Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1900 (1. évfolyam, 1-20. szám)
1900-11-21 / 15. szám
maskodott: a reformációt. A mohácsi vész által letiport s megszaggatott katholikus egyházzal szemben a Luther, Zwingli és Kálvin megtisztított vallásának engedett helyet és adott a setétség helyett világosságot! A reformáció világosság a keresztyénségben s Krisztus vallásában — a Biblia tisztaságában és erejében! S ha a mohácsi vész által — az ott elesett király után ketté szakadt Magyarország trónjára két ellenkirály nem ül (s mindkettő katholikus!) a már.már nagy tért foglaló reformátusok ellen belső harcot nem foglal s véres üldözést nem folytat vala: ma egész Magyarország népe a Krisztus igaz vallására tért volna! A reformáció nem vérrel, hanem hittel harcolt az igazságért, mely három század alatt, a folytonos üldözéssel szemben is megállóit és terjedett s ma is szilárdul áll! Szilárdul áll hitében, kezében nem karddal, szájában nem hazugsággal, hanem a tiszta evangéliummal, lelkében erős és igaz hittel áll s erőszak nélkül igyekszik magát fen tartani. A támadást nem torolja támadással, a csúfolódást nem viszonozza csúfolással, hanem kezében a hamisítatlan bibliával (melyet egyedül ismer igaznak), szivében erős szeretettel Üdvezitője iránt s teljes hittel az egy Isten és Szent Háromság iránt! Most a Reformációt ünnepli s várja, ha még századokig is, az egy igazság diadalát, az egész földön! — Oh isten, tördelt hangokkal—Én hozzád fordulok—- Mig itt küldök a habokkal — Kormányodhoz fordulok! A kálvinisták egyházi gyászéneke ez. Egy szélroham jött, a parton állok nem hallottak semmit. Azután újra elhullámzott a parton állókhoz a szent * ének dallama: — Én kedvesim, szerelmesim — Már ne sírjatok — Jóságtokért az istentől — Áldást várjátok! A jó öreg lelkész sírva mormolta magában: ezt már nem nyolcán éneklik, hanem csak négyen. — Nincs már szivem félelmére — Nézni sírom fenekére. — Változzatok félelmeim — Reménységgé, örömök- két — Mert nem alszom el örökké! Elhallgatott ez is. De a másik pillanatban, mint a harang kondulása, még egyszer felharsant az ifjú hangja. — Örökké! Azután csak a szél zúgott, csak a jég harsogott. Egy szép ifjú hajadon lány ott a parton fürtönként szagatta selyem haját. És vonaglott ott a fagyos kövön. <3 megismerte az utolsó dal hangját,------Kis gyemek-koromban hallottam ezt az esetet. Nagyanyám testvérje beszélte el, Bozzayné, szegény kis nemes asszony, a ki Alsó-Őrsön lakott. Ő tanúja volt ennek az esetnek s még húsz esztendő múlva is könyezve emlékezett rá. Isten. Látlak én Istenem Kelő nap fényében, Tiszta harmatcsöppnek Ragyogó tükrében. Tavasz ébredéskor: Bimbófakadáson, Tavasz elmúláskor: Levél lehulláson. Óvó eresz alatt Pelyhező kis fecske A te magasságos Neved csicseregte. Hajnali szellőnek Lassú susogása, Fölriadt viharnak Szárnyacsapkodása, — Hirdet a villámlás, Égnek remegése, Sátoros szivárvány, Ég kiderülése. Sötét éjszakában Csillag ragyogása, — Te vagy a pusztában Éhezők mannája. Hogyha nehéz fejem Alomra lehajtom, A te szavad, hangod Almomban is hallom. És ha imádkozom Kora viradatkor, Szivem imádságát, Te hallgatod akkor. Szenvedők közt járok, Mindenütt szegénység, Vége — hossza nélkül Elveretlen éhség, Szemből köny ha csordul Ajk ha sírva vádol Mérhetlen szenvedés Tenger nyomoráról Betevő falatnak Árnyéka ha volna, Égy falat kenyérért, Gyerek se zsarolna. — Am láttam a hitet, Mindegyik szemében: Istenben remélő Egy se vész el éhen!....
