Amerikai Magyar Hírlap, 2017 (29. évfolyam, 1-50. szám)

2017-03-24 / 12. szám

“Köszönet azoknak, akik méltósággal ünnepeltek” Országszerte százezrek emlékeztek az 1848-as forradalomra, a kormány pedig köszönetét mond minda­zoknak, akik méltósággal ünnepelték a szabadságharc hőseit - közölte Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az MTI-vel. “Sajnáljuk, hogy egyes baloldali csoportok ez alkalommal is arra használták március 15-ét, hogy tönkrete­gyék a békés ünnepséget. Ez a törekvésük most is látványos kudarcot vallott” - fogalmazott. Hozzátette: tudomásul veszik, ha Juhász Péternek, az Együtt elnökének és társainak nincs mondanivalója 1848 örökségéről, de ez nem ok arra, hogy visszaéljenek a gyülekezés és véleménynyilvánítás szabadságával. “Sajnáljuk, hogy a baloldaltól idén is csak pár tucat hamis sípra futotta” - mondta Dömötör Csaba, aki szerint ez is azt bizonyítja, hogy a belső megosztottságukat és az érdemi mondanivaló hiányát a választásig hátralévő időszakban agresszióval próbálják majd elfedni. Az államtitkár megjegyezte: “számunkra az 1848-as forradalom a szabadságról és a nemzeti önrendelkezésről szól”. A kormány a jövőben is kiáll ezen értékek mellett, ami azt is jelenti, hogy “beleál­­lunk minden olyan vitába, amely ezeket veszélyezteti, érkezzenek a támadások akár Brüsszelből, akár bér­­sípolók irányából” - fogalmazott. MTI Lehet-e fütyülni nemzeti ünnepen? Jogi- és szólásszabadság-vita bontakozott ki a magyar közéletben az elmúlt napokban. Juhász Péter, az ellenzéki Együtt elnöke bejelentette, hogy sípokat osztogat majd különböző helyszíneken, de ezt a rendőrség nem engedélyezte. A bíróság azonban hozott egy ítéletet, melyben engedélyezte Juhászéknak a sípok oszto­gatását. A gyülekezési törvény tételesen felsorolja, hogy a rendőrség milyen okok alapján tilthatja meg egy bejelentéshez kötött rendezvény megtartását, de ebben az esetben ilyen okot nem talált - közölte a Fővárosi Törvényszék. A bíróság végzésében pontosan ez áll: “A bíróság megállapította, hogy a mindössze 20-30 fő részvé­telével lebonyolított, összesen másfél óra időtartamú rendezvény kapcsán a rendőrség konkrét tényekkel nem igazolta, hogy a rendezvény aránytalan sérelmet okoz mások nemzeti ünnepen történő méltóságteljes részvé­telének jogában. Ezért a bíróság megállapította, hogy nem állnak fenn a gyülekezési jog korlá-tozhatóságának feltételei és a rendőrségi határozatokat hatályon kívül helyezte.” A gyülekezési törvény értelmében a gyülekezési jog gyakorlása keretében békés összejövetelek, felvonu­lások és tüntetések tarthatók, amelyeken a résztvevők a véleményüket szabadon kinyilváníthatják. A bíróság felhívta a figyelmet arra, hogy a gyülekezési jog eleve csak mások jogainak sérelmével valósítható meg. hirado.hu Szokássá vált a fütyülés a nemzeti ünnepeinken A kifütyülősdi már tizenkét éve a nemzeti ünnepeink állandó programja, akárcsak a lökdösődés és a gyűlölködés. A kétezres évek közepe óta Magyarországon:- a kormányfőt, miközben a híveihez beszél, ellenzékiek fütyülik ki;- a kormánypártiak azon háborognak, hogy az ellenzékiek nem tisztelik az ünnepet, és nem hagyják, hogy ők nyugodtan végighallgassák kormányfőjük beszédét;- a nemzeti ünnepet pedig körüllengi j gyűlölet, a megosztottság. A sor most Orbán Viktoron volt, őt fütyülték ki, de a jelenség nem új, ugyanez a forgatókönyv játszódott le, amikor még Gyurcsány Ferenc volt a hatalmon. Akkor a Fidesz és a Jobbik hívei fütyülték ki Gyurcsányt és más kormánypárti politikusokat, a kormánypártiak pedig kiakadtak azon, hogy a jobboldaliak nem tisz­telik a nemzeti ünnepet. Most a Nemzeti Múzeumnál történtek után szinte azonnal sajtótájékoztatót tartott a Fidesz kommu­nikációs igazgatója. Hidvéghi Balázs azt mondta: „Juhász és bérfütyülői a mai napon ismételten bizonyították az egész ellenzék alkalmatlanságát”, és provokációjukkal tönkretették több tízezer ember békés ünneplését. A kifütyülősdi Gyurcsány Ferenc idején, jóval az őszödi beszéd kiszivárgása előtt már műsoron volt. 2005. március 15-én a Nemzeti Múzeumnál fütyülték ki Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnököt, aminek az akkori ellenzéki, ma már kormánypárti politikusok nem érezték úgy, hogy ezzel az ellenzékiek a nemzet ünnepét tették tönkre. A KDNP-s Harrach Péter például azt mondta akkor, hogy “aki a nép érdekében tevé­kenykedik, azt nem szokták kifütyülni”. Igaz, a Fidesz hivatalosan azt kommunikálta, hogy sajnálja, amiért Gyurcsány Ferencet a Nemzeti Múzeum előtt elmondott beszéde alatt kifütyülték, ugyanakkor igazoltnak is látták a füttykoncertet. „Nem hallgathatjuk el, hogy Gyurcsány Ferenc elmúlt hónapokban tett megnyilat­kozásai, valamint a duma-kormány tevékenysége sokban hozzájárult ahhoz, hogy az ünnep örömteli pillana­taiba sokak számára végtelen keserűség vegyült” - írták akkor. A kormánypárt akkor is hasonlóan reagált, mint most, csak akkor a kormánypártot még nem Fidesznek, hanem MSZP-nek hívták. Az MSZP elfogadhatatlannak és elkeserítőnek tartotta a Fidesz politikusai és aktivistái ünnepi rendezvényeken tanúsított magatartását. Újhelyi István akkori szocialista alelnök szerint „Kövér László és tettestársai szándékosan elrontották az ünnepet, mint mondta, ez a szellem, ez a stílus, ez a politika tönkreteszi Magyarországot”, index.hu Hálapénz helyett már félelempénz az orvosnak Egy új felmérés alapján a betegeket nem a hála, hanem a szolgáltatás vásárlás és a félelem motiválja, hogy az orvosoknak zsebbe adjanak pénzt. Amellett, hogy az orvosok ezt megalázónak tartják, életpályájuk kiszámíthatat­lansága is zavarja őket. Az orvosok 96%-a hálapénz­mentes egészségügyben szeretne dolgozni, de 60%-uk szerint pusztán a béremelések hatására a hálapénzrendszer nem fog eltűnni. Más eszközök bevezeté­sére is szükség van - derül ki a Rezidensek és Szakorvosok Szak­­szervezete és a Szinapszis Kft. közös kutatásából, amelynek célja a hálapénzrendszerrel kapcsolatos objektív adatok megismerése, valamint az orvostársadalom véle­ményének felmérése volt. A kutatás eredményeiből kiderül, hogy az orvosok döntő többsége hálapénzmentes egész­ségügyben szeretne dolgozni. Egyértelműen látszik, hogy az orvosok úgy érzékelik, a hálapénz mögött a félelem és a szolgáltatásvásárlás áll. 2013-ban minden harmadik orvos gondolta úgy, hogy a hálapénz ténylegesen a hála kifejezésének megnyil­vánulása. Ez mára gyökeresen megváltozott, harmaduk meglá­tása szerint a hálapénz a betegek gondolkozásában, a megfelelő ellátás megváltásának az eszköze. 29%-uk azt is tapasztalta, hogy a betegek úgy vélik, a pénzzel előnyt szerezhetnek. Összessé­gében az orvosok úgy érzékelik, hogy a hálapénzt adó betegek aránya és a hálapénz összege is visszaesett az elmúlt 3 évben. A hálapénzrendszer általános megítélése továbbra is negatív. Az orvosok 94%-a elutasítja a hálapénzrendszert - többségük (61%), hiába utasítja el magát a jelenséget, a jelenlegi helyzetben kénytelen elfogadni a hálapénzt. Csupán 5% az, aki morálisan elfogadhatónak és 1%-uk, aki természetesnek gondolja azt. Az elmúlt bő 3 évben 19%-ról 33%-ra nőtt a paraszolvenciát teljes mér­tékben elutasító orvosok aránya. Az orvosok havi nettó alapbére jelentősen emelkedett az elmúlt 3 évben, az átlagos 194 ezer forintról 260 ezer forintra. Bár 2013-hoz képest javultak az ered­mények, 74%-uk mégis úgy véli, hogy a jelenlegi alapbérre nem tudják jövőbeni terveiket alapozni. Az orvosok 60%-a szerint pusztán a béremelések hatására a hálapénzrendszer nem fog kikopni, gazdasagportal.hu f-----------------------­­A Fizessen elő On is az Amerikai Magvai' Hírlapra! Előfizetésével ezen a módon is hozzájárul a magyar nyelv és a magyar kultúra fennmaradásához . A Los Angeles-i EGYESÜLT MAGYAR HÁZ RENDEZVÉNYEI 1975 W. Washington Blvd., Los Angeles, CA 90018 www.unitedmagyarhouse.org Tel.: 323-734-1453 Valamennyi programunk előtt háromfogásos vacsora rendelhető! Pártolja a Magyar Házat, lépjen be tagjaink sorába! Aki idén megteszi, 2017 évi tagságmegújítása esetén egy üveg ajándék borral kedveskedünk! Március 24. Péntek 7 PM Fuchs Angelika - Anton Smirnoff zongora koncert Március 31. Péntek 8 PM Vetítés: Tékasztorik c. fim közönségtalálkozóval Április 1. Szombat 7 PM Pulitzer-emlékdíjas Vujity TVrtko estje Valamennyi programunk előtt háromfogásos vacsora rendelhető. Pártolja a Magyar Házat, lépjen be tagjaink sorába! KONTÉNERES SZÁUÍTÁS, NEMZETKÖZI SZÁLLÍTÁS, TENGERI ÉS LÉGI FUVAROZÁS, TEHERSZÁLLÍTÁS INTERIX EXPORT-IMPORT INC. 25 éve az Önök szolgálatában LOS ANGELES - PHOENIX - CHICAGO - MIAMI - NEW YORK - BUDAPEST SzáMtás lm Angelts~8«€tep€st“tos Arsgcfes kinőtt Zárt konténerben, vagy fedélzeten autóját, hajóját, ingóságait és bármilyen méretű csomagjait a legkedvezőbb áron szállítjuk! Csomagolást vállalunk! HÁZHOZSZÁLLÍTÁS ÉS FELVÉTEL, HAZATELEPÜLÉS VÁMÜGYINTÉZÉS, DMV ÜGYINTÉZÉS Call Toll-Free: 1-800-6-INTEREX (1-800-646-8373) www.interexshipping.hu és .com BUDAPEST - HUNGARY Baksa Vámiroda Bt. 1107 Budapest, Száva u 9 +36-1/260-5833 +36-30/649-4456 baksavam@gmail.com baksavam@baksavam.hu GARDENA - LOS ANGELES Tel: (310) 516-8959 (805) 527-4006 Fax: (805)579-9611 550 W 135th Street, Gardena, CA 90248 Email Los Angelesben: interexinc@aol.com perehazy.miklos@gmail.com Figyelem, új lehetőség Los Angelesben! Valley képviselet: George Matsik Tel: (818) 782-2987 Email:georgematsik@gmaii.com Bay area: Annette Hemera Tel: (925) 956-3905 Email:ahemera@annettehemera.com Lázár: Nem az ügynökök neve a valódi kérdés Nem az ügynök-, hanem a megrendelői listákat kell megismerni, azok nevét, akik a gaztetteket, a megtorlást elrendelték és végrehajtot­ták - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János úgy fogalmazott, hogy álvita folyik az ügynökkér­désről, 27 éve várat magára a megrendelők megismerése. “Nem árt tudni, kik voltak azok, akiknek a párttagság sem volt elég, hogy kivegyék a részüket a rendszerből” - fogalmazott. Megje­gyezte: tudja, hogy más volt a felelőssége annak, aki 1957 után lépett be a munkásőrségbe, mint annak, aki karriervágyból vagy meg­felelési kényszerből, a hetvenes-nyolcvanas években csatlakozott a szervezethez. “Nem vendettát akarunk”, hanem bocsánatkérést és a hibák beismerését - hangsúlyozta. Lázár - aki megjegyezte, hogy 1990 óta a Kádár-rendszer gaz­tetteiért Magyarországon senkit sem vontak felelősségre - úgy látja: egyre inkább elmosódnak a határok gyilkos és hős között. Kádár Jánost Szent István és Mátyás király után az egyik legjelentősebb történelmi személyiségnek tartják az emberek, holott “Kádár nem volt több egy köztörvényes gyilkosnál” - jelentette ki. A miniszter emlékeztetett, hogy néhány hónapja Budapest utcáin óriásplakátokon kikerült 1956 hőseinek a neve. Reményét fejezte ki, hogy egyszer a gyilkosok neve is felkerül a falakra. MTI DR. SZABÓ GÁBOR * ÜGYVÉD Szerződések * Végrendeletek * Autóbaleset * Personal Injury * Bűnügyek * Real Estate * Válás * Workman’s Compensation * Immigration LAW OFFICES OF GABOR SZABÓ 1875 Century Park East, Suite 600, Los Angeles, CA. 90067 Telefon: (310) 858-3842 * Fax: (310) 858-6861 E-Mail: GaborSzaboEsq@yahoo.com Március 24,2017

Next

/
Thumbnails
Contents