Amerikai Magyar Hírlap, 2017 (29. évfolyam, 1-50. szám)
2017-12-15 / 49. szám
Korábbi, újkeletű és leendő barátainknak (vagyis a Hírlap valamennyi olvasójának) meghitt KARÁCSONYT és boldog - ÚJ ESZTENDŐT kívánunk: FÖLDES TAMAS és ÉVA Az Amerikai Magyar Hírlap olvasóinak, barátainknak és minden magyarnak áldott, békés KARÁCSONYI ÜNNEPEKET és boldog, sikerekben gazdag ÚJ ESZTENDŐT kívánunk: Lorber Anikó és családja 310-275-1568 SEASON’S GREETINGS TO ALL OUR CLIENTS AND FRIENDS, AND TO THE ENTIRE HUNGARIAN COMMUNITY OF LOS ANGELES MOADEB & Associates, Inc. An Accountancy Corp. NESS MOADEB, CPA I 984 Monument St., Suite 110 Pacific Palisades, CA 90272 Tel. (310) 230-6712 [t Pozsgai Katalin: A hóember orrának rejtélye- Mesélj nekem valamit azokból a régi időkből, amikor az apukám még kicsi volt! - bújt hízelegve nagyanyóhoz Panka. Odakint hatalmas pelyhekben hullott a hó, de mindezt a kislány csak sóvárogva szemlélhette a meleg szobából a jégvirágos ablaktáblán át, mivel egy makacs vírus miatt szigorú szobafogságra ítéltetett. Nagyanyóhoz került általában, ha beteg volt, s eltekintve a láztól, torokfájástól, nagyszerűen érezte magát itt, nagymama ugyanis mindenben a kedvét leste. Isteni finom húslevest főzött neki, sorra megsütötte a kedvenc süteményeit, s olyan mennyei citromos- gyömbéres-mézes teát készített, amitől tán még a holtak is feltámadtak volna. Nagymami gyengéden megsimogatta az ölében nyugvó szertelen gyermekfürtöket, finoman kisunokája vállára húzta a bolyhos plédet, csillogó szemei a láthatatlan messzeségbe révedtek, ajkai mosolyra húzódtak.- Nem sokkal lehetett idősebb édesapád, mint te most, mikor egy különös rejtély tartotta lázban a családunkat... - kezdett bele a történetbe, s mint a puhán szállingózó hópihék, apránként az emlékmorzsák is meleg dunyhával takarták be a régmúlt didergő talaját. ...Csodálatos tél volt akkor. Olyan, ami talán csak tíz évben egyszer adatik meg a földi halandóknak. Amerre csak a szem ellátott, vastag, puha hópaplan fedte a környéket. A háztetők, a kerítések, s a fák ágai roskadoztak a süppedő, fehér pelyhek hatalmas tömege alatt. A Nap szikrázóan ontotta sugarait, csak akkor bújt el egy-egy picit, ha épp megengedte a kövér fellegeknek, hogy azok újabb, friss, patyolatfehér takaróval bugyolálják be a tájat. Metsző, csontig hatoló szél sohasem fújt, s éppen csak annyira volt hideg, hogy ne latyakosodjon meg a hó. A gyerekek temérdek időt töltöttek a szabad ég alatt, amennyit csak bírtak. Hógolyóztak, korcsolyáztak, szánkóztak, s játék közben magukba szívták az egészséges, kristálytiszta levegőt. Betegségnek még hírét sem hallottuk. Peti, a te édesapád úgy döntött azon a bizonyos napon, hogy egyedül megépíti az utca legmagasabb hóemberét. Akkora hólabdákat görgetett, hogy szinte nagyobbak voltak nála, s nagyapád segítségével pontosan, nehogy felboruljon, egymásra rakta azokat. Olyan hatalmas lett a hóember, hogy bizony ki kellett vinnie a kétágú létrát, hogy a lyukas fazekat a fejébe tudja nyomni. Szénből készültek a gombok a hordónagyságú pocakra, a szemei vadgesztenyéből voltak, a mosolygós szája piros csipkebogyókból.- Anyuka! - szaladt be Peti izgatottan a konyhába, épp mikor betoltam a diós kalácsot a sütőbe.- Tessék adni nekem gyorsan egy nagy répát, már csak ennyi híja Hóember uraságnak! Kerestük a kamrában, a pincében, de bizony egy vékonyka szál sárgarépát sem találtunk, nemhogy nagyot.- Kérdezd meg, drágám, Béla bácsit, ő sokféle zöldséget megtermelt a nyáron, szerintem akad nála sárgarépa is! - ajánlottam neki. - Meg aztán mindjárt kisül a kalács, vigyél belőle neki is! Béla bácsi egy kedves, pirospozsgás arcú idős ember volt, aki közvetlenül a szomszédunkban lakott. Erősen csoszogott már, és a tartása sem volt olyan délceg, mint ifjú korában, de szellemileg teljesen friss volt, s olyan tájékozott, hogy sok fiatal elbújhatott tudása, tájékozottsága mögött. A helyi középiskolában tanított fizikát és matematikát több mint negyven éven át, mígnem nyugdíjazták. Felesége, a drága, örökké mosolygós Klári néni pár hónappal korábban felköltözött a mennyekbe, amitől Béla bácsi olyan kopott szomorúságba öltözött, hogy még a csillogó téli napsugár sem tudott egy fikarcnyi derűt csalni bánatos szemébe, s magányában még a csend is falnak vetette hátát a kicsi házban. Naphosszat az ablaknál állt, résnyire elhúzva a függönyt, s úgy pásztázta a végtelen havas tájat, mintha bármelyik pillanatban megjelenhetne az ő szeretett társa, akivel az egész életét leélte. Rezzenéstelen arccal figyelte a munkából hazasiető felnőtteket, a gyerekek önfeledt játékát, és tekintetével végigkísérte az utca leghatalmasabb hóemberének születését is. Kibéleltem hát egy kosárkát tiszta konyharuhával, belebugyoláltam fél rúd diós kalácsot, s Petikém kezébe nyomtam. Csengetnie sem kellett, mivel Béla bácsi most is, mint általában, az ablak mögött állt, s látva a szomszéd kisfiút közeledni, már el is indult ajtót nyitni.- Jó napot, Béla bácsi! Édesanyám küldött egy kis diós kalácsot! - nyújtotta át a kosarat.- Áldja meg érte Isten mindkét dolgos kezét! - hálálkodott az öreg. - De mondd csak, fiacskám, nem hiányzik valamije annak a behemót hóembernek?- De, az orra! Azért is jöttem, hogy megkérdezzem, nincs-e véletlenül egy nagy sárgarépája Béla bácsinak.- Már hogy ne lenne! - dörmögte. - Gyere be, keresek neked egy szép egészségeset! Peti, mialatt Béla bácsi a kamrában kutakodott, szétnézett a szerényen berendezett konyhában. A poharak, csészék, tányérok pedáns rendben sorakoztak, mintha Klári néni épphogy csak a szomszédba szaladt volna át néhány friss tojással. Itt is, ott is régi, megsárgult fényképek tanúskodtak a tovaszállt évtizedekről. A konyhaasztalon, a kockás térítőn egy csupor tea mellett egy szétnyitott, lefelé fordított könyv hevert. „SAKKFELADVÁNYOK” - betűzte magában Peti, fejét féloldalt billentve.- Tudsz sakkozni, komám? - jelent meg Béla bácsi, kezében egy szép szál sárgarépával, amit nyomban kis vendége kezébe nyomott.- Hát... - grimaszolt Peti - ... nem igazán.- A lépéseket ismerem, de háromszor, ha sakkoztam életemben.- Na, akkor mutatok neked valamit- lelkesült fel az öreg, s betessékelte Petit a szobába. A csipketerítővei takart kerek asztalkán egy sakktábla állt, rajta mívesen faragott bábukkal.- Hű, de szép - álmélkodott édesapád, s egészen közel lépett, hogy jobban szemügyre vehesse.- Tetszik, ugye? A kollegáimtól kaptam, meg azt a könyvet is, amit kinn láttál, amikor nyugdíjba vonultam. Tudták, hogy ez a szenvedélyem. Mit szólnál hozzá, ha játszanánk egyet, mielőtt felbiggyeszted a hóember orrát?- ajánlotta. folytatás a következő oldalon December 15,2017 (a JUUS Transmission Shop volt tulajdonosa) Julius G. Sárközy és felesége, Melánie Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és boldog, békés, gazdag e Új Esztendó't kíván
