Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1900 (1. évfolyam, 1-20. szám)

1900-11-28 / 16. szám

3

séggel, alázattal s önmegtagadással koporsónknak bezár- táig! Különösen megható volt a beszéd azon része, melyben a tiszta erkölcs s evangéliumi hit boldogító voltát festette ragyogó színekben- Festette a vallás fenségét, azt a hatalmas menynyei érmést, mely az embert már e földön angyallá dicsőíti. S végre int, bogy a szeretetnek s testvériségnek szent érzése töltse be sziveinket, hogy a kitűzött nagy"célokra közös erővel munkálhassunk. A nagy szónoki hévvel s erővel elmondott beszéd általános nagy hatást kel- tett a gyülekezetben. Én e beszéd hallattára azon meggyőződésben voltam, hogy ez lesz egész ünneplésünk legfényesebb pontja, koronája.

E megnyitó után a dunáninneni evang. egyházkerület méltóságos megjelenésű püspöke: Dr. Baltik Frigyes tolmácsolta egyházkerülete üdvözletéét. Majd a pozsonyi egyház felügyelője: Günther vilnios királyi tanácsos mondta el egyháza képviseletében üdvözlő beszédét. Értékes, tanulságteljes és szépen előadott beszéd volt. Megérdemelte az “éljen”t és tapsot. A program szerint következett a Társaság elnöke: Hegedűs Sándor m. kir. kereskedelemügyi miniszter budapesti református főgondnok beszéde.

Fentebb mondám, hogy Gyurácz püspök ur beszédének ítéltem vagy előlegeztem lelkemben az első dijat, de- hát bizony Hegedűs érdemelte ki. És erős azon meggyőződésem, hogy minden, e gyűlésen jelenlevő nő és férfi tag, velem együtt ítél és szavaz. E férfiú, ki magyarhoni református egyházunk dísze, büszkesége, csupa láng, csupa érzés, csupa szellem. Beszéde alatt a nagy magas terem levegője áthevült lelkünk pedig szinte ízzott a lelkesiiltségtől.

Vitt, ragadott bennünket az érzelmek világának magas régióiba s úgy játszott kénye kedve szerint szivünk húrjain, mint egykor a világhírű Paganini violin hegedűjén. Karjaink önkéntelenül tapsra, ajkaink “éljen’’re emelkedtek. Kettős tüzesnyelv látszott röpkedni, mint hajdan, pünköst napján az apostolok feje felett- S bizony ha Péter meghóditá a inaga három ezerét. Hegedűs sem maradt hátra a hódításban, hatalmas magas röptű szelleme és szava előtt meghajolt lelkünk s áldottuk a Gondviselést, hogy e férfit ültette a protestáns irodalmi Társulat elnöki székébe s erős a hitünk, hogy ily vezérlő szellem a virágzás magas fokára emeli Irodalmi vállalatunkat, nemcsak, hanem mélyíteni fogja vallás-erkölcsi s irányitani egyház társadalmi életünket is. A jó Isten adjon neki e szent munkához továbbra is lelki testi erőt! Toldjon napjaihoz napokat, esztendeihez esztendőket! Ragyogjon előttünk mint vezércsillag; mert Dániel próféta szerint: a kik sokakat az igazságra vezérelnek, azok fénylenek, mint a csillagok örökké .

Az egész beszédet ide szeretném írni, hogy a maga telles egészében s fényében gyönyörködtesse olvasóim lelkét; de hát e kis lap szűkre szabott határa gátat vet óhajtásom elé s igy csak egy pár szép eszmét fényképezhetek e lapokra a sok közül.

Hegedűs miniszter, a református főgondnok többek között ezeket is mondta:

Társulatunk be akar hatolni a történeti múlt gyökérszálaihoz, hogy azt az erőt, a melyet azokból felszívhatunk, átvigye a való életbe s az által törhetetlen hitet teremtsen, uj erőt adjon a csiiggedőnek és bátorságot a kétségeske- dőknek.”

mondom, úri szent vacsorával való élése, semmibe sem ve- vődött, s az ezelőtt negyednappal vele beszélt s imádkozni akart ugyan, de semmire nem mehetett, mégis, nem igaz lélekkel, pápistává lettét költő olasz káplánnak engedtetett meg, hogy eltemethesse. A katona-törvényszék semmit bebizonyítani nem kívánván, egyedül a káplán szavára végezte ezt, engem ki nem hallgatván, bizonyságimat elő nem kérvén, a magyar kapitány által nekem csak azt izené, hogy ha megsértettnek tartom magamat, keressem törvényesen.

I'eldmarschall Ö Excelenciája, báró Mariássy, nem lévén idehaza egész fertály esztendeig, nem volt hova mennem panaszra az igazságtalan katonai törvényszék s az olasz káplán ellen, és igy az eklézsiám nagy botránkozására s az egész protestáns status jussainak nagy sérelmével^ az olasz káplán, a holtig buzgó, hiv, igaz református katonát eltemette.

Megfordult ugyan elmémben sokszor, hogy életemet sem kellene most drágának tartanom. Szent Pálként; jutott eszembe, a mit az Gr mondá látásba neki: “ne félj Pál, hanem szólj és ne hallgass," és már készülőbe valék, hogy akármi veszély talál, el megyek temetni; de attól tartottam, hogy a velem levőkön eshető veszélyt, bár halálom után is, nekem fogja a világ tulajdonítani s a Jézus szavai szerint, nem voltam “okos, mint a kígyó és szelíd, mint a galamb," —,ezt fogja utánam mondani, — igy a farizeusi ravaszságnak a győzedelmet ellentállás nélkül átengedem.

■BGÉwáaí

ván s ily környülállásokban nem forogván, nem tudott mit felelni, hanem azt kívánta, hogy tegye írásba a katonának pápistává létét.

Ezt az irást egy tiszt által hozzám küldg a kapitány, tu- dakoztatván tőlem, mit Ítélek felőle.

A követ tiszt urnák ezt a feleletet adtam által: “Ez az írás csak annyi előttem, mintha akármely török izlam irta volna, nem egyéb alattomos ravaszságnál; a r. kath. ember előtt lehet hitele szavának s írásának, de előttem semmi sincs, valamint az enyémnek is ő előtte; melyre való nézve el fogok menni s eltemetem a megholtat!”

A megholt felesége még csak most tudván meg az olasz káplán erőszakoskodását, jajgatva lépett be hozzám, mondván, hogy ne higyjem. nem igaz az olasz káplán állítása; hiszen ő legjobban tudhatná, mint felesége, ha pápistává lett volna.

A kapitány, megértvén ítéletemet az iráska felől, nem tudta, mit cselekedjen s végre azt a gyengeséget követte el, hogy az olasz ezredes-kapitánynyal közlötte a dolgot, a ki tüstént katonai törvényszéket (Ferhőrt) hirdettetett, hol azon okból, hogy az orvos hat órakor reggel gyengének, bágyadtnak találta a beteget és igy tizenkét órakor is, mikor a szent vacsorával élt, gyenge s a szent szakramentummal való életre alkalmatlan volt, (ámbár, mint szárazbetegségben sinlődött, mindig okos és ép elmével birt) azon okból