Amerikai Magyar Hírlap, 2013 (25. évfolyam, 1-50. szám)
2013-08-16 / 31. szám
Ferenc pápa: Ki vagyok én, hogy elítéljem a melegeket? Ferenc pápa nyolcvan- nagyon jól elmagyarázza ezt. i Ferenc pápa nyolcvan perces interjút adott vatikáni újságíróknak brazíliai útja után a hazafele tartó repülőúton. A repülőgépen újságíróknak azt mondta: “Ha egy meleg ember keresi Istent, és jó szándékú - ki vagyok én, hogy megítéljem őt?” - úja a BBC. A pápa az úton nyolcvanperces interjút adott a vele utazó több mint hetven olasz és külföldi újságírónak. A példátlan beszélgetés alatt az újságírók szabadon kérdezhették a pápát, és ő is szabadon válaszolt. Ferenc arról beszélt, hogy a melegeket teljesen el kellene fogadnia a társadalomnak, még ha az is a keresztény tanítás, hogy a homoszexualitás bűn. “A Katolikus Egyház tanítása nagyon jól elmagyarázza ezt. Azt mondja, hogy nem kiközösíteni kellene őket emiatt, hanem integrálni a társadalomba” - mondta a pápa, aki szerint a homoszexuális egyházi embereknek meg kell bocsátani a bűneiket. Azt is mondta, hogy a sajtó gyakran ír az egyház tagjainak fiatalkori félrelépéseiről, de ezek nem mindig bűnök. Bűncselekmény viszont a kiskorúakkal szembeni szexuális visszaélés. De azt is megjegyezte, hogy elítéli azt, amit ő a melegek lobbizásának nevezett. “Nem az a baj, ha valakinek ilyen az irányultsága. Testvéreknek kell lennünk. A probléma az, ha valaki lobbizik ezzel az irányultsággal - pont mint ahogy a politikai lobbik, a Síkraszállt azért is Ferenc pápa, hogy a nőket fokozottabban vonják be az egyház életébe. Ma lányok is ministrálnak, nők olvassák fel a misén a szentírási részeket - emlékeztetett. “De még többre van szükség, a teológia síkján is” - tette hozzá. A nőknek nagyobb részt kell kapniuk az egyház életében, az egyház igazgatásában és az általános lelkipásztorkodásban is - húzta alá. Egyidejűleg emlékeztetett a néhai II. János Pál pápa rendelkezésére, amellyel kizárta nők pappá szentelésének lehetőségét. “Ez az ajtó bezárult” - hangsúlyozta Ferenc pápa. MTI A papság adja fel kényelmét Ferenc pápa misét mutatott be Rio de Janeiro székesegyházában, és ennek keretében felszólította a papságot, hogy adja fel kényelmét, menjen az emberek közé, segítse a szegényeket és a szükséget szenvedőket. “Nem zárkózhatunk be a plébániáinkra, közösségeinkbe, amikor annyian áhítoznak a szent beszédre” - mondta a katolikus egyházfő a brazil nagyvárosban tartott Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó utolsó előtti napján. A pápa - aki mintegy 1300 év óta első nem európaiként lett egyházfő - márciusi megválasztása óta arra ösztökéli egyháza püspökeit, papjait és apácáit, hogy kevesebbet törődjenek az egyházon belüli előmenetelükkel, jobban figyeljenek inkább az éhezőkre, hogy segítsenek kielégíteni azok anyagi és szellemi szükségleteit. “Nem elég csak kinyimi az ajtót és üdvözölni valakit, át kell lépni a küszöbön, és fel kell keresni a szegénynegyedeket. A szegény- és nyomornegyedekbe kell menni, és ott szolgálni Krisztust” - idézte a katolikus egyház feje Kalkuttai Teréz anyát, a Nobel-békedíjas, Indiában élt, albán származású apácát. Hozzátette, hogy a papságnak szükség esetén akár kockázatot is vállalnia kell, de mindenképpen ki kell mennie a hívők közé, akiknek szükségük van rá. MTI Tom Herskovits, Broker Thomas Herskovits Insurance Agency • Auto (Liability + Comp +- Coll.) • Home • Health • Life Ha velem beszélsz, ne gondolj biztosításra, de ha biztosításra gondolsz, beszélj velem! 14640 Victory Blvd., Suite 217, Van Nuys, CA 91411 Telefon: (818) 782-7466 * Fax: (818) 782-7480 E-mail: belze2@aol.com Website: www.theinsurancedudes.com A-l ABLE 2 CARE CAREGIVERS, COMPANIONS, NANNIES, BABYSITTERS, CNAs, HOUSEKEEPERS, CLEANERS, HOUSE/PET SITTERS Önnek/szeretteinek otthonában, kórházban, idősek otthonában MEGFIZETHETŐ, megbízható, szakmailag felkészült, lojális SEGÍTSÉG - SAJÁT ANYANYELVÉN is. Live-in/ live-out formában, határozott vagy határozatlan időtartamra, akár hétvégeken, ünnepnapokon, stb... VÁLASSZON MINKET! Telefon: 310-926-7343 Email: ildiko@alable2care.com szabadkőműves lobbik meg az összes többi lobbi csinálja. Ez a probléma” - mondta. (Nemrég arról beszélt, hogy a Vatikánban is van meleglobbi.) Ferenc pápa szólt a külön élőknek és elváltaknak az egyházba való visszafogadásáról is, azt hangoztatva, hogy velük szemben elérkezett a könyörületesség ideje, origo.hu MAGYAR BIBLIAI GYÜLEKEZET Posta cím: P.O. Box 329 Santa Monica, CA 90401 Összejövetel helye: 2915 Washington Ave., Santa Monica Istentisztelet magyar nyelven minden vasárnap délelőtt ll:00-kor Lelkipásztor: HUNTER VADÁSZ JÁNOS Telefon: (310)260-1311 Gondnok: OLÁH IMRÉNÉ Telefon: (310)828-5309 Augusztus 15. - Magyarország védőszentjének ünnepe Nagyboldogasszony, azaz Szűz Mária mennybevételének (Assumptio beatae Mariae Virginis) napja a katolikus egyház legnagyobb Mária-ünnepe, egyben Magyarország védőszentjének, patrónájának is ünnepe. Magyarországon Szent István király avatta ünneppé augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját. (A Boldogasszony megnevezéssel kapcsolatban sokan vélekednek úgy, hogy keresztény köntösben az ősi magyar hitvilág él benne tovább.) Az államalapító király erre a napra hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot és tartott törvénykezést. Élete vége felé, betegen ezen a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, majd 1038-ban ő maga is ezen a napon halt meg. A maga nemében páratlan felajánlás nyomán a közjogban is érvényesült a magyar történelem folyamán a Regnum Marianum eszme, mely szerint Magyarország Mária országa. Nagyboldogasszony ünnepe egyben Magyarország Patrónájának napja is, a Mária-kegyhelyekre való zarándoklatok, körmenetek, búcsúk ideje. Nagyboldogasszony napjához számos legenda és népszokás fűződik. Mindenekelőtt ilyen a Mária-virrasztás magyar hagyománya, amely azon a hiten alapul, hogy ezen a napon a napfelkeltében meg lehet Járni a “Napba öltözött Boldogasszonyt”. A másik ismeretes hagyomány a virágokból összeál- __________________________ lított Mária-koporsó készítése vagy a virágszentelés. A megszentelt illatos füveket és virágokat később a halott koporsójába tették, hogy Máriához hasonlóan ő is dicsőségre jusson. A megszentelt füveket-virágokat olykor az épülő ház alapjába, másutt a csecsemő bölcsőjébe vagy az új pár ágyába helyezték. E nap időjárásából - úgy tartják - a termésre is következtetni lehet: “Ha a nagyasszony fénylik, jó lesz a bortermés.” A népi kalendáriumban a “két asszony köze”, azaz az augusztus 15. és szeptember 8. (Kisasszony napja) közötti időszak varázserejűnek számít. Ekkor kellett szedni a gyógyfüveket, kiszellőztetni a téli holmikat, a ruhaféléket, hogy a moly beléjük ne essen. Ilyenkor “ültették a tyúkokat”, hogy jó tojók legyenek, gyűjtötték a mészben sokáig elálló “két asszony közi” tojást, mtva.hu SZENT ISTVÁN RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM saintstephencatholic.org 3705 Woodlawn Ave. Los Angeles CA 90011 Ft. THEODORE SMITH Magyarul: +949-633-1924 Angolul: +323-234-5963 Szentmise: vasárnap 10:45 Útirány: 110 Fwy-ről keletre M.L.King Blvd.-nál. Balra Main St.-nél, Jobbra 37th St.-nél az első sarokig. < .. 1 ........"> Ünnepeljük együtt államalapító magyar királyunk és az új kenyér ünnepét Las Vegasban 2013. augusztus 18-án. du. 5 órától ünnepi istentisztelettel egybekötve. Az istentisztelet alatt a gyermekeknek külön foglalkozást, utána szeretetvendégséget tartunk. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Grace Reformed Church 920 S Decatur Blvd. Las Vegas, NV 89107 Hungarian Reformed Church of Las Vegas Rev. Dr. Gabor J Lányi, Mission Pastor (909)223-5037 gaborlanyi@yahoo.com) Tibor Kardos, Chief Elder apukardos@aol.com Nem lehet Megváltónak nevezni egy gyereket „Ő nem a megváltó, csak egy kisfiú” - indokolta egy Tennessee-i bírónő az ítéletét, amelyben Megváltóról (Messiah) Martinra változtatta egy hét hónapos kisfiú nevét. „Azt a nevet egyvalaki érdemelte ki, és azt az embert Jézus Krisztusnak hívták” - mondta a bírónő. A szülők igencsak meglepődtek a bírói ítéleten, ugyanis azért fordultak bírósághoz, mert képtelenek voltak megegyezni a gyerek családnevében, miközben a keresztnévben egységesek voltak. Az apa azt mondta, hogy az ítélet sokkolta őt, mert egyedinek tartja a nevet és tetszik neki. Az anya szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy a neki tetsző nevet válassza a gyerekének. Az Egyesült Államokban tavaly 762 fiút kereszteltek Messiah-nak, több mint kétszer annyit, mint tavalyelőtt, hvg.hu LORANTFFY CARE CENTER MAGYAR KÖZPONT AKRONBAN 2631 Copley Rd., Akron, OH 44321 Telefon napközben: 330-666-2631 este: 330-666-1616 Fax: 330-666-2637 Email: admissions@adelphia.net Website: www.lorantfly.com Short & Long Term Care Multi-lingual Facility, Assisted Living, Independent Living Homes all on one campus. “Experience the Difference” Magánszobáink és lakóegységeink egészséges, idős magyarok szíves rendelkezésére állnak bebútorozva, vagy saját bútorokkal, és élelmezéssel. Rövid, tartós vagy végleges betegség esetén, soron kívüli elhelyezés a központ területén lévő LÓRANTFFY OTTHONBAN mindenki számára megengedhető méltányos áron. Az otthon elfogad MEDICARE-t és MEDICAID-et is. SZOLGALTATASOK: * Magyarul beszélő személyzet * Magyar könyvtár * Több mint ezer magyar film * Magyar konyha EGESZSEGUGYI SZOLGÁLTATÁSOK: * Képzett ápolók * Orvosok * Gyógytorna * Diétás Nővér * Intravénás Terápia 24-hour nursing services * IV Therapy * Wound Care * Hospice Care * Wander Management System * Psychiatrist on site weekly * Short & Long Term Care * Respite Care * Accepting TPN * Medicare & Medicaid certified * Nutrition Consultation * Free Transportation to medical and dialysis appointments * Specialists on site regularly * Optometrist, Dentist, Podiatrist and Audiologist Rehabilitation Services * VitalStim Therapy for disphagia * Ultrasound & E-stim treatment for pain management and wound care management * Head Injury / Back Injury * Stroke * Arthritis * Multiple Sclerosis / Amyotrophic Lateral Sclerosis (Lou Gehrig’s Disease) * Dementia * Parkinson’s Disease * Physical, Occupational and Speech Therapy * Restorative Nursing Kérem látogasson el hozzánk és győződjön meg a mi kényelmes és családias hangulatú OTTHONUNKRÓL. Ö5HiSi4i3EÍSé!Ím41L %gyár Hírlap