Amerikai Magyar Hírlap, 2016 (28. évfolyam, 14-50. szám)

2016-10-14 / 40. szám

AMERIKAI MAGYAR BAPTISTA GYÜLEKEZET 2212-18 S Fremont Ave, Alhambra, CA 91803 (626) 289-7746 Vasárnapi program Vasárnapi iskola (10:00-10:45) Istentisztelet (11:00) Szeretet-vendégség (12:30) Kórus próba (13:30) Szombatonként este 7-től Youth Meeting Lelkipásztor: NOVAK JÓZSEF (626) 484-3908 http://zsoltaros.benlicio.us Múlt vasárnap, az AGAPÉ vasárnapi iskolai foglalkozáson a Zsidókhoz írt levél harmadik fejezetéből, Jézusról, az Egyház „hűséges építőjéről” tanultunk. Isten igéjét lPét 3:8-9 alapján hirdettük ("Áldott áldást mondók”). Imádkozzunk! „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé nemén élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” - Gál 2,20 “A legboldogabb akkor vagyok, amikor már nem én vagyok” - írta Eclanumi Julia­­nus ellene felhozott vádjaira válaszolva a IV. század végén Ágoston egyházatya. Válasz­tott állapota és öröme volt ez, bár eredetileg nem erre törekedett. A látszólagos ellentmo­ndás Krisztus váltságművében oldódik fel, aki „önmagát adta” érte is. Krisztussal együtt keresztre feszítetten. Mint a Róma 6:6-ban is, a Megváltóval megélt kapcsolatának a misztériumából eredezteti Pál apostol az új élet valóságát. Ahogyan a két lator Jézus társa lett a keresz­tre feszítésben, a törvény ítélete alatt hagyott múlt is a kereszten van. Csak így lehet sza­kítani a bűnnel, és azután újat kezdeni. Többé nem én élek, hanem Krisztus él bennem. A vádlottság iszonyú terhével élni boldogtalan vállalkozás. A bűnteher elszívja az ember kicsinyke erejét is, és a súlya alatt botladozó folyton elakad, nem halad. Még a keresztre feszítetten hagyott múlt is csak akkor „engedi el” a gazdáját - vagy mond­juk pontosabban, csak úgy lehet tovább lépni magunktól, ha a halálon is győztes Krisztus él bennünk. Az Úrral megfeszített gonosztevők egyike rosszra tékozolt élete utolsó perceiben hallotta üdvösséges jövője ígéretét: „Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban” (Lk 23,43). A megítélt múlttól Jézussal élve szabadulha­tunk meg mi is. Élet az Isten Fiában való hitben. Tehát, a kereszten hagyott múlttal nincs vége a történetünknek. Most már lehet élni, de hogyan? Valaki azt mondta, hogy ha Isten velünk kapcsolatos terve az üdvözítésünk­­kel befejeződne, akkor mindnyájan annyit élnénk meg, mint amennyi a korábban említett latornak jutott az Úr kegyelméből. Szerető Megváltónk azonban bennünk kész(ül) élni, míg mi a testben élünk is. Keresztyénnek lenni azt jelenti, hogy az Isten Fiában való hitben élünk. Akik Jézus Krisztussal a keresztre feszíttettek, azok Vele élhetnek is. Az Úr Krisztussal közössé­gben élők - kivétel nélkül, mind - kegyelmet nyert bűnösök, akik mindennel, mindenért, mindenhol és mindig Benne bíznak. Krisztus él bennem. A Megváltó oltalma és vezetése a jelenlétéről tanúsko­dik. Ő így szeret bennünket, és mi is ezt akarjuk. így hozunk döntéseket. A magatar­tásunk a velünk létét tükrözi. A lelki vilá­gunkra, érzéseinkre és vágyainkra is Ő van a legnagyobb hatással. Kitartók vagyunk a szolgálatban és hűségesek a kapcsolataink­ban, mert ez kedves Neki. A jót követjük, és a rossztól elfordulunk, mert Velünk van. A keresztyén élete Krisztusról szól. Arról, hogy az embert szerető Isten Fia mit tesz éppen most a világban - velünk és általunk. Manapság sok szó esik a kereszténységről, aminek kulturális értékei is vannak. Bizony vannak, de nem csak a múlt ereklyéi azok! Az életünkben kell ennek az értéknek megmutatkoznia, onnan kezdve, ahogy a vádlottságunkból kivezet bennünket, majd Lelke által megtanít a jelenlétét tükrözve élni. Munkatársai lettünk. Róla tanúskodunk. A megszabadított akaratnak ezzel a példájával szolgált Ágoston is a vádlóinak. Aki Jézussal találkozik a „keresztnél,” azt a lelket ilyen akarásra segíti a kegyelem megtapasztalása, az Őt szerető Megváltó nagy áldozata és a Krisztus jelenlé­tében „bővölködő” hívő élet lehetősége, jelentősége és szépsége. Vizsgáljuk meg, hogy a Krisztussal való találkozás lehetőségét kínáljuk-e azo­knak, akik ismernek bennünket? Következő alkalmaink: okt. 11, kedd - ELIM Prayer Meeting- in Spanish (18:00) okt. 12, szerda - Bibliaóra (18:30) okt. 14, péntek - ELIM Worship Ser­vice -in Spanish (16:00) okt. 15, szombat - Munkanap (9-től) okt. 16, vasárnap - Idősek napja- Agapé vasárnapi iskola (10:00) - Isten­­tisztelet (11:00) Igét hirdet: Novák József - Szeretetvendégség (13:15) - ELIM Worship Service - in Spanish (17:00) ONTARIOI FÜGGETLEN MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ 1053 East Sixth Street Ontario, CA 91764 Tel: (909) 981-9601 Fax: (909) 946-3713 Honlap: www.ontariohungarian.org Email: onthunref@gmail.com Lelkipásztor: Ft. SZABÓ SÁNDOR, Tiszteletbeli püspök (909) 527-4191 Email: revszabo@gmail.com Missziói lelkész: Nt.Dr.Molnár Sándor Károly Email: mskleipzig@gmail.com Főgondnok: PÉTER ILONA (949) 587-9789 Istentisztelet minden vasárnap d.e. 11-kor Minden vasárnap isten­­tisztelet után magyaros ebéd. Rendezvények, ebédek, zenés programok minden hónapban. Az Egyház Négyessy- Lakótelepén apartmentek ^ bérelhetők olcsó áron J Sámuel próféta gondolatai arról tesznek bizonyságot, hogy ezek a szavak csak egy hálával telt ember ajkait hagy­hatják el. Aki nem tud hálával lenni az Isten nagy tetteiért, az nem képes ezeket a szavakat kimondani. Egy olyan imád­ság-kérés, ami feltétlenül az első helyen van ezen a listán. Egy kérés, amire nem kapunk választ, egy vágy, ami beteljesül­etlen marad. Az életed tele van ilyen kérdésekkel. Nem tudod, miért történnek veled a rossz dolgok, folytan csak azt kérdezed miért Uram? Ha látod ezt, miért nem teszel semmit? Lehet, hogy éppen a gyermeked a olyan ösvényeket tapos, amelyet te nem kívánsz neki, lehet, hogy épp a szüleid vannak ezen az úton, és te nap-nap után Isten eléd tárod legbensőbb vágyaidat, kéréseidet. Nem kapsz választ? Isten soha nem hagy válaszok nélkül! A várakozás közben nagyon lassan telik az idő, és sokszor hitet megpróbáló ez. Belevágunk ismeretlenbe, fejest ugrunk az élet mély vizébe, aztán megállapítjuk, hogy most már minden rendben van, de az ezt megelőző időszak számunkra hihetetlen volt. Sok ima fogalmazódott meg a szívünkben és hagyta el a szánkat, és látszólag nem hallgatta meg az Úr. De amikor eljött az ideje, sorra kaptuk a válaszokat az Úrtól. Lehet, hogy kinevet­nek, mert időt kérünk és azt mondjuk, hogy már elég a jóból, hadd dolgozzuk fel mindazt, ami történik velünk. Ne adjon most többet, mert úgy érzem, nem tudok érte megfelelően hálát adni. De az Úr nem várt és jött az újabb csoda. Nem várja hogy hálálkodjak, csak azt várja, hogy bízzak benne. Mert aki bízik és hisz benne, az jutalmat kap és így kiált fel a hálával telt szív: Szent az Úr! „Nincs olyan szent, mint az ÚR, rajtad kívül senki sincsen, nincs olyan kőszikla, mint a mi Istenünk.” Sámuel első könyve 2:2. Imádkozzunk betegeinkért, a gyengélkedőkért: Püsök József, Greg Wilson, Tóth Miklós, Hódossy Nelly, Cserhalmi István, Bodrogi Gyula, Bognár Jenő. Magyarországon Lukács Györgyné, Szabó Zsóka édesanyja és Horváth Kata­lin édesanyja. Szeretettel emlékezünk Hirschpold Józsefre (Dodó) aki a közelmúltban hunyt el hosszú betegség után. Isten adjon nyu­godalmat számára és vigasztalása legyen a családjával és barátokkal, ismerősökkel. Október 16. Megemlékezés az 1956- os Magyar Szabadságharc 60. évfor­dulóján. Koszorúzás, ebéd, ünnepi műsor November 12. Harangszó Benefit Bál - Jótékonysági rendezvény, vacsora, műsor, zene November 27. Úrvacsorái istentisz­telet reformáció és új bor alkalmára December 18. Ontarioi Karácsony, a gyermekek karácsonyi műsora, ebéd, a Mikulás ajándék-osztása, Kántálás December 25.Karácsonyi úrvacsorái istentisztelet December 31. Óévi istentisztelet. - Este 6-kor Ontarioi Szilveszter, vac­sora, zenés program Január 1. Újévi istentisztelet SAN DIEGOI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ HUNGARIAN REFORMED CHURCH OF SAN DIEGO 3900 Cleveland Ave. SAN DIEGO, CA 92103 (Levelezés az Ontarioi Független Magyar Református Egyház címén) Lelkipásztor: Ft. SZABÓ SÁNDOR, Tiszteletbeli püspök (909) 981-9601 Főgondnok: HEGYI ISTVÁN (619) 267-9372 Istentisztelet havonta egy alkalommal. Legközelebb istentisztelet november 6-án vasárnap délután 3:30-kor. / : \ SAN FERNANDO VÖLGYI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ GRACE HUNGARIAN REFORMED CHURCH Templom és levélcím: 18858 Erwin St., Tarzana, CA 91335 Tel./Fax: (818)344-1885 Vasárnapi istentisztelet d.e. 11 órakor Lelkipásztor: JAKABFFY ZSOLT ATTILA jakabffy zsolt @gmail. com Főgondnok: BALOGH TAMÁS Egyházi honlap: L www.sfvmre.org Istentiszteletek, gyülekezeti alkal­mak: Minden vasárnap délelőtt 11 órakor magyar istentisztelet. Minden hónap utolsó vasárnapján délelőtt 11 órakor kétnyelvű istentisztelet. Istentiszteletek után többnyire mindig van ebéd. Vasárnaponként reggel 9 órától Magyar Iskola. Érdeklődni, jelentkezni az egyház telefonszámán vagy honla­punkon lehet. Imacsoportunk a vasárnapi isten­tiszteletek után szeretettel várja a tem­plomban mindazokat, akiknek imak­érésük van. Imakéréseket telefonon és e-mailen is fogadunk. Heti híreink Vasárnapi istentiszteletünk alkal­mával Márk evangéliuma 13 része 31-37 versei alapján hallottunk igehirdetést. Jézus istenségének egyik igazolásával kezdődött szakaszunk, majd olyan fi­gyelmeztetésekkel folytatódott, mely­ekre Krisztus katonáinak emlékeznie kell abban a szellemi harcban, melyben életük zajlik. Mondhatjuk úgy is, hogy a keresztyén ember feladatait ismerteti az Úr azon időszakra, ameddig Ő távol van, és helyet készít számunkra. Érdemes és fontos összevetni keresz­tyéni feladatvégzésünk milyenségét és hatékonyságát azzal, amit az Úr elvár tőlünk. Imádkoztunk betegeinkért, gyengélkedőinkért, hálát adtunk a gyó­gyulásokért. Hálásan köszönjük az adomán­yokat és felajánlásokat. Isten áldja meg az adakozókat. Hálás szívvel köszönjük Faragó Endrének és a Motion Picture Assótiation of America-nak a 10 darab számítógépet, mely iskolánkat gazdagítja. Minden pénteken 7 órakor imacso­port és dicsőítés. A helyszínért kérjük, hívják a lelkészi irodát. Minden vasárnap az istentiszteletek után finom, magyaros ebéd kapható. Október 16-án családos, zenés, modern istentisztelet. Október 30-án, vasárnap délu­tán ünnepi istentisztelet keretében emlékezünk meg az 1956-os forrad­alomról és a reformációról. Szeretettel várjuk a város magyar közösségeinek tagjait. November 27 - Advent első vasár­napi úrvacsorás istentisztelet. December 3-án karácsonyi vásár, délután Finucci Brothers koncertje. December 4 - Mikulás-várás, előtte már szombaton karácsonyi vásár, bazár. December 18 - Gyertyafényes Istentisztelet és karácsonyi műsor - délután 4 órakor. Aznap délelőtt NEM LESZ isten­­tisztelet. December 24 - szombat este 6 órakor istentisztelet, majd Családi Karácsony és kántálás. December 25 - vasárnap - Karácso­ny első napi istentisztelet, úrvacsora. Délelőtt 11 órakor. December 31 - San Fernando Völgyi Szilveszter. Szervezés alatt. Egyházunk irodáján Bibliák kaphatók. Érdeklődni a lelkészi hivatalban. A rendezvények és programok időpontváltozásának jogát egyházunk fenntartja. Ezért kérjük, hogy egyez­tetés végett időnként hívják fel az egyházi irodát. Gyülekezeti termünk kibérelhető rendezvényekre, családi alkalmakra. Ma-gyaroknak kedvezményes árakat adunk. Érdeklődni az egyházi irodán lehet. Az Úr legyen és maradjon gyül­ekezeteink és családjaink őriző pász­tora! ELSŐ MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ Templom és levélcím: 12717 York Ave. Hawthorne, CA 90250 (York és El Segundo Bl. Sarok) (310) 355-1475 Beszolgáló lelkipásztor: BÁTORI ZOLTÁN eIsoegyhazla@gmail.com Főgondnok: GARAITÜNDE Zongorista: PUHÓ MELINDA Istentisztelet: VASÁRNAP de. 11 órakor Minden hónap harmadik vasár­napja BARÁTI DÉLUTÁN www.elsoegyhazla.org Meghökkentő események, a “Kovász­­talan Kenyerek Ünnepén”. Bizonyára ismerős a történet, ame­lyben Jákob (Izrael) családja miként menekült Egyiptomba a kánaáni szárazság, és éhhalál elől, s miként kapták Józseftől, - a zsidó rabszolgából lett egyiptomi miniszterelnöktől- Egyiptom leggazda­gabb termőföldjét. Miként szaporodhattak el ott, az erős államszervezet védelme alatt kis családból százezernyi nemzetté. Az egyiptomi biztonság mellett, mint ráadás, átvettek temérdek Isten lényétől idegen fdozófiát, szokást, mentalitást. Amikor Isten jónak látta kimenekíteni választott népét a hiedelmek zűrzavarából, új jelképekkel irányította vissza őket az ábrahámi reménység felé. Az egyik ilyen jelkép volt, a “Kovász­­talan Kenyér”ünnepe. Erre készíteniük kellett az “Egyiptom kovásza”nélkül kenyeret, mely szimbolizálta, az Istentől idegen, istenkép, mentalitás elhagyását, s helyette a bűn erjedését nem látott “isteni élet kenyerét” kellett fogyasztaniuk. Az egyhetes ünnep végén, egy hibátlan bárány feláldozásával emlékeztek bűneik súlyára, s annak vérét bejátati ajtójuk félfájára kenve jelezték, hogy a jövendő messiáson keresztül van menedékük az életben. (”Én vagyok az ajtó...”Jn 10:9.) Jézus, utolsó vacsoráját, a kovásztalan kenyerek ünnepén fogyasztotta tanít­ványaival, népe tradíciója szerint.(Jézus két szent cselekményt hagyott ránk:Egyet, szolgálata kezdetén, mely Keresztelő János bemerítése, és a másik, az utolsó vacsora, mellyel befejezte tanítását.) A kovásztalan kenyerek ünnepén, a páska kenyér, az Egyiptom idegen kovásza nélküli tiszta Jézus Krisztus lényét jelképezte, míg az erjedést nem látott szőlő termése, tiszta jellemét, vérét, melyet bűneinkért áldozott. Amiként az ószövetségi nép nem fogyaszthatott kovászos kenyeret, mert halál lett volna a következménye, aki nem fogadja magába Krisztus lénye lényegét Isten Lelke által, kárhozat a része. Elkövetett bűneinktől pedig Krisztus kiontott vére ad oltalmat számunkra. Jézus, mindezt az Úrtól vette, és adta tovább minden tanítványának, így Júdásnak, árulójának is. Nekünk sincs jogunk azt megtagadni, hisz az nem a miénk, hanem az Úré. Mindenki azért vizsgálja meg magát, nehogy ítéletet vegyen azzal, meggyalázva Krisztus testét, az egyházat. Amennyiben képtele­nek vagyunk felfedezni Krisztus egyháza tagjaiban Isten képmását lelki vakságunk miatt, gyalázatot szerzünk a szent jegyek­kel magunkra. Tanulmányozzuk a páska ünnepét, és az utolsó vacsora történetét, a következő igékben: II Móz 12:15-20, 43-51, valamint Mt 26:17, 26-29, és I Kor 11:23-26. Isten Lelke adjon világosságot megér­téséhez! Programok: Október 16. Baráti délután November 13. ÜNNEPI ISTENTISZ­TELET a gyülekezet alapításának 90. évfordulója alkalmából Gyülekezetünk alapításának 90. évfordulójára, amely 2016 augusztusában lesz adománygyűjtési akciót kezdtünk. A befolyt összeget teljes mértékben a gyülekezeti épület felújítására szánjuk. Szeretettel kérünk mindenkit aki tud, hogy adományával járuljon hozzá ehhez a nemes célhoz. A csekk memójában kérjük írja be, hogy „Capital Campaign.” OKTÓBER 16. Istentisztelet után BARÁTI DÉLUTÁN Közös-Batyus-Potluck Nyitott műterem - Alkotás Egészségfejlesztés Magyar Dal Tanfolyam NEM CSAK MAGYARUL Zene - Tánc! Belépés díjtalan Z' " HOLLYWOODI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ 751 Crenshaw Blvd. Los Angeles, CA 90005 Vasárnapi istentisztelet de. 11 órakor Lelkipásztor: Nt. NAGY BÁLINT Home: (323)937-6891 Tel. Off: (323)930-0807 FAX: (323)930-0934 Orgonista: NAGY ERIKA Főgondnok: OKOS KÁROLY Tel: (805)581-1754 Istennek Igéjét az Apostolok Cselekedetei 27: 22. vs. alapján hird­ettük: „...mert egy lélek sem vész el közületek...” Pál apostolt fogolyként viszik Rómába. Útközben tizennégy napig tartó viharba keveredtek, majd hajótörést szenvednek. Ezen a hajón hangzik el Pál szava: „ Én azonban most is azt tanácsolom nektek, hogy bizakodjatok, mert egy lélek sem vész el közületek, csak a hajó!” Meglepő, hogy hívő ember is kerülhet viharba. Mi szeretnénk azt hinni, hogy a hívő embert elkerülik a „viharok”, de ő ezt sehol sem ígérte. Éppen Pál apostol élete erre egy nagy példa. A keresztyén ember életében is bekövetkezhet „hajótörés”. Mi elvárnánk -, hogy Jézus minél lecsend­esítse ezt a vihart. Ilyen esetben is jó reménységről beszél. Vannak optimis­ták, akik azt mondják nem lesz vihar. A pesszimisták azt mondják - minden elvész. A hívő ember - nem optimista, nem pesszimista, hanem Istenre figyelő minden élethelyzetben. Az imádság erejével van állandó összeköttetés­ben Urával és Teremtőjével. Ezért lehet reménysége még a reménytelen időben is, mert nem a körülményekre figyel, hanem Istenre. Pál ezen a hajón utolsó ember volt, csak egy fogoly. Mégis Ő vált a hajón lelkigondozóvá, mert volt honnan erőt merítenie. Volt Istentől kapott üzenete és ezt át is adta másoknak. Közös hajónkon sok kétségbeesett, reménytelen emberrel utazunk együtt. Személyes, közösségi, társadalmi gondok dobálják hajónkat. Nem elég csak a magunk életét men­teni. Kérünk Istenünk, hogy adj erőt, hogy segítsüíik, biztassunk másokat is a jó reménységre. Különösen a két­ségbeesetteket, hogy életünk Jézusra mutató legyen. Imádkozzunk betegeinkért: Gábor Józsefért, Kovács Gedeonért, Török Editért (Florida), Józsa Erzsébetért. Istentisztelet keretében emlékez­tünk meg 1849. Október 6-ról „az aradi tizenhárom vértanúról. Imádkozzunk mindazokért akiknek a hurrikán házukat, életlehetőségeiket tette használhatatlanná. Imáinkban hordozzuk mindnyájukat. Az istentisztelet után, sütemény és kávé várta a megjelenteket. Köszönjük a süteményt Fóris Krisztinának. Október 16. Születésnaposok köszöntése, ünnepi ebéd. Október 23. Megemlékezés isten­­tisztelet keretében az 56-os Szabad­ságharcról. istentisztelet után ebéd (Kun Anikó főz), majd koszorúzás az 56-os emlékműnél a McArthur park­ban. Később a Magyar Házban lesz megemlékezés és vacsora. Október 30. Úrvacsora, újborra, Du. 3 órától a Reseda-i Egyháznál ökümenikus istentisztelet lesz. November 13. du. 2 órától az Első Magyar Református Egyház fennál­lásának 90. évfordulóját tartja. November 19. Szombat délután 1 órától “Nosztalgia Délután” Dóra Lívia énekére és Bodrogi Gyula zenéjére. Szeretettel hívnak minden honfitár­sunkat. Gál Gizi gondoskodik a finom­ságokról és a szervezésről. Később részletes hirdetésben is hívogatják honfitársainkat. November 27. Advent első vasár­napja, úrvacsora. December 11. Karácsonyt előkészítő ünnepi műsoros istentisztelet a 17-es cserkészcsapat előadásában. December 25. Karácsony, úrva­csora. 2017. Január 1. Vasárnap. Újévi istentisztelet. ^ í j Október 14, 2016

Next

/
Thumbnails
Contents