Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1900 (1. évfolyam, 1-20. szám)
1900-12-05 / 17. szám
a Kérdezik sokan, mi is az a vasárnap? kedves olvasóim. A vasárnap az Urnák a napja s hogy miért nevezik annak, okát találhatja bárki a szent Írásban, a Máté és János evan- gyeliomában, az apostolok cselekedeteiben s végül a János jelenésében! Nézzük csak, hogy is ünnepel a mai keresztyének nagy része? Némelyik szokásból, mert szüleitől látta, hogy hat nap után egyet pihenni kell, de hogy eszébe jutna, hogy mi az a vasárnap, vagy mire is való, kinek a napja az, vagy mit tett érte az, a kinek azt a napot Kell szentelni: még eszébe sincs, sőt azt mondja előtte való nap: holnap vasárnap fogok aludni vagy tiz óráig. Nézzünk vissza a szülőhazába, hogyan ünnepük meg ott a vasárnapot? Az ember dolgozik egész héten, hiába van reggeli istenitisztelet köznapokon, a templom majdnem üres ilyenkor, csupán nehány öreg asszony, a lelkész és tanitó jelennek meg. Oh pedig de kár, hogy az egész gyülekezet nem megy össze. Sok azt gondolja, egy fél órával a mialatt az Istennek hálát adhatna, hátra marad munkájában. Pedig nem úgy van az testvérek! Sőt az Isten meg- segiti a benne bízókat. Vasárnaponként már jobban megtelik az Urnák háza, de sok van, a kit a restség otthon tart (pedig a restség az ördög párnája). Sajnos azonban, hogy sok ember csak azért megy vasárnap is templomba, hogy az emberektől meg ne ítéltessék s az ilyet ott is meglátni mert az akkor, mikor a lelkész az Isten beszédét szólja, aluszik, sőt oda sem figyel. Mi indítja az ilyen embert a vasárnap megünneplésére? Bizony nem a józan ész és néni a lélek. Sokan kijönnek a templomból s még alig hogy kiérannyiszor, valahányszor csakvédöre volt szüksége megtalálta azt az erdélyi protestáns fejedelmekben. Igen, ennek köszönhető, mert igy a föurak, közvetlen forrásból merítvén az örök igazságokat, azokért készek voltak még fegyvert is fogni s megismervén alaposan és jól a szentirásnak igazságait, azokat a bámulatos bátorsággal biró férfiakat, a kik legelőször síkra szállottak a Jézus tudományáért, a kiknek még életök sem val^ drága a Jézus Krisztusért: ök is, ha nem hasonlók is, de méltók akartak lenni ezekhez. ... Ezért fogom én most előttetek. Testvéreim, felmutatni az uj testamentomnak egyik kimagasló, de még eddig eléggé nem méltányolt alakját: Istvánt, az első vértanút. * * * Ha nem tulajdonítunk is a vértanuknak oly nagy befolyást életünkre mint a róni. kath. egyház; habár hallani sem akarunk arról hogy a vértanuknak valami szerepe volna az isteni kegyelem elnyerésében: mégis jó nekünk az ártatlanul üldözött és az igazságért elvérzett férfiak sírjánál megálla- nunk. Ha olvassuk azokat a sorokat, a melyek emléküket őrzik, emlékük kitör a koporsóból, megragadja lelkünket s viszi messze, idegen országba, a pálmák és fügefák honába, hol a napkeleti csillag ragyogott, hol tisztességtevö bölcsek aranyat, tömjént és mirhát áldozának a pásztorbölcsöben született megváltó előtt ; a hol az igazságnak mustármagja nek, hozzá fognak a trágár, haszontalan beszédhez, kártyához, sőt sok helyen délután megkezdődik a tivornya és a buja élet. Bizony nincsen a helyén, mert Isten előtt az ilyen ünneplés nem kedves, hiszen ezeket mivelni egyéb napokon is vétek, az Urnák napján pedig kétszerié nagyobb. Igaz keresztyénnek nem csak vasárnap kell illően viselnie magát, hanem egész életén keresztül: igaz keresztyén minden nap, reggel és este hálát ad Istennek énekben és imádságban; vasárnap pedig templomból kijövet előveszi az élet és igazság könyvét, a Bibliát, s a ki legértelmesebb, tanítja a többit az örökké tartó életre. Mert jól mondja Pál apostol: „ki miben elaluszik, abban kel fel; ha tehát tudatlanságban haltunk meg, tudatlanságban ébredünk fel, s ha mi nem tudunk az Istenről, akkor ő mimódon tudjon rólunk.” így kell a jó keresztyénnek hasznos olvasmányokkal foglalkoznia, a melyek a szivet és lelket nemesítik, akaratát a jóra bájtját, nem pedig kártyázással és ponyva irodalom olvasásával kell tölteni az időt. Hát az itteni hazánkban, hogy ünnepük meg a vasárnapot a legtöbben? Itt még jobban kialudt a keresztyén érzés több ember szivéből, mint odahaza. Egyik ok az, hogy kevesebb a gyülekezeti hely, a hová összejönnének olykor-olykor; másik pedig az, hogy soknak jobb módja van a világi élet dobzódásaihoz mint odahaza s a lelki életre mit sem gondol és sok azt tartja, hogy csak a templomban való összejövetel kedves Istennél, sőt ha akad néhol kettő három aháznál, kik énekelnek, sok részenevet- gégesnek tartja. Pedig az Ur maga mondotta, a hol ketten vagy hárman összegyűltök az én nevemben, ott vagyok én kisarjadzott s mig emlékükön elmerengünk, szeretni tanuljuk azokat a nagy és magasztos dolgokat, a melyekért ök megharcolták az életnek nagy harcát. ... így visz vissza minket is a képzelet az apostoli kornak homályos körébe. Ebben az időben mindjárt akkor, mikor az isteni mester elhagyta a tanítványokat s a bűnből megváltott emberiséget — két irány támadt a Krisztus követői között, a kik kérész tényeknek még csak később nevezték magukat. Az egyik irányzat, a melynek Péter, János apostol ótk s Jakab, az Ur testvére volt a feje, megalkudott a körülményekkel s Jézus tudományát összeakarták egyeztetni a Mózes törvényeivel; össze akarták egveztetni a tüzet a vízzel. Alkalmazkodók voltak, részint az elüldözésektől való félelem miatt, részint meg azért mert nem voltak képesek levetkőzni a zsidó felfogást, a mely a Messiásban, a Jézusban földi királyt várt. Es ez nem is csuda. Hogyan tudták volna ök, az egyszerű halászok, publikánusok és adószedők megérteni Jézusnak magasztos tanítását s ama kijelentését, hogy az én országom nem e világból való, mikor most 1896-tal Kr. u. sem tudjuk azokat teljesen megérteni. Ok csupán azt hitték tehát, hogy Jézus a zsidó népért szenvedett halált, s hogy csak Izrael népének Messiása: s igy csak arra törekedtek, hogy minél
