Amerikai Magyar Hírlap, 2016 (28. évfolyam, 14-50. szám)

2016-10-14 / 40. szám

Mégis Naptár! Lénárt Mihály ma is alkot Elbúcsúztunk tőle tavaly, mert úgy gondolta, hogy elég volt. De az igazi művész nem hagyja abba, mert nem hagyhatja abba - neki a művészet maga az élet. Megjelent hát az idén is a Naptár, és jobb képekkel teli, mint valaha. Welcome back, Lénárt Naptár! Lénárt Mihály évente megjelenő, gyönyörű kivitelű, praktikus információval teli naptárairól már minden lehető szépet és jót elmondtunk lapunk hasábjain az elmúlt több mint negyed évszázadban. A nagy szaktudás­sal rendelkező művész az elmúlt évek során szinte minden nosztalgiára késztető, magyar szívnek kedves témát feldolgozott. Még most is őrzöm a nyolcvanas évekből származó akácfavirágos, gémeskutas, gesztenyefás, népviseletbe öltözött lányokat ábrázoló képeit. Mégis, gyakorlott fotós szeme mindig talál valami újat, valami eredeti nézőpontot, amin keresztül újat tud elmondani egy ismert témáról is. Ez a naptár pontosan a mi igényeinkhez van szabva: megtalálhatjuk benne a magyar névnapokat, a magyar és amerikai ünnepeket, csakúgy mint a hold fázisait, vagy a téli és nyári időszámítás kezdetét. A napok nevei négy nyelven szerepelnek: magyar, angol, német és spanyol. A fedőlap belsején a 2017-es és 2018-as év könnyen áttekinthető kondenzált naptára, valamint a főbb ünnepek felsorolása található, szemben vele pedig kis hazánk térképe található, a környező országok megjelölésével. Figyelmet érdemel az új postacím is. Lapozzuk hát fel Lénárt Mihály legfrissebb naptárát. A címlapon két régi kedvencünk díszeleg új szemszögből nézve: a Halászbástya és a Mátyás Templom. Mai formájában mindkettő Schulek Frigyes tervei szerint készült a századfordulón. Alulról, a Dunapartról felfelé nézvést látjuk a sétányokat, néhol egy-egy szerelmespárral, a bástya tornyait, amelyek a hét magyar honfoglaló vezért ábrázolják, színes mozaikdíszítésükkel, és a föléjük magasodó templomtornyot aranyló csúcsával. Jól megfigyelhetők a Corvina hollók két csúcson is. A történelmi hangulatot alig zavarja meg a modern szálloda man­­zárdos teteje a kép jobb oldalán. Gyönyörű ez a látvány, ilyen közelről, szinte magunk is beléphetünk a képbe, és ott időzhetnénk egész éven át, ha a többi fotó nem lenne legalább ennyire érdekes. JANUÁRBAN egy szemet kápráztató mozaik nyűgöz le, a 4-es Metró Szent Gellért téri állomása. Az alagutas építésű állomásrészt íves falairól könnyen felismerhetjük. A falakat és a pilléreket egyedi üvegmozaikkal burkolták, amelyek a tervezők szándékai szerint távoli rokonai lehetnek a Gellért szálló Zsolnay kerámiáinak. Mintázatára több változat is született, a megvalósult változat Komoróczky Tamás munkája. A mozaik erős min­tázata, kontrasztos színvilága mozgásba hozza a statikus teret. A minta kettős elforgatással készült és hatásával optikailag tágítja az egyébként meglehetősen szűk teret. Kb. 2,8 millió darab (!) mozaikcsempét láthatunk az állomáson, amelyet közel 1700 négyzetméternyi Corten acél felület egészít ki. Egyébként a Duna két partján lévő „ikerállomások” tervezésében Finta Sándor is részt vett. FEBRUÁR a felújított Várkert egy részletét tárja elénk, amely ma már a Világörökség része. A 19. Század végén Ybl Miklós tervei alapján épített Várkert remek virágoskertet, grottókat és szökőkutakat, pompás oszlopsoro­kat tartalmaz, melyeknek rései között ezen a képen az Országház kupolája is látható. “A felújított Várbazár, ahogy a négyes metró, a felújított Kossuth tér, az újra régi pompájában ragyogó Mátyás-templom, a Zeneakadémia, az Erkel Színház, a budai Vár megújuló terei és utcái mind azt üzenik, hogy az erős vezetők együttműködnek és cselekszenek” - mondta Rogán Antal, hozzátéve hogy mindez a budapestiek összefogásának is köszönhető. MÁRCIUS a természet szépségét dicsőíti, ég és föld fele arányban, a zöld cserjés horizontját csak egy kis templom tornya töri meg, és az előtérben bodzaliget virul. A bodza a pézsmaboglárfélék családjába tartozó, jelleg­zetesen magyar gyógynövény. A bodzafa könnyen megmunkálható, számos tárgy (bodzasíp, furulya, bodzapuska) készítéséhez kiváló. A bodza fájának fűtőértéke elenyésző, viszont sokak kedvenc csemegéje ma is a rántott bodzavirág, amelyet sörös palacsintatésztába forgatnak meg, majd hirtelen, forró olajban kisütnek. Fahéjas porcukorral, lekvárral tálalják. A palacsinta tésztájába friss bodzavirágot morzsolnak. Kisütés után bodzalekvárral vagy krémmel töltik. ' Gyógyhatása: Köptető, veseműködést szabályzó, izzasztó. Mandula- és torokgyulladás ellen régen tejjel leforrázva ajánlották. Vérnyomáscsökkentő, nyugtató, hashajtó, veseműködést szabályozó gyógyteákban is megtalálható. ÁPRILIS fotóján Hollókő takaros házsorát látjuk, balra elől feszület­tel. A fotóművész ezt is sajátos szemszögből vette le: míg mindenki az út végén álló templomra koncen­trál, ő fordítva, lefelé fordítja tekin­tetünket. A kis piros postaláda, a muskátlis tornácok, az útszéli cinniák szívet melengető magyar hangulatot árasztanak. Hollókő vára 1987 óta szintén a Világörökség része. A legenda szerint Kacsics András elrabolta szomszédja asszonyát és várában fogva tartotta. A hölgy dajkája azonban - aki boszorkány volt - rávette az ördögöt, hogy segítsen kiszabadítani. Az ördög fiai hollóvá változtak és a várat kövenként lebontották, majd a Szár-hegyen újra lerakták, felépítve a mai Hollókő várát. MÁJUSBAN Zöldhalom pusztára érkezünk, amely Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Mezőkeresztestől 10 km-re található. Az 1920-as években a Kubik-család birtoka, ezen a területen volt a család temetkezési helye. Itt találták egy új sír kiásásakor az egyik legjelentősebb hazai szkíta leletet. Az ásatásokat 1928-ban dr. Fettich Nándor régész vezette. A képen a „Puszta 12” lovasbemutató egy jelenete látható. JÚNIUSBAN Szarvasra látoga­tunk. Itt található egy szélmalomra hasonlító Millenniumi Emlékmű is, valamint a képen látható „Ezredéves Emlék”, amelynek érdekessége, hogy a történelmi „Nagy Magyarország” köz­epén áll. A Kőrös folyóból emelkedik ki, tetején a Szent Korona mása, mel­lette kopjafa és címeres magyar zászló. JÚLIUS Eger látképét tárja elénk, és nem mentes egy kis elgondolkoz­tató utalástól sem: a háttérben szép magyar templomok, de elől egy Október 14,2016 AMERIKAI lifagyarqírlap karcsú minaret ágaskodik, és önkén­telenül arra gondolunk, vajon nem HUNGARY 2oi7 A legszebb ajándék ez a gyönyörű, LÉNÁRT MIHÁLY nemzetközi hírnevű fotográfus képeivel illusztrált 2017-es Magyar Naptár HUNGARY 2017 Megtalálhatók benne a magyar név-, valamint magyar, amerikai és kanadai ünnepnapok. * A hetek és napok négy nyelven: magyar, angol, német és spanyol. Ara $14.00/naptár * 4 db-on felüli rendelés esetén (csak) $11.50/naptár. Kezelési és postaköltség: 1-2 naptár $4.00 3-4 naptár $11.00 5-10 naptár $12.00 Priority Mail Flat Rate 11 vagy több naptár esetén $5.00 kezelési költség + postakötség Remélem az idén is, mint eddig minden évben, megrendelik ezt az értékes, művészi, magyar történelmi hagyományokat őrzjő naptárt. Megrendelhető: Global Productions 3009 Guy Circle, Palm Springs, CA 92262-2440 Telefon: (760) 320-3545 E-mail: MLenart@dc.rr.com Wishing You Happy Holidays and a Successful & Healthy 2017 Mihály Lénárt, Global Productions * E-mail: MLenart@dc.rr.com fogja-e több is követni a most zajló migráció nyomán, amelynek a nagyját a magyar kormánynak eddig sikerült hazánktól távol tartani. Lehet, hogy hamarosan a müezzin hangjára ébredünk hajnaltájban? AUGUSZTUS a már ismertetett címlapképet ismétli. Másodszor is szívesen megnézzük. Balassagyarmat színpompás házsorát SZEPTEMBER képe hozza elénk. Nagymúltú város, zsidó közössége az egyik legrégebbi mag­yarországi diaszpóra. Múltja mintegy hatszáz esztendőre tekint vissza. OKTÓBERT természetesen az 1956-os Magyar Forradalom és Szabadságharc budapesti emlékműve díszíti. Az egykori felvonulási téren álló, csupa-fém emlékmű kontroverziális szépségű, a felvétel viszont egyértelműen gyönyörű. A jobboldal régóta feni a fogát az emlékműre, többször követtek el ellene műtárgyhoz méltatlan támadásokat, időnként „vaskefének” is becézték. Az emlékművet az Ötvenhatos forradalom ötvenedik évfordulóján, 2006-ban, heves tüntetések mellett avatta fel Gyurcsány Ferenc. Az emlékműre kiírt pályázatot az i-ypszilon alkotóc­soport (Emődi-Kiss Tamás, György Katalin, Horváth Csaba, Papp Tamás) nonfiguratív terve nyerte, mely ellen számos 56-os szervezet tiltakozott. A kormányfő ezért 150 millió forintot biztosított egy másik alkotásra, Csík­­szentmihályi Róbert munkáját a Műegyetemnél állították fel. NOVEMBER mottója a méltó helyére került Mária-szobor a megújuló Várkert Bazár felett, a budai vár déli várfalán, a Vízhordó­lépcsőnél. A bronzból készült, négy méter magas műalkotást - melynek kicsinyített, embernagyságú mása a Várnegyed Galériában volt látható - Mátyássy László készítette az Immaculata Alapítvány megbízásából. A szobrászművész elmondta: az alkotás érdekessége, hogy Mária nem ér hozzá a gyermek Jézushoz, a gyermek lebeg anyja teste előtt, ezzel érzékeltetve a misztériumot, a csodát, amelyet a megtestesülés jelent. DECEMBER lapján az éjszakai fényben úszó Vajdahunyad vára csil­log. Az 1896-os millenniumi ünnepségek részeként a magyar építészet ezeréves történetét „három dimenzióban” kívánták bemutatni. A 21 részes Történelmi Épületcsoportot Alpár Ignác tervei alapján, a szoros határidő és a költségek miatt főleg fából építették fel. A kompozíció nagy sikere miatt 1904 és 1908 között tartós anyagokból újraépítették. Mai, közkeletű nevét a legjellemzőbb részéről, a vajdahunyadi várat mintázó főhomlokzatáról kapta. Örüljünk ennek a csodálatos naptárnak, díszítsük vele saját ottho­nunkat és ajándékozzuk rokonainknak, barátainknak itt és az Óhazában! JANCSÓ ZSUZSA Megrendelhető: Global Productions, 3009 Guy Circle, Palm Springs, California 92262-2440. Telefon: (760) 320-3545. Email: MLenart@dc.rr.com. 12)

Next

/
Thumbnails
Contents