Amerikai Magyar Hírlap, 2017 (29. évfolyam, 1-50. szám)

2017-03-24 / 12. szám

így lenne Amerika ismét nagy Trump elnök átküldte a kongresszusba a költségvetési tervezetet, ame­lyen ez olvasható: “Amerika az első: költségvetési tervezet, hogy Amerikát ismét naggyá tegyük”. A tervezethez csatolt üzenetében az elnök hang­súlyozta: “egy büdzsé számára, amikor Amerika az első, a legfontosabb az emberek biztonsága, mert biztonság nélkül nincs felvirágzás”. A Trump-kormányzat jelentősen megemelné az infrastruktúra megújítására szánt összegeket és 54 milliárd dollárral - 639 milliárd dollárra - növelné meg a védelmi költségvetést. Ez Ronald Reagan elnöksége óta a Pentagon legnagyobb arányú költségvetése lenne. A tervezet emellett 1,5 milliárd dollárt irányoz elő az amerikai-mexikói határon megépítendő fal költségeire. A tervezet legnagyobb vesztese a környezetvédelmi hivatal, amelynek Trump 31 százalékkal csökkentené a finanszírozását, és több mint 50 szakmai programját megszüntetné. Például a Barack Obama által indított, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését támogató szövetségi programot, és jelentősen csökkentené a megújuló energiaforrások kiaknázásával foglalkozó kutatásokat is. A külügyminisztérium büdzséjét 28 százalékkal csökkentené az új elnök. Emellett drasztikusan csökkentené a nemzet­közi együttműködési programokra, az ENSZ-re és segélyezésre költendő pénzeket. De belföldön is visszavágná a szociális programokat, így például a szegények rezsitámogatása és a mezőgazdasági tárca is jelentős mínuszba kerülne az új tervek alapján. MTI Kiderült, milyen falat építene az USA A szövetségi kormányzat a hét végén nyilvánosságra hozta terveit arról, hogy milyen falat szeretne a Mexikóval közös határán, és meg­kezdte a versenytárgyalások feltételeinek kiírását is. Elemzők szerint ez lesz az amerikai történelem egyik legnagyobb kormányzati építkezése. A leendő alvállalkozók számára közzétett tájékoztatás szerint a falnak 30 láb (körülbelül 9 és fél méter) magas­nak kell lennie. Ezt a határvédelemért felelős szerv határozta meg, noha a kormányzati elképzelés szerint elegendő lenne 5 és fél méter magas fal is. A nyilvánosságra hozott elképzelések szerint a falnak olyannak kell lennie, hogy ne lehessen sem felmászni, sem áthatolni rajta, sőt, még a legkifinomultanbb eszközökkel, akár horgonyos kampókkal se lehessen megmászni. Ezen kívül biztosítani kell, hogy a falat ne törhes­sék át és alatta se kúszhasson át senki. A falnak legalább harminc percen, de ideális esetben négy órán keresztül ütésállónak kell lennie, próbálkozzanak akár pörölykapáccsal, csákánnyal, feszítővassal, elemmel működő szerszámmal, vágóeszközökkel, acetilénes (égető) hegesztőpisztollyal vagy más kézi eszközzel megbontani. Az elvárások szerint a falnak “színben tetszetősnek” kell lennie, amerikai oldalon mindenképpen illeszkedve a környező tájba. Az építkezésben részt venni kívánóknak két hét áll a ren­delkezésükre, hogy előterjesszék ötleteiket, elképzeléseiket. MTI New York-i milliomosok többet szeretnének adózni Több adót szeretne fizetni több tucat gazdag New York-i - derül ki abból a levélből, amelyet New York állam mintegy 80 milliomos vagy milliárdos lakója írt Andrew Cuomo kormányzónak. A levél szerzői azt írják: a legvagyonosabbak megengedhetik maguknak, hogy több adót fizessenek, s így támogassák a helyi isko­lákat, az utak és hidak építését és fenntartását, valamint a szegényeket és a hajléktalanokat támogató programokat. Az aláírók között szerepel Steven Rockefeller, Abigail Disney és Soros György is. A levél legtöbb szerzője 650 ezer dollárnál (mintegy 186 millió forint) többet keres egy évben, így az állam legtöbbet kereső 1 százalékához tartozik. Többen közülük már tavaly is hasonló kezdeményezéssel fordultak a New York-i törvényhozáshoz, de akkor kérésüknek nem lett foga­natja. A New York-i törvényhozás demokrata többsége támogatja a gazdagok megadóztatását, de a szenátusban a legnagyobb frakcióval rendelkező republikánusok ellenzik az ötletet. MTI LINDEN OPTOMETRY, A.P.C. I I»HAn SZEMVIZSGÁLAT Linden szemüveg upfxjmetry. kontaktlencse O ONE-HOUR SERVICE in most cases WE ACCEPT MOST VISION INSURANCE NYITVATARTÄS: hétfőtől péntekig 9 a.ro. - 8 p.m. Szombaton 8 n.m. -6 p.m. Vasárnap 10 a.m. -5 p.m. 477 E. Colorado Blvd., Pasadena Tel. 1-800-50LINDEN Alan Limfat, O.D. 1-800-505-4633 Emily Linden, O.D. Március 24, 2017 Orosz hírszerzők ellen emeltek vádat az * Egyesült Államokban Négy ember, köztük két orosz hírszerző ellen emeltek vádat a Yahoo amerikai e-mail szol­gáltató ellen 2014-ben intézett hackertámadás miatt, amelyben mint félmilliárd felhasználó ada­tait lopták el - közölte az amerikai igazságügyi minisztérium. Az igazságügyi minisztérium washingtoni sajtókonferenciáján elmondták, hogy vádat emeltek az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) két tisztje, a 33 éves Dmitrij Dokucsajev és felettese, a 43 éves Igor Szuscsin, továbbá két ismert számítógépes bűnöző, Alekszej Bélán és Karim Baratov ellen. Az Egyesült Államokban első ízben fordul elő, hogy orosz hírszerző tisztek ellen is vádat emeltek számítógépes bűnözés miatt. A 2014-es támadásban a hackerek először Yahoo-fiókokat törtek fel, majd az ott szerzett információkkal a Google rend­szerébe is behatoltak. Célkereszt­jükben orosz újságírók, orosz és amerikai kormányzati tisztségviselők, amerikai pénz­ügyi szolgáltatók és légitár­saságok szerepeltek, de beha­toltak orosz kiberbiztonsági cég, orosz beruházási bank és egy francia szállítmányozási vállalat informatikai rendszerébe is. Az orosz hírszerző tisztek Oroszországban tartózkodnak, és mint azt Mary McCord helyettes igazságügyi miniszter elmondta, az Egyesült Államok és Oroszország között nincs kiadatási egyezmény. Alek­szej Belant - akit az amerikai igazságügyi tárca szerint az FSZB bízott meg a számítógépes támadások végrehajtásával - 2013-ban Európában letartóz­tatták, de még kiadatása előtt megszökött, és jelenleg Orosz­országban él. A kazahsztáni születésű, de kanadai állampol­gár Karim Baratovot március 14-én Kanadában letartóztatták, ellene az Egyesült Államok már megindította a kiadatási eljárást. A vádak között nem szerepel­nek az amerikai Demokrata Párt számítógépes rendszere ellen a 2016-os elnökválasztási kampány idején elkövetett számítógépes támadások. MTI Letter to the Editor I was really disappointed in reading the article concerning Donald Trump. The fact that two university psychiatrists - without examining the President - made accusations is ridiculous. It is more ridiculous for you to repro­duce this label. Moreover, when I read the piece about the State Depart­ment’s report concerning human rights in Hungary, I was pleased to see that in the entire year of 2016, there were 19 anti-Semitic incidents (of course, there should be none, but we live in the real world). In the United States just this month alone, there were hun­dreds of anti-Semitic incidents, so everything must be looked at in context, as well as the source. Dr. Andrew Friedman, Attorney DR. CSETŐ ILDIKÓ ** Ügyvéd - Attorney at Law PRACTICE LIMITED TO IMMIGRATION LAW • ZÖLDKÁRTYA ÉS VÍZUM ÜGYINTÉZÉS • CSALÁDEGYESÍTÉS: házasság, szülő, gyermek, testvér behozatala; • MUNKA VÍZUMOK: "H"-egyetemi végzettségűeknek, és X” - magyar, vagy más külföldi cég vezetőinek, a most bejegyzésre kerülő vagy már működő USA (leány) vállalathoz történő áthelyezés alapján; • USA MUNKÁLTATÓ ÁLTALI "LABOR CERTIFICA­TION"; • INGYENES ZÖLDKÁRTYA LOTTÓ BEADÁS; • MENEDÉKJOG, ASYLUM a hajukban üldözőiteknek (fítfi, et­nikum, stb.); • HITELES FORDÍTÁS 11959 Crest Place Beverly Hills, CA 90210 TEL.: (310) 858-1987, FAX: (310) 858-6842 MEGRENDELŐ LAP Megrendelem az Amerikai MAGYAR HIRLAP-ot és az előfizetési díjat mellékelem (csekk v. Money Order). Elektronikus kézbesítéssel is megrendelhető az egész világra. Információ az amhir.com oldalon. Név: Utca, házszám: Város, állam: Telefon: ZIP Code: Köszönjük! Cím: Amerikai MAGYAR HÍRLAP 144 S. Rossmore Ave., Los Angeles, CA 90004 Telefon: (626) 765-4534 ELŐFIZETŐI AKCIÓ Azoknak az olvasóinknak, akik új előfizetőt ajánlanak, és ismerősük előfizet a Hírlapra, az új előfizetés időtartamának felét megkapják ajándékba. Ajánló neve:............................................ Zip kódja:................. Amerikai MAGYAR HÍRLAP American Hungarian Journal * Weekly Newspaper (USPS - 006 -161) Megjelenik minden pénteken, kivéve két hetet augusztusban Published weekly, except two weeks in August PUBLISHED BY: Amerikai MAGYAR HÍRLAP, Inc. 144. S. Rossmore Ave., Los Angeles, CA 90004 Szerkesztőség és ügyfélszolgálat: Hétfő - Péntek 10AM - 4PM PST Tel: (626) 765-4534 E-mail: editor@amhir.com * Web: amhir.com KIADÓ: JULIUS JANCSO - PUBLISHER FŐSZERKESZTŐ: SUSAN JANCSO - EDITOR FELELŐS SZERKESZTŐ: HEGEDŰS ATTILA - EDITOR FŐMUNKATÁRSAK: FÖLDES TAMÁS, VOISIN ÉVA, Dr. FRIEDMAN ANDREW, Dr. CSETŐ ILDIKÓ, CLAIRE KENNETH (tb.) MUNKATÁRS: HEGEDŰS ANDREA Előfizetés csekk vagy Money Order beküldésével: az USA-ban egy évre $60. USD, fél évre $35. USD First class: Kanadába egy évre $100. USD, fél évre $60. USD Külföldre (Kanada kivételével) egy évre légipostán $160. USD, PERIODICALS postage paid in Los Angeles, CA POSTMASTER - Send address changes to: Amerikai MAGYAR HÍRLAP 144 S. Rossmore Ave., Los Angeles, CA 90004 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Minden cikkért szerzője felelős. A közölt írások nem szükségszerűen egyeznek meg a szerkesztőség véleményével. A lapunkban megjelent cikkek és hirdetések még kivonatosan is csupán írásbeli engedélyünkkel vehetők át, vagy sokszorosíthatók. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában. A published ad is the result of a mutual agreement between publisher and advertiser and does not necessarily indicate continued publication. For signed articles, only their authors can be held responsible.

Next

/
Thumbnails
Contents