőivel együtt a legnagyobb valószínűség szerint jézusnak parancsa után nevezte magát diakónusnak, a mely Dal a szülőföldről. A szivembe emlék csendül, Messze földrül, idegenbül; Idegenbül, onnan, onnan, A hol egykor otthon voltam. A hol egykor fölsarjadtam, Honnan végkép elszakadtam S hova szivem visszafáj még: Virul-e még az a tájék? Hasad-e még szíizi hajnal Rózsás kedvvel, vidám dallal ? Enyhe alkony, ha leszállóit, A szivekre hint-e álmot? Nyit-e virág még a réten ? Zeng-e nóta a környéken ? Hűvös erdő ad-e árnyat Turbékoló galambpárnak ? Hát a város, hát a népe, — Ifjúságom száz emléke? A nagy utcán járva — kelve, Van-e még, ki rám ismerne?. .. . — Es visz a vágy sebes szárnyon És a tájat, im, bezárom, S buja ébred a szivemnek: Engem itt már nem ismernek név szolgát jelent, — talán egyedül érette meg először azokat teljesen s nem alkudott meg a körülményekkel, hanem haladt előre a mester által megjelölt utón. .. . Folytonosan támadta a farizeusokat, ostorozta azoknak képmutatásait, kikelt a papok és írástudók ellen, megtámadta a sadduceu- sokat, kik a halottak ■ feltámadását tagadták. Nem kiméit senkit és semmit a törvény betűjébe elmerült zsidóság között, — és szava mint villámcsapás, mint a mennydörgés hatalmas szózata zúgott át az egész zsidó* országon keresztül. Azt hitték a zsidók, hogy nazarethi Jézussal kialudt az igazság fáklyája s ime, most egy igénytelen ember, a ki még nem is az Urnák választott népe közül való, egy lenézett proszelita vagyis pogányból lett zsidö az, a ki most újra hirdeti azokat az igazságokat, a melyeket a keresztre feszitetc Mester hirdetett; a ki folytonosan szemükbe vágja: képmutatók, álszenteskedök! A tanitvánvok s a zsidó keresztyénség tudomást sen- vesznek a dologról. Ok élnek kényelmesen, senkitől sem háborgatva az uj viszonyok között.... (Folyt, köv.) Kalassav Sándor.
