Amerikai Magyar Hírlap, 2016 (28. évfolyam, 14-50. szám)

2016-04-29 / 18. szám

Ellenállhatatlan magyaros babgulyás A magyaros babgulyásnak több titka is van. Nem csoda, hogy az igazán jó receptek a mai napig apáról fiúra szállnak, mert meg kell őrizni az eredeti magyar életérzést és a gulyások szakértelmét is. Hozzávalók: 80 dkg füstölt csülök, 40 dkg tarkabab, 3 sárgarépa, 2 fehérrépa, 2 krumpli, 3 zöld­paprika, 2 paradicsom, 5 gerezd fokhagyma, 1 vöröshagyma, só, bors, őrölt pirosparika, kömény, olaj. Elkészítés: Az első titka ennek a remek receptnek, hogy a babot és a csülköt is 1 teljes éjszakáig vízben kell áztatni, hogy hamarabb megpuhuljanak a fazékban. Ezután a csülköt főzzük puhára 2-3 óra alatt, majd ha kihűlt, vágjuk nagyobb kockákra és tegyük félre. Egy lábasban olajon pirítsuk meg a hagymát, majd adjuk hozzá a zöldségeket, a babot és a húst is. A második nagy titok, hogy a sonka főzővizét kell használni a gulyás elkészítéséhez, így azzal öntjük fel a zöldségeket, és főzzük őket puhára. Sózzuk, borsozzuk, majd a végén egy kis pirospaprikával tesszük fel a koronát a levesre, femcafe.hu így készül a házi túró rudi A hungarikumnak számító túró rudi elkészítésére bátran próbálkozhatunk otthon is. Ez a házi túró rudi kicsik és nagyok körében egyaránt kedvenc lesz. A túrós masszába tehetünk lekvárt, a csokit pedig kókuszreszelékkel is megszórhatjuk. Hozzávalók 20 darabhoz: 50 dkg túró, 40 dkg étcsokoládé, 10 dkg porcukor, 10 dkg víz, 2 dkg zselatin, 1 citrom, 1 csomag vaní­liás cukor. Elkészítés ideje: elkészítés: 30 perc, hűtés: 1 óra Elkészítés: A túrót törd át egy szitán, vagy egyszerűen csak passzírozd át. Keverd össze a reszelt citromhéjjal, a cukor­ral és a vaníliás cukorral. A zselatint tedd tálba, öntsd hozzá a vizet, keverd el, és várj addig, amíg megduzzad. Pár pillanatra rakd a mikroba, hogy folyóssá váljon. Alaposan dolgozd össze a túrós keverékkel, akár gépi habverőt is használhatsz. Tedd a hűtőbe legalább fél órára. A hideg masszából formázz körülbelül tíz centi hosszú, vékony hengereket. A végeket egy kés hátuljával nyomkodd meg, hogy gusztusosabbak legyenek. A jó minőségű csokit olvaszd meg vízgőz felett, majd mártsd bele a rudakat. Csepeg­tesd le őket, szedd zsírpapírra, és várd meg, amíg megdermed­nek. Ha vastagabb csokis réteget szeretnél, többször mártsd meg a rudakat, de előtte mindig hűtsd le őket. Utána pakold egy zárható dobozba, és rakd ismét hidegre legalább fél órára, femina.hu A Túró Rudi valójában szovjet találmány A hatvanas években Eszkimó néven már forgalmazták nagy keleti szomszédunknál. Igaz, nem túl nagy sikerrel, így abba is hagyták a gyártását. Mígnem egy magyar fejlesztőmérnök a Budapesti Tejipari Vállalatnál el nem kezdte újból. Az édesség­nek Klein Sándor pszichológus adta a Túró Rudi nevet, botrány okozva: a Lapkiadó Vállalat reklám osztályának vezetője ugyanis “erkölcstelennek” ítélte a nevet, és nem engedte be a cég lapjaiba reklámjait. Ennek ellenére a név népszerűvé tette a terméket. Később egyébként Magyarországról vittek ki Túró Rudi-gyártó gépsorokat a Szov­jetunióba, ahol azóta is sikerrel készítik a csokis-túrós édességet. wikipedia.org Ezt teszi napi 2 szelet fehér kenyér A Navarrai Egyetem öt éven keresztül kutatta a spanyol hall­gatók körében a fehér kenyér fogyasztásának és az elhízásnak az összefüggéseit. A 9200 végzős diák körében végzett felmérés rávi­lágított, hogy akik naponta lega­lább két szelet fehér kenyeret ettek, hajlamosabbak lettek az elhízásra. Ez azonban még semmi. Miguel Martinez-Gonzalez professzor csapata kimutatta, hogy a kenyér rendszeres fogyasztása önmagában nem probléma, a fehér liszt azonban igen. Azok, akik az abból készült kenyeret ették, 40%­­kal nagyobb valószínűséggel híztak el, mint a teljes kiőrlésű vagy más kenyereket fogyasztó társaik. A rozskenyér vagy teljes kiőrlésű kenyér ugyan nagyjából ugyanannyi kalóriát tartalmaz, mint a fehér, ám más mutatói nagy­ban eltérnek. A fehér kenyér rost­tartalma alacsony, így nem telíti el a gyomrod. Ezzel szemben a glikémiás indexe magas, ami nagy kilengéseket eredményez a vércu­­korszintben. A fehér kenyér tehát nem önmagában hizlal, azonban a könnyebben újra feltámadó éhség már problémát jelent, femina.hu Miért félig üres minden csipszes zacskó? Nyitott már ki csipszes zacskót? Akkor nyilván megvan az a csaló­dott érzés is, hogy hát ez bizony csak félig van, pedig még egy darabot sem evett meg belőle. Ez elsőre a vásárló átverésének tűnik: szívesebben vesszük meg, hiszen azt hisszük, hogy több van benne, mint amennyi- na de egy ilyen átlátszó trükk kifogna a világ összes fogyasztóvé­delmi szervezetén? A zacskók felfújásának más oka van, az csak egy- a gyártók számára nyilván kellemes - mellékhatás, hogy nagyobbnak tűnik így a termék. Az egyetlen nagyobb csipszmárka, ami nem él ezzel a trükkel, a Pringles, aminek a cső alakú dobozba zárt, klónszerűen egy­forma szeletekből álló csipszei jóval drágábbak is a zacskósoknál. Persze ár-érték arányban lehet, hogy jobban jövünk ki velük, mint a zacskókkal, amiknek a fele levegő. Gondolnánk. Pedig nem az. A csipszes zacskó üres részében valójában nem levegő van, hanem nitrogéngáz. Nem kell nagyon megijedni, a levegő is 78%-ban nitrogénből áll; a zacskó nitrogénes felfújásának éppen az a lényege, hogy az oxigén (ami a levegő maradék 21%-át adja) ne legyen jelen. Az oxigén ugyanis a nevének megfelelően oxidál, vagyis szívesen reak­cióba lép ezzel-azzal, amivel csak találkozik. Például a csipsszel. Ha nincs oxigén a zacskóban, a csípsz tovább megőrzi a minőségét, az ízét, és a ropogósságát - oké, utóbbit nem is az oxigén venné el tőle, hanem a levegő páratartalma. A zacskó felfújásának másik nagy előnye, hogy megvédi a csipszet a fizikai behatásoktól. Ha teljesen fel lenne töltve a zacskó, nagyon óvatosan kellene bánni vele, nem lehetne szállítás vagy tárolás közben egymásra pakolni őket, hiszen morzsákká törne össze az alul levő zacskók tartalma. Ha kis párnává vannak felfújva a zacskók, a gáz egyfajta légpajzsként megóvja ettől a tartalmukat. Hogy mennyi gázt kell, vagy illik fújni a zacskóba, azt elvileg szi­gorúan szabályozzák, az amerikai élelmiszer-felügyelet rendszeresen osztogat is büntetéseket a notórius túltöltőknek. index.hu Ne csak a lejárati dátumra figyeljen A Business Insider korábban felfedte, hogy csak az Egyesült Álla­mokban 165 milliárd dollár értékben dobnak ki élelmiszert. Ez a pa­zarlás részben annak köszönhető, hogy az emberek túl komolyan veszik a “minőségét megőrzi” felirat utáni dátumot, és a tegnap “lejárt” tojáshoz ma már hozzá sem nyúlnak. Pedig, ahogy azt a lap egy környezetvédelmi tanácsadó cég tájékoz­tatására hivatkozva írja, az a bizonyos dátum nem azt jelenti, hogy meddig biztonságos megenni az ételt, hanem hogy meddig vannak az optimális minőségen belül. A StillTasty nevű, nagyon hasznos oldal kategóriákra bontva tar­talmazza a különböző élelmiszerek élettartamát, és még tárolási tip­pekkel is szolgál. Ennek alapján egy rövid videót is készített most a Business Insider, amelyben néhány, főbb ételtípuson keresztül mutatják be, milyen sokáig fel lehet őket használni, annak ellenére, hogy milyen lejárati dátum szerepel a címkéjén. A videóból kiderül például, hogy:- a nyers marha-, sertés-, borjú- vagy bárányhús a hűtőben 3-5 napig, a fagyasztóban 6-12 hónapig;- a tojás a hűtőben 3-5 hétig, a fagyasztóban 1 évig;- egy csomag bacon a hűtőben bontatlanul 2 hétig, megbontva 1 hétig;- a sonka/párizsifélék a hűtőben megbontva 3-5 napig, bontatlanul a lejárati dátum után két hétig, a fagyasztóban pedig 1-2 hónapig;- a tej a hűtőben 1 héttel a lejárati dátum utánig, a fagyasztóban 3 hónapig;- a joghurt a hűtőben 10 nappal a lejárati dátum utánig, a fagyasz­tóban pedig 1-2 hónapig áll el. hvg.hu Életének hetvenedik évében meghalt Ferjáncz Attila egykori magyar raliversenyző, örökös magyar bajnok. A hírt a fia tette közzé a Facebookon. . Ferjáncz Attila 1946 júliusá­ban született, 1964-ben kezdett autóversenyezni, két évvel később már magyar bajnok volt 1000 köbcentiméteres kategóriában. 1990-ig összesen 29 magyar bajnoki címet szerzett 1300, 1600 és 1600+ köbcentiméteres kategóriákban, valamint az abszolút osztályban. Tizenegy­szer választották az év magyar autóversenyzőjének, örökös magyar bajnok volt. Legnagyobb sikerei: 1981-ben és 1986-ban is bronzérmet nyert a rali Európa-bajnokságon. Miután visszavonult, 1999- ben az autósport szövetség (MNASZ) elnöke lett, 2000-ben a Magyar Nemzeti Sportszövet­ség elnökségébe is bekerült. * * * Életének 63. évében elhunyt Paragi Ferenc, a gerelyhajítás korábbi világcsúcstartója. A magyar szövetség hon­lapjának csütörtöki hírében kiemelte, hogy az ötszörös orszá­gos bajnok sportoló 1980 és 1983 között 96,72 méterrel tartotta a szám világrekordját. A csúcsot 1980. április 23-án Tatán érte el az akkor érvényben levő gerely­­lyel, ezt a teljesítményt pedig egy hónappal később szinte lemásolta Walesben, egy válogatott viada­lon, melyen 96,20 métert dobott. A Csepel SC egykori atlé­tája - aki az NSO információi szerint szívinfarktusban hunyt el - 1979-ben az Év atlétája volt Magyarországon. * * * A Magyar Olimpia Bizott­ság (MOB) elnöke szerint jól állnak a nyári riói olimpiára való előkészületekkel. Borkai Zsolt az Ml aktuális csatorna Híradójában kiemelte: a magyar versenyzők nyugodtan készülhetnek, minden feltétel biztosított ahhoz, hogy sikeresen szerepelhessenek. Borkai Zsolt felidézte, hogy már 115-en biztosan kint lesznek az olimpián, de - mint kiemelte - még nem fejeződött be a kvalifikáció. A MOB elnökének becslése szerint nagyjából 140 magyar sportoló juthat ki a nyári játékokra. * * * A 70 kilogrammos Gercsák Szabina bronzérmet nyert az olimpiai kvalifikációs cselgáncs Európa-bajnokságon, Kazanyban. Az ifjúsági olimpiai és junior világbajnok dzsúdós a harma­dik helyért kiírt mérkőzésen a címvédő Kim Pollinggal csapott össze. A találkozó csupán 54 másodpercig tartott: a 19 éves miskolci versenyző - akit az európai szövetség honlapja „szu­pertehetségnek” nevezett - előbb jukót érően vitte földre az előző három Eb-t megnyerő ellenfelét, majd nem sokkal később nemes egyszerűséggel lecsavarta őt, és mivel a meglepett Polling a hátára esett, a mérkőzésvezető ippont jelzett. A 90 kilogrammos Tóth Krisztián és a 48 kilogrammos Csernoviczki Éva is ezüstérmet nyert az olimpiai kvalifikációs cselgáncs Európa-bajnokságon Kazanyban. * * * NYUGDÍJAT KAPHAT Magyarországon, ha ott 10 vagy 15 éves munka­­viszonya volt. Beleszámít katonaság, munkaszolgálat, deportálás, gettó, kitelepítés, politikai fogság, főiskolai, egyetemi évek, stb. Özvegye is jogosult. . Dr. Kemenes Éva ÜGYVÉD 1136 Budapest Hollán Ernő u. 13-15. Tel/Fax: (36-1) 351-8718 Telefon: (36-1) 340-4897 E-mail cím: drkemenes.eva@chello.hu EZERMESTER vállal mindenfajta házon belüli és kívüli javítást, átalakítást, festést, csempézést, vízvezeték­szerelést, stb. KOVÁCS ZOLI (818) 831-4494 Bloomingtoni Magyar Klub 992 W. San Bernardino Ave. Rialto, CA 92316 Tel: (909) 873-1081 P.O. Box 990 Bloomington, CA 92316 Elnök: Sándor Lampért (951) 769-6080 Bál - Ebéddel minden hónap első vasárnapján, 12 órától, zenét Baky Józsi szolgáltatja, énekel: Semegi János Helyfoglalás kötelező: Ms. Joann Semegi: 951-679-1995 Ms. Kathy Lampert: 951-769-6080 May 1, 2016 Sunday Noon Anyáknapi Bál; Mothers’ Day Ball; Dinner and Dance May 21, 2016 Saturday 6 P.M. Benefit Ball Dinner and Dance June 5, 2016 Sunday Noon Apáknapja Bál Dinner and Dance August 7, 2016 Sunday Noon Arató Bál; Harvest Festival; Diner and Dance A U.S. dollár ' középárfolyama 2016. április 26-én 276.01 Az Euro árfolyama: 311.45 Heti naptár 2015. MÁJUS 1 Vasárnap Fülöp Jakab ANYÁK NAPJA MAY DAY 2 Hétfő Zsigmond 3 Kedd Tímea Irma 4 Szerda Mónika Flórián 5 Csütörtök Gyöngyi 6 Péntek Ivett Frida 7 Szombat Gizella V_____________________y 9^ Április 29, 2016

Next

/
Thumbnails
Contents